Szoboszlai napok óta először kelt kipihenten, mióta Larináéknál járt és megkapta élete legnagyobb pofonját. Minden szempontból.

Hamarosan vissza kell mennie Lipcsébe, és napok óta csak arra várt, hogy Larina felhívja vagy írjon neki, de ez nem történt meg. Éppen ezért beszélte le a ma délutáni találkozót Szalai Ádámmal, hiszen rég beszélgettek csak úgy el egymással személyesen. Hiányzott neki a csapatkapitány, mindig is jól kijöttek egymással, törődött vele a pályán kívül is és éppen ezért volt kész elmesélni neki Larinát, mibe is keveredett.

Haját gondosan belőve igazgatta még az előtéri tükörben, majd elégedetten pillantott végig öltözékén. Világoskék farmert vett fel egy fehér Balenciaga pólóval, karján a kedvenc órája, mutató ujjára gyűrűt húzott. Kissé borostás volt arca, de nem volt semmi kedve borotválkozni, eléggé utálta ezt a műveletet. Elég akkor, amikor tényleg nagyon muszáj. Nem is sejtette, hogy álmai nője ebben a pillanatban lépett be a lépcsőházba.

Larina sokat gondolkodott, felkeresse-e a focistát és, ha igen, akkor mégis mit mondjon neki. Hogy megbocsát neki? Hogy folytassák ott, ahol abbahagyták? Nem, az képtelenség. Már semmi sem lesz olyan, mint régen. Ugyanakkor biztosan elhalványulna a fájdalom, amit okozott neki Szoboszlai. Továbbra is cikázó gondolatokkal a fejében állt meg a focista lakásának ajtaja előtt és hirtelen kétségbeesett, talán nincs is itthon és potyára jött ide. Lenge nyári ruhát viselt, ezúttal rózsaszínt, amit nagyon imádott. Haja frissen mosva omlott vállaira, arcát nem túl sok smink díszítette. Lábain fehér saru, ami jól jött, tekintve, mennyit kellett jönnie tömegközlekedéssel. Édesapja pedig felajánlotta, hogy elhozza, de úgy érezte jót fog tenni, ha kicsit kiszellőztetheti a fejét. Mióta náluk járt a focista, alig mozdult ki a házból, de még a szobájából is. Ez meg is látszott rajta, ugyanis öt kiló játszi könnyedséggel eltűnt róla.

Dominik már éppen lépett az ajtóhoz kocsikulcsával a kezében, amikor csengettek, így ezzel a lendülettel ajtót is tudott nyitni. Abszolút nem várt senkit és ideje sem volt azon agyalni, vajon ki jött hozzá.

-Larina! - leheli lefagyva, elkerekedett szemekkel, amint szembesül barátnőjével. A lány is meglepődött, mert nem számított rá, hogy ilyen hamar ajtót nyit majd neki. Úgy készült, van még pár perce, hogy átgondoljon mindent. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy Dominik éppen készül valahová, ő pedig a lehető legrosszabbkor állított be hozzá. Talán mégis írnia kellett volna neki, hogy egyáltalán ráér-e.

-Szia! - köszön a lány csendesen és igen zavarban érzi magát, ahogy a focista végigméri szemeivel. - Mész valahová? - kérdezi, miután Dominik csak bámul rá lefagyva.

-Igen. - vágja rá egyből, majd megrázza a fejét. - Vagyis... nem, még van időm. Izé...én... - motyogja zavartan annak ellenére, hogy tudja, ha most nem indul el, el fog késni. - Gyere be. - áll el az ajtóból, Larina pedig egy bólintás kíséretében besétál.

Nem sokszor járt itt, kétszer vagy háromszor aludt itt, amikor Dominik a válogatott meccsre jött haza és kérte, hogy mielőtt elmegy a csapathoz, aludjon nála. Így legalább volt egy kis nyugalmuk együtt. Ez a lakás is igen modern és letisztult volt. Nem olyan, mint a lipcsei lakás, ahol ténylegesen látszódott, hogy állandó lakója van.

-Gyere, üljünk le. - tereli a kanapéhoz Dominik, Larina pedig kissé feszengve helyet foglal. Na nem amiatt, mert szűk lenne a ruhája, sokkal inkább, mert még ő maga sem döntötte milyen döntést fog hozni és ezt miképp tolmácsolja a focistának.

-Nem akartalak megzavarni semmiben. - pillant a fiúra Larina, mire Dominik csak megrázza a fejét.

-Ugyanmár! Te sosem zavarsz, éppen ellenkezőleg! Nagyon örülök, hogy itt vagy most. - mondja ki őszintén, ám meggondolatlanul a szavakat. Tudja, hogy ez elég nyálas szöveg lett, pedig nem akarta. Valamint befolyásolni sem szeretné barátnőjét. Na jó, egy kicsit talán igen.

Szoboszlai egy pillanatra a telefonjára pillant, amire üzenete érkezik. Szalai Ádám.

Szalai Ádám Na kisgyerek, kicsit kések, mert a gyereket el kell altatnom, remélem nem gond neked

Banyek, nem hagyhatja most itt Larinát, ez sokkal fontosabb. Azt se akarja azonban, hogy a válogatott csapatkapitánya úgy érezze, felültette, így gyorsan SMS-t kezd írni neki.

Szoboszlai Dominik Figyi Ádi, a barátnőm beállított hozzám, meg kell beszélnem vele valamit. El tudjuk halasztani a mait? Ezer bocs, de nem tudok most menni. Majd beszéljünk

-Ha el kell menned, nyugodtan menj, visszajövök máskor. - áll fel Larina, mert rém kellemetlenül érzi magát. Érzi, hogy Dominik éppen indulófélben van és nem vele akar most foglalkozni. Ugyanakkor azt is érzi, hogy vele is szeretne beszélni, de nem tud kétfelé szakadni, ő pedig most kész feláldozni magát, hogy máskor beszéljék meg, amit meg kell.

-Jézusom, el ne menj! - kapja rá tekintetét Szoboszlai riadtan, majd az üzenetet elküldve fogja meg a lány csuklóját és húzza vissza a kanapéra. - Csak... mindegy. Nem fontos, lemondtam a találkozót. Az most sokkal fontosabb, hogy itt vagy. - húzza óvatos mosolyra telt ajkait. Larina csak most veszi jobban szemügyre a focista arcát. Még mindig látszik, hogy mekkora pofont kapott az apjától, bár így is piszok jóképű.

-Rendben. - nyel nagyot a lány, majd szemeit lesütve tördeli ujjait, mert nem tud mit kezdeni az idegességével. Rohadtul tud stresszelni kis dolgokon is, nem hiányzott ez a nyakába.

-Kérsz valamit inni vagy enni? - kérdezi hirtelen a focista, amivel idegességét próbálta palástolni.

-Egy pohár víz jól esne. - feleli Larina és bízik benne, az talán segít neki megnyugtatni az idegeit.

Elgondolkodva figyeli Szoboszlait, miközben ő a konyhába megy, hogy teljesítse kívánságát. Korábban úgy gondolta, egy főnyeremény ez a srác, azonban az idő múlásával megismerte, és be kellett látnia, neki is vannak hibái, ahogy mindenki másnak. Ő sem tökéletes, bármennyire is úgy látszik ez, egy kívülálló személynek. Szeretné, ha működne kettejük kapcsolata, de jelenleg olyan kilátástalannak tartja a helyzetet, hogy legszívesebben csak sírna most is. Fogalma sincs arról, hogy hogyan tudnák ezt helyre hozni. A hazugságok teljesen lerombolták a bizalmat ebben a kapcsolatban.

-Parancsolj. - tér vissza egy pohárral a kezében Dominik, amit Larina megköszönve vesz át tőle és kortyol bele sietősen, mielőtt bármilyen mondandóba is belekezdene.

-Hogy van az orrod? - kérdezi végül teljesen elrugaszkodva az eredeti tervétől, de ez is érdekelte vele kapcsolatban.

-Nem vészes, már nem fáj annyira. De teljesen jogosan érdemeltem meg. - teszi hozzá halkabban. Nem tudja, hogy Larina szeretné felhozni a témát, vagy esetleg azt várja, hogy ő tegye meg. - Tényleg örülök, hogy most itt vagy. - néz a lány szemeibe őszinte pillantással.

A lány elenged egy gondterhelt sóhajt, majd a poharat leteszi a dohányzóasztalra és vesz egy mély levegőt. Túl sok minden cikázik a fejében, jobb lesz, ha egész egyszerűen csak belekezd.

-Sokat gondolkodtam. - szólal meg újra, ami miatt Dominik nagyon nyel. Nem szereti az ilyen kezdetű mondatokat, mert eddig sosem jött ki jól belőlük. - Dominik, én... borzasztóan szeretlek. - gyűlnek könnyek a szemeibe, azonban próbál erős maradni és visszanyeli őket. Nem akar megtörni. - Te talán nem érzed ezt át, de nagyon sokat változtam melletted, ami számomra elég pozitív értelmű. Sosem voltam még ennyire szerelmes és ezért nagyon hálás vagyok neked. Talán ha nem olvasod el akkor a könyvemet, mindketten élnénk az életünket. Te fociznál és szórakoznál, én meg valami könyvtárban tanulnék minden nap az egyetem után és továbbra is csak sóvárognék utánad és képzelődnék, milyen lehet veled az élet. - ezen a gondolatmeneten Dominik halványan elmosolyodott, de nem akarta félbeszakítani a lányt. - De megismertelek és az életed részévé váltam, ahogy te is az enyémnek. Most pedig nem tudom ezt kezelni. Fogalmam sincs, hogy mit érzek és mit akarok. Hazudnék, ha azt mondanám, megbántam mindazt, amit a nyaraláson hozzád vágtam a parton, de sajnálom, hogy ez megtörtént. Nem tudom, hogy miért vagy ilyen és valószínűleg sosem fogom megérteni, de én eddig nem gondoltam bele, hogy neked tényleg az okozza a legnagyobb örömet, ha valaki orálisan kielégít. Csalódtam benned, ezt biztosan érzed és... az irántad érzett bizalmam most olyan szinten megingott, hogy nem tudom, hogyan lehetne ezt helyre hozni. - Larina keresi a szavakat, Dominik pedig majdnem lefordul a kanapéról, ahogy kezdi felfogni a szavakat. - A leglogikusabb döntés nyilván az lenne, ha most a szakítás mellett döntenénk, de ez valamiért nem megy... Emiatt tök hülyén érzem magamat, de számíthatok rá, hogy ismét eljátszod a bizalmamat és megint jól át fogsz verni. Mégis azt érzem, hogy kell most egy kis távolság tőled, mert nem tudom őszintén folytatni ezt az egészet veled. - mondja ki a fájó igazságot a lány, Dominik pedig majdnem elsírja magát.

-Larina. - fogja meg a lány kezét kétségbeesetten, de ő elhúzza és ölébe ejti őket. - Nézd, borzalmas hibát követtem el és nem tudok felhozni neked semmilyen mentséget, ami miatt méltó lennék arra, hogy megbocsáss nekem. Ahogy te is mondtad... Még néha számomra is hihetetlen, hogy a wattpados fanfictiontől idáig jutottunk és nehogy azt hidd, hogy ezt hajlandó vagyok ilyen könnyen feladni. - jelenti ki könnyeivel küszködve. - Fontos vagy nekem!

-Mondd Dominik, szerinted, ha nekem fontos vagy, lefeküdnék egy másik fiúval?! - bukik ki Larinából a düh is egyszerre, mert túlságosan elfojtotta ezt magában. - Ne haragudj, de egyszerűen rád nézek, és nem látom azt a srácot, akibe beleszerettem. - minden egyes szavával a focista lelkébe tipor, de most szeretne őszinte lenni. - Soha életemben nem gondoltam, hogy képes leszel ilyen undorítóan aljas dologra. Feláll a hátamon a szőr tőled és a mocskos dolgaidtól. Csak egy játékszerként kezeltél egész végig, igaz?! Ez a bilincses szex is erre ment ki?! Hogy a mocskos kis fantáziádat kielégítsem?! - vágja hozzá a szavakat indulatosan, Szoboszlai pedig hirtelen semmit nem tud mondani.

-Igazságtalan vagy velem, Larina. - nyögi ki nagy nehezen Dominik, a vele szemben ülő lány pedig majdnem elneveti magát ezt hallva. - Jól tudod, hogy ilyesmiről szó sincs. Te vagy az egyetlen nő, akit olyan szinten szeretek, hogy képes voltam minden büszkeségemet félretenni és elmenni hozzátok, hogy bocsánatot kérjek. Sosem küzdöttem még ennyit egy kapcsolatért, ezt tudd meg. És azt is, hogy nem engedlek el ilyen könnyen. Mondd, mit tegyek, hogy megbocsáss nekem?! - fogja meg kétségbeesetten Larina kezeit, akinek utat törnek könnyei és csak úgy záporoznak szemeiből. - Mivel tudnálak meggyőzni, hogy eszméletlenül szeretlek?!

-Nem tudom. - sírja el magát a lány tehetetlenül, pedig tényleg szeretné, ha működne ez az egész. Szoboszlai szemei is elvörösödnek a sós könnyektől. Már nem tud erős lenni. Mindketten szenvednek és ennek ő az egyedüli oka most.

-Megígérem neked, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy visszanyerjem a bizalmadat. Ha ehhez az kell, hogy apád még egyszer beverje az orromat, akkor legyen. Egy lány sem volt még ennyire fontos nekem, mint te vagy. Minden egyes nap hatalmas bűntudattal kelek fel és fekszem le, de sajnos nem tudom visszacsinálni a dolgokat, pedig ha tehetném, megtenném. Igaz, nem tartom magamat méltónak hozzád, mégis azt kérem tőled, hogy adj nekem egy esélyt, hogy jóvátegyem! - kérleli könyörgő tekintettel Szoboszlai, Larinának pedig majdnem megszakad a szíve emiatt.

-Annyi esélyt kaptál már tőlem Dominik, nem tudom megéri-e ez most is nekem. - törli le könnyeit, már úgyis oda van a sminkje. Mégsem kellett volna kifestenie magát, számítani kellett volna rá, hogy ebből itt sírás lesz. - Annyiszor eljátszottad ezt.

-Tudom... és nagyon sajnálom. Larina. - simítja nagy tenyerét a lány arcára, aki továbbra is könnyes tekintettel néz szemeibe. Megszakad a szíve. - Csak még egy utolsó esélyt kérek.

-Legyen. - nyögi ki kis gondolkodást követően. Annyi mindent átgondolt és tudja, hogy ez nem következetes döntés, de abba még inkább belehalna, ha most el kellene engedia Dominikot. Évek óta rá vágyik, ugyanakkor nem szabad, hogy emiatt úgy érezze a focista, kihasználhatja őt. Ezt tudatosítania kell vele. - Ígérd meg, hogy nem hazudsz többet és őszinte leszel velem mindig, akkor is, ha felbosszantasz az igazsággal. Különben azt is megbánod, hogy megszülettél.

-Megígérem! - csillannak fel Dominik szemei. Még a fenyegetés sem tudja elriasztani. Biztos a dolgában. Meg fog tenni mindent, hogy boldoggá tegye a lányt. - Minden úgy lesz, ahogy szeretnéd. Köszönöm. - öleli magához szorosan, Larina pedig ösztönösen viszonozza, sírsa pedig csak most tör ki belőle teljesen. Egyszerűen úgy érzi, ennek most ki kell jönnie még akkor is, ha úgy viselkedik, mint egy ötéves gyerek. - Sírj csak. - simogatja Dominik szőke hajkoronáját, miközben az ő könnyei is megállás nélkül potyognak. Ez volt élete legstresszesebb fél órája. - Sírd ki magadat. Ezután pedig megígérem neked, hogy mindig mosolyogni fogsz. Nem fogok olyat okozni neked, ami miatt sírnod kell.

Körülbelül negyed óra pityergést követően, a két fiatal már csak egymást ölelve ült a kanapén, továbbra is csendben.

-Larina. - szólítja meg a lányt Dominik finoman.

-Hm? - kérdezi továbbra is mellkasába temetve arcát.

-Nagyon szeretlek. - jelenti ki a legnagyobb őszinteséggel, Larina pedig úgy érzi megint képes lenne megállás nélkül sírni tíz percig emiatt.

-Jajj, megígérted, hogy nem siratsz meg többet. - nyögi kelletlenül, majd kissé elhúzódva néz a fiú szemébe, amiket ő érdeklődve emel rá. Nem érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy ő is viszonozza a mondatát, de talán ennek is eljön az ideje. Bízik benne.

-Ne haragudj. - mosolyodik el és egy rakoncátlan hajtincset a füle mögé tűr. - Figyi, Szalával vacsorázni is akartunk, én speciel kezdek éhes lenni. Mi lenne, ha főznék neked? Ugye nem akarsz még hazamenni? - ajánlja fel kedvesen.

-Rendben. - egyezik bele némi gondolkodást követően. - Mit főzöl nekem?

-Mit szólnál egy gyors bolognaihoz? - mosolyog rá továbbra is a lehető legszebb mosolyával Szoboszlai. Elolvad tőle, de tényleg! Hogy csinálja?! Felháborító!

-Tudod, hogy az az egyik kedvencem. - bólogat a lány hevesen és a nyál is összefut a szájában az étel hallatán, pedig pár perccel ezelőtt úgy érezte, ma már semmit sem fog tudni enni.

Dominik aprót bólint, majd Larina arcára simítva tenyerét hajol közelebb hozzá és egy nagyon óvatos csókot hint ajkaira, amit a lány lefagyva, de alig érezhetően viszonoz. Nem számított most erre. Nem akarja, hogy Dominik rögtön nyeregben érezze magát azért, mert kapott egy utolsó esélyt.

A focista nem bírta abbahagyni a mosolygást a tudat miatt, hogy Larina megbocsátott neki és van lehetősége helyrehozni a dolgokat. Tudja jól, hogy ez egy utolsó lehetőség és most nem szabad elszúrnia. Marha nagy mázlija van, édesanyja feltöltötte némi étellel a fagyasztóját és a napokban volt bevásárolni is, így a hűtőben is megtalált minden szükséges alapanyagot.

Larina nem nagyon találta a helyét, így feszengve foglalt helyet a pultnál lévő bárszékek egyikén és figyelte, ahogy a focista sürög-forog a csili-vili konyhájában. Egyikük sem érezte úgy, hogy most beszélgetniük kellene. Szoboszlai is tudta, hogy még sokat kell azért tenniük, hogy olyan legyen minden, mint régen. Ebben pedig, neki még nagyobb szerepet kell vállalnia.

Végül néhány szót váltottak arról, hogy Dominik a kishúgával töltötte a tegnapi napot, elvitte az állatkertbe, utána pedig moziztak egy nagyot, amit ő is nagyon élvezett, pedig a terem teli volt 30 és 40 éves anyukákkal. Ő volt az egyedüli férfi, de Szofit ez nagyon nem érdekelte. A focista ki is fejezte mennyire csodálja a kislányt, milyen jól kezeli, hogy ő ilyen híres ember. Szofi szemében ugyanaz a báty maradt, akiért rajong és nem érdekli, ha a tévében látja. Barátnője ezen aztán jót mosolygott és elmondta, mennyire bírja Szofit ő is. Ez kölcsönös volt, tegnap szinte be nem állt a szája arról, hogy milyen jó lett volna, ha Larina is elmegy velük a programokra, ám Dominik szépen hárította.

-Parancsolj. - teszi le az étkezőasztalra a focista lelkes mosollyal a vacsorát, amit két kidíszített tányérra helyezett.

-Nagyon jól néz ki! - dicséri meg a lány, mert tényleg kitett magáért Dominik.

-Remélem ugyanennyire finom is. - foglal helyet Larinával szemben hatalmas mosollyal az arcán. - Jó étvágyat!

-Jó étvágyat neked is! - viszonozza a lány, majd gyorsan meg is kóstolja az ételt, hiszen az illata arról árulkodik, hogy a látványát felül fogja múlni az íze. Ez pedig tényleg így van, az első falatoktól még éhesebb is lesz.

-Tudom, hogy nem kellene siettetni és nem is akarom... meg messze van még... - szólal meg némi csend után Dominik, felnézve tányérjából. - De ugye velem jössz vissza Lipcsébe a hónap végén?

Larina nem gondolkodott ezen még, hiszen neki majd csak szeptember közepén kezdődik az egyetem és addig még rengeteg ideje van. Még nem is volt a szüleivel nyaralni és most, hogy kibékültek, szívesen megkérdezné a fiút, hogy ugye eljön velük, azonban tudja, hogy ez nem lenne túl érett kérdés tőle. Alig egy órája bocsátott meg neki és nem felejtette el, mit művelt vele, ilyet nem lenne illő most kérdeznie. Így hát zavartan emelte rá tekintetét.

-Visszamehetek veled, ugyanakkor nekem még tart a nyári szünet. - feleli csendesen és reméli a focista nem érzi rajta zavartságát.

-Ohh igaz. - süti le szemeit Dominik, mert most biztos kétségbeesettnek hangzott emiatt a kérdése.

-Ez még odébb van, ráérünk megbeszélni, hogy legyen. - szólal meg Larina, mert látja, hogy a focista keresi a szavakat, mivel mentheti ki magát a csupán számára kínosság vált helyzetből.

-Igazad van. - mosolyodik el megkönnyebbülten, majd tovább folytatja a vacsoráját.

Vacsora közben és után kellemesen elbeszélgettek, kicsit felszabadultabb lett Larina is. Elmondta, mennyire megijedt, amikor édesapja beverte az orrát és, hogy mennyire sajnálja. Persze apukája nem így gondolta és nem is szándékozott elnézést kérni a fiútól, de ezt senki nem is várta el - még Dominik sem - , mivel ő igazi védelmező apukaként viselkedett és mindenki más megtette volna a lányáért, ha arról van szó.

-Még egyszer köszönöm a vacsorát, tényleg nagyon finom volt. Lassan haza kellene indulnom. - emelkedik fel az asztaltól Larina, amikor az órára pillant. Idő, mire visszaér Budára és nem szeret későn egyedül mászkálni. Igaz, még nyoma sem volt a sötétségnek nyár lévén, de lassan nyolc óra és nagyon kimerült a mai napban.

-Itt aludhatsz! - bukik ki Dominikból rögtön, amin mindketten megilletődnek, de Larina ocsódik fel eslőnek.

-Nem hiszem, hogy az most olyan jó ötlet lenne. - hárítja a felajánlást apró mosollyal, amivel megnyugtatja a focistát.

-Akkor engedd meg legalább, hogy hazavigyelek. - ajánlja fel rögtön, mert nehezére esik elbúcsúzni a lánytól. Úgy szeretne még időt tölteni vele és legalább az autóút alatt mellette lehet.

-Oké. - egyezik bele kis gondolkodást követően Larina. Izgatott lett. Hogyne lenne izgatott?! Minden alkalommal, amikor Dominikkal van, izgatott, ez most sincs másképp.

Szoboszlai sietősen szedi le az asztalt, majd a koszos tányérokat és evőeszközöket a mosogatógépbe pakolja, a főzéshez használt edények mellé. Majd később elindítja. A maradékot kiszedi egy kisebb tálba és beteszi a hűtőszekrénybe, majd holnap ebédre elfogyasztja.

Larina csendben várakozott a focistára, majd szó nélkül követte őt a lifthez, amivel lementek a földszintre. Magán érezte a tükrön keresztül Dominik pillantását, ő mégsem volt annyira bátor, hogy felnézzen. Inkább festett lábkörmeit figyelte. Igazán érdekesek.

Dominik tudta, hogy most nem viselkedhet úgy, mint szokott. Nem lehet nagyarc és nem lehet fellengzős, túlságosan laza, mert most bizonyítania kell. Ahhoz viszont ő elég bátornak érezte magát, hogy az autóval elindulva, jobb kezét Larina csupasz térdére simítja, ami a szoknya alól kikandikált. Barátnője levegőt is elfelejtett venni, nem még szólni érte. A focista tudta jól, milyen hatással tud lenni rá, hiszen most is érezte. Minden rezdülését ismeri már a lánynak.

-Tervezel még a szüleidhez menni? - kérdezi a lány elterelve gondolatait, amin aztán Szoboszlai elvigyorodik. Számított erre.

-Persze, most kicsit több pihenőidőt kaptunk, szóval ki kell használnom. Szofival rengeteg időt kell bepótolnom. - szívesen mondaná neki, hogy örülne, ha vele jönne, de inkább nem teszi. Majd később beadagolja ezt is.

Dominik a szokásosnál jóval lassabban és nyugodtabban vezetett, hogy minél több ideje maradjon Larinával, ami a lánynak is feltűnt, mégsem jegyezte meg neki. Érezte, hogy erre megy ki a játék és ez tetszett neki is. Torkában dobogó szívvel pillantott lopva a focistára, aki finom manőverrel parkolt le házuk előtt. Szoboszlai egy frusztrált sóhajjal állította le a motort és fordult a lány irányába.

-Köszönöm, hogy hazahoztál. - mondja neki sietősen, mielőtt még Dominik megszólalhatott volna. Ő ezen elenged egy halk nevetést és megrázza a fejét.

-Miért viselkedsz úgy, mintha az első randinkon lennénk túl? - kérdezi mosolyogva, amivel természetesen zavarba hozza barátnőjét.

-Nem viselkedek úgy. - kéri ki magának, ruháját megigazítva, miután kicsatolta a biztonsági övet. - Tudom, én visszautasítottam az ottalvást, szóval mit szólnál, ha inkább te aludnál itt? - teszi fel a kérdést gyorsan, mielőtt még meggondolná magát. Látja Dominik szemeiben a megilletődést és örül, mert biztosan nem számított ilyen felkérésre tőle. Muszáj megmutatnia, hogy ő is tud spontán lány lenni és vagány is egyben. Ez arra vall, nem de?

-Úgy érted... most? - kérdezi továbbra is elég zavartan a focista, amint Larina majdnem elneveti magát. Ritkán látja ilyennek. Mindig nagyon magabiztos és céltudatos.

-Aha. - vonja meg vállait lazán, majd azzal a lendülettel ki is nyitja az ajtót, hogy kiszálljon.

Dominik leblokkolva pislog és inkább ő is kiszáll az autóból, s a kulcsot is kiveszi. Larina már a kapuban várja magabiztos mosollyal, amit nem tud értelmezni.

-Várj már, most komolyan kérdezted ezt az előbb? - áll meg szorosan előtte fürkésző tekintettel, de nem tud semmit leolvasni a lány arcáról. Azt gondolta, majd talán elneveti magát, hogy egyébként nem gondolta komolyan a történtek után és minden bizonnyal ez lett volna a logikus. Mégsem történt ilyen.

-Jól hallottad. - bólintja. - Vagy talán beijedtél? - húzza fel egyik szemöldökét provokatívan.

Szoboszlai szívesen rávágta, hogy persze, hogy fél, de nem tőle. Hanem az apjától. Azért mégis csak egy rohadt nagy pofont kapott, nem akarja kísérteni a sorsot.

-Nem. - feleli kissé bizonytalanul. - Csak nem számítottam rá, hogy ilyet kérdezel majd... - próbálja kicsit kimenteni magát, zavarában zsebre dugja mindkét kezét.

-Szokj hozzá, hogy kettőnk közül már nem csak te vagy kiszámíthatatlan. - pipiskedik egy kicsit a lány és mosolyogva karolja át a fiú nyakát, aki megvan róla győződve, hogy most kapni fog egy csókot. Ez azonban elmarad, ajkaik csak súrolják egymást, Larina végül ellép tőle. Dominik lefagyva pislog rá, mert kezdi nem érteni az elmúlt néhány perc történését és teljesen összezavarodik. - Na mi az, talán azt hitted megcsókollak? - vigyorodik el, miközben kinyitja a kiskaput és elégedetten sétál a ház felé.

A focista szinte tátott szájjal nézett utána. Jól emlékszik hasonló szituációra, csak akkor ő művelte ezt Larinával. Szemét húzás volt, most már érti. Csak hitetlenül elneveti magát, majd lezárva az autót, indul barátnője után a házba, aki az ajtóban bevárja. Kicsit stresszel, mit fog az apja szólni, ha meglátja őt megint. Na de majd csak kidumálja magát, mint mindig.

Feszengve néz körül az előtérben ácsorogva, de senki nem kerül látókörébe, így Larinára emeli szemeit.

-Kérsz valamit inni? - indul a konyhába és nagyon-nagyon élvezi, hogy most ő lehet a domináns szerepben. A saját otthonában ez talán még inkább megy is neki.

-Vizet. - motyogja utána sétálva, miután kibújt cipőiből, s közben szemeivel össze-vissza tekintget.

-Talán keresel valakit? - kérdezi Larina egy poharat elővéve a konyhában, majd a vizes kancsóból teli tölti.

-Ööö... - rázza meg fejét a fiú a pultra támaszkodva. - Szüleid?

-Vacsorázni mentek. - válaszol nyugodtan, pedig majdnem elneveti magát, amikor meglátja Szoboszlai arcán a megnyugvást a válasz hallatán. - Mondtam nekik, hogy nem kell ám minden nap velem tölteni az estéjüket.

-Te nagyon rafinált vagy. - lép oda nevetve hozzá Dominik és nyakát átfogva húzza magához és nyom egy puszit hajába. Tudja jól, hogy egy rendes csókkal egyelőre még várnia kell, de sebaj ő türelmes lesz és kivár mindent.

Larina elégedetten feküdt be az ágyába másfél órával később, miután mindketten zuhanyoztak, természetesen külön-külön. Mivel nem először alszik nála a focista, volt alvós ruhája, így Dominik a sötétkék melegítőben és fehér pólóban húzta magához, majd elindította a filmet, amit előzetesen kiválasztottak.

Mezei Csaba kedves mosollyal az arcán sétált fel az emeletre, hogy felébressze lányát a reggelihez, hiszen este már nem találkoztak. Valériával későn értek haza és a házban már sötétség volt. Szegény férfi nem is vette észre tegnap este sötétben az idegen cipőt az előtérben. Halkan bekopog lánya szobájának ajtaján, de mivel nem érkezik válasz, ezért óvatosan lenyomja a kilincset és benyit hozzá. Ezután pedig majdnem dob egy hátast, milyen látvány fogadja. Mérgesen lép oda az ágyhoz, és rántja le az alvókról a takarót, hogy meggyőződjön, valóban Szoboszlai van a lánya ágyában. Erre a focista fel is riad, ám továbbra sem engedi el barátnőjét, aki békésen szuszog nyakába, alvós kutyáját magához szorítva. Úgy véli, ez élete egyik legkínosabb pillanata.

-Jó reggelt! - fonja keresztbe karjait a férfi, majd villámló szemekkel folytatja. - Ismét vérző orral akarsz távozni ebből a házból? Vagy mégis mi a picsát keresel itt?!

***

Sziasztoook! 🤗
Ismét újra itt. Tegnap terveztem posztolni, de hősiesen bevallom kiment a fejemből 🫣
Nagyon kíváncsian várom a véleményeket, írjátok meg a komment szekcióban 😁
Vizsgák után jelentkezem a folytatással😊
Millió puszi & ölelés! ❤️