𝕃. 𝕋.

Az utóbbi két hónapban rengeteg időt töltöttem el Eliza-val. Mindig más helyeken futottunk össze, ahol nem is voltunk annyira szem előtt, de azért lehetett is valamit csinálni, nem csak ülni és egymást bámulni.

Egyik nap például Liza kitalálta, hogy tanuljunk meg gördeszkázni. Elkérte az öccse és annak egyik haverjának a deszkáit, és azzokkal próbálgattunk. Illetve csak szerencsétlenkedtünk, mert egyikünknek sem ment igazán ez az egész. Én például annyiszor elesetem, hogy egy járni tanuló baba is megirigyelt volna. Persze Eliza az idő többségében csak rajtam röhögött, amit én egy duzzogással díjaztam.

Most pedig Liam házának az ajataja előtt állok, s várok, hogy végre méltóztasson ajtót nyitni. Igazából annyira nem akartam jönni, hisz fáradt voltam a tegnapi éjszakázástól. Eliza-val beszélgettünk végig, aztán közösen megnéztük a naplementét, így mondanom sem kell, hogy nem aludtam valami sokat.

Pár perc múlva végre kinyílt előttem az ajtó, megmutatva Payne vigyorgó arcát.

- Csá, Tommo! – köszöntött, míg én beléptem.

- Szia! – köszöntem vissza, majd lehúztam a cipőm, a kabátom pedig felakasztottam a fogasra. - Mizu? – kérdeztem, ismért felé fordulva.

- Épp régebbi képeket nézegettünk.

- Liam....mondd, hogy Jessica nincs itt! – néztem könyörgőn barna íriszeibe.

- De itt van, miért? – nézett rám, de én csak arra tudtam gondolni, hogy látta. Tudja, hogy én az a Louis Tomlinson vagyok, akit anno előszeretettel alázott meg. - Louis, hé! Minden oké? – legyezgette előttem a kezét.

- Jaj, ne! – mondtam halkan, majd gyorsan a nappaliba rohantam.

Ott ültek mind, és a nagy fotóalbumot nézegették, mely a magánéletünkkel van tele. Érkezésemre mindenki felkapta a fejét, de én csak a fekete kígyóra tudtam koncentrálni. Ajkait egy gonosz mosolyra húzta, ebből pedig már egyből tudtam, hogy ott fogja folytatni, ahol abbahagyta. A szoba forogni kezdett velem, és úgy éreztem, ha nem ülök le, menten összeesek.
Szerencsére épp az egyik fotel mellett álltam, így gyorsan leültem arra.

- Lou, úgy nézel, mintha szellemet látnál. – nézett rám furán Niall, de most nem tudtam rá figyelni. Tekintetem még mindig életem megkeserítőjén legeltettem, attól félve, hogy bármelyik percben rám vetheti magát, és szétszaggathat, mint valami fenevad a zsákmányát. Pedig tudtam, hogy a többiek előtt nem fogja megtenni. Előttük eljátsza, hogy egy kisangyal, közbe az egyik legnagyobb pokol szökevény akit ismerek.

- Talán nem áll messze tőle. – mosolygott tovább Jessica, mire a többiek furán néztek rá, de nem nagyon zavartatva magát, lapozgatta tovább a fotóalbumot.

- É-én azt hiszem megyek é-és iszok egy pohár vi-vizet... – dadogtam össze-vissza, és már indultam volna meg, de Liam megállított.

- Majd én hozok.

- Ne! – vágtam rá gyorsan, majd a konyhába szaladtam. Erőtlenül támaszkodtam meg a csapnál, s lassú légzésekkel próbáltam nyugtatni magam. Tudtam, hogy egyszer kifog ez derülni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar!

A vizemet minél lassabban próbáltam elfogyasztani, hisz nem akartam Jessica közelébe tartózkodni. Azt akartam, hogy eltűnjön, és soha többé ne jöjjön a közelünkbe. De nem lehettem önző, hisz Liam szerette a fekete hajút és boldog volt mellette. Bár számomra elég megfejthetetlen volt, hogy Liam hogy képes erre. Dehát ő volt Liam Payne, aki mindenkit szeretett. Még azt a faszfej Simon-t sem utálta!
Reménykedtem benne, hogy Jessica legalább fele annyira szereti a srácot, mint amennyire az, őt. Liam megérdemelte a boldogságot, és én lettem volna az utolsó, aki elvenné tőle ezt a lehetőséget. Inkább tűröm majd Jessica sértegetéseit és megalázásait.

Elindultam vissza a nappaliba, még mielőtt valamelyik fiú utánam jött volna, hogy mi a szart csinálok annyi ideig a konyhába. Niall hiába szorított nekem helyet, én inkább visszaültem az egyszemélyes fotelba. A másik felemen Jessica ült volna, szóval inkább kihagytam azt az élményt.

- Úristen, erre emlékszem! — bökött egy képre Niall vídáman. - Ez azután volt, hogy kiestünk az X Factor-ból, Jay pedig meghívott minket egy esti grillezésre, hogy jobb kedvre derítsen minket, Liam pedig annyira telezabálta magát, hogy utána egy hétig rosszul volt. – nevetett fel.

- Jól van, nem mindenkinek van egy nagy, fekete lyuk a hasa helyén, hogy mértéktelenül beleférjen minden. – kérte ki magának Li.

- Igen, van akinek az agya helyén van egy fekete lyuk. – vágott vissza a szőke, mire Liam bedurcizott, mi pedig egyszerre nevettünk fel a többiekkel. Persze Jessica egyből Liam nyakán csüngve kezdte el őt "megvígasztalni". Undorító volt.

- Ne aggódj Jessica, Liam nem fog ebbe belehalni. – szólt be Harry a fekete hajúnak. Kuncognom kellett. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a srácok sem bírják a lányt.

- Folyton csak sértegetitek! – szólalt meg fennhangon, mire felvontam a szemöldököm. Szóval, hogy magát, összekeveri velünk. Aha, jó.

- Baráti beszólás. – javította ki őt Harry. Jessica szemetforgatott, majd tovább csüngött Liam-en.

- Éhes vagyok. – szólalt meg Niall.

- És most akkor lepődjünk meg. – szólalt meg drámai hangon Zayn. - Szerintem amúgy rendeljünk valami kaját, mert én is éhes vagyok.

- Összedobhatok valamit én is. – mondta Jessica.

- Ne fáradj, édes! Rendelünk, az hamarabb is megy. – Zayn öklendezést imitált Liam szavai hallatán, mire felnvetteünk. Persze a szerelmes párocska csak értetlenül nézett ránk, hisz nem értették min is nevetünk. Z csak lelegyintette őket, aztán összeszedve magát, elővette a telefonját, majd felállt és arébb ment tőlünk, hogy nyugodtan tudjon beszélni. Nem kellett kérdeznie, hogy a többiek mit is akarnak enni, hisz már mind úgy ismertük egymást, mint a saját tenyerünket.

- Hé, Lou, Lottie hogy van? – kérdezte Liam.

- Remekül. Egész nap pörög, és hercegnőnek képzeli magát.

- Van kishugod? – Jessica hangja kedvesen csengett. Azaz olyanoknak, akik nem ismerték igazából. Tudtam, hogy szavai mögött valamilyen hátsó szándék lapul. Farkas szemet néztem vele, jelzve, hogy engem nem tud átverni.

- Valószínüleg, ja. Csaknem a barátnője, vagy az anyja szokott hercegnőset játszani. – forgatott szemet az ír srác.

- Niall! – szólt rá Liam.

- Bocs. Csak utálom az értelmetlen kérdéseket.

- Te is olyanokat teszel fel, a nap huszonnégy órájában. – nevetett fel Hazz.

- Jó, de én megtehetem! – kérte ki magának a szőke.

- Miért nem bírsz engem? – törte meg a beszélgetést Jessica, álszentül.

- Én ilyet nem mondtam. Csak kimondom amit gondolok. Nem fogok veled kivételt tenni, csakmert Liam barátnője vagy. – rántott vállat, vagy felállva Zaynhez indult, gondolom kikérdezni, hogy mikor jön a kaja.

Jessica tátott szájjal nézett a szőke után, én és Harry pedig alig bírtuk ki, hogy ne röhögjük el magunkat.

- Ne vedd a szívedre, Niall csak bal lábbal kelt. – legyintett Liam, vígasztalva a barátnőjét.

- Egy óra, és itt a pizza. – sétált vissza Zayn, a farzsebébe visszatéve a telefonját. Niall a háta mögött kullogott, és ahelyett, hogy visszaült volna a helyére, mellém sétált, majd a kanapé karfáján helyezkedett el.

- És addig mit csináljunk? – kérdezte Harold.

- Nézzük tovább az albumot. – felelte Jessica, mire legszivesebben kivettem volna a kezéből az említett tárgyat, és kibasztam volna a kukába, hogy soha többé ne férjen hozzá.

- Annyira nem érdekes, szerintem már mindent láttál ami érdekelt. – szinte öltük egymást a tekintetünkkel, amit a fiúk is észrevettek, hisz értetlen pillantásokkal ajándékoztak meg minket.

- Ugyan Lewis, mégcsak most lesz a legérdekesebb. – felelte nyugodtan, lassan vigyorra húzva, vörös rúzzsal ellátott ajkait. Kezem ökölbe szorult, s erősen küzdöttem érzelmeimmel szemben. Egy részem üvölteni akart, végre kiállva magam mellett, a másik felem viszont sírni kívánt, kieresztve a régi sérelmek fájdalmait.

A feszült csendet Liam törte meg, elkezdve mesélni az egyik kép történetéről, és legszivesebben most őt is leütöttem volna, pedig semmiről sem tudott.

- Ha ilyen lányt szedek össze, kérlek verj fejbe. – mondta halkan Niall, úgy, hogy csak én halljam.

- Szerintem hamarabb ütöd le saját magad.

- Jogos. – bólintott. Niallnek volt valami képessége, hisz valahogy mindig megérezte, hogy ki a jó és ki a rossz ember. Jessica-val első perctől utálatos, pedig Niall még egy légyhez is képes kedvesen beszélni. A szülei jó modorra tanították, ami meg is látszik rajta, ám ha valakit nem bír, egyszerűen nem tudja kordában tartani a száját. Kivéve, ha Simon-ról van szó, hisz tudta, ha vele tiszteletlenül beszél, annak következményei lesznek. Így róla csak a háta mögött mondott rosszakat.

– – –

Míg a fiúk a pizzát tömték magukba, addig én a teraszon állva szívtam el egy cigit. Ha anya látná, kinyírna.
Éreztem magamon Jessica szúrós tekintetét, így próbáltam valahogy takarásba állni. Idegesített, hogy azzal a vádló tekintetével vizslatott, ami által kiszolgáltatottnak éreztem magam. Tudtam, hogy arra vágyik, hogy ismét pokollá tegye az életem, én pedig minden erőmmel igyekezni fogok, hogy erre ne legyen esélye.

Az ajtó nyílt, én pedig szélsebesen fordítottam arra fejem. Megkönnyebültem lélegeztem fel, amint láttam, hogy csak Niall az.

- Pizzát? – kérdezte, felém nyújtva egy tányért. Csak nemlegesen megráztam a fejem, majd újra a ház előtt álló fákra vezettem a tekintetem. - Mi a baj? – tudtam, hogy előle nem titkolhatok el semmit, hisz mindig mindent észrevesz. Nem hülye ő, csak annak tetteti magát.

- Semmi. Csak fáradt vagyok, ennyi az egész. – feleltem, még véletlenül se ránézve. Tudtam, hogy akkor buknám a hazugságom. Bár félig igaz volt, hisz tényleg fáradt voltam, ám közel sem ez volt a legnagyobb problémám.

- Én pedig imádom Simon Cowell-t. – ironizált, a tányért ráhejezve a kinti asztalra, majd mellém állt, nekidőlve a korlátnak. - Dobd már el azt a szart! – vette ki a kezemből, majd elnyomva a csikket, eldobta a kertbe.

- Hé! – néztem rá mérgesen, mire ő csak leintett.

- Tudom, hogy te sem bírod Jessica-t, de itt jóval többről van szó, igazam van? – tökéletesen.

- Túl sok filmet nézel, Niall. – csóváltam meg a fejem. Még csak az kéne, hogy elmondjak neki mindent.

- Ne nézz hülyének, Lou! – szólt rám kissé idegesen. És ha Niall ideges, az majdnem olyan ritka alkalmak egyike, mint amikor Harry ideges.

- Figyelj Niall...igen, többről van szó. De nem szeretnék róla beszélni. Kérlek, ezt tartsd tiszteletben. – néztem rá könyörgőn, mire tekintete meglágyult, aztán sóhajtva magához ölelt. - Köszönöm. – suttogtam, magamhoz szorítva, ő pedig válaszul csak megveregette a hátam.