A kocsiban hangosan szólt a Youngblood a 5 Seconds of Summer bandától, amit én a karaokes képességeimmel boldogan énekeltem.

– You push and you push and I'm pulling away, Pulling away from you. I give and I give and I give and you take, give and you take – ráztam a fejem az ütemre. – Youngblood, Say you want me, Say you want me, Out of your life, And I'm just a dead man walking tonight. – fejeztem be az egyik kedvenc dalom szövegét. – Na mit szólsz? Tök jó zene nem? – pillantottam érdeklődve Deanre.

– Nem rossz, de a régiekhez képest nem is olyan jó. – felelte tárgyilagosan, mire elkezdtem kuncogni.

– Azért doboltál az ütemre néha. – mosolyodtam el gúnyosan, majd kinéztem az ablakon, Dean pedig ezzel egyidőben parkolt le. – Már meg is érkeztünk?

– Gyorsan telik az idő ha jól mulatsz. – szállt ki a kocsiból.

– De örülök, hogy itthon vagyunk, elzsibbadt már a lábam is. – szálltam ki én is a kocsiból, majd leráztam a lábaim.

– Sokszor elfogsz még fáradni. – lépett mellém nevetve Dean, én pedig a hátsó ülésről kiszedtem a táskánkat, ami tele van fegyverekkel és kaja maradékokkal.

– Tessék ezt hozd te. – adtam oda neki a hűtő táskát, amiben sörök és üdítők vannak, majd a bunker bejáratához léptem és kinyitottam az ajtót, majd beléptem.

– Megjöttünk! – csukta be Dean mögöttem az ajtót. – Most eléggé érdekes helyzetben vagyunk szerintem. – vakarta meg a fejét. – Sam ahogy látom éppen salátát eszik a gép előtt. – pillantott le a korlátról Samre, aki nagyban elvolt mélyülve valamiben.

– És? – néztem rá kérdőn. – Ó, ugye nem pornózik? – suttogtam neki kissé tartva választól.

– Oda ne nézz! – takarta el a szemeim. – Remélem nem. De úgy értettem az a helyzet amibe keveredtünk. Hogy tudsz mindent.

– Ja értem. – mondtam, majd leszedtem a kezeit a szemeimről. – De egyébként honnan veszed, hogy nem volt részem még olyanban a valóságban? – említettem meg neki viccből, hogy lehet már nem vagyok szűz.

– Hogy micsoda? – nézett undorodva és tátott szájjal rám, fejét látva elkezdtem kuncogni.

– Csak vicceltem nagy okos. Szűz Mária vagyok még mindig.

– Csak ne legyél megtermékenyítés nélkül terhes légyszi. – mosolygott rám, mire hülyén néztem rá.

– Bekaphatod. – indultam el a lépcsőn, Dean pedig röhögve követett. Óvatosan Sam gépére pillantottam aztán pedig fintorogva Deanre.

– Ugye nem? – hunyta be a szemeit.

– Rosszabb – hajoltam közelebb hozzá. – National Geographic.

– Sam, mi a francot nézel te? – emelte fel a hangját Dean, mire Sam megugrott a székben. Láthatóan nem vette észre, hogy megjöttünk.

– Igen bácsikám, ez itt nem szokás. – emeltem ki a bácsikám szót, majd az asztalra dobtam a táskát. Sam egy salátalevéllel a szájában nézett rám felhúzott szemöldökkel.

– Hogy tessék?

– Csak nem megleptelek? Sam. Winchester. – tagoltam neki, majd gúnyosan pillantottam rá, mire a neve hallatán kiköpte, azt ami a szájában volt és ami a ruhámra érkezett, Dean pedig elkezdett nevetni.

– HOGY TESSÉK? – emelte fel a hangját Sam, majd megtörölte a száját.

– HÉ, EZT MÉG A MÚLTKOR VETTEM! – töröltem le undorodva a salátát.

– Nem értem mi folyik itt. – érdeklődve pillantott Deanre. – Miről maradtam le?

– Ó, Sammy ha azt te tudnád. – sóhajtott fáradtan, majd leült a szemben lévő székre.

– Hallgatlak. – nézett felváltva rám és Deanre.

– Először is ha feltűnt volna Anne lesérült, ami annak az oka, hogy egy démon elkapott minket. – dörzsölte meg a homlokát. – Másodszorra, az a démon Lilith volt.

– Hogy micsoda? Lilith itt? Az mégis, hogy lehetséges? Megöltem. – nézett döbbenten Sam.

– Valaki visszahozta, vagy a franc tudja. A lényeg, hogy él és virul. – mondta Dean. – Ja és harmadszorra, kényszerítettek rá, hogy elmondjam és kiderüljön kik is vagyunk. És Anne így tudta meg.

– Ki akadtál? – pillantott rám érdeklődve Sam.

– Erre Dean tudja a választ. – néztem az említettre össze húzott szemekkel.

– Igen eléggé ki volt akadva, de rájött, hogy semmit nem ér vele. Igaz? – nézett vissza rám gúnyosan.

– Igen igaz, de azt ne várd el, hogy most még elkezdjelek apának hívni. Ja és azt kihagytuk, hogy az erdőben megtámadt minket pár vámpír és abból kettőt én fejeztem le. – vigyorogtam önelégülten.

– Büszke vagyok rád. – mosolygott rám Sam.

– És ha most megbocsájtotok elmennék lefürdeni. – indultam el a folyósó irányába.

– Menj csak úgyis bűzlesz. – vigyorgott Dean.

– Veled együtt seggfej. – fordultam be a folyósóra.

– Na azért viselkedjél ám! – kiabált utánam, mire szem forgatva benyitottam a szobámba, majd elmentem a fürdőbe lezuhanyozni. Eközben a két testvér kint beszélgetett Anneról.

– Dean. – vigyorgott Sam sejtelmesen a bátyára.

– Mondjad.

– Anne azt mondta, hogy most MÉG ne várd, hogy apának hívjon. Ez jó jel. – mosolygott tovább Sam.

– Igen tudom Sammy. De bízom benne, hogy hamarosan eljutunk oda is. – suttogta maga elé Dean.

– Ahhoz képest, hogy sosem akartál gyereket nem bánnád, ha Anne úgy hívna, hogy apa. – rázta a fejét az öccse.

– Persze, hogy nem bánnám. – mondta miközben elkezdett habzsolni még ő sem tudja, hogy mit.

– Még mindig alig hiszem el, hogy van egy unokahúgom. – elmélkedett Sam, majd Deanre pillantott. – Dean az chillis taco. – azonnal kiköpte az ételt.

– És nem tudtál volna szólni? – nézett rá mérgesen, miközben a nyelvéről törölgette le a maradékot.

– Te kezdted el egyből enni. – nézett undorodva az asztalra köpött kajára, majd bátyára Sam.

°°°

– Srácok! – léptem be a nappalinknak nevezett helyiségbe. – Elmentem boltba, kell valami?

– Igen pite, de elkísérlek. – állt fel Dean felkapva a kabátját. – Sammy neked valami?

– Csak a szokásos, és ha lehet vásároljatok be, kifogyóban van a hűtő. – nézett ránk, mire mindketten bólintottunk, majd pedig felsiettem a lépcsőn.

– Na menjünk a végtelenbe és tovább! – sietett utánam Dean.

– Kérdezhetek valamit? – fordultam érdeklődve Dean felé amikor felértünk, mire kíváncsian pillantott rám. – Vezethetem én a kocsit? – néztem rá csillogó szemekkel. Dean megállt, majd felváltva nézett hol a kocsira hol a kulcsra és hol rám. Nagyot sóhajtott.

– Megengedem, de óvatosan! Ő az én kicsikém. – simította meg a kocsit, mire megforgattam a szemeim. Kezembe dobta a kulcsot, majd megindult a kocsi másik oldalára én pedig beültem a kormány mögé.

– Hú de jó, hogy van jogsim. – simítottam meg a kormányt.

– Annak én is örülök, kevésbé félek. – jegyezte meg vicceskedve, mire egy csúnya pillantást kapott tőlem. Betettem a kulcsot, majd elfordítottam és ráléptem a gázra.

– Kezdem érteni miért mindig te vezetsz. Ez a kocsi valami állat. – mosolyogtam rá.

– Aha, de az utat figyeld légyszíves, és lassíts kicsit. – nyelt egyet idegesen, mire összehúzott szemöldökkel néztem rá a sebességmérőre. 80 km.

– Jaj hoppá, kicsit elragadtattam magam. – kezdtem el lassítani.

– Egész jól vezetsz, de az utat nézd és ne a melletted ülőt. – mondta segítségképpen.

– Az utat nézem. – pillantottam rá, mire felnevetett. Nem sokkal később, már az ismert bolt előtt parkoltam le.

– Haza felé én vezetek. – szállt ki a kocsiból, mire a kezébe dobtam a kulcsot, majd beléptem a boltba és egy bevásárlókocsival léptem Dean mellé.

– Na akkor mi kell? – pillantottam rá érdeklődve.

– Hús, tejes cuccok meg minden, amiből szendvicset lehet csinálni. – mondta, majd el is indult a hűtős rész felé, én pedig a bevásárlókocsira állva suhantam mellé betette a cuccokat, én pedig elindultam a piás részhez, de útközben pár nasit is betettem.

– Hm, ez aztán kéne már. – vigyorogtam rá a kedvenc sörömre, mire Dean megjelent mögöttem.

– Na nem! Nekünk lehet, te viszont kiskorú vagy. – magyarázkodott, mire mérgesen néztem rá és megragadtam egy sörös üveget, hogy a bevásárlókocsiba tegyem.

– 17 múltam! – feleseltem, mire kikapta a kezemből az üveget.

– Azt mondtam nem! – tette vissza.

– Nekem te ne parancsolgass! – vettem vissza, mire elkapta a kezem én pedig erőlködve próbáltam magam felé húzni.

– Ne gyerekeskedj! – nézett rám mérgelődve Dean, mire erőteljesen megrántottam a kezembe lévő sört, mire elengedte én pedig a hirtelen lendülettől neki estem a másik polcnak. A boros üvegek elkezdtek egymásra borulni, majd hangos csörömpöléssel estek le és folytak szét a padlólapon.

– Baszki. – néztem ijedten Deanre, mire ő gyorsan bepakolt pár sört, majd megragadta a kezem.

– Megyünk, nem mi voltunk. – sietett el velem együtt a kasszához. A kasszánál álló idős néni gyanúsan méregetett minket, mi pedig egymásra néztünk, és elröhögtük magunkat.

– Ott a pite azt is pakold fel. – mutatott a kis műanyag tálban lévő süteményre Dean, amit gyorsan le is kaptam, ugyanis az idős nénike nagyon nézegette. Hamar mi is sorra kerültünk.

– $48.05 lesz. – mondta az eladó Dean pedig elő véve a bukszáját kifizette a cuccokat. Mit ne mondjak, sok pénz volt a bukszába. Ennyire gazdagok lennének?

– Anne! Akkor bepakolsz? – ébresztett fel gondolataimból, mire bólintottam. – Elmegyek veszek sorsjegyet, mindjárt jövök. – a kezembe adta a szatyrokat.

– Nekem is vegyél! – szóltam utána, mire felmutatva jelezte, hogy rendben, én pedig kiléptem az üzletből. Megpillantottam az impalát, majd anélkül, hogy körül néztem volna leléptem az útra. Egy fekete autó bukkant fel hirtelen a semmiből. Hangos dudaszót hallottam, majd mikor jobbra pillantottam, hirtelen nagy ütést éreztem emiatt pedig eltaknyoltam az úton. A bal lábam, ami pont a minap sérült le, még jobban meghúzódott a kezemet és a tenyeremet pedig lehorzsoltam. Aki viszont elgázolt, kiszállva az autóból rohant hozzám.

– Baszki, jól vagy? – hallottam meg egy aggódó hangot.

– Hogy mindig a lábam bánja. – fújtattam idegesen, majd mérgesen felpillantottam az illetőre és elkerekedett a szemem. – Te?

– Én? – húzta fel a szemöldökét, majd érdeklődve pásztázott a zöld szemeivel és mintha megcsapta volna a felismerés. – Deanne?

– Te pedig Ryan, ha jól emlékszem. Te voltál az FBI ügynök. – emlékeztem vissza, amikor is beugrott, hogy mennyire is flörtölt velem. Éreztem amint az arcom kezd lángba borulni.

– Igen Ryan vagyok. – nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, amit el is fogadtam. – Vicces, hogy pont én gázoltalak el, pont a védelmező zsaru. – nevetett fel, mire én is elejtettem egy mosolyt. – Biztos minden rendben? – kérdezte aggódva, miközben én leporoltam magam.

– Hát persze, de azért jobban is oda figyelhettél volna. – pillantottam fel a szemeibe, mire kissé zavarba jöttem. Hirtelen kicsapódott mellettünk az üzlet ajtaja aminek hatására összerezzentem, Dean pedig aggódva pillantott rám.

– ANNE, MI TÖRTÉNT? JÓL VAGY? – ragadta meg a tenyerem óvatosan, majd mérgesen pillantott Ryanre. – Mit műveltél a lányommal? – emelte fel a pólójánál fogva, mire ijedten néztem rá.

–Hé hé, nyugi Dean! – emeltem fel a hangom, miközben megragadtam a vállát, de mintha a falnak beszéltem volna. – Dean?! – ismét nem figyelt, és már a kezét lendítette, hogy behúz Ryannek. – APA FEJEZD BE! – ezt meghallva elengedte Ryant, mire megköszörültem a torkom. – Csak baleset volt.

– Baleset? BALESET? – nézett mérgesen Ryanre, aki csak szótlanul nézte a jelenetet.

– Én voltam a hülye, nem néztem körül teljesen. – hajtottam le a fejem. – Engem kéne lecseszned nem őt, mellesleg segített úgyhogy nincs semmi probléma. – motyogtam, mire Dean morgott egyet.

– Figyelj oda jobban! – bökött rá Ryan bőrdzsekijére, aki mint valami kis katona bólintott. – Biztos jól vagy?

– Igen, csak a kezemet horzsoltam le meg hát a térdemet, amit bekötöttél. – néztem rá félénken.

– Pont azt a térdedet nagyon jó. – fújtatott, majd dühösen nézett ismét a bőrdzsekis férfira.

– Jó, nyugi van. Nem fáj, annyira. – suttogtam.

– Haza megyünk és lekezellek minden szarral. Látom, hogy fáj, az apád vagyok és hülye. – jelentette ki ellenkezést nem tűrő hangon.

– Inkább segíts fel venni a szatyrokat. Legalább nem szakadtak el. – hajoltam volna le, de megelőzött.

– Inkább, majd én. – vette fel őket, majd elindult a kocsihoz.

– Elnézést kérek apám viselkedése miatt. – pillantottam fel Ryanre. – Eléggé védelmező típus, nem tűri el, ha bajom esik. – mosolyogtam rá kedvesen.

– Megértem, hogy védelmez, nem kell bocsánatot kérni, teljesen igaza volt. – mosolygott vissza.

– Akkor szerintem én mennék. – indultam el a kocsinkhoz, mire megragadta a karom.

– Várj, a telefonszámod megadnád? Hogy tudjam tényleg minden rendben van. – pillantott le rám érdeklődve és magyarázkodva, mire nyeltem egyet.

– Öhm, persze. – mondtam, mire a telefonját nyújtotta felém én pedig gyorsan beütöttem a számom.

– Akkor, majd hívlak. És még egyszer sajnálom, hogy ez történt.

– Nincsen semmi gond, szerencsére semmi komoly nem történt. Akkor, majd beszélünk. Szia. – intettem, majd elindultam a kocsinkhoz.

– Ezt a tökkelütöttet, körül nézni ma már nem luxus? – mérgelődött továbbra is Dean mikor beültem mellé.

– Inkább csak menjünk. – mondtam, majd még egyszer hátrapillantottam zöld szemű férfira, aki épp a kocsiján támaszkodva nézte ahogy távolodunk.

× Remélem, hogy ez a rész is tetszett. Mit gondoltok Ryanről?
Xoxo❤️×