A M E L I A
_________________

A bokámat folyamatosan pihentetni kellett volna, és mivel az elején egyáltalán nem hallgattam apára és az orvosomra, hogy ne nagyon járkáljak, főleg mankó nélkül, és ne erőltessem, ezért nem is gyógyult gyorsabban. Így hát teljes ágyfogságra lettem ítélve az elkövetkező hétre, anya pedig minden reggel elvitte Josh-t Nagyapáékhoz, hogy még ő se tudjon ugráltatni. Mert természetesen azt szokta csinálni.

Ezért egész nap csak olvastam a nappaliban, sorozatot néztem, és csakis akkor keltem fel, ha a szükségleteimet kellett elvégeznem. Gondolok itt az evésre a pisilésre. A harmadik ilyen napomon már teljesen eluntam az egész életemet, mert oké, szeretek lustálkodni, hisz ki nem szeret? De ennyire azért már nagyon is idegőrlő. Ennyit egy helyben ülni és feküdni képtelenség. És tuti biztos, hogy egészségtelen is.

Éppen ezért, amikor csak tehettem kimentem a konyhába, vagy az udvarra - persze mankóval -, de még így sem lett elviselhetőbb a semmittevés. Sassy sem volt velem a nap minden percében, ugyanis nem tudott fél óránál tovább az ölemben ülni, vagy a kanapén feküdni mellettem. Hiperaktív egy jószág, az biztos.

Mikor ebédidő körül megszólalt a csengő, azonnal felpattantam a kanapéról, és anélkül indultam el ajtót nyitni, hogy elgondolkodtam volna, ki lehet az. Nem vártam vendéget, Lily barátnőm sem jelentkezett be mára, Nagyapáék pedig csak akkor jönnek majd, amikor hazadobják Josh-t négy óra körül. Így kíváncsian ragadtam meg a kilincset és tártam ki az ajtót, ami mögött Maddox anyukája, Ava állt.

- Szia Amelia - mosolygott kedvesen.

- Helló - köszöntem kicsit megdöbbenve, majd amikor a kezeiben tartott tepsire néztem halványan elmosolyodtam - Azt ugye nem nekem hoztad?

- Dehogynem drágám. Anyukád mondta, hogy itthon fekszel, begipszelt lábbal, úgyhogy gondoltam készítek neked valami finomat - mosolygott kedvesen, arca bal oldalán pedig megjelent egy gödröcske. Mintha Maddox állt volna előttem.

- Gyere be - ugráltam arrébb az ajtóból, mire Ava belépett mellettem.

- Bezárom az ajtót, ne állj rá a lábadra - ajánlotta fel, mire hálásan néztem rá, és mindkét mankómat használva beljebb mentem egy kicsit - Hogy vagy?

- Jól, köszönöm. A gyógyszerek hatnak, viszont elunom az életemet a kanapén - kuncogtam a konyha felé kalauzolva a nőt. Sötétbarna haját egy kusza kontyba fogta a feje tetején, és egyszerű, otthoni ruhát viselt. Rövidnadrágot, egy szürke ujjatlant és egy papucsot.

- Elhiszem. Maddox fiam sem bírt egy helyben megmaradni, amikor eltörte a lábát - mosolyodott el az emlék hatására, én pedig akarva-akaratlanul is magam előtt láttam Maddox-ot, begipszelt lábbal, amint mogorva arccal nyomkodja a távirányítót. - Remélem szereted a lasagne-t. Felturbóztam egy kicsit csirkemellel is. - mosolygott kedvesen, miközben letette a tepsit a gázra.

- Nagyon szeretem - bólintottam - És köszönöm, hogy gondoltál rám. Kedves tőled.

- Ugyan, semmiség - legyintett - Meddig lesz rajtad a járógipsz?

- Még két hét. Aztán gyógytorna, bokamerevítő, gyógyszerek és kenőcsök, valamint nem nagyon futkározhatok egy darabig. Talán még szeptemberben sem.

- Hol ficamodott ki ennyire a bokád?

- Az udvaron - böktem a fejemmel az udvar irányába - Leestem arról a nagy fáról, ami hozzátok is átlóg - meséltem el igencsak nagy vonalakban. Azt mégsem mondhattam, hogy igazából a drága fiacskája miatt történt az egész.

- Hát nem semmi. Veszélyesen élsz Lia - nevetett fel, ami hatására újra előtűnt a kis gödröcske. És megint Maddox-ot láttam magam előtt.

- Tudom én - válaszoltam mosolyogva, kicsit rájátszva a jókedvemre. Folyamatosan Maddox jutott eszembe, akárhányszor ránéztem Ava-ra, és ez kezdett idegesíteni.

- Na, de én megyek is, nem zavarok tovább, hagylak pihenni - forgatta meg a kulcscsomóját a mutatóujján, amivel eddig is csörgött, mire én megragadtam a mankóimat, hogy kikísérhesse.

- Nem zavartál. Örülök, hogy meglátogattál és hogy fáradoztál a főzéssel miattam. Nem kellett volna.

- Dehogynem, örömmel csináltam. Te viszont maradj csak nyugton, kitalálok magam is - tartott vissza mosolyogva, mire visszahuppantam a bárszékre, amin eddig is ültem.

- Köszönöm, még egyszer.

- Nagyon szívesen - mosolygott végigsimítva a karomon - Szia Lia.

- Szia - köszöntem, majd figyeltem, ahogy eltűnik a konyhából, és utána már csak az ajtó csapódását hallottam.

Miután jóllaktam Ava mennyei főztjével, a székhelyemet a medence mellé, a napernyő alá helyeztem át, a könyvemmel, a napszemüvegemmel és egy jeges limonádéval együtt. Ma nem volt annyira meleg, mint az elmúlt napokban, ezért nem is volt elviselhetetlen a hőség a kora délutáni órákban. A könyvemmel szépen haladtam, és már az utolsó lapokat nyálaztam át, amikor anya hazajött.

- Kicsim?! - kiáltotta el magát odabent, én pedig visszaszóltam, hogy idekint vagyok. Anyukám rögtön meg is jelent mellettem, és mosolyogva hajolt le, hogy egy puszit nyomjon a fejemre.

- Szia - köszöntem, miután visszahelyeztem a könyvjelzőt a lapok közé.

- Hogy vagy drágám? - simogatta meg a hajamat, míg leült a lábamhoz a napágyra.

- Egészen jól. Ava Carter hozott nekem ebédet, aminek amúgy majd elkérhetnéd a receptjét, és mindjárt kiolvasom a könyvem - meséltem, felmutatva a vastag kötetet.

- Ava Carter? Nem Woods? - ráncolta a szemöldökét értetlenül, amire én is ilyen arckifejezéssel válaszoltam.

- Maddox anyja - böktem fejemmel a szomszédságunk felé, mire anya elmosolyodott.

- Woods. Visszavette a lánykori nevét, miután elvált a férjétől.

- Aha, értem. Ezt nem tudtam - döntöttem oldalra a fejem.

- Mit szólnál hozzá, ha áthívnám őket egyik este sütögetni?

- Nem volt elég a sütögetésből egy kis időre? - vontam fel a szemöldököm kérdőn.

- A Northon família más dolog. Ott egy egész hadseregre kellett főzni. Most viszont csak hatan lennénk, ha hívnád Lily-t, akkor heten. Sőt, még Reed is Ash is lejöhetnének - mosolygott.

- Ha nagyon szeretnéd anya - húztam el a számat.

- Pont ezért kérdezlek. Tudom, hogy nem igazán kedvelitek egymást Maddox-szal.

- Hát nem. De nem is hiszem, hogy átjönne, ha meghívnád őket - ráztam meg a fejemet.

- Majd meglátjuk. De akkor nem lenne neked baj, ha meghívnánk őket?

- Ha jöhet Lily, Reed és Ash, akkor teljesen rendben vagyunk - bólintottam mosolyogva.
Nagyon biztos voltam benne, hogy Maddox nem szeretne átjönni hozzánk, de biztos ami biztos, jobb ha Lily is itt van, az unokatesóimról nem is beszélve. Addig legyek velük, amíg a városban vannak, nem igaz?

Mondjuk Reed elég sokáig lesz itt, mert két hét múlva lesz a Flow Fesztivál Beaufort mellett, ami a környéken elég nagy eseménynek számít. Főleg dj-ék és kisebb bandák lépnek fel, és hatalmas bulit szoktak csapni. Reed pedig úgy gondolta, ha már itt van, miért ne? Ráadásul lehívta néhány barátját is, akik nem mellesleg nálunk fognak tölteni pár éjszakát, a fesztivál ideje alatt. Nagyapa nem vállalt be néhány részeges fiatalt négy éjszakára, így maradt az a megoldás, hogy bezsúfoljuk őket az egyetlen vendégszobánkba, ami van, ketten a kanapén alszanak, Reed és Ash pedig a szobámban.

A szüleim is kételkedve mentek bele ebbe a dologba, de megoldották úgy, hogy arra a pár napra szerveztek hármuknak egy kis nyaralást. Apura is ráfér már a pihenés, így Savannah-ba utaznak. Négy napról lesz csupán szó, de talán egész héten ott maradnak, hisz ha már nyaralás, élvezzék ki rendesen. Én meg itthon leszek hagyva néhány felnőtt sráccal és az unokatestvéreimmel, hogy bulizhassak. Nem vagyok benne biztos, hogy anyáék ezt rendesen átgondolták. Oké, imádják Reedet és Ashlynt, de nem ismerik őket elég jól. Én viszont igen. 

És egy kicsit tartok attól az egy héttől, amikor itt hagynak velük.

Már bőven négy óra után jártunk a délutánban, amikor kivágódott a bejárati ajtó, és jópár hang keveredését hallottam bentről. Volt mély, férfias, magas, nőies, és az összes hang tulajdonosát jól ismertem. Csak azt nem tudtam, mit kerestek nálunk.

Az unokatestvéreim, Lily, Hank valamint Ruby léptek ki a teraszra, ahol még én is lézengtem, és vigyorogva közeledtek felém. Lily, Ash és Ruby kezeiben zacskós popcornok pihentek, Hank a laptopját hozta, Reed pedig egy-egy nagy hangszóróval a hóna alatt, hatalmas vigyorral az arcán közeledett felém.

- Hát ti? - néztem rájuk csodálkozva, amikor pedig Reed az ölembe tette a hangszórókat, Hank pedig a laptopot, összeráncolt szemöldökkel figyeltem, ahogy a kis asztalt a napágyam végébe cipelik. - Mit műveltek?

- Feldobjuk az uncsi, és rokkant hétköznap estédet - kacsintott Reed.

- Van egy jó filmünk, popcornunk, kólánk, az izomagynak zero kóla - forgatta Ash a szemeit, a bátyjára utalva, mire halkan elkuncogtam magam.

- És mit nézünk? - kérdeztem kíváncsian, majd a cipekedő fiúkra néztem, akik székeket pakoltak körém.

- Valami vígjáték. Lily választotta - vonta meg a vállát Ruby, aki akkor hozott ki hat dobozos kólát a házból, egyet pedig azonnal az ölembe csúsztatott.

- Ajjaj - néztem fel riadtan, amire Lily a szemeit forgatta, Hank pedig felnevetett. Lily nem volt túl tehetséges a filmek kiválasztásában, ugyanis neki a Harry Potter is horrornak számított. A vígjáték kategóriába pedig sajnos rengeteg film belefért nála.

- Menj már! Jó filmet választottam - vágódott le a bal oldalamon álló székbe, és játékosan meglökte a vállamat. Hank a laptopjához kötötte a hangfalat, amit Reed odavitt neki, és amíg ő ezzel ügyködött, Reed egyenesen hozzám sétált.

- Na csússz előrébb Lia!

- Igen? Ki mondta, hogy osztozom veled a napágyamon? - vontam fel a szemöldököm kérdőn, mire ő vigyorogva belebökött az oldalamba, ami miatt akaratlanul is előrébb csúsztam egy picit. Reed pedig ki is használta az alkalmat és beugrott mögém. Félig ugyan rajta ültem így is, de egyébként elfértünk.

- Én mondtam. Na, csapassuk! - dobta át a vállamon a karját, és miközben Hank a film elindításán ügyködött, én próbáltam úgy elhelyezkedni, hogy kényelmes is legyen, és Reed is lássa tőlem a laptop nem túl nagy képernyőjét.

Lily egy klasszikust választott, amit biztosan mindenki látott már legalább  egyszer, így drága barátnőm nem tudott mellé lőni vele. Én is láttam már, és az egyik kedvencem volt, amitől mindig jobb kedvre derültem.

Most viszont eleve boldog voltam, amiért a barátaim és az unokatestvéreim nem hagyták, hogy ma is egyedül töltsem a késő délutánt, és megleptek. Hihetetlenül hálás voltam nekik emiatt, és hogy rám szánták az idejüket, hiszen nem sokan tettek volna értem ilyet. Egyszóval a filmre is csak néha figyeltem, hiszen Reed egyfolytában az oldalamat bökdöste, teljesen felnőtt módon, természetesen, viszont amikor nem, akkor csak bámultam magam elé, és rajtuk törtem a fejem. Imádtam őket emiatt, hiszen lehet, hogy lett volna sokkal jobb dolguk is, mint engem szórakoztatni. Éppen ezért voltam annyira hálás, és semmi sem rontotta el a hangulatomat.