𝕃. 𝕋.

- Hol van már? – dobolt idegesen a lábával Liam, ami kuncogást váltott ki belőlem.

- De mit írt, hol van? – kérdezte Niall, egy szendvicset majszolva.

- George elment érte a repülőtérre. Már vagy tíz perce itt kéne legyenek.

- De gondolj bele abba is, hogy a repülőtér innen elég messze van. – nyugtatta őt Harry.

- Igaz. De akkor is!

- Most komolyan a hotel előtermébe várjuk? Ez így nagyon kínos. – szólalt meg a negyedik jómadár, Zayn is.

- Malik, kussolsz! – szólt rá a szerelmes gerlice, és újra az ajtót kezdte fixírozni.

Nagyot sóhajtva ültem le az egyik fotelba, és a telefonom kezdtem nyomni, míg a titokzatos lányt vártuk. Válaszoltam néhány rajongó twitter üzenetére, like-oltam néhány képet a mai koncertről, aztán posztoltam egyet én is. Pont lezártam a telefonom, mikor meghallottam Liam örömteli kiáltását. Eltettem a készüléket, majd felálltam s odasétáltam hozzájuk. Li egy hosszú és már undorítóan nyálas csókban részesítette a fekete hajú lányt, majd nagy nehezen elvállt tőle.

- Srácok, bemutatom nektek a barátnőmet, Jessica Naviso-t.

Amint kimondta a nevet, a lány felénk fordult, velem pedig forogni kezdett a világ.

Ott volt. Ő volt az aki pokollá tette az életem a barátjával együtt. Itt állt megint előttem, és úgy mosolygott, mintha soha nem tett volna tönkre egy életet.

Úgy éreztem menten megfulladok, így gyorsabban kezdten venni a levegőt. Látásom egyre csak homályosodott, sőt, már fekete pöttyöcskék is ugrándoztak a szemem előtt. Lábaim remegni kezdtek, félő volt, hogy feladják a szolgálatot. Miért? Ez az egyetlen kérdés, amire gondolni tudtam. Miért pont ebbe a sátánba kellett beleszeretnie Liamnek?

- Louis! – hallottam meg valaki tompa hangját, de arcot nem tudtam hozzá azonosítani, mert minden erőmmel azon voltam, hogy ne essek össze. - Louis! Louis, figyelj rám, nézz rám! Louis bazdmeg! HÍVJATOK SEGÍTSÉGET! – ez volt az utolsó, amit hallottam, majd elragadott a sötétség.

– – –

Valami hideg és vizes dolgot éreztem a homlokomon. Ez volt az első, amit érzékeltem ébredésem után. Szemeimet még csukva pihentettem s a hangok is kezdtek kiélesedni körülöttem.

- Hogy van? – kérdezte talán....Harry asszem.

- Hamarosan felkéne ébrednie, ha minden igaz. – válaszolta egy teljesen ismeretlen hang, de biztosan nem Jessica-é, hisz az ő hangját bármikor megismerném.

Lassan nyitogatni kezdtem a szemeim, de gyorsan vissza kellett csuknom, ugyanis a lápma pont a szemembe világított.

- Mi történt? – kérdeztem, miután sikerült kinyitnom íriszeimet.

- Pánikrohamot kaptál. – válaszolta az ismeretlen hang, mire felé kaptam a tekintetem. Egy gyönyörű, barna hajú lány ült az ágyam szélén, kedves mosollyal az arcán.

- Úristen Louis, úgy aggódtam érted! – szökött a nyakamba Niall. Fájdalmasan felnyőgtem, de visszaöleltem az ír fiút.

- Jól vagyok, Niall.

Miután Niall kiszorította belőlem a szuszt is, kibontakozott az ölelésemből és leült az ágyam másik felére.

- Lou, ő itt Eliza Orrick, ő segített nekünk miután elájultál. Így megúsztad a korházat is. – mutatott H, a barna hajú lányra.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá.

- Ugyan, örülök, hogy segíthettem. – mosolyodott el ő is. - Viszont nekem most mennem kell, még össze kell pakolnom. Jobbulást neked, Louis. Jó éjt, sziasztok! – sétált az ajtóhoz s válaszunkat meg se várva, kilépett az ajtón.

- Soha többé ne csinálj ilyet, Lou! Halálra ijesztettél minket. – nézett rám Zayn.

- Nem direkt volt. Ne haragudjatok, nem akartalak megijeszteni titeket. – hajtottam le a fejem, s a takaróm sarkát kezdtem el piszkálni.

- De mi történt?

- Én....nem tudom. Talán csak a  zsúfolt napunk tehetett róla. – rántottam vállat, hisz nem mondhattam el, hogy Jessica váltotta ezt ki belőlem.

- Hozzak valamit inni? Teát, vizet, kakaót? Vagy bármit? – kérdezte Niall, mire csak a fejemet ráztam.

Kínos csend telepedett közénk. Mindenki a gondolataiba temetkezett, de sajnos aztán Jessica megszólalt.

- Jessica Naviso vagyok. – tudom.

- Hallottam először is. – szóltam oda hidegen. Az évek alatt én is változtam, mostmár nem hagyom magam úgy, mint régen.

- Louis! – szólt rám Liam, mire megforgattam a szemem.

- Bocs.

- Semmi gond, képzelem mennyire kilehetsz. – mosolygott rám, mire engem a hányinger kerülgetett.

- És? Hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte Zayn, még mielőtt kitörhetett volna a következő kínos csend.

- Egy edzőterembe járunk. Jessica-nak akkor volt az első órája, így tőlem kért segítséget. Aztán egyre többet kezdtünk beszélgetni, majd vettem a bátorságot és elhívtam randira. Aztán innen minden jött magától.

- Első perctől lenyűgözött Liam személyisége. És egyáltalán nem érdekel, hogy híres. Én önmagáért szeretem. – hiszi a piszi, ribanc! Jessica ott vigyorgott, az álszent mosolyával, amit talán a többiek, de főként Liam, be is vettek.

- Örülök, hogy Liam talált magának egy normális lányt. – mosolyodott el Z, mire kicsúszott egy halk nevetés. A többiek értetlenül néztek rám, mire abbahagytam.

- Bocsánat csak Niall fura fejet vágott. – mondtam, mire az említett csak értetlenül nézett rám, de nem mondott semmit. A többiek vállrántással le is zárták ezt a kínos szitut. Aztán jött a következő döfés a szívembe.

- Egyébként képzeld, volt egy Louis Tomlinson nevű osztálytársam középiskolában, először volt egy gondolatom arról, hogy talán te vagy ő, de ő fel sem ér hozzád. Hisz ő akkora egy lúzer volt, te jó ég! – kezdett bele harsány nevetésébe, mire nekem nagy önuralom kellett, hogy ne sírjam el magam.

- Tudod...itt a bandában, mi soha nem ítélünk el senkit. – mondtam egyenesen a szemébe nézve, és haljak meg, rohadt büszke voltam magamra.

- De ő tényleg az volt. Folyton bőgött mindenen, és igazi anyámasszony katonája volt. Egyszer öngyilkos is akart lenni, de még ahhoz is szerencsétlen volt. Annyira szánalmas.

- Sosem tudhatod mit érez a másik, és ha öngyilkossághoz akart folyamodni, akkor biztos nyomós oka volt rá. Nincs jogod ítélkezni senki felett.

- Igazad kell adnom Louis-nak, szivem. – karolta át Jessica-t, mire az csak szemetforgatott.

- Ez a baj veletek! Hogy mindenkit elfogadtok, pedig....pedig annyi szánalmas ember van a Földön.

- Veled van a baj, ha ilyen a felfogásod. – vágtam vissza neki, mire ő csak elképdve nézett rám. Azt hiszem továbbra sem leszek a kedvence.

- Mi...azt hiszem inkább megyünk. Ugye, Jess? – meg sem várva a lány válaszát, húzta ki a szobánkból.

Mindenki döbbenten emésztette az elmúlt percek eseményeit, természetesen rajtam kívül. Én már tudtam Jessica milyen, és nem vártam tőle több toleranciát.
Kívül mutattam a kemény sziklaszívű srácot, de belül háborgó tenger voltam, aki a saját vizében akar megfulladni. A sok emlék, melyek álmaimba mindig előjöttek, most újra kitörni próbáltak egy elzárt ajtó mögül. Úgy vetették magukat rám, mint éhező fenevad a friss húsra.

De tépő érzelemeim el kelett rejtsem. Nem akartam, hogy a fiúk mégjobban aggódjanak miattam.

- Srácok amm.....majd holnap dumálunk, oké? Lou-ra ráfér a pihenés. – szólalt meg Harry halkan, mire a fiúk egy utolsó pillantást vetettek rám, majd egy "jó éjt" mondattal ki is léptek.

Szótlanul bújtam mélyen a takaróm alá, s vártam, hogy az álmosság rámtörjön.

- Lou....

- Nem akarok róla beszélni. – mondtam, rá sem nézve a göndörre, aki elfogadta a döntésem, s egy sóhaj kíséretében felállt az ágyamról, és átment a sajátjára. Természetesen előtte leoltotta a villanyt.

– – –

" - Szevasz rusnyaság! – jött felém Tom, amint beléptem azon az átkozott ajtón. - Még mindig itt rontod a levegőt?? Mikor akarsz már megdögleni? – minden egyes másodpercben.

- Hagyjad drágám, még arra sem méltó, hogy rád nézzen, nemhogy hozzád szóljon. – lépett mellé Jessica, mire mindketten felnevettek, én pedig csak elszerettem volna tűnni a Föld felszínéről. "

" - Szia Lewis! – ült elém Jessica, az ebédlőben.

- Louis vagyok... – mondtam halkan, de még egy néma is hangosabban mondta volna, így kétlem, hogy egyáltalán meghallotta.

- Ugyanaz, és amúgy sem érdekel. – legyintett. - Azon gondolkodtam, hogy kóstóltál e már rágógumis levest? – kérdezte, majd a rágóját beleköpte egyenesen a levesembe. Könnyeimet visszafogva hallgattam idegesítő nevetését, miközben a rágogumi lebegését néztem a levesemben. "

" - Hé te! Anyuci pici fia, gyere csak ide! Nehogy kétszer keljen mondanom! – szólt oda nekem Jordan — Tom egyik haverja — a folyosó másik végéből. Nem akartam mégjobban kihúzni a gyufát, így inkább cselekedtem. Tudtam, hogy újabb kínzások és alázások következnek, de tudtam tenni ellene?

Nem.

Lassan, de tényleg nagyon lassan odacsoszogtam hozzájuk, ők pedig egyből berángattak a mosdóba.

- De aranyos vagy Louis-ka, hogy első kérésre idejöttél. – gügyögött Tom. - Jobban tetted volna, ha most azonnal hazamész inkább. – nevetett fel, majd intett a másik két fiúnak, akik belöktek az egyik fülkébe. Jordan leguggolt mellém, majd erősen megragadta az állam.

- Mondd szépen, hogy ááá – nyitotta szét a szám, majd kér ujját ledugta a torkomon, mire nekem egyből visszajött a mai napi bevitt kajám. Míg én szenvedtem, ők ott nevettek és filmeztek. Aznap tettem meg másodjára.

– – –

- Louis! Louis! – rázogatott valaki a vállaimnál fogva. Szemeim kipattantak, s fénysebességgel ültem fel az ágyba. Megint álmodtam. - Louis, minden rendben?? A frászt hoztad rám. – kérdezgetett H.

- Harry......megakarok halni.

---------------------------------------------------------

légyszi ne öljetek meg!!🙏