Ezek után csak beültünk a kocsiba, és elindultunk Missouri államba az ügyhöz. Nem igazán beszélgettünk az út alatt, mindenki magába emésztette a dolgokat amik történtek. Őszintén most nem hatott rám úgy ez az egész, mint legelső alkalommal. Tudtam, hogy most, hogy a fiúkkal vagyok nincs mitől félnem, biztonságban éreztem magam. Nagy valószínűséggel elaludthattam a kocsiban, ugyanis csak pár emlék van csak meg, az hogy Dean becipel a motel szobába aztán betakar, utána képszakadás.

– Anne ébredj! Megyünk a kórházba kikérdezni a férfit. – ébresztett Sam, mire kipattantak a szemeim. Az első igazi ügyem uram atyám. Csak ne szúrjam el.

– Megyünk reggelizni? – érdeklődtem. – Amúgy mit vegyek fel? Nincs semmi FBI-os cuccom. – kérdeztem, miközben ásítottam egyet.

– Nem, majd a kórház után. – jelent meg a szobában Dean, már FBI-os szerkóba. – És vedd csak fel ezt. – dobta nekem az FBI feliratú széldzsekit, ami már rajta is volt.

– Kösz. Nem lesz fura, hogy ilyen fiatalon már én is ügynök vagyok? – kérdeztem Sam felé fordulva.

– Nem igazán törődnek ilyenekkel. – felelte, majd felkapta a kis utazó táskát és kiment.

– Gyorsan öltözz fel, mi kint megvárunk. – bólintottam, mire Dean is kiment.

°°°

Épp a férfi szobája felé tartottunk amikor egy biztonsági őr megállított minket. Deanék felmutatták a jelvényt, ami nekem persze még nem volt, és előre engedte őket azonban engem már nem.

– Kicsit túl fiatal vagy ügynöknek nem? – ragadta meg a karom, mire Dean visszafordult.

– Még csak tanonc. – mosolygott, mire az őr elengedett minket, aztán beléptünk a férfihoz, aki elég rémesen nézett ki a bekötött arcával. Szar lehet fél füllel élni, mint George Weasley a Harry Potterbe. Nem irigyeltem a fickót.

– Már megint a zsaruk? Már mindent elmondtam nekik. – kezdett el idegeskedni a Kevin Turner névre hallgató férfi. Onnan tudom a nevét, hogy épp a kórlapját nézegettem.

– Hé, kisasszony azok a személyes adataim. Mellesleg nem túl fiatal még zsarunak? – húzta össze a szemöldökét.

– Még tanonc vagyok, Mr. Turner, és csak a nevére meg persze a történetre voltam kíváncsi. – feleltem, miután visszaraktam a helyére a kórlapot.

– Azt már tudni kéne ha már ide jöttek. – upsz, ja, hogy nem néztünk utána teljesen.

– Mint mondta még tanonc. – mosolygott erőltetetten Dean, majd csúnyán rám pillantott.

– El tudná mesélni kérem, hogy mégis mi történt önnel? – kérdezte tőle Sam, mire a férfi fáradtan sóhajtott.

– Nézzék, nem várom el, hogy el is higgyék, de nem bánom el mondom. Négy nappal ezelőtt, a feleségem megölte magát, miközben épp vacsorát próbált csinálni. Semmi baja nem volt, csak az előtte lévő pár napon esténként viselkedett furán. – kezdett el gondolkodni. – Aztán egyik éjjel arra keltem fel, hogy kitört az üveg, ő pedig a talajon fekszik holtan egy tócsa vérben. – érzékenyült el.

– Részvétünk. – szólalt meg Sam.

– És önnel mi történt? – érdeklődtem, miközben a kabát zsebembe mélyesztettem a kezemet.

– Magam sem tudom őszintén. Épp a boltból jöttem haza, amikor eluralkodott rajtam a düh. Mintha valaki átvette volna az irányítást, megragadta az eldugott pisztolyomat, és egyszerűen fejbe akart lőni.  És látják mi lett belőle, hála a szomszédomnak. – mutatott a fülére. – Utána csak arra emlékszem, hogy tolnak be a mentőbe aztán itt vagyok.

– Szóval azt állítja, hogy valaki úgymond megszállta? – suttogva mondtam az utolsó szót nehogy a biztonsági őr meghallja. Félénken bólintott.

– Figyeljen uram, mi hiszünk magának, viszont szeretnénk ha ezekre a kérdésekre válaszolna. – vett elő egy kis noteszt Dean.
– Nem volt esetleg hideg a lakásban?

– De igen, mióta oda költöztünk esténként mintha elment volna a fűtés. – hevesen magyarázott.

– Mikor költöztek oda? – kérdezte tőle Sam.

– Egy hónapja talán. Nagyon olcsón vettük a házat, az előző tulaj lánya nagyon elakarta adni. – válaszolt.

– Mi történt az előző tulajdonossal? – pillantottam rá érdeklődve.

– Felakasztotta magát. – összenéztünk, majd Dean ismét megszólalt.

– Nem tudja esetleg, hogy hívják az előző tulajdonos lányát?

– Azt hiszem valami Isobel Davidson. – felelt gondolkozva, mire bólintottunk. Ezek után megköszöntük a segítségét, aztán elindultunk a közeli étterembe reggelizni.

°°°

– Szóval akkor ténylegesen egy bosszúálló szellemmel van dolgunk? – kérdeztem miközben haraptam egy falatot a sajtburgeremből. Hmm, ez de hiányzott már.

– Nagyon úgy néz ki, de nem ártana lecsekkolni azt a csajt, az előző tulaj lányát. – mondta Dean, majd beleivott a kólájába. Csodálkozom, hogy nem sört rendelt, bár ahhoz talán még túl korán van.

– Majd én elmegyek ki kérdezni, nektek viszont a házba kéne mennetek és végig járni az egészet az EMF mérővel. – lapozgatta a cikket Sam, ami az ügyről szól, közben valami vaskos könyvet olvasgatva. Hát igen, látszik ki közülünk a kocka.

– Hú, az is valami szellemes cucc? – érdeklődtem csodálkozva.

– Igen, ezzel lehet őket észrevenni, ugyanis elektromos int... – akadt meg Dean, majd segélykérően pillantott Samre.

– Elektromos interferenciát. – forgatta mg a szemeit az említett, mire elkezdtem kuncogni.

– Szóval azt okoznak, ezért szokott kiakadni néha a műszer. De persze a hideg levegővel is lehet érzékelni a jelenlétüket, de azt csak legtöbbször este. – magyarázta, mire bólintottam. Megtöröltem a számat a szalvétába, majd én is megittam az üdítőmet.

– Végeztetek? – pillantott fel Sam a könyvéből, mire mindketten bólintottunk. Felkaptuk a dzsekinket, és miután Dean kifizette a reggelinket, elindultunk a kocsihoz. Beültünk, majd Dean elindította és berakott egy zenét, még hozzá az ACDC Back in black-et. Kissé uralkodnom kellett magamon nehogy elkezdjek ordítva énekelni, ezért csak a kezeimmel doboltam a lábamon.

– Hol tegyelek ki? – pillantott félszemmel a sofőr Samre.

– Négy utcával arrébb a sarkon. – válaszolt Sam, mire Dean bólintott, majd ő is elkezdett a kezeivel dobolni a kormányon. Néhány perccel később, már ott is voltunk, Sam pedig kiszállt és mondta, hogy 11 óra felé legyünk itt. Miután Sam lelépett, beültem a helyére Dean mellé.

– Azt hittem már örökké hátul meresztem a seggem. Tök jó elől ülni, nem is értem miért én vagyok hátul. – mérgelődtem, mire Dean felhorkant.

– Sam két méter magas és még csodálkozol? Csak képzeld el ahogy hátul a feje, a kocsit tetejét érné minden bukkanónál. – kezdett el nevetni, mire én konkrétan felvisítottam megszólalására.

– Kis morcos tehén lenne aki nem tud olvasni, mert mindig bukkanó van. – nyögtem röhögve, mire Dean is hangosan felnevetett. Legalább két percbe tellett, mire úgy igazán letudtunk nyugodni anélkül, hogy vágjuk a fejeket amiket Sam is vágna. Kicsit szemetek voltunk, de kell ilyen is.

– Amúgy azt akartam kérdezni, hogy a szellemeket akkor úgy lehet távol tartani, hogy kősóval lövünk rájuk és vassal ütjük? – érdeklődtem, mire furán nézett rám.

– Igen, de ezt honnan tudod? Nem is említettük. – gondolkodott el, mire egyből elkezdtem magyarázkodni.

– Hát a szobámba megtaláltam ezt a napló szerűséget. – vettem elő a kis táskámból, mire Dean, majdnem kisodródott az útról. Kikapta a kezemből a naplót, miután visszatért a rendes sávba.

– Ezt nem lenne szabad olvasnod. Rengeteg olyan információ van benne ami nem tartozik rád. – kezdett el mérges lenni, mire nekem gyanússá vált a helyzet. Mit titkol ennyire?

– Csak a szörnyek miatt van nálam, nem hittem volna, hogy más is lenne benne. – fintorodtam el. – Meg amúgy is, tök fura vagy, mintha titkolnál előlem valamit. – méregettem gyanúsan, mire kissé erősen bekanyarodott egy utcába.

– Nem titkolok előled semmi fontosat, csak ami nem tartozik rád. Nem kell ám mindent tudnod, csak 17 éves vagy. – druzsolta kissé idegesen. Kezdett a helyzet eléggé feszülté válni, én pedig nem akartam veszekedni vele, szóval inkább rá hagytam. Puffogva fordultam az ablak féle és bámultam ki rajta.

– Figyelj, ne haragudj, hogy ennyire felkaptam a vizet, csak nem szeretem ha a cuccaimhoz nyúlkálnak, mert ez az apám naplója volt. – szólalt meg hosszas csend után, mire meglepődve néztem rá, hogy ő is tud bocsánatot kérni.

– Én meg tényleg csak a szörnyek miatt néztem bele párszor, semmi olyat nem kerestem benne ami úgymond magánügy. – motyogtam.

– Itt vagyunk. – állította le a motort, majd kiszálltunk a kocsiból. – Az egész ház üres, szóval te mész az emeletre, én pedig a földszintet nézem át. Tessék itt a műszer. – nyomta a kezembe az EMF mérőt. Beléptünk a házba, és engem azonnal elfogott a borzongás. Ha ez nem jel, akkor semmi. Elindultam a lépcső felé, miközben végig vezettem a kezemben lévő műszert a korlátokon, ami néha felvillant. Beléptem az egyik szobába ami a fürdőszoba volt és ott is volt kis villanás, végig mentem pár szobán ahol csak apró jelzések voltak, majd beléptem a hálószobába. Na itt nem kell mondanom kiakadt a műszer, eltettem a zsebemben, majd végig néztem a szobán. A kitört ablak féle léptem, és próbáltam megállapítani, hogy a nő magától ugrott ki, vagy meglökték, de nem jöttem rá. Kissé előre hajoltam ahogy próbáltam felállni, mikor megbotlottam és mintha meglökött volna valaki. Épp estem volna le, ha Dean nem kapja el a kezemet időben. Gyorsan felhúzott, majd mindketten nagy sóhajok közt, leporoltuk magunkat.

– Kösz. Jó tudni, hogy a vendégeket is szeretik a szellemek. – morogtam és végig néztem a szobán. – Rohadj el.

– Ezzel csak dühösebbé teszed. – motyogta nekem Dean, mire megrántottam a vállam.

– Egyébként itt kiakadt a műszer, a többi szobába csak néhány villanás volt. – vettem elő a zsebemből, és megmutattam neki is, mire bólintott.

– Lent is csak néhány villanás volt. Akkor ezek szerint a férfi is itt próbálta megölni magát. – gondolkodott el.

– Nagy valószínűséggel igen, szóval szerintem a szellemünk ebben a szobában halt meg. – mutattam végig a helyiségen. – Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy megölték vagy természetesen halt meg, vagy pedig öngyilkos lett.

– Hű, te aztán tényleg elolvastad az apró betűs részt a naplóban. – fintorgott, mire felhorkantam.

– Ha már te nem vagy hajlandó mesélni ezekről. – mondtam gúnyosan, mire meglepődve nézett rám.

– Nem is kérdeztél! Akkor talán meséltem volna. – húzta össze a szemöldökét mérgelődve, mire erre csak egy hümmögést tudtam reagálni. – Inkább húzzunk innen mielőtt, ténylegesen kiesel az ablakon. – indult el az ajtóhoz, mire bólintva követtem őt. A kocsihoz mentünk, majd Dean felhívta Samet, és kihangosította, hogy én is halljam.

– Na mit tudtál meg? – szólalt meg Dean mikor Sam felvette.

– Csak ugyanazt, az apja is fura volt a halála előtti napokon, de azt említette, hogy mikor oda költöztek, akkor rém hírek terjedtek házról, hogy valaki van bent, akkor is ha üres, és az új lakókat kibelezi. – erre elfintorodtam.

– Gondolom az utolsó rész nem igaz. – mondta Dean. – És azt nem említette, hogy az a szellem hol van eltemetve akit gyanúsítunk? – pillantott reménykedve a telefonra.

– Hamvasztották. – sóhajtott fel Sam, mire Deanel fájdalmasan összenéztünk.

– Akkor egy tárgyhoz kapcsolódik. – szólaltak meg.

– Valószínűleg ahhoz. Ti menjetek vissza a motelbe, a közelben van egy hivatali iroda, ahol eltudom kérni a halott férfi az adatait. Nézzetek utána a neten, Frank Bert a neve. Majd hívlak mikor végeztem. – tette le a telefont, mire csodálkozva néztem Deanre.

– Semmi sziasztok? Ne haljatok meg, vagy valami?

– Nálunk ez nem szokás, ülj be. – nyitotta ki nekem a kocsi ajtót, mire meglepődve pillantottam rá.

– Hoppá, de úriember lett valaki. – kezdtem el nevetni, mire le pisszeget, majd megkerülve a kocsit beült a mellém.

×Itt is lenne az új rész, remélem tetszik a szerkesztés is, sokat dolgoztam vele, bár így se lett a legjobb.
Xoxo.❤️×