Alig egy héttel később Szoboszlai Dominik ugyanolyan unottan turkálja reggelijét a konyhájában ücsörögve és azon agyal, milyen indokkal hagyja ki a ma délutáni edzést. Semmi kézzelfogható ötlete nem volt és teljesen maga alatt volt. Halk morgással fejezte ki nemtetszését, amikor megszólalt a csengő.

-Ty! - lepődik meg, amikor megpillantja barátját az ajtó mögött. Nem igazán számított látogatásra. - Te meg mit keresel itt? - kérdezi, miután beengedi a lakásba.

-Jöttem, hogy megnézzem, mi van veled. - mosolyog rá és közben kilép cipőiből, kabátját pedig felakasztja a fogasra. Már egészen jól ismerte a járást.

-Mint látod remekül vagyok. - tárja szét kezeit Dominik tanácstalanul. Igazából ezt maga sem hiszi el. Teljesen elhanyagolta magát és a lakást is.

-Jah. - néz körül Adams és most egy egészen más Szoboszlai lakás kerül látóterébe, mint ahol eddig járt. Most nincs rend és tisztaság, mint általában. - Na figyelj, tudom, hogy Larina megbántott téged, de nem gondolod, hogy rendeznetek kellene az ügyet?

-Mégis hogy?! - vágódik le a kanapéra Dominik.

-Első körben megborotválkozhatnál, mert úgy nézel ki, mint valami arab terrorista. - szúrja oda viccesre véve a dolgot az amerikai. - Aztán felöltözhetnél normális szerelésbe, vennél virágot és elmennél Larinához beszélni.

-Nem megyek. - jelenti ki határozottan a fiatal középpályás. - Egy hete írt, akkor azt mondtam neki, megbeszéljük, viszont azóta nem kerestem. Szóval azóta biztos, hogy még jobban utál és ha most oda tolnám a képemet, tőle kapnám meg a pofont, nem Esztellától.

-Ne legyél már ilyen fostos! - sóhajtja Adams lehuppanva mellé. - Larina szerintem epekedve várja, hogy végre felkeresd és legalább kinyögj egy bocsánatot. Hidd el, neked is könnyebb lenne, ha elmennél hozzá. - unszolja továbbra is, Dominik pedig érzi, hogy nem menekülhet a feladat elől.

-Gondolom addig nem hagysz békén, amíg el nem megyek hozzá. - emeli az amerikaira a tekintetét a magyar.

-Nem bizony. - vigyorog rá vissza. - Na menj, öltözz fel szépen, én addig rendet rakok itt. - pattan fel és kezébe veszi a ledobált ruhákat a kanapéról. - Meg elindítok neked egy mosást. - jelenti ki, ahogy megszagolja az egyik ruhadarabot.

-Ty te buzi! Azok a ruhák nem is büdösek! - morogja Dominik elgyötörten. Sosem volt ennyire trehány és kicsit szarul is érzi magát, hogy barátja most ilyen körülmények között tartózkodik nála. - És nehogy összemosd a színesekkel a fehéreket. - szól még oda neki, mielőtt eltűnik a fürdő ajtaja mögött.

Egy gyors zuhanyt és borotválkozást követően elégedetten nézi meg magát a tükörben, végül állítja be gondosan haját. Mindig is fontos volt számára a jó megjelenés, főleg amikor lánnyal találkozott, Larina előtt pedig nem akart tróger módon mutatkozni, főleg nem most. Azt sem tudja mit fog mondani neki, kezei pedig remegnek az izgatottságtól. Több, mint egy hete nem látta őt és iszonyatos hiányérzete van emiatt, amit tényleg orvosolnia kell.

-Ember, micsoda gáz cuccaid vannak, el kell vigyelek vásárolni. - állapítja meg Adams Szoboszlai gardróbja előtt ácsorogva, hogy segítsen barátjának felöltözni. Kötelességének érezte, hogy segítsen ebben neki, nehogy valami tróger szerelésben induljon útnak.

-Menj a fenébe. - nyögi kelletlenül Dominik, majd felveszi azokat a darabokat, amiket barátja kiválogat neki.

Tylert magára hagyva a lakásban húsz perc múlva útnak indul és elsőkörben egy virágárusnál áll meg, hogy egy csokrot csináltasson. Igazából azt sem tudja, mi Larina kedvenc virágja, azzal viszont tisztában van, hogy a rózsaszín a kedvenc színe, ezért összeválogat néhány ilyen színű rózsát és fehér apró dekor virágokat. A végeredmény nagyon szép, ő pedig egyre izgatottabb, ezért sietősen ül újra autóba és meg sem áll a lakóparkig, ahol a lány lakik.

Legnagyobb szerencséjére egy ott lakó pár éppen akkor jött ki a lépcsőházból és mivel látták, hogy oda igyekszik, nyitva tartották neki az ajtót. Valószínűleg fel is ismerték, azonban nem kértek tőle közös képet, a virágcsokorból ítélve gondolhatták, hogy sietős a dolga.

Mély levegőt véve vesz erőt magán és kopog be az ismerős lakásajtón. Ha elhajtja Larina max felmegy Gvardiolhoz kipanaszkodnia magát.

Az ajtó pár percen belül kinyílik, ő pedig kétségbeesetten szorongatja maga mellett a virágot, miközben megpillantja végre Larinát, aki lederemedve figyeli őt.

Larina otthoni rózsaszín melegítőt viselt, haja kissé kócosan omlott ezúttal egyenesen a vállaira, sminket nem viselt, arca pedig elég elgyötört volt. Még az is látszott rajta, hogy a történések annyira hatással voltak rá, hogy még fogyott is.

-Szia. - találja meg hangját elsőnek Szoboszlai és egészen halkan szólítja meg a lányt. Aki továbbra is a félig nyitott ajtóban áll és őt figyeli.

Larina egyáltalán nem várta, hogy Dominik betoppan ma hozzá, azt gondolta majd előtte legalább ír neki, hogy mikor tudnának találkozni. Erre most csak így beállít ennyi idő után, hogy semmilyen életjelet nem adott magáról. Mégis mit akar ezek után?!

-Bejöhetek? - kérdezi végül Dominik óvatosan, hiszen kicsit nagyobb lelkesedésre számított.

-Mit keresel itt? - bukik ki Larinából a nem túl kedves mondat, ugyanakkor érezte ahogy szinte fülében lüktet a vér, mellkasából pedig majd' kiugrik a szíve.

-Beszélni szeretnék veled. - lép közelebb Dominik kinyögve ezt a roppant bonyolult és egyben klisés mondatot. Larina ösztönösen hátrál, mert a történések miatt nagyon zavarban van és szörnyen érzi magát a focista jelenlétében.

-Kicsit elkéstél ezzel, nem gondolod? - fordít neki hátat és bentebb sétál a lakásban, megállva az előtér és a nappali között. Szoboszlai becsukja maga után az ajtót, végül kissé idegesen lép Larina elé.

-Nem gondolod, hogy kicsit normálisabban is beszélhetnél?! - vonja fel szemöldökét Dominik, de azonnal meg is bánja, mert nem veszekedni jött ide. Éppen ellenkezőleg. Ennek ellenére nem igazán készült semmilyen világmegváltó kiselőadással, amivel elnyerheti Larina bocsánatát. Egyébként is, neki is tartozik egy bocsánatkéréssel, amiért ennyit hazudott. Larina nagyot nyel a kérdés hallatán és inkább keresztbe fonva maga előtt kezeit, süti le szemeit. - Nézd. - szólal meg újra Dominik kissé zavartan. Nem neki való ez a bocsánatkérősdi... - Nagyon sajnálom, hogy nem mertél velem őszinte lenni. Ebben hibás vagyok, hiszen biztosan úgy érezted, nem érdekelnek az érzéseid. - enged el egy gondterhelt sóhajt, a vele szemben álló megtört lány pedig végre megajándékozza zöld tekintetével. - Igaz nem értem, miért hazudtál és ez nagyon rosszul esik... de szeretném, ha megbeszélhetnénk a dolgot. Nem akartam neked fájdalmat okozni, tudom sokára jelentkeztem, de... azok után, hogy... - nyel nagyot a focista és nagyon is érezhető, hogy neki is nehezére esik erről a témáról beszélni, ugyanakkor muszáj. - Nem volt merszem a szemedbe nézni. Ne haragudj rám kérlek. - pillant Larina szemeibe könyörgően és tisztán látszik, ahogy a zöld szemek könnyekkel telnek meg.

-Dominik... - fújja ki az eddig benntartott levegőjét szaggatottan. A szavak benne rekednek, nem tudja folytatni. Pedig erre a pillanatra várt, hogy végre tiszta vizet öntsenek a pohárba. Hirtelen csak a focista kezében lévő virágcsokrot bámulja, amit valószínűleg neki hozott.

-Ezt neked hoztam. - vág közbe a focista és esetlenül nyújtja a virágcsokrot a lány felé. Neki viszont esélye sincs elvenni, ugyanis ugyanebben a pillanatban megszólal a csengő, ami mindkettőjüket váratlanul érinti.

-Ne haragudj, egy pillanat. - lép el mellette Larina zavartan, Dominik pedig elátkozza magát, amiért még egy csokor virágot sem tud normálisan átadni a lánynak, ahogy szerette volna.

Larina sietősen nyitja ki az ajtót, hogy minél előbb elküldhesse az illetőt, aki most zavarni meri. Szeretné megbeszélni a dolgokat a focistával. Arra azonban nem számított, hogy a szülei fognak rá visszanézni mosolyogva. Hirtelen még levegőt venni is elfelejt. Minden, amit eddig titkolt előttük, most ki fog derülni. Kiderül, amint belépnek az ajtón, hiszen a focista nem tud felszívódni, ott áll még mindig alig pár méterre mögötte.

-Anya! Apa! - kapkodja szülei közt a tekintetét és próbálja palástolni mennyire nem jó pillanatban érkeztek. - Ti meg mit kerestek itt? - kérdezi őszintén meglepődve. Ellenkező esetben örülne a látogatásnak, hiszen valamilyen szinten honvágya volt és hiányoztak neki.

-Eljöttünk meglátogatni titeket. - feleli édesanyja mosolyogva. Pedig ő aztán nem rajong Németországért. Édesapja már annál inkább. - Esztella is itthon van?

-Nincs. - válaszolja erőtlenül és érzi, ahogy lábai megremegnek és zúgni kezd a feje. Ez biztos nem a valóság, ez csak valami rossz vicc.

Larina szülei egymás után ölelik meg lányukat, majd önkényesen lépnek bentebb az ajtón, majd szembesülnek a valósággal. Lányuk lakásának nappalijában egyenesen Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó válogatott játékosa pislogott vissza rájuk hasonló döbbenettel, mint ahogy ők a focistára.

-Úgy látom rosszkor jöttünk. - reagál először a lány édesapja, Larina pedig mögülük néz a focistára, aki egyszerűen nem jut szavakhoz. Nem tudja mit kellene mondania vagy tennie. Nem kellett volna idejönnie, Tyler hülye ötlete volt ez az egész. - Mit keres itt ez a kirakat focista? - kérdezi kissé számonkérőn a férfi, ugyanakkor próbálja humorral megfűszerezni a kérdést.

Mindenki egy emberként fordul Larina irányába, aki elnyílt ajkakkal néz vissza szüleire és érzi, most aztán tényleg nagy bajban van. Biztosan azt gondolják, valami erkölcstelen dolgot művelt a fiúval. Ami részben igaz is. Válasz azonban nem jött ki a száján, így Szoboszlai köszörülte meg a torkát, hogy mentse a helyzetet.

-A csapattársam, Gvardiol is ebben a házban lakik pár emelettel fentebb és hozzá jöttem névnapja alkalmából. - veszi fel a pókerarcot és áll elő egy hazugsággal, ami még Larinát is meglepi. Azt hitte, Dominik örömmel fogja besározni a történtek után. - Larina épp jött fel a bevásárlásból és segítettem neki cipekedni.

-És honnan az ismeretség? Larina nem mesélt rólad. - méregeti a két fiatalt az édesapa áthatóan. Lánya pedig szeretne elszédülni. Nem tud kinyögni épkézláb mondatot és nem akarja, hogy Dominik válaszoljon. A szülei semmilyen körülmények között nem tudhatják meg, hogy könyvet ír.

-Igazából tök véletlenül találkoztunk. - tér magához a lány, zavartan tördelve ujjait. - Gvardiol mesélt Dominiknak, hogy két magyar lány költözött ide és aztán össze is futottunk a lépcsőházban. - pillant a fiúra, aki érdekesen pislog rá, de érzi, hogy muszáj ebben a hazugságban most asszisztálni.

-Így van. Jól esik kicsit magyarokkal lenni. A csapatból csak Gulácsival tudok az anyanyelvemen kommunikálni. - teszi hozzá a focista sietősen és reméli, hogy a két szülő nem kérdez még ebbe is bele.

-Na és minek a virág? - kérdezi Valéria a fiú kezében szorongatott csokorra bökve, mire Larinát újra elfogta a szédülés. Miért pont vele történik ez?!

-Ez? - emeli fel Dominik és közben sebesen járatja agyát, hogy valami hihető választ adhasson. - Ez...ezt Gvardiolhoz viszem.

-Egy fiúnak? Talán meleg? - húzza fel szemöldökét Larina édesapja.

-Nem uram. Ezt az édesanyjának vettem. Ő is itt van a fiánál. - találja ki végül, miközben kíváncsian néz Larinára, de a lány csak sápadtan figyeli az eseményeket.

-Milyen figyelmes vagy. - jegyzi meg elismerően a szigorú tekintetű anyuka.

-Én nem is szeretnék tovább zavarni épp menni készültem. - töri meg a hirtelen beállt kínos csendet Dominik, mert rettentő kellemetlenül érezte magát. Larina megkönnyebbülten sóhajtott fel, ám még idegesebb lett attól, hogy a szüleivel egyedül fog most maradni.

-Milyen neveletlenek vagyunk Vali, be sem mutatkoztunk a fiatalembernek. - mosolyodik el Csaba szélesen és kezét nyújtja a focistának, aki félve, de elfogadja és próbálja nem szóvá tenni, hogy a férfi szinte összetöri a csontjait, úgy megszorongatta a kezét. - Mezei Csaba.

-Szoboszlai Dominik, nagyon örülök. - küld felé egy gyenge mosolyt a fiú, majd feleségével is kezet fog.

-Kikísérlek. - szólal fel Larina, miután megtörtént ez a roppant kellemetlen bemutatkozósdi és már megy is a fiú után az ajtóhoz.

Dominik kissé csalódottan fordul vissza a folyosón állva már Larina felé, aki kicsit behúzza maga mögött az ajtót, nehogy meghallják őket szülei. Akik egyébként már birtokba is vették a konyhát, hogy kipakolják azt a nagy mennyiségű ételt, amit magukkal hoztak.

-Ne haragudj, ez totál váratlan volt... - sóhajtja Larina suttogva és olyan pancsernek érzi magát, mint még soha. - És ne haragudj, hogy hazudtam megint, de nem szabad, hogy megtudják a könyvemet. És most még téged is hazudozásra kényszerítettelek. Szörnyű vagyok. - esik kétségbe és legszívesebben elsírná magát. Dominik kedves mosollyal lép közelebb hozzá, egyik kezével végigsimít vállán.

-Nem haragszom. Meddig lesznek itt a szüleid? Szeretnék veled nyugodt körülmények között beszélni... és odaadni a virágot. - teszi hozzá kínos mosollyal.

-Hidd el, én is szerettem volna most megbeszélni ezt. Fogalmam sincs meddig akarnak itt lenni, nem szóltak róla, hogy jönnek. - rázza meg fejét segélykérően. - Totális csődtömeg vagyok. - neveti el magát kissé hisztérikusan.

-Ez nem igaz! Figyelj rám! - szól rá Dominik finoman. - Most elmegyek, menj vissza a szüleidhez és később beszélünk. Rendben? - fürkészi a zöld szempárt, amik kétségbeesetten néznek vissza rá.

-Rendben. - feleli alig hallhatóan Larina.

Nem várt nagy búcsúzkodásra, így csak egy mosolyt villantva ment vissza a lakásba, hogy önmaga nézzen szembe a szüleivel. Édesanyja félig a hűtőben pakolászott édesapja pedig a szekrényekbe pakolt be, amint észrevette a lányát csendben felmutatta a néhány doboz Pringlest és azokat is eltette. Ezt sutyiban csempészte be felesége tudta nélkül.

Szerencsére nem hozták fel Dominikot, édesanyja rögtön magyarázni kezdte, miket hozott nekik, mit hová pakolt. Larina persze a felét se fogta el, végig a focista járt a fejében.

Fél óra múlva nyílt a bejárati ajtó és Esztella hangja ütötte meg a család fülét, valamint egy számukra idegen hang. Persze Larina egyből felismerte Olmo hangját, így szinte futva ment elébük, barátnője nehogy beinvitálja a fiút, de ehhez már késő volt. Szülei persze követték őt és kíváncsian figyelték a szituációt. Esztella egy pillanatra megilletődött a váratlan vendégek miatt, de nem annyira, mint Larina. Ő könnyebben kezelte a stresszhelyzeteket.

-Ohh. - nyögi ki végül Esztella. - Sziasztok! - üdvözli Valériát és Csabát egy-egy öleléssel, akik ezután is kérdőn merednek a spanyol focistára.

-Na mi van, az egész RB Leipzig veletek barátkozik? - szalad ki Csaba száján, Larina pedig fájdalmasan hunyja be szemeit és préseli össze ajkait.

-Dehogy, Esztella csak nagyon rákattant tudod a spanyolra és Dani segít neki. Most is tanulni voltak a kávézóban. - vág közbe Larina, mielőtt még Esztella lebuktatná őket.

-Így igaz. - nyeli vissza eredeti válaszát a másik lány, majd odasúg valami Olmonak, aki csak mindenttudóan bólint.

-Dani is Gvardiol bulijába megy, csak hazakísérte Ellát. - magyarázza még Larina, pedig szülei már ennyiből is értették a dolgot és nem is nagyon akarták forszírozni a témát.

Ezután a két lány szabályosan kitessékelte Olmot, miután a spanyol gyorsan bemutatkozott Larina szüleinek.

-Nagyon helyes fiú ez a Dani, nem akar udvarolni neked? - kérdezi Valéria karon ragadva Esztellát, miközben befelé invitálja a nappaliba, Larina pedig szeretne elájulni.

-Valóban az, remélem egyszer elhív végre randizni. - válaszolja mosolyogva a lány, miközben barátnőjére kacsint cinkosan.

Larinát minden téren lefárasztotta a mai nap, ezért miután áthordta az alvós dolgait Esztellához, megágyazott a saját szobájában a szülei részére. Édesanyja és édesapja már bevonultak a szobába, Esztella pedig Olmoval telefonált. Szüksége volt egy kis magányra és mindenekelőtt írni szeretett volna Szoboszlainak nyugodtan. A focista azonban megelőzte. Mielőtt megnyitná az üzenetet, felkapcsolja a konyhában a led világítást a főzőfülkénél, kitölt magának egy pohár vizet és a pultnak támaszkodva nyitja meg a Messengert.

Szoboszlai Dominik Minden oké?

Larina szíve egyik pillanatról a másikra kezd hevesen verni és mielőtt kiugrana helyéről, sietősen pötyög a képernyőn.

Mezei Larina Igen, végre levegőhöz jutottam. Mint kiderült a szüleim azért jöttek, hogy kikapcsolódjanak, mert összebalhéztak az otthoniakkal, de ez egy hosszú sztori és anya ki van egy kicsit... Majd hétfőn mennek haza 😏 Sajnálom még egyszer, hogy kellemetlen helyzetbe kerültél miattam 😣

Üzenete pár másodpercen belül olvasottá válik, ő pedig lélegzetvisszafojtva figyeli a kijelzőt.

Szoboszlai Dominik Nem gáz 😅 mondjuk apád olyan erősen megszorította a kezemet, azt hittem összecsinálom magam 🥹 😂

Larina arcára hatalmas mosoly ül ki, hiszen ő ebből észre sem vett semmit. Annyira el volt foglalva a saját nyomorával.

Szoboszlai Dominik Egyébként tényleg felmentem Joskohoz, ha már ott voltam 😂 aztán tudod ki jött még fel? Olmo 🤣 és összeveszett a horváttal, hogy nem mondta el, h névnapja van 😂 😂

Mezei Larina Sírok 😂

Szoboszlai Dominik Szóval a szüleid hétfőn mennek haza... én délután végzek a központban 7kor. Tudunk utána találkozni?

Mezei Larina Igen, az nagyon jó lenne 😁

-Kivel írogatsz ilyen bőszen? - üti meg fülét apukájának kedves, ellenben incselkedő hangja, ami miatt ijedtében majdnem elejti a telefont.

-Én csak... - néz apukájára nagy szemekkel, aki alig pár lépésre áll meg tőle. Telefonját pedig inkább lezárja.

-Csak nem ezzel a Szoboszlaival beszélgetsz? - kérdezi kíváncsian és egyáltalán nem érezni hangján, hogy mérges lenne miatta. Éppen ezért Larina mély levegőt vesz és inkább úgy dönt, beavatja szülőjét néhány dologba. Úgysem titkolhatja örökké. Felemésztené a bűntudat.

-De igen. - ismeri be szégyenlős mosollyal. Édesapja nem lepődik meg a válaszon.

-Sejtettem. - biccent egyet és inkább ő is nekidől a konyhapultnak. Hiányzott neki a lánya és az esti beszélgetések a konyhában.

-Apa... - kezdene bele Larina sietősen, a szavak azonban nem jönnek olyan könnyen, mint gondolta.

-Larina, velem lehetsz őszinte láttam, hogy van valami köztetek. - néz szemeibe édesapja jelentőségtelesen. A lány pedig nem képes tovább titkolózni vagy hazudni.

-Találkoztunk párszor, elvitt vacsorázni, hazakísért. De ennyi. Meg voltunk kettesben kirándulni Torgauban. - vallja be szégyenlősen és kicsit mégis fél, mit szól majd édesapja erre.

-Torgau. - gondolkozik el a férfi. - Az keleten van. És oda elvitt téged?! Történt valami más is köztetek? - vonja fel szemöldökét kíváncsian.

-Semmi olyan, amiért aggódnod kellene. - feleli gyorsan, hogy minden kételyt eloszlasson. - Egyébként sem maradok itt sokáig, hogy bármi komolyat akarjon tőlem. - teszi hozzá még és tényleg megfordul a kérdés a fejében. Elég elcseszett családja van, Dominik biztos nem akar tőle semmi komolyat. Na meg aztán lehet ő is úgy van vele, hogy pár hónap még és úgyis visszamegy Budapestre, minek foglalkozzon vele komolyabban?

-Nem tudom kislányom én azért ebben nem lennék olyan biztos. Ez a gyerek fiatal, nagy arca van és az önbizalomért is kétszer állt sorba. - sóhajtja a férfi kissé gondterhelten. Ő csak jót akar a lányának.

-Nem aggódj apa! - bújik hozzá Larina kedves mosollyal. - Csak ne mondd el ezt kérlek anyának, mert ő tuti kiakadna és hazarendelne. Jól érzem itt magamat, teljesen másabb az életem.

-Azt elhiszem. Nem kell senki hülyeségét hallgatnod otthon. - öleli át a lányát. - Jajj, milyen hamar felnőttél. Felnőtt nő lettél és a magad útját járod. Na és visszatérve Szoboszlájra, kamu volt, hogy Gvardiol anyjának hozta a virágot igaz?

-Igen. - nevezi el magát a lány, hiszen édesapjának aligha lehet hazudni.

-Kérlek ne érezd úgy, hogy nem beszélhetsz róla. Nem akarom, hogy kizárj minket az életedből. Anya lehet, hogy nem úgy fog ezekre reagálni, mint én, sőt biztos. De akkor is inkább tőled tudja meg, mint a neten olvasson butaságokat. - magyarázza neki a férfi jogosan.

-Tudom és el is fogom mondani. Csak szeretném tudni mi sül ki ebből az egészből. Nem akarom, hogy feleslegesen idegeskedjen.

-Larina, anyád sem hülye. Sejti, hogy van valami, de várja, hogy te mondd el.

-El fogom mondani. - bólogat a lány hevesen, azt azonban nem tudja még hogyan.

-Tudom, hogy tetszett már korábban is neked ez a srác, szerelmes vagy? - tolja el magától, hogy a szemébe tudjon nézni.

-Fogalmam sincs, hogy ezt lehet-e szerelemnek nevezni. Nagyon kedvelem őt. A való életben teljesen más. Olyan vicces és... nem tudom apa. - tárja szét kezeit, mielőtt még valami mást is mondaná a focistával kapcsolatban.

-Én annak örülök, ha te boldog vagy. De azt most mondom, hogy ha valami rosszat tesz veled, kitekerem a nyakát. - teszi hozzá határozottan.

-Oké. - nevet a lány kényszeredetten. - Apa?

-Hm? - pillant lányára a férfi kedvesen.

-Neked szimpatikus? - kérdezi meg Larina, amire egyébként nagyon is kíváncsi.

-Nézd, nem nekem udvarol nyilván nem nekem kell, hogy az legyen. Körülbelül három percre találkoztam most vele és ennyi idő kevés, hogy eldöntsem milyen ember. Nyilván teljesen normális volt, illedelmesen bemutatkozott. Látszott rajta, hogy nem számított ránk. Jól tudod, hogy nekem nem tetszenek ezek a tetoválások neki meg aztán van belőle bőven. Ez nem az én dolgom, nyilván nem tudja és nem fogja leszedni a kedvemért, de nekem ez undorító. Semmi szépség nincs benne. De hát Istenem, fiatal. - von vállat, Larina pedig megértően bólint. Nem akarja most ugyan hangoztatni, de neki nagyon is bejönnek a focista tetoválásai. Igazán szexi. Főleg amikor azokkal a kezekkel öleli. Még ennek a gondolatától is megborzong. - Na de szerintem menjünk aludni. - int Csaba a szobák irányába.

Larina a barátnője szobájába érve megkönnyebbülten sóhajt fel, Esztella pedig kérdő tekintetével ajándékozza meg.

-Na mizu? - kérdezi már ágyban fekve, a szobában pedig már csak az ágy melletti éjjeli lámpa adott fényt.

-Beszélgettem apával. - válaszolja halkan, telefonjával a kezében és ő is bemászik mellé az ágyba.

-Na és? Elmondta mekkora gyökérnek tartja a Dagit? - kuncogja Esztella és le is zárja a telefonját, hogy minden figyelmét Larinának tudja szentelni.

-Burkoltan a tetoválásait fikázta. De a lényeg az volt, hogy rákérdezett mi van köztünk.

-Ezt valahogy vártam apádtól. Őt nehéz átverni. - reagál cseppet sem meglepődve. - Na és elmondtad mi történt?

-Dehogy mondtam! - rázza fejét Larina. - Csak azt, hogy randizok vele meg, hogy szimpatikus. Nem kell, hogy megtudják anyával milyen szar élményeim voltak a szexszel.

-Na azért nehogy azt hidd, mindenkinek jó volt elsőre. Mindenkinek vannak kínos sztorijai.

-De ez akkor is más. - hunyja be szemeit Larina fájdalmasan.

-Na de nem akadt ki ugye? Apád normális csávó.

-Nagyon normálisan kezelte a szitut és megígérte, hogy nem mondja el anyának. Viszont szeretné, ha én mondanám majd el hamarosan.

-Na milyen jó fej, látod?! Dagival beszéltél? - kíváncsiskodik a lány.

-Csak egy pár szót írtam vele, majd ha anyáék hazamennek beszélünk. - feleli izgatottan, hiszen vegyes érzései vannak ezzel kapcsolatban.

Az is benne van a dologban, hogy Dominik bocsánatot kér, viszont elmondja, hogy neki ez az egész nem pálya és úgy érzi jobb, ha elválnak útjaik. Ebbe bele is pusztulna... A másik lehetőség, hogy megbeszélik a dolgot és kitalálják, hogyan hozzák helyre a kapcsolatot. Ez már határozottan pozitívan hatott volna lelkére.

***

Sziasztok! 🥰
Megérkeztem egy kicsit pozitívabb hangvételű résszel, kíváncsian várom a véleményeket!
Remélem, aki most érettségizik, ügyes volt eddig és elégedett😊 Nekik sok sikert a többi napra is!!
Szép hetet mindenkinek!
Millió puszi & ölelés! ❤️