A M E L I A
_______________

Amikor Maddox Carter a szomszédunkba költözött az anyjával, egyszerűen nem akartam elhinni. Már ez lesz a negyedik év, amit együtt fogunk eltölteni a középiskola falai között, és minden vágyam az volt, hogy minél hamarabb kikerüljek abból a pokolból. Terveim szerint a maradék egy évemben nagy ívben elkerülöm az osztálytársaimat és lényegében mindenki mást is. Gyűlöltem. Gyűlöltem bejárni oda, ki nem állhattam azokat a tanárokat, akik mindent elengedtek a fülük mellett, és gyűlöltem az osztály-, valamint csoporttársaimat is. Folyton belém kötöttek, valamiért nagyon böktem a csőrüket, de soha nem értettem miért. Nem is ismertek engem, mégis folyton beszólogattak és megkeserítették a mindennapjaimat. Maddox Carter ugyan nem szólogatott be, de ő is előszeretettel röhögött a hülye haverjai hülye poénjain. Nem tudtam megérteni, mi bajuk van, de talán nem is akartam. Úgy voltam vele, hogy már csak ezt az évet kell kibírnom, és jó messze elhúzhatok Beaufortból. Egészen pontosan a Stanfordra. Semmi másra nem vágytam jobban, mint itt hagyni ezt az elcseszett várost. Itt valahogy mindenki baromi sokat képzelt magáról, nem is értem miért. Nem voltunk túl nagy város, ennek ellenére a turisták előszeretettel látogattak, mert történelmi szempontból elég híresek voltunk.

Bevallom, Maddox Carter nem éppen a csúnya pasi kategóriába tartozott. Helyes volt, piszkosul helyes, amire több lapáttal is rádobott a sötétbarna, szinte már fekete haja, a jégkék szemei, amik brutálisan elütöttek egy kicsit kreol bőrétől, a széles vállai, és a rengeteg izom, ami szinte mindenhol kidagadt, amikor a dobozokat pakolta be a házukba, egyetlen szál trikóban és rövidnadrágban. A hosszúra nőtt tincseit összegumizta hátul a tarkója felett, ami még szexisebbé tette megjelenését. Soha nem hagyta hosszabbra megnőni a haját, mindig az épphogy kikeltem az ágyból hatást keltette, de neki még ez is brutálisan jól állt. Nem beszélve az egész bal karját borító tetoválásokról. Soha nem értettem, hogy egy olyan srácnak, mint ő, miért jön be minden az életben. Magas volt, átkozottul helyes és izmos, ami miatt tapadtak rá a lányok, nem is beszélve a focicsapatban nyújtott teljesítményéről. Messze ő volt a legjobb, ezt mindenki tudta. Emellett okos volt, és az összes tanár imádta őt. Hiába volt pimasz, és egy őstulok, képes volt mindenkit a kisujja köré csavarni egyetlen pillantásával vagy szavával. Utáltam őt ezért. Errefel itt ömlengek róla. Elég volt, Lia...

Tehát Maddox eddigi egész nyara a költözködésből állt, ám nem kerülte el a figyelmemet, hogy olykor-olykor egy csinos, és eléggé virgonc lány is megfordult a csodaszép, új házukban. Maddox biztosan megmutatta neki az új szobáját, és felajánlotta, hogy próbálják ki az új matracot is. Ebben egészen biztos voltam. Ismertem már az osztálytársamat annyira, hogy ezeket tudjam róla. Szerette a csinos lányokat, ohó, de még mennyire, ám az ágyában tudni őket még jobban. Ja, persze. És azt még had tegyem hozzá, hogy sosem ugyanaz a lányka volt.

Nem mintha jóban lennék bárkivel is az osztályban Lily-n kívül, de mivel ő maga is jó nagy pletykafészek és az emberek imádnak kibeszélni másokat a suliban, akaratlanul is eljut hozzám néhány információ a drága diáktársaimról. Sokszor olyan, amiről igazán nem akartam tudni, de ez van. Ez a gimi, és ha menő vagy, akkor azonnal fő pletykatéma leszel. Pláne, ha rajtakapnak a szertárban, ahogy Maddox-ot és Tara Forbes-t tavaly márciusban.

- Lia, gyere le kérlek! - kiabált fel anyu az emeletre, mire ledobtam a tollat a kezemből, és feltápászkodtam a földről. Amíg elértem a lépcsőig Josh majdnem felborított, amikor nekem jött, de nem igazán foglalkozott vele. Mondjuk, mit is vár az ember egy hat évestől? Leugráltam a lépcsőn, és a konyhába mentem, ahol anyu nagy hévvel fordult a beépített sütő felé, hogy kivegye azt, ami éppen benne volt.

Holnap, azaz június huszonharmadikán lesz a Northon család hagyományos, minden éves találkozója, csakhogy idén mi vagyunk a sorosak házigazdaként. Ez nem baj, mert az udvarunk hatalmas, és bőven elfér majdnem negyven ember, de nekem minden éven feláll a szőr a hátamon, ha csak erre kell gondolnom. Talán még jobban gyűlöltem, mint a sulit. Minden nagynéni, nagybácsi, nagyi, nagypapa és olyan rokon, akikkel évente találkozok egyszer, majd jönnek a bugyuta kérdésekkel, hogy "Mi leszel, ha nagy leszel?", "Eldöntötted már, hogy hol tanulsz tovább?" vagy a személyes kedvencem "Na és mi a helyzet a fiúkkal?". Minden egyes évben megkapom ezeket a kérdéseket, és enyhén szólva kezd belőle elegem lenni. Minden éven ugyanaz rá a válaszom, és idén sem lesz másképp. Anyu viszont imádja ezeket, és teljesen odáig van, még most is attól, hogy apu nagy családból jött. Northon nagyapáék hárman testvérek, apuék pedig öten, ami egyet jelent sok-sok nagynénivel és nagybácsival, nem beszélve az idegesítő unokatestvérekről. A tizenegy unokatestvérem közül talán négyen voltak normálisak, a többiek idióták voltak, vagy nyolc évnél fiatalabbak. Legalábbis négyen.

Ezen kívül még itt lesznek nagyapa testvérei, de ennyi. Apáék unokatestvéri is meg lettek hívva, de elutasították. Nem minden éven jönnek, mert velük annyira nem tartjuk a kapcsolatot, de talán jobb is így. Elég ez a majdnem negyven ember így is.

- Igen?

- Elmennél kérlek a boltba tejért? Meg lisztért, és tojásért? Még egy adag sütit kell csinálni, mert Felix unokatestvéredék is jönnek. Maria most telefonált.

- Persze. Mennyi kell? - kérdeztem elhúzva a számat, ugyanis nem örültem, hogy az a seggfej Felix is itt lesz. Anyu a kezembe nyomott egy cetlit, és némi pénzt, majd utamra is engedett azzal, hogy siessek. Gyorsan belebújtam a Converse cipőmbe, majd már kint is voltam az ajtón. Megráztam a fejemet a konyhában lévő kupi miatt, majd elindultam jobbra, amerre egy apró bolt volt, de volt ott minden, amit nekem vennem kellett. Átmentem az utca túloldalára, ezzel elkerülve a Carter házat, ugyanis nem akartam, hogy Maddox rövidgatyában lásson. Ha megtörtént volna, egészen biztos hogy én lettem volna a téma az utolsó évünkben. Én, meg a hájas combom.

Gyorsan megvettem mindent, ami kellett, majd szaporán szedtem a lábaimat, hogy mielőbb hazaérjek, és visszabújhassak a barlangomba. Nem szerettem elhagyni a szobámat, talán éppen ezért nézetem ki úgy, mint egy kicseszett hóember. Vagy ha apa szavaival élnék, elmehetnék egy hipóreklámba is. A hófehér bőröm és a nap nem álltak túl jó barátságban egymással, éppen ezért, nem kockáztattam, hogy kimegyek, és pár perc alatt pecsenyére égek. A piros bőröm nem passzolt volna a vörös hajamhoz. Mindegy volt, hogy mit kenek magamra, akkor is egészen biztosan leégek.

Azt hittem megúszom anélkül, hogy Maddox éppen kijöjjön a házból, mert reméltem, hogy inkább odabent marad, de miért is történne valami úgy, ahogy én szeretném? Maddox kilépett az ajtón, az arcán pedig egy fültől fülig érő vigyor ült. Félmeztelen volt, ahogy mindig, jobb oldalán pedig egy csinos, szőke liba vihogott, aki ismét határozottan nem a barátnője volt. Ha jól tudtam, egy elsős volt a suliból. Nem tudtam elfordítani tekintetemet a párosról, bármennyire is szerettem volna. Soha nem bírtam Maddox-ot, a barátnőjét meg még annyira sem, de most sajnáltam szegény lányt. Nem is tud arról, hogy Maddox majdnem minden nap megcsalja őt, ráadásul mindennap másvalakivel. Nem hiszem, hogy van olyan a suliból, akivel még ne feküdt volna le.

Jó, ez erős túlzás volt, de majdnem így van. Maddox igazi nőcsábász, és a legrosszabbik fajtából való. Most is csak lazán az ajtókeretnek dőlve vigyorgott, karjait összefonta széles mellkasa előtt és figyelte ahogy a szőkeség a hátsóját ingatva beszáll a ház előtt parkoló fehér Audiba. Felismertem a sofőrt. Tara Forbes volt, a tavalyi szertáros csaj. Hányni támadt kedvem, amint belegondoltam, hogy mit művel Maddox. Egy testvérpár.

De legalább nem egyszerre.

Kénytelen voltam megvárni, amíg az Audi elhajt, mert addig nem tudtam átrohanni az úton. Maddox csak ekkor vette észre, hogy a jelenetet bámulom, azonnal elkomorodott, gúnyos képpel, ellenségesen felhúzta egyik szemöldökét, lassan végigvezette rajtam a tekintetét, és elfintorodott. Utáltam az érzést, hogy engem tartott undorítónak, így csak feszengve markolásztam a zacskó fülét, míg Maddox meg nem fordult, belépett a házba és becsapta maga mögött a bejárati ajtajukat. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amit eddig bent tartottam, majd átrohantam az úton, hogy végre eltűnjek az utcáról. Már az ajtóból hallottam Josh hisztijét, hogy ő chipset akar enni, amit anyu természetesen nem engedett meg neki, ebéd előtt egy órával.

Tekintettel a holnapi zűrzavarra és rengeteg ételre, ami majd fel lesz szolgálva, anyu ma egy könnyed ebédet dobott össze. Biztos voltam benne, hogy már azelőtt kész volt vele, hogy engem elküldött volna a boltba, de azt is tudtam, hogy még legalább egy fél óráig nem fogunk ebédelni. Csak negyed tizenkettő volt, az öcsém pedig nem hagyta abba a hisztit, hogy ő márpedig éhes és chipset akar. Borzasztó kölyök.

- Lia, kérlek drágám, lefoglalnád egy kicsit az öcsédet? Azt sem tudom hol áll a fejem és nem könnyíti meg a dolgomat - fogta a fejét, miközben körbenézett a káosz uralta helyiségben.

- Bízd csak ide - mosolyogtam rá, majd felkaptam az öcsémet az ölembe és a kert felé indultam. Igaz, rettentően nehéz volt, ráadásul nem bírt nyugton maradni, és úgy rugdalózott, mint egy kisbaba, de mégis sikerült kicipelnem.

- Liaa! - nyafogott elhúzva a nevemet hosszan.

- Joshy, maradj már nyugton - tettem le a teraszon, majd megfogtam a vállait, hogy ne tudjon elrohanni - Figyelj. Mindjárt ebédelünk, utána kaphatsz chipset, de addig hagyd anyut, oké?

- De chipset akarok! - nézett rám morcosan, miközben keresztbe tette karjait.

- Kapsz majd chipset, ígérem, de csak ebéd után. Addig mit szólnál, ha játszanánk valamit? - vontam fel a szemöldököm elvigyorodva, ezzel pedig felkeltettem Josh figyelmét is. Egy cinkos pillantást váltottunk, majd el is rohant mellőlem egyenesen vissza a házba, pár pillanattal később pedig egy csomagot szorongatva tért vissza, amiben színes lufik lapultak. A nyári konyha felé vette az irányt, velem a nyomában, ahol együtt kezdtünk el megtöltögetni néhányat. Időnk bőven volt még, és volt egy olyan érzésem, hogy anya nem igazán fog örülni a módszernek, amivel lefoglaltam az öcsémet. De legalább lefoglaltam.

Pár perccel később mind a ketten huszonöt-huszonöt vízibombával mentünk az udvar másik végébe, egy kicsit messzebb a medencétől. Nem akartam kockáztatni, hogy beleessen valamelyikünk, így jobbnak láttam odébb menni. Josh azonnal elbújt az csúszda mögé, míg én egy fa mögött találtam menedéket magamnak. Minden alkalommal így csináltuk, mert ez a két dolog nem volt olyan messze egymástól, de nem is volt egyszerű célozni.

Josh dobott, a lufi pedig telibe találta a fát, ami mögött bujkáltam. Aztán dobtam én, ami elől az öcsém ügyesen tért ki, de fürge is volt, mert szinte azonnal újra támadott, így sikeresen eltalált. Halkan felsikkantottam, miközben elnevettem magam, és eldobtam egy vízibombát, ami pont Josh lábánál ért földet, így megint nem találtam el, de ő ismét eláztatott engem. Messzebb kellett futnom, mert az öcsém piszok jól célzott. Josh végig dobált, ahogy én is őt vissza-vissza pillantgatva, és mire a kerítéshez értem, ahonnan nem volt tovább már csurom víz voltam. Alig maradt néhány lufi a kezemben, és Josh is már csak pár darabbal követett, de amikor a következőt eldobta, kicsit elszámolta magát, ugyanis az átrepült a kerítésen és egy sikítás kíséretében becsapódott.

Josh arcáról azonnal lefagyott a mosoly és rémülten nézett rám, én pedig aranyos nővér módjára felkészültem arra, hogy szembenézzek Maddox anyjával. Nyugtató pillantást vetettem az öcsémre, majd felhúztam magam a kerítésen, így megpillantottam a csurom vizes Mrs. Cartert.

- Mhm, jó napot Mrs. Carter - szólaltam meg csendesen, mire a nő kék szemei rám villantak. Olyan volt, mint Maddox-é. De miért gondolok erre?

- Oh, Amelia? - kérdezte meglepetten. Tudja a nevemet?

- Igen és sajnálom. Csak játszottunk az öcsémmel - kértem bocsánatot lesütve a szemeimet.

- Semmi baj, ez csak víz - legyintett egyet mosolyogva.

- Tényleg sajnálom Mrs. Cart...

- Csak Ava - állított le mosolyogva - Nyugodtan hívj Ava-nak Lia. Mrs. Carter az ex-anyósom - fintorodott el egy picit, ami egy halvány, észrevehetetlen mosolyt csalt az arcomra.

- Rendben, és tényleg saj...

- És ne is kérj még egyszer bocsánatot - nevetett fel, csípőre téve a kezeit - Mondtam, hogy nem történt semmi, és egyébként is, mindjárt megszárad - legyintett - Na menj, játssz az öcséddel, hallottam milyen jól elvoltatok. Ó, és kérlek add át anyukádnak, hogy a múltkori sütemény fantasztikus volt és szeretném elkérni a receptet.

Múltkori sütemény? Recept? És múltkori sütemény? Micsoda?

- Rendben, átadom - mosolyogtam, majd lepattantam a kerítésről és visszakézből Josh-hoz vágtam a maradék öt lufiból egyet, mire felvisított a hirtelen ért becsapódástól. Felnevettem, de azonnal kaptam is a válaszát, méghozzá az arcomba. Jéghideg víz.

Öt percet töltöttünk még kint, amikor anya megjelent a teraszajtóban és csípőre tett kézzel, nemtetszően csóválta a fejét. Hát, igen. Nem pont ezt érthette Josh lefoglalása alatt. Minden esetre kaptunk két törölközőt az ajtóban, aztán fel lettünk zavarva átöltözni, mert csurom vizesen nem ülhettünk az asztalhoz.

Anyu szerintem idegrohamot kapott volna, hogy majd még az étkezőt is takarítania kell utánunk.

M A D D O X
_________________

Tizenöt percnél többet nem töltöttem el Chrissy Forbes-szal. Egyrészt mert nem kötötte le túlságosan az érdeklődésemet, másrészt pedig ki kellett dobnom, mielőtt az anyám hazaér. Nem igazán tetszene neki, ami itt történt, hiszen erről az oldalamról semmit sem tudott. Nem is akartam, hogy tudjon. Annyit mondtam neki csupán, hogy van barátnőm, de nincs annyi pénz a világon ami elég lenne nekem ahhoz, hogy hazahozzam Stephanie-t bemutatni. Jogos a kérdés, hogy akkor miért vagyok egyáltalán együtt vele?

Egyszerű az oka. Tökéletesen megfelel arra a célra, amire ő is használ engem néhanapján. Nem is vagyunk mi az a tipikus nyálasan romantikus barát-barátnő fajta, az kéne még! Igaz, hogy Stephanie két évig teljesen rám volt kattanva, olyan volt, mint egy levakarhatatlan pincsi, amíg meg nem mondtam neki, hogy ebből elég. Ne járjon utánam, ne üsse bele az orrát a dolgaimba, mert rohadtul semmi köze nincs hozzá. Semmihez sem, ami velem kapcsolatos, és ez nem csak rá vonatkozik, hanem mindenki másra is. Az én dolgom rám tartozik, csakis rám, senki másra rajtam kívül.

Csakhogy Stephanie sokáig nem értette ezt meg. Azt hitte ugyanannyi beleszólása van az életembe, mint az anyámnak vagy a bátyámnak, esetleg annyi, mint Isaac-nek, aki a legjobb barátom volt már évek óta, de voltak olyan dolgok, amiket neki sem mondhattam el. Egyszerűen nem akartam.

Chrissy a csípőjét ringatva sétált előttem az ajtóhoz, amit vigyorogva néztem. Na nem mintha azért, mert annyira tetszett volna a látvány, egész egyszerűen nevetséges volt. Nem tudott túl sokat nyújtani, de ő azt hitte jó volt. Nem volt tragikus, de nem ez volt életem legjobb tizenöt perce, az biztos. A szőkeség megadta a számát, abban reménykedve, hogy majd felhívom, de a nővérétől is megtudhatja, hogy ez nem igen fog megtörténni. Nem kell az nekem, hogy elkezdjenek ragaszkodni hozzám, mert abból semmi jó nem sül ki. Az biztos.

Az ajtókeretnek dőltem összefont karokkal és vigyorogva néztem, ahogy Chrissy a hátsóját riszálva beszállt a fehér Audiba a dühös nővére mellé. Igen, Tara Forbes kétségtelenül majd felrobbant, ahogy nézte a húgát, majd tekintete rám villant és ha az ember képes lenne szemmel ölni, én már régen kimúltam volna.

Az Audi elhajtott, mögötte pedig egy alakot véltem felfedezni, aki egyenesen rám nézett, undorodva elhúzva a száját. Azonnal lehervadt a mosoly az arcomról, amikor felismertem Ameliát, és gúnyosan felhúztam egyik szemöldökömet. Mit bámul? Az arckifejezéséből ítélve pontosan arra gondol, amit pár perccel ezelőtt műveltem, akkor meg minek vág ilyen képet? Amelia egy ártatlan kislány volt, ez olyan világos, mint a nap. Osztálytársak vagyunk már mióta, de eddig soha nem láttam fiúval az oldalán. Mindig csak a barátnőjével lógott, soha nem beszélt senki mással és emiatt teljesen kilógott mindenhonnan. Nem is csoda, hogy mindenki piszkálta.

Rendesen meg is lepődtem, amikor költözködés közben megláttam a szomszédban. Fogalmam sem volt, hogy a csaj ilyen környéken lakik, pláne, hogy semmi nem utalt rá vele kapcsolatban. Átlagos volt, teljesen, és talán éppen ezért nem szerette senki a suliban. Csendes volt, és állandóan csak a legjobb barátnőjével, Lily-vel lehetett látni. Elzárta magát a külvilágtól és a diáktársaitól, éppen ezért nem is tudhatott arról a pár nagyon ronda pletykáról ami róla keringett. Nem akartam elhinni, mert az anyám mindig úgy nevelt, hogy ne ítéljek első látásra, de mit tehettem volna? A pletykák miatt sokkal ellenszenvesebb lett a vörös lány.

Pedig nem volt rossz látvány. Egy kicsit sem. Igaz, hogy nem tartozott az olyan kinézetű lányok csoportjába, mint mondjuk Stephanie vagy a Forbes lányok, de mit vár az ember egy olyan lánytól, aki naphosszat a házban van, és soha nem jön ki? Mert Amelia ilyen volt. Már három hete laktunk itt, de eddig ha kétszer láttam ahogy elhagyja a házukat.

És ez volt a második alkalom. Döbbenten állt az út túloldalán, egyik kezében egy szatyorral, a másikat pedig a rövidnadrágja hátsó zsebébe csúsztatva. Soha nem láttam még rövidnadrágban, de mit ne mondjak jól állt neki. Nagyon jól. Szépen kiemelte az egész formás popsiját, a hosszú lábairól nem is beszélve, amik az elképzeléseimmel ellentétben izmosak voltak. Biztos, hogy sportolhatott valamit. Egy egyszerű csíkos top volt rajta, amit összekötött elől, ezzel szabadon hagyta a hasa egy kis részét. Nem volt lapos, láthatóan volt egy kevés felesleg rajta, de teljesen eltörpült a mellei mellett. Biztos voltam benne, hogy C kosár. Márpedig én nagyon jól ismertem ezeket a méreteket. És az övével is tudtam volna mit kezdeni.

Hogy mi van? Na állj! Nem gondolkodhatok így Ameliáról. Semmit nem akarhatok tőle, hiszen ő Amelia Northon! A fura, csendes csaj, akit senki nem bír, többek között én sem. Erre itt fantáziálok róla? Hol az eszed Maddox? Ideje lenne kihúzni a gatyádból!

Mindenem megfeszült, amikor rájöttem, hogy nagyon rossz hatással van rám az, ha rövidnadrágban látom Ameliát. Nem kéne így reagálnom, de egy bizonyos testrészem, amelynek nagyon tetszett ez a látvány elárult. Undorodtam magamtól, amiért egy pillanatig is legeltettem a lányon a szemem, így elfintorodva fordítottam hátat neki, és becsaptam az ajtót magam mögött. Ökölbe szorított kezekkel dőltem neki az ajtónak, próbáltam nem felrobbani a méregtől, de most semmi sem segített.

Anya tíz perccel később ért haza egy rakat növénnyel megpakolva, amiket a kertben szándékozott elültetni. Imádott kertészkedni, a munkája mellett ez volt az a dolog, amit soha, de soha nem adott volna fel. Ezt a házat is a bontástól mentette meg. Hiába van már szinte kész az egész ház, mindig csinosítgatott és változtatott valamit. Belsőépítész mivoltja miatt nem bírta nézni, hogy van olyan sarok a házban, ami nem nézett ki tökéletesen, vagy nem volt minden egyes négyzetmilliméterére tervezve valami. Tényleg nagy fába vágta a fejszéjét, amikor megvette ezt a kisebb villát, ugyanis az elő, - és hátsókert teljesen le volt pusztulva, a tetőről peregtek a cserepek, a falról hullott a vakolat, nem beszélve a penészről, ami minden szoba sarkára jellemző volt. Majd szétesett a ház.

Ez volt négy hónapja, de aztán jött az én fantasztikus anyám, és teljesen újjá varázsolta. Azóta a kert és az udvar be lett füvesítve, a tető ki lett cserélve, minden külső és belső fal le lett meszelve és ki lett festve, az ablakokat és ajtókat kicserélték, és még néhány falat is kivertek odabent. Így lett egybenyitva a nappali a konyhával és az étkezővel. Kezdett végre hasonlítani a környéken lévő többi házhoz kívülről és belülről is.

Anya kertészkedett, én pedig odabent a telefonomat nyomkodtam. Isaac egész egyszerűen nem akart békén hagyni a ma esti bulival, mert nem értette meg, hogy semmi kedvem elmenni. Fáradt voltam, tegnap is egész nap pakoltunk anyával, ma pedig csak pihenni akartam. Semmi mást.

Velem ellentétben viszont a szomszédból igencsak élettel teli hangok szűrődtek be a nyitott teraszajtón keresztül. Halk sikkantások és nevetések, na meg csattanások. Amelia és az öccse megint vízibombával dobálták egymást, a héten már nem először. Sokszor csinálták, ám most Amelia visítása mellett a saját anyámét is hallottam, egy nagy csattanás után, így eldobva a telefonomat pattantam fel a kanapéról és siettem a teraszra. Anya csurom vizesen állt a növények fölött és a kerítés irányába nézett, amin Amelia kukucskált át egy bátortalan mosollyal az arcán. Nem hallottam a beszélgetésüket, ezért közelebb araszoltam, de egyikőjük sem vett észre.

- ...Nyugodtan hívj Ava-nak Lia. Mrs. Carter az ex-anyósom - fintorgott az anyám, amin jót mulattam. Hát igen, nem igazán bírta a nagymamámat. Valójában egyiket sem.

- Rendben, és tényleg saj...

- És ne is kérj még egyszer bocsánatot. Mondtam, hogy nem történt semmi, és egyébként is, mindjárt megszárad - legyintett anya, mintha tényleg semmi nem történt volna a világon - Na menj, játssz az öcséddel, hallottam milyen jól elvoltatok. Ó, és kérlek add át anyukádnak, hogy a múltkori sütemény fantasztikus volt és szeretném elkérni a receptet.

Összeráncoltam a szemöldököm. Az anyám és Mrs. Northon ilyen jóban lettek máris, hogy már sütirecepteket cserélgetnek? Mi a pokol?

- Rendben, átadom - mosolygott még Amelia, majd el is tűnt a kerítés mögött, és hallottam, hogy az öccse azonnal jajgatott is egyet.

Lesétáltam a teraszról és meg sem álltam addig, amíg anya mellé nem értem, aki újból a virágok felett térdelt, és serényen munkálkodott. Leguggoltam mellé, hogy segítsek, amit egy széles mosollyal fogadott.

- Szóval sütireceptek? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Emlékszel a múltkori túrós-málnás pitére, amit felfaltál? - kérdezte, mire bólintottam. Az valami fenséges volt - Imogen hozta. Csak elfelejtettem elkérni a receptet.

- Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagytok - mondtam egy kicsit flegmán, mire az anyám keze megállt a levegőben és kicsit szigorúan nézett rám.

- Mi okom lenne nem kedvelni? Nagyon kedves nő, imádja a gyerekeit, és csodaszép családja van.

- Csak a lánya nem százas - ráztam meg a fejem.

- Lia? Mit értesz azalatt, hogy nem százas? - vonta fel a szemöldökét dühösen. Remek! Kell nekem pofázni.

- Csak annyit, hogy furcsa. Csendes, nem beszél senkivel az egyetlen barátnőjén kívül, és szinte soha nem lehet látni. Mióta itt lakunk, csak kétszer lépett ki a házból, amúgy mindig bent van.

- Édes drága kisfiam! Miért kell neked elítélned ezt a lányt amiatt, amit az iskolában látsz belőle? Tudtommal te is egészen máshogy viselkedsz ott, mint amilyen valójában vagy. Honnan tudod, hogy ő nem pont ugyanezt teszi? Nem kéne elítélned csak azért, mert csendes - állt fel és csípőre tett kezekkel, csalódottan nézett le rám. Követtem a példáját, feltápászkodtam a földről, így pedig két fejjel magasabb lettem nála.

- Nem ítélem el. Szimplán furcsának tartom - rántottam meg a vállamat.

- Az a lány egy csoda, Maddox. Lehet, hogy meg kéne ismerned, mielőtt téves képeket állítasz fel róla magad előtt, és teljesen elítéled - sóhajtott fel szomorúan, aztán megfordult azzal a szándékkal, hogy bemenjen a házba, de nem igazán értettem az utolsó mondatát. Mit takar az, hogy Amelia egy csoda?

- Ezt meg hogy érted? - siettem utána, de már csak a lépcsőnél értem be.

- Sehogy kicsim. Menj, és mosakodj meg, utána gyere ebédelni - rázta a fejét, miközben bement a földszinti fürdőbe és magára zárta az ajtót.

Én pedig értetlenül álltam a konyha közepén. Az anyám nyilvánvalóan tudott valamit arról a lányról, és esze ágában sem volt elárulni nekem. Nem is mintha érdekelt volna, nem igaz? Hisz csak Amelia Northonról volt szó, akit nem akartam megismerni.

Az ebédünk csendben és felettébb kínosan telt. Anya nem szólt egy szót sem, pláne nem a szomszéd lányról, ezzel is bizonyította, hogy mérges rám, amiért így állok hozzá, de nem érdekelt. Anya legyen csak jóban azzal a nővel, meg azzal a családdal, de engem hagyjon ki belőle.

A kínos étkezés után megköszöntem az ebédet, aztán felmentem a szobámba a telefonomért és a kocsikulcsomért. Felvettem egy pólót, belebújtam a cipőmbe, és egyenesen a garázsba mentem. Nem volt kedvem itthon maradni, és anya mérges pillantásával magamon létezni a házban. Inkább Isaac hülyesége, mint az anyám szótlansága. Húsz perccel később parkoltam le a barátomék hatalmas háza előtt, ami vagy kétszer nagyobb volt mint a miénk, pedig az is már egy villának számított. Meg sem lepődtem, hogy a szülei nem voltak otthon, a házvezetőnőjük pedig azonnal a medenceházba irányított és tájékoztatott, hogy Mr. Márquez és Ms. Peterson is ott tartózkodnak.

Szóval Alex és Cassie is itt voltak. Egyáltalán nem meglepő, szinte az egész nyarat a Bloom rezidencián töltötték, ami Isaacnek csak jó volt, így legalább nem volt teljesen egyedül. Én nem tudtam olyan sokat vele lógni a költözés miatt, amikor meg hívtam pakolni, kihúzta magát. Lusta disznó. Cassie Stephanie legjobb barátnője volt, amit egyáltalán nem értettem, tekintve, hogy Stephanie inkább egy házisárkány rokona lehet, Cassie pedig egy angyalé. Komolyan, az a csaj maga volt a megtestesült jó lélek, ami nagyon jó hatással volt a mi Alex barátunkra. Egy évvel ezelőtt olyan volt mint én. Falta a csajokat, és nem akart leállni. Semmi nem érdekelte, egy hímringyó volt.

Egészen addig, amíg Cassie egyszer meg nem mondta neki a magáét, amikor a húgát akarta elcsábítani. Ennek az lett a következménye, hogy Alex egy szerelmes idióta lett, aki rózsaszínben látja a világot.

Meg sem lepődtem a látványon, ami a házban fogadott. Isaac a kanapén kiterülve szívta az idióta cigijét, Alex és Cassie pedig a másik kanapén akarták éppen lenyelni egymást. Fantasztikus.

- Menjetek szobára - morogtam oda nekik, amikor lehuppantam a harmadik üresen maradt kanapé közepére, ami a szerelmespárral szemben volt.

- Hatásos belépő haver, mit ne mondjak - húzódott el a barátnőjétől morogva Alex, és egy szúrós pillantást küldött felém.

- Csupán nem akarom végignézni, amit jó esetben a szobában csináltok zárt ajtók mögött. Köszönöm - vigyorodtam el gúnyosan.

- Mi van ember? A szokásosnál is morcosabb vagy - fordult felém Isaac, mire elhúztam a számat.

- Az anyám némasági fogadalmat tett, amiért egyszerűen furcsának találom a lüke szomszédunkat, és nem próbálom megismerni - vázoltam fel röviden a helyzetet, majd előhalásztam a zsebemből a saját cigimet. Nem akartam jointot szívni, mint a hülye Isaac - Szerinte Amelia Northon egy csoda - forgattam meg a szemeimet, majd egy mélyet szívtam a cigiből. Le kellett nyugodnom.

- Amelia Northon a szomszédotok? - kerekedtek ki Cassie szemei, aki úgy tűnik még nem is tudott erről.

- Ja - morogtam - Ma például végignézte, ahogy Chrissy Forbes távozik tőlem.

- Te megdöntötted kicsi Forbes-t? - nézett rám hüledezve Alex - Azt ne mondd, hogy szűz volt!

- Nem volt - ráztam meg a fejem.

- De hisz csak tizenöt! - mondta Cassie elszörnyedve.

- Az nem az én bajom - rántottam meg a vállam - Bár Tara egy cseppet dühös volt.

- Csodálkozol? Helyette a húgával voltál. Nem is csodálom - röhögött fel Isaac.

- Amelia elmondja Stephanie-nak? - kérdezte Cassie, mire megfeszült az állkapcsom és megrántottam a vállam.

- Ha el is mondja, nem izgat. De nem fogja - mondtam magabiztosan a fejemet rázva - Nem merne szóba állni Stephanie-val.

- Ez igaz - bólintott Cassie, és mikor látta hogyan nézek rá, kedvesen elmosolyodott - Tőlem sem fog megtudni semmit. Amúgy is, semmi oka nem lenne kiakadni rád.

- Kösz Cass - mosolyodtam el lustán.

Cassie kívülről olyan volt, mint Stephanie. Ha kellett egy libának tűnt, aki mindenkit porig aláz, ha kell, de ugyanakkor nála kedvesebb lánnyal aligha találkoztam életemben. Két lábbal állt a földön, nem volt elszállva magától, mint Stephanie, vagy a hármasuk utolsó tagja, Clary. Clary apja volt a mi drága igazgatónk, és a lány ettől úgy érezte, hatalma van minden diák és tanár felett, pedig nagyon téved. Mindenki tudja, hogy a suliban a focicsapat kapitányának és a pomponlányok vezérének van csak hatalma, vagyis nekem és Stephanie-nak. A két lány csak azért barátkozott egymással, mert így mind a kettejüknek kedvező lett a státuszuk. Népszerűek voltak és nekik csak ez számított. Cassie-t nem érdekelte. Csupán szerette Stephanie-t, mert kiskoruk óta barátok voltak, de ma már korántsem olyan hűségesek egymáshoz, mint régen. Cassie elmondása szerint Stephanie kifordult önmagából a gimi kezdetén, és a legjobb barátnője eltűnt, emiatt pedig Cassie sem igazán viselkedett legjobb barátnő módjára. Pontosan emiatt tudok arról, Stephanie mégis kivel fekszik le és mikor. Na nem mintha annyira izgatna. Már a "kapcsolatunk" elején is hidegen hagyott a csaj, meg az, hogy kivel mit csinál.

Egészen hatig maradtam Isaacéknél. Ők leléptek Marisol Foster bulijába, ahová Isaac próbált elcsábítani, de megmondtam neki, hogy nem megyek oda. Tényleg semmi kedvem nem volt ma bulizni, hiszen holnap így is, úgy is itt leszek, mert Isaac Július negyedike alkalmából bulit tart, tűzijátékkal, rengeteg piával, meg egy bazinagy medencével. Teltház lesz, az biztos.