– Jó reggelt! – léptem be a kis nappalinkba, ahol Dean és Sam nagyban rajta voltak valamin. Dean könyvet olvasott, Sam pedig a netet böngészte.

– Neked is. – köszöntek vissza mindketten egyszerre.

– Találtál valamit? – nézett fel egy pillanatra Sam a gépről, és kérdőn pillanott Deanre.

– Nem. – válaszolt nyomott hangon. – Nálad van valami?

– Igen azt hiszem. – válaszolt, mire Dean felderült szemekkel nézett rá.

– Igen? Amara, Lucifer, Isten keze? – nézett rá reménykedve.

– Isten keze? – néztem kérdőn Deanre. – De jó tudni, hogy ilyenekbe beavattok. – mondtam gúnyolódva, majd leültem Sam mellé.

– Hosszú sztori lenne. – intett le Dean. – Akkor Sam mit találtál?

– Ez egy ügy vérfarkasnak tűnik. Az elmúlt 3 hónapban öt kempingező eltűnt..

– Csak leléptek. – olvasott tovább Dean, mire Sam folytatta.

– Igen én is így gondoltam, de néhány napja találtak pár hullát – nézett ránk felváltva sejtelmesen.

– Ki találom, szív nélkül. – mondtam, mire Sam bólintott. – Akkor munkára. – álltam fel és indultam meg a szobám felé a cuccaimért.

°°°

Bárban voltunk már sötét volt, végig jártuk a várost információkért a kis egyenruhánkba. Kissé el is fáradtam, de mivel még semmire se jutottunk ezért nem pihenhetünk. Sam most épp a bár tulaját kérdezgeti.

– Régen jó volt az arc memóriám, de megöregedtem és hát annyian járnak erre fele, hogy nekem már minden 40 év alatti egyforma. – mosolygott a bár pultos nő, majd visszaadta az újságot, amin rajta volt a legútóbb eltűnt két ember. Pontosabban pár. – Sajnálom. – lépett el, majd elment kiszolgálni valakit.

– Jól van figyeljetek. Jó helyen járunk, voltunk a parkon kívüli turista ösvényeken, a rendőrségen és abban a lepukkadt motelbe és hát itt is. – kezdte Sam a nagy pozitív beszédet.

– Ja, tényleg nincs más, akit kikérdezhetünk, de beszélhetünk a fákkal is. – felelte gúnyosan Dean, majd legurította a sörét.

– Vagy akár megkérdezhetjük a szívtelen hullákat, hátha többet mondanak annak ellenére, hogy... – tettem úgy mintha gondolkodnék azon, amit mondani akarok. – Ó, meg is van, annak ellenére, hogy halottak. – néztem gúnyosan Samre, aki csak fáradtan megdörzsölte a szemeit.

– Jó, rendben mára ennyi. – hajtotta össze az újságot, majd eltette.

– Fizetnénk. – intett a nőnek Dean.

– Ó, vagy beszélhetnénk a park szolgálat vadőreivel. – jutott eszembe, de Dean leintett, jelezve, hogy azzal sem érnénk sokat.

– Beugrott valami, ellenőrizhetnék az egyik kunyhót. – szólalt meg a nő, aki időközben ide jött. Érdeklődve néztem rá, a srácokkal együtt. – Magán tulajdonban van, az adó kedvezmény miatt áll még. A kempingezők néha hetekig is ott maradnak. – összenéztünk, hogy talán végre bukkanunk valami nyomra. – Ott talán szerencsét találnak.

– Esetleg meg mutatná térképen. – nyújtotta felé Sam, mire a nő rá mutatott. – Sokat segített, köszönjük.

– Szívesen. – ránk mosolygott, majd a poharakat törölgette tovább. Felálltam és elindultam a kijárat felé.

– Hát úgy látszik mára még sem végeztünk. – pillantottam hátra Deanre. – Már csak az nem tetszik, hogy sötét van és hideg. – nyitottam ki az impala ajtaját és behuppantam a hátsó ülésre.

– De legalább reggelre otthon leszünk. – mosolygott Dean rám tükörbe.

°°°

Most már végre rendes ruhában álltunk az út szélén. Dean pedig a kocsi hátuljában kereste a fegyvereket, amik valószínűleg kelleni fognak.

– Szóval, hogyha arra felé megyünk akkor csak 4 mérföld a kunyhó. – nézte a térképet Sam és mutatta, hogy merre kéne menünk. – Mindig azt terveztük, hogy pihenünk, kempingezünk. Ez pont olyan, jó lesz. – mondta mosolyogva, mire felhorkantam. Dean pedig kihajolt a kocsi mögül.

– Aha, és melyik része? Az, hogy meg fagyunk az erdőbe egy nyom miatt? – mutatott az erdőre idegesen.

– Igen az. – nevetett Sam.

– Ne már, ne legyél ennyire nyomott hangulatú Dean. – nevettem az arckifejezésén.

– Jó menjünk. – csapta le a kocsi hátulját, majd felkapta a táskát a vállára, mi pedig zseblámpával követtük.

Már hosszú ideje sétáltunk, mikor az erdőben elfutott majdnem mellettem valami, én pedig felsikoltottam reflexből és belekaroltam Deanbe. Sam és Dean pedig elkezdtek ki röhögni.

– Most mi van, mit röhögtök? Mi a franc volt ez? – szorítottam erősebben Dean karját, mire még hangosabban felnevetett.

– Egy szarvas Anne. – nevetett Sam, mire egyből elengedtem Dean karját, aki még mindig hangosan nevetett.

– Jó dugulj el. – csaptam meg Dean kezét, már mosolyogva, aki rám pillantott.

– Most olyan voltál, mint mikor először találkoztunk, a démonnál. – mosolygott. – „Mi volt ez?" – vékonyította el hangját és drámaian felsikoltott, mire ismét megcsaptam.

– Nem is így síkitok te hülye.

– Tudod te ki a hülye. – nézett rám komolyan összehúzott szemöldökkel.

– Srácok megjöttünk. – szólt közbe Sam és kunyhó felé mutatott, mire mindketten elcsendesedtünk. felsétáltunk a kis dombon, majd a kunyhó előtt, próbáltunk hallgatódzni, de semmilyen zajforrást nem észleltünk.

– Bemenjünk? – suttogtam Deanre pillantva, aki bólintott.

– Ezüst késed meg van? – fogta meg a kilincset. Bólintottam, mire lenyomta és beléptünk. Megpillantottuk a két eltűnt embert felkötözve egy ilyen felszögelt fadarab szerűségre. Oda siettem a párhoz míg Deanék ellenőrzik a helyet.

– Mi történt? – kérdeztem a férfitól, aki magánál volt, utána pedig a nőnek a pulzusát ellenőriztem le, aki szerencsére életben volt.

– Az a két lény elbújt, mielőtt maguk beléptek volna. – mondta a férfi, mire világossá vált a helyzet. Ez egy rohadt csapda. Előkaptam a késem, hogy gyorsan levágjam őket a fadarabról, mikor ebben a pillanatban dobta le valaki Deant a földre.

– Dean! – fordultam meg, Dean elé álltam a vérfarkassal szemben. Nagy agyaraival, éles karmaival és a sárgán virító szemeivel nézett rám nagy morgások közt. – Na mi van a Piroska nem volt elég jó neked? – néztem rá gúnyosan, majd mikor megindult felém gyomorszájon rúgtam és bevertem neki egyet míg a másik kezembe az ezüst kést forgattam. Újra megrúgtam volna mikor elkapta a lábam és a szekrényhez dobott. Erős csattanással törtem el a szekrényt, és a hangos padló reccsenés utalt arra, hogy leérkeztem. Erős fájdalmat éreztem a hátamon és a lábamon. Szédültem.

– Francba. – lihegtem a véres lábamra pillantva, amit valószínűleg elvágott a szilánk. Dean eközben a vérfarkas fickóval harcolt, Sammel együtt, aki szintén kapott egy ellenfelet, ugyanis mikor segíteni próbált Deannek lecsapott rá a másik vérfarkas. Próbáltam gyorsan felállni és segíteni nekik. Deant épp a szekrényhez nyomta a férfi, mikor mögé léptem és a térdhajlatára rátapostam, amitől egy ordítás kíséretében összecsuklott. Mellettem a másik vérfarkas esett padlóra Samnek köszönhetően. Dean pedig az előttem térdelő férfit szúrta le amikor hirtelen minden felgyorsult. A padlón fekvő vérfarkas megragadta Dean pisztolyát és elsütötte. Hangos dörrenés következett, golyó pedig Sam felé igyekzett és az oldalában ért célt. Erősen vérezni kezdett ő pedig összeesett.

– Nem! – kiáltottam fel és arcon rúgtam a másik férfit, akit Dean egyből leszúrt, utána pedig Samhez siettem. Letérdeltem mellé és a lövés helyére tettem a kezem, hogy elnyomjam a vérzést. – Hé, minden rendben van hallod, csak egy kicsit vérzik. – mosolyogtam idegesen, mire Sam lihegve és szaggatottan nevetett.

– Kicsit mi? Vicces vagy. – mondta, mire Dean letérdelt mellém.

– Oké ti tartsatok ki. – pillantott az elkapott párra. – Jól van semmi baj. – nyitotta ki az elsősegély készletet.

– Dean, ők-őket vidd ki. – mutatott Sam a felkötött párokra, miközben fájdalmasan szuszogott.

– Ki kell vennünk azt a golyót. – nézett komolyan Samre Dean, mire Sam fájdalmasan nyöszörgött. – Pokolian fog fájni. – gyújtotta meg a csipesz alatt a gyújtott, mire megragadtam a kezét.

– Biztos jó ötlet ez? Ha olyan szervet talált el, el is vérezhet. – néztem rá idegesen.

– Bent nem maradhat. – mondta, mire nyeltem egyet és elengedtem. – Fogd meg. Szorítsd rá. – tett a szájába egy rongyot, hogy harapjon rá, majd gyorsan belenyúlt a csipesszel, hogy kiszedje. Sam fájdalmasan rázkódott, mire próbáltam lefogni. – Gyerünk már mi lesz. – hatolt mélyebre a csipesszel. – Jó ez az, ez az, gyerünk... Megvan. – rántotta ki gyorsan, mire Samből felszakadt egy sóhaj. – Ezt magunkkal visszük. – mutatta fel a csipeszt, amiben a golyó volt. – Jó lesz emléknek, majd nevethetünk rajta. – mosolygott Dean kissé idegesen én pedig az ájulás szélén álltam. Még mindig nagyon vérzett.

– Srácok ő sincs jól. – szólt ránk a férfi, aki a barátnőjére pillantott. Dean egy rongyot tett Sam sebére, és felállt segíteni nekik.

– Megoldom tesó. Kösz. – nyomta oda Sam. – Neked is segíteni kéne, én tény-tényleg meg vagyok. – mosolygott erőltetten.

– Ja látom, mindjárt elájulsz. – néztem rá gúnyosan, majd felálltam és segítettem Deannek levágni a csajt.

– Mik ezek? – kérdezte.

– Vérfarkasok. – feleltem, majd ismét Sam mellé térdeltem és próbaltam erősen elnyomni a vérzést Sam fájdalmas nyöszörgése ellenére. Dean pedig a kulcsot kereste, amivel a férfit tudja ki szabadítani a bilincsből.

– Mondtam, hogy szörnyetegek. – mondta a csaj a barátjának.

– Igen édes, megmondtad. – felelt neki a férfi, mire Dean elé lépett és kulccsal próbálta kinyitni a bilincset.

Én az elsősegély dobozban kerestem valami kötszert, amivel erősen rászoríthatom a rongyot. Miután megtaláltam eltéptem, és erősen Sam oldalára szorítottam.

– Ez egy kicsit fájni fog. – mondtam, mire bólintott. Erősen rákötöttem, majd megszorítottam és szorosan becsomóztam.

– Napok óta itt vagyunk, de át tudtak változni közben. – nyöszörgött a csaj.

– Igen, mert tiszta vérűek voltak. Bármikor át tudnak változni, amikor csak akarnak. – adott magyarázatott neki Dean. – A lány csuklója elfertőződött, be kell kötni. – szólt a férfinak, majd hozzánk sietett. – Hogy áll jobban van?

– Nem tudom Dean, én bekötözem, és próbáltam elszorítani, de nem tudom meddig tart ki. – néztem rá félve, mire bólintott.

– Ki fog tartani. Tessék. – nyújtotta oda a férfinak a kötszert. – Ezzel kösd be. Van itt vonalas telefon?

– Nincs mobilotok? – kérdezett vissza.

– Itt nincs térerő. – feleltem.

– A kocsinál még volt, az csak pár kilométer. – nézett rám Dean, majd Samre. – Oké figyelj rám, csak térerő kell és szerzünk neked orvost. Nem lesz baj. – veregette meg a vállát.

– Ja, tudom. – mondta Sam. Dean felállt és a táskáért lépett.

– Szuper nászút nem? – mondta a férfi ezek szerint akkor a feleségének.

– Jól vagy? Azt hittem tegnap..

– Nincsen semmi bajom, csak pár karcolás. – szólt közbe a férje. – Mi is megyünk. – nézett Deanre pillantva.

– Nem, nem. – szóltam közbe.

– Nem maradhatunk itt, többen is vannak. – mondta miközben rám nézett. Dean meglepetten rám pillantott, mire én is értetlenül néztem rá.

– Többen? – kérdezte Sam miközben próbált felülni.

– Nézd az öcsémet meglőtték, nem maradhat egyedül.

– Dean én jól vagyok. – állt fel, de összebicsaklott, mire Dean és én is egyszerre kaptunk utána.

– Nagy frászt vagy te jól. – karoltam át.

– Hé, nyugi segítünk. – karolta át Dean is a másik oldalról. – Oké lépjünk le, nyomás. – pillantott a kijárat felé, mire elindultunk.

– Valami? – kérdezte Sam útközben, mikor Dean a telefonját nézte.

– Még semmi. A nap nemsokára felkel. – nézett az órájára, mikor Sam váratlanul megállt és a farönknek támaszkodott.

– Már nem sok van hátra. – mondtam miközben a vállát tartottam, Dean pedig hátát fogta.

– Oké, csak kell egy kis levegő. – sóhajtott, majd fájdalmasan nyöszörgött. – Mondtam, hogy az a chili rossz ötlet. – poénkodott.

– Srácok erre. – szólt az előttünk sétáló férfi, aki a feleségét tartotta.

– Azt nézzétek. – világított arra Dean, ahol egy kis faház állt. Gyorsan bementünk és a pult felé siettem Sammel.

– Itt megtudsz támaszkodni? – kérdeztem mire bólintott ezért elengedtem.

– Keressetek rádiót vagy telefont. – nézett körül gyorsan a házban Dean, én pedig a szekrényekben kezdtem el kutatni, de semmit nem találtam. Dean az egyik asztalhoz lépve, emelte a füléhez a vonalas telefont, de egyből le is csapta.

– Ez süket. – majd a konyhai fiókból kiemelt két gyufával begyújtható régi lámpa szerűséget.

– Itt a gyufa. – adtam a kezébe, mire gyorsan begyújtotta mindkettőt és az egyiket a kisszekrény mellé vitte magával, amiben elkezdett keresgélni. Én Samhez léptem és mellé toltam a másik fényforrást.

– Nagyon fáj? – kérdeztem tőle, miközben a kezét átemeltem a vállamra, hogy könnyebben tudjon támaszkodni.

– Túl élem. – motyogta.

– Hé! Menjünk tovább! – szóltalt fel férfi, aki a feleségét takarta be egy pokrócba. Rosszul festett ő is, de még mindig sokkal jobb volt a helyzete, mint Samnek. – Már akik tudnak. – mérgesen felpillantottam és Dean is abbahagyta keresgélést és felállt.

– Mi van? – kérdezte idegesen.

– Nézd Michelle nagyon beteg, de van esélye. Ő le lassít minket ha utolérnek minket..

– Megmentettünk mindkettőtöket. – nézett rá Dean egyre idegesebben és bennem is fortyolgott a düh.

– De így túlélhetnénk. – mondta, mire Dean lökött rajta egyet.

– Ezt meg ne halljam.

– Na ide figyelj te köcsög, befogod a pofád és leülsz. Nem megyünk sehova amíg ő készen nem áll rá és pont. Nem fogunk senkit sem hátra hagyni. – emeltem fel a hangom.

– Ne, fejezzétek be. – szólt mellettem Sam. – Igaza van. Induljatok tovább, menjetek, keressetek segítséget.

– Mi van? – néztem rá hülyén.

– Nem Sam, nem. – szólt közbe Dean. – Ahogy Anne is mondta senkit sem hagyunk itt. Ki megyek néhány fáért, építünk egy hordágyat és azzal visszük tovább. Csak pár kilométer. – motyogta, majd el is indult kifelé. Sam ekkor kezdett el összeesni mellettem, mikor még ígyis tartottam.

– Hé, hé Sam, nyugi. Jó akkor ülj le. – engedtem el mikor a padlón ült, a szekrénynek támaszkodva.

– Nem tudsz megtartani Anne. – nyöszörögte.

– Dehogynem, mellesleg ezért is építjük a hordágyat. – feleltem.

– Nem érted figyelj rám. – lélegzett nagyokat és tudtam mit akar mondani.

– Nem Sam, biztosan nem fogunk itt hagyni el se kezd. Most pedig elmegyek térerőt keresni, hátha találok valahol. – töröltem meg a verejtékes homlokát egy kendővel. – Addig pihenj, mindjárt jövök. – léptem ki a faházból és becsuktam azt ajtót. A ház előtt Dean törte össze a fa ágakat.

– Hogy van? – pillantott rám.

– Szarul, de túléli, ha sietünk. Elmegyek térerőt keresni, hátha a közelben is találok. – mondtam a telefonom felmutatva, mire bólintott. Elkezdtem kocogni és közben úgy felfelé tartani a telefonom, hogy lássam, ha van valami. Természetesen semmit sem jelzett. Felsétáltam a legmagasabb dombra is a közelben, mikor egy pontot jelzett. Felhívtam a segélyhívót, ami aztán pár csörgés után megszakadt. Az az egy pont is, ami volt, már nincs. Kénytelenek leszünk a kocsiig menni.

– A rohadt életbe már. – dobtam el a telefonomat mérgelődve, majd elindultam vissza a faházba. Útközbe felkaptam a telefonom, ami bár működött, de semmi haszna nem volt. Mikor visszaértem a faházhoz, csodálkozva vettem észre, hogy a házaspár kint áll, Dean pedig sehol sincs.

– Dean, Sam? – kérdeztem tőlük, mire a nő felsírt. Gyorsan berohantam a faházba, és a padlóra pillantottam, ahol Dean térdelt Sam teste mellett.

– Ugye... ugye ő nem.. – akadt meg a hangom, és éreztem amint elszorul a torkom. Dean könnyes szemmel felpillantott rám, én pedig sokkosan bámultam Sam testét. Éreztem amint a könnyeim elárasztják a szememet, és lefolynak az arcomon. – Ez csak valami béna vicc. – fújtattam hisztérikusan, majd letérdeltem Sam feje mellett és a nyakához tettem az ujjam, hogy megmérjem a pulzusát. Nem volt neki. Deanre néztem és elkezdtem sírni. – De hiszen.. hiszen nem volt végzetes, elszorítottam a sebet, é-én ezt nem értem. – remegett meg a hangom a kezemmel együtt, mire Dean mellém ült és a fejemet a mellkasához szorította, hogy megnyugtasson.

– Shh, ki találunk valamit megígérem. – simogatta a hajam, és éreztem, hogy ő is sír.

– Mégis hogyan? – néztem továbbra is sokkosan Samet és próbáltam lehiggadni ugyanis kezdett úrrá lenni rajtam a pánikroham. Sam meghalt, a nagybátyám, akit most ismertem meg többé nem létezik. Ez nem lehet igaz, ez csak egy rossz álom...

– Khm, nem akarok zavarni, de mennünk kéne, itt vannak. – jött be a férfi és az ablak felé mutatott, mire mérgesen rá néztem.

– Jöjjenek csak. – motyogtam.

– Nem, Anne mennünk kell. – nyelt egyet Dean.

– Mi? – néztem értetlenül rá, könnyes szemekkel. – Itt akarod hagyni?

– Visszajövünk érte, viszont őket biztonságba kell helyezni. – mutatott a házaspárra, miközben letörölte a könnyeit.

– Igen? És Samet kihelyezte biztonságba? – álltam fel mérgesen. – Hol voltak mikor meghalt? – indultam el idegesen a házaspár felé, mire Dean lefogott. – Elmentem kibaszott térerőt keresni erre mikor visszaérek ő halott. Engedj el Dean! – kezdtem el kapálózni.

– Addig nem amíg nem nyugszol le. Tudom mit érzel, ugyan ezt érzem én is, de tovább kell mennünk. – súgta a fülembe.

– Igen különben nem csak egy halott lesz. – szólalt meg a férfi.

– Te fogjad be hallod, mert beverem a képed. – ordítottam rá, mire a feleségével, aki még mindig sírt, kimentek a faházból, Dean pedig ekkor elengedett. – Mond csak neked egy cseppet sem furcsa, hogy azután halt meg Sam, miután egyedül maradt velük? Mikor ott voltam vele, kutya baja se volt.

– Anne ne kombinálj feleslegesen. Nyugodj le, és menjünk. Találunk megoldást megígérem, de ha neked is bajod lesz nem tudom mit csinálok. – nézett komolyan rám, mire a kabátomba beletöröltem az arcom, majd fújtatva kiléptem a faházból.