Ismét egy sikításra kaptam fel a fejem, és vissza fordultam az ajtó rácsos részéhez, és elkezdtem érezni, hogy a hőmérséklet egyre csökken. Megborzongtam és az ajtóhoz léptem, majd láttam, ahogy a szobatársamat elragadják.

– Mi a pokol? – suttogtam magam elé. Nem tudom mit láttam, de az biztos, hogy az nem ember volt. Egy ember, nem képes arra, hogy a másikat neki dobja a falnak és egyedül volt a szobába. Annyit látok, hogy egy mozdulattal a függöny a nyaka köré tekeredik.

– Jézusom.. Valaki segítsen! Valaki! – kiáltom és ráncigálom a rácsot, majd látom amint az a valami felhúzza a még élő nőt, a levegőbe. – Hé, te ott! Akárki is vagy, állj le az istenit! – kiabálom annak a valaminek, nem látok semmit, de biztos, hogy van ott valami. Egyszer csak megáll a levegőbe, és a nő egyre jobban kapkodja a levegőt, mintha azt nem tenné akkor megfulladna. Ne, ne, meg fogja ölni!

– Valaki jöjjön már ide a kurva életbe! – mondom kiabálva idegesen, és csapkodva az ajtót. Egyszer csak egy roppanás és a nő már nem csinál semmit. Azt a rohadt élet.. Meghalt. Hosszan bámultam az élettelen testét a nőnek és próbáltam arra gondolni, hogy ez nem lehet a valóság.. Kiakadva csúsztam le a falnak háttal. Meghalt egy ember, a szemem láttára és nem tudtam neki segíteni. Istenem. Kezembe temettem az arcom, majd halkan elkezdtem zokogni. Magam elé nézve, lesokkolódva vártam az ápolókat. Gyorsan letörlöm a könnycseppeket, és próbálom fel fogni a történteket. Az a valami úgy próbálja beállítani az gyilkosságokat, mintha az öngyilkosság lenne. Pedig egyáltalán nem az. Csak tudnám, mi a pokol az, és hogy miért jó ez neki? És ha visszajön és újra megöl valakit? Mit tudok tenni ellene? Hogy lehet megölni?

°°°

Reggel a sokkos állapotomból, ugyanis egy szem hunyásnyit sem aludtam, az ajtó nyitódása ébreszt fel. Egy rendőr pali jön be rajta. Ezek szerint meg találták a testét.

– Jó reggelt kisasszony! – köszön mosolyogva az ötvenes éveiben járó férfi. Ez sem komplett, meghal valaki ő meg mosolyogva köszön. Esküszöm helyet cserélnék vele, fogadni mernék, hogy nem végzi rendesen a munkáját csak itt teszi a nagy embert aztán lószart se tud.

– Jobbat. – dünnyögöm flegmán.

– Maga látta, ahogy fel akasztotta magát? – teszi fel a szokásos kérdését, de szerintem nem nagyon érdekli a mondandóm. Ha látta volna azt amit én,akkor tuti, hogy nem lenne ilyen boldog.

– Igen, de nem öngyilkosság volt. – mondom ki reflexszerűen és akaratlanul az igazat, majd gondolatban fejbe csaptam magam. Ki a fene hinne nekem?

– Akkor mi? A láthatatlan levegő? – nevet fel, mire felé kapom a fejemet.

– Több tiszteletet, seggfej. – dünnyögöm a férfinak.

– Hát, de ha már ilyen őrültek! – nevet fel ismét gúnyosan.

– Tudja mit maga igazán seggarc? Dugja fel jó mélyre a munkáját, mert ha legalább igazán dolgozna és nem a seggét meresztené, meg tudná azt is, hogy ez nem öngyilkosság volt! – emelem fel a hangom magabiztosan, mire a férfi megszeppenve nézett rám. – Tudja mit? Inkább hagyjon békén és végezze a szaros munkáját. Nem mintha sokra menne, ha jól sejtem egy halom megoldatlan ügye van, és tudja mit? Ezt a főnöke is észre fogja venni, aztán feldughatja jó mélyre azt a csillogó jelvényt. – mondom gúnyosan, mire a férfi mérgesen morogva kimegy a szobából.

Mégis, hogy tudnék segíteni a többi betegnek ha, még magam se tudom, hogy mivel állok szemben? Nem baj Anne, megoldod! Gondolkodásomat az ajtó nyikorgása zavarta meg. A hang felé kaptam a fejem, mire a pszhiológusommal találtam szembe magam. Újabb terápia. Fasza.

×Köszönöm, hogy elolvastátok, remélem tetszett. Xoxo.❤️×