●

●

●

●

𝐋𝐎𝐋𝐋𝐈𝐏𝐎𝐏 𝐊𝐈𝐒𝐒
- ᴠᴍɪɴ -

•

•

•

•

꧁taehyung꧂

      Tökéletes reggelek. Erről mindenkinek más jutna eszébe. Egyeseknek az ágyba hozott reggeli, egy friss kávé, két szál cigi, néhány embernek a kellemes szellő, az ablakon beszűrődő nap meleg sugarai, a madarak éneke, másoknak pedig csak a nyugalom, a csend, a béke. Míg szüleim inkább az első, én teljes mértékben az utolsó kategóriába tartoztam, így ez, ahogyan a napok óta tartó alvatlanságom is megmagyarázta reggeli idegességem, amikor arra ébredtem, hogy Jimin kiszáll mellőlem az ágyból.

      ― Hova mész? ― motyogtam halkan, hangom rekedtes, mély volt, annyira, hogy még a kiejtett szavaimat is nehezen lehetett kivenni. Fáradt voltam, hiszen már napok óta, ha nem pontosan egy hete alig aludtam négy óránál többet. Nyáron még ez is sok lenne, de az iskola és tanulnivalók mellett sok stresszel járt ez együtt. Ingerültebb voltam, elment az étvágyam, nem tudtam két percnél tovább figyelmet szentelni egy dolognak sem. Csak egy embernek, az pedig Jimin volt.

      ― Kimegyek cigizni ― súgta, s hallottam is, hogy valami után kotorászik. Csodálkozva felszökött a szemöldököm, mert hirtelen azt is elfelejtettem, hogy Jimin valaha is kipróbálta-e már a cigarettát. Azt sem tudtam, hogy neki már erről szólnak a reggelek.

      Csak bólintottam egyet, hittem neki, mert miért ne tettem volna? Már becsapott néhányszor, sőt éveken keresztül hazudott nekem, nem tenné meg újra, nem? Főleg nem úgy, hogy tegnap bocsátottam meg neki. Nem játszana így a bizalmammal.

      Nem gondolva bele a dolgokba hunytam le a szemeimet, mert azt hittem, hogy öt perc múlva már újra mellettem lesz. A helye már kezdett kihűlni, a mozgolódások alábbhagytak, s hirtelen csak arra figyeltem fel, hogy nyílik az ajtó. Ha nem lett volna ekkora a paranoiám, ha nem rettegtem volna már kiskorom óta az egyedülléttől, a sötéttől és minden egyes apró zajtól is, ezt meg sem hallottam volna. De így az az apró nyikorgás egy hangszóróból dübörgő dalként zengett fel a füleimben.

      ― Miért mész ki? ― nyitottam fel pilláimat csak azért, hogy szemeim elé egy felöltözött, már távozásra készülő Jimin táruljon. Még fel sem fogtam igazán, hogy el akart menni, míg háromszor végig nem mértem őt tetőtől-talpig. Ekkor a fáradtság elhagyta a szemeimet, és felültem az ágyamon. ― Hova készülsz, mégis? Hétvége van! ― hangom erélyes volt, s máris választ követeltem a kérdésemre. Rég voltam már ennyire komoly, de fájt, hogy így el akart menni. Minden egyes szó nélkül, pedig én azt akartam, hogy a reggelem másképp teljen.

      A felsoroltak mellett volt egy másik csoport is. Azok az emberek, akik a párjuk mellett szerettek kelni. Puszik, csókok, ölelések, kedves, nyájas, szívet melengető szavak. Az ágyban való fekvés, semmittevés, de nem egyedül, hanem valakivel maga mellett. Nekem nem ez járt. Azt akartam, hogy én is ilyen legyek, mert valójában mindig is erre vágytam. Utáltam, hogy Jimin másképp gondolkodott és érzett. Miért nem akart volna Ő is mellettem kelni, vagy egyáltalán mellettem maradni? Miért én voltam az egyetlen, aki erről álmodozott?

      ― Én csak... nem akartalak felkelteni. Látni lehet rajtad, hogy mennyire fáradt vagy ― csukta vissza az ajtót, majd lépkedett az ágyam felé, hogy helyet foglaljon annak a szélén.

      ― Jó, de... te is tudod, hogy jobban alszok, amikor mellettem vagy! ― néztem fel rá nagyra nőtt szemeimmel, pedig az agyam mindenhol járt, csak a jelenben nem. Minden lehetséges dolog lepörgött előttem, mi miért történt, mi miért történik, miért és hova mehetne, ki miatt hagyhatna itt, majd eszembe jutott. És láttam rajta, hogy tudja, végre rájöttem. ― Minseo miatt mész el? ― vontam fel a szemöldökömet hitetlenül, abban reménykedve, hogy csak tévedek, de lesütötte a szemeit. Nem tévedtem.

      ― Üzent ma reggel, hogy szüksége van rám, mert...

      ― És Ő fontosabb, nem? ― kérdeztem dühösen, mire felkapta a fejét, és egyenesen a szemeimbe nézett. ― Nem fontosabb ― felelte, megingatva a fejét, de hiába. ― Tegnap este megbocsátottam neked, engedtem, hogy maradj, pedig nagyon megbántottál engem az utóbbi időben, te pedig... komolyan itt akartál hagyni miatta? Úgy akartál elmenni, hogy el sem mondod, hova mész? Sőt, hazudtál is! Cigizni, most komolyan? Mégis mióta cigizel, Jimin? ― vontam kérdőre, mire nagyot sóhajtott. Bűnbánóan végigsimított a karján, miközben egyre nehezebben ment neki tartani a szemkontaktust.

      ― Tudod mit? Elegem van ebből! Én úgy érzem, hogy mindent megtettem ezért a kapcsolatért, de ha téged még a barátságunk sem érdekel, nem tudok mi mást tenni... egyszerűen csak belefáradtam mindebbe az évek során, Jimin. Ezt pedig nagyon komolyan így is gondolom ― mondtam immár nyugodtabb hangnemen, hiszen fölösleg lett volna kiabálni. Már arra sem volt erőm vagy energiám. Az utóbbi hét teljesen kiszívta belőlem az összeset.

      ― Hogyne érdekelne? El sem tudod képzelni, hogy nekem is mennyire nehéz ez az egész... ― ingatta meg a fejét.

      ― Nehezítsem meg csak ennél is jobban, akkor? ― raktam karba két kezemet, mire meghökkenve bámult rám.

      ― Ezt... mégis hogy érted? ― vakargatta meg a tarkóját értetlenül.

      ― Vagyis, ha olyan jó barátok vagyunk már ennyi év óta, akkor talán nem is lesz olyan nehéz, nem? ― kérdeztem inkább magamtól, mintsem tőle, hiszen Jimin még mindig össze volt zavarodva. ― Válassz! Minseo vagy én? És ezt halál komolyan kérdem, Jimin ― emeltem meg kissé az államat, majd döntöttem oldalra a fejemet, válaszára várva.

      ― Nem gondolod, hogy ez egy kicsit gyerekes, Taehyung? ― sóhajtott fel gondterhelten, mire felnevettem.

      ― Lehet gyerekesen viselkedek, persze, viszont kibaszottul elegem van, hogy kedved szerint játszadozol velem a napokban! Csókolóztunk, neked barátnőd lett, s miután vele is smároltál, jöttél hozzám, hogy tanítsalak meg téged csókolózni? Te látod a dolgok mögött a logikát? Mert én nem! Nem csak, hogy velem játszol, hanem az érzéseimmel is, mivel jól tudod, mégis hogyan érzek irántad, hiába is játszod itt a hülye tudatlant! ― förmedtem rá immár dühösen.

      ― Előbb lett barátnőm, minthogy csókolóztunk volna, ez pedig alapból mindent megváltoztat! ― mondta, én pedig ekkor döbbentem rá, hogy még mindig nem emlékszik. Miért fájt ez is ennyire?

      ― Ha tudni szeretnéd, nem így volt, Jimin! Emlékszel arra az estére, pontosabban egy héttel ezelőtt, amikor a buli után hozzád mentünk? Akkor jutott eszedbe ez az egész nyalókás dolog. Azon az estén pedig, amikor azt hittem, hogy még talán fent vagy, megcsókoltalak. Abban reménykedtem, hogy ez majd mindenen változtatni fog, de te neked mindent el kellett basznod Minseoval! ― mondatom közben eleredtek könnyeim is, pedig nem akartam sírni, főleg nem most, főleg nem előtte. Utáltam, hogy ennyire érzékeny voltam.

      Némán engem nézett, a gondolataiban pedig folyamatosan kutakodott a hallott információ után. Kereste az emlékezetében, vissza akart menni arra az estére, amikor mindez elkezdődött, mert nem tudta, hogy igazat mondok-e neki. Vagy talán csak nem akart hinni nekem, fogalmam sincsen. De ekkor megtalálta. Eszébe jutott az a néhány perc, az a csók.

      ― Ezt miért nem mondtad eddig? ― nézett rám szomorúan.

      ― Először azt hittem, hogy emlékszel, csak nem akarsz róla beszélni, mikor pedig rájöttem arra, hogy ez nem így van, már túl késő volt. De egyébként is, változtatott volna ez bármin is? ― sóhajtottam fel csalódottan, mire megvonta a vállát.

      ― Talán... nem tudom ― volt a válasza, meglepetésemre. Percekig csak némán néztük egymást, míg újra meg nem szólalt. ― Mit akarsz, mit tegyek, Taehyung? ― mintha csak erre a kérdésre vártam volna mindeddig. Nem csak ezekben a percekben, napokban, vagy hetekben, hanem már évek óta.

      ― Maradj velem! ― volt a válaszom. Csak azt nem tudtam, hogy most mi lesz a következő lépése.

●

•

●

•

_____

éés, majdnem egy hónapnyi kihagyás után itt is a történet folytatása! szerintem max egy vagy két része lesz még, tudjátok, hogy nem igazán tudok hosszabb történeteket írni, it's not really my thing.

remélem, hogy azért vannak itt még olvasók és a könyv iránt érdeklődők :( nagyon remélem azt is, hogy tetszett a rész! ^^

a gifet nincs kedvem kikeresni, így a képek helyét most üresen fogom hagyni, bocsánat :(

remélem, hogy mind jól vagytok, vigyázzatok magatokra!

also,, this is for lovetetes ; to make you feel better and forget about all the bad things

puszi, lemonyas <3