♡Suga szemszöge♡

Ma engedik ki Jimint a kórházból. Nem tudom, mit fogok vele csinálni, de hogy ebben a félévben már nem megy suliba, az ezer százalék.

Padlógázzal hajtok át négy keresztezõdésen, egy csomóan bedudálnak, de ezt most a lehetõ legnagyobb lendülettel leszarom. Yeontan-t is magammal hozom, aki ott csahol mellettem az anyósülésen. Kedvem lenne rámordulni, hogy maradjon csendben, de túlságosan sietek ahhoz, hogy Yeontan zavarni tudjon. Lehet, hogy szerelmemnek igaza van, és tényleg egy kutyával harcolok a kegyeiért.
Hármasával szelem a lépcsõfokokat az épületben, mintha az életem múlna rajta. Idegesen toporgok az ajtó elõtt, ahol szerelmemet tartják fogva. Bekopogok, most láthatom Jimint elõször eszméleténél.

Az orvos kijön a szobából, de mielõtt még befuthatnék hogy karjaimba kapjam egyetlenemet, megállít.

-Ha lehet, eleinte óvatosan, nem tudjuk, milyen hatással van rá ez az élmény.
-Persze, mindenképp vigyázok rá. -bizonygatom, szétfeszülve az idegességtõl, hogy magamnak érezhessem Jimint.

Belépve Jimin ülõhelyzetbe van tornáztatva, feje mögött hatalmas, puha párna. Bõre hófehér, szemei alatt marandóak a fekete karikák. Rengeteg csõ áll ki gyenge karjából, másikon kötés van. Lila, szinte szénfekete szemhéja csukva, de felnyitja, mikor hallja az ajtó csukódást. Mézszínū, kerekded szemei felragyognak. Talán a testébe jutott túl sok víztõl, vagy attól, hogy meglátott.

-Yoongi, te... -felhörög, mintha ezeket a szavakat mondaná legelõször. Megsimítom ajkait.
-Pszt, Jimin. Ne erõltesd meg magad. -puszit nyomok homlokára, hátrasimítva haját.

Elkezdem bepakolni dolgait, ami csak egy pulcsiból áll. Lassan behajtom az ablakot, elhúzom a függönyöket, hogy több természetes fény jusson be.

Egy fekete sebészmaszkot adok páromnak.
-Ezt... hova megyünk? -suttogja.
-Haza, Jimin. Hazamegyünk.

Felkel, megigazgatja haját, felveszi a maszkot. Apró kezével enyémbe kapaszkodik. Kedvem lenne felkapni, és addig forogni vele a levegõben, amíg el nem szédülök, de tudom, hogy pihenésre és szeretetre van szüksége.

Kilépünk a kórház ajtaján, beülünk a kocsiba.
-Hoztam egy potyautast is neked. -mosolygok, ölébe rakva Yeontan-t. Úgy kapja ki a kezembõl a kutyát, mintha az a kedvenc játéka lenne, Yeontan pedig nem bírja õt eléggé megnyalogatni és hozzábújni.

-Elindulhatunk? -titokban azért marha kínosnak érzem, hogy amíg a barátom egy kutyát ölelget, én ott ülök mint egy szerencsétlen harmadik kerék.
Jimin bólint, én pedig beindítom a kocsit.

*timeskip*

Otthon Yeontan a helyére szalad, be a házba, Jimin pedig utánam jön. Megfogom puha kezét, bevezetve az otthonunkba.

Elkezdek kaját csinálni magamnak, hisz tegnap dél óta csak egy energia-italt ittam. Hallom, hogy csukódik egy ajtó, rémülten nézek a mosdó felé. Nem az az ajtó. Ha Jimin oda ment volna, a szép hajánál fogva rángattam volna ki.

Valaki lejön a lépcsõn. Már épp a kenyeret vágom, mikor az a bizonyos valaki megölel hátulról. Majdnem elsírom magamat. Olyan sokat küzdött, sokszor nélkülem, és még mindig tud szeretni... Így, ilyen állapotban. Biztos, hogy a szíve sokkal hatalmasabb, mint aprócska teste.

Megfordulok, felemelem arcát, hogy szemembe tudjon nézni, közel húzom ajkainkat egymáshoz. Érdesek a párnái. Elengedem magamtól. Nem szabad izgalmi helyzetbe hozni, mert lehet, hogy még több baj lesz.

-Elmegyek aludni. -súgja már-már visszatérõ hanggal.
-Rendben, menj. -megsimogatom fejét, visszafordulva az ételhez.
-De én azt szeretném, ha velem jönnél. -megfogja pulcsim ujját.

Bekapcsol a védelmezõ mód a fejemben, lerakom a kést, bedobom a kenyeret a tartójába.

-Kérésed számomra parancs, szerelmem. Mássz fel a hátamra.

Lehajolok, õ pedig felül hátamra. Érzem, ahogy lüktet a szíve. Megfogom vékony lábait, fellépcsõzve vele az emeletre.
-Aludhatunk a te szobádban?

Óvatosan lerakom õt az ágyra, mellé mászva. Felém fordul, olyan szorosan mellém bújva, hogy az szinte már fáj a szívemnek.
-Nagyon, nagyon, nagyon hiányoztál nekem. Nagyon. De mostmár itt vagy nekem, és ez olyan jó.

Könnyeimet hajára eresztem, örömömben felzokogok, mikor már meggyõzõdtem arról, hogy alszik. Olyan közel húzom magamhoz, amilyen közel csak lehet.

Mostmár soha nem hagyom, hogy elmenekülj tõlem, Jimin.

Hozzám tartozol.