♡Yoongi szemszöge♡

Hullarészegen fekszek a... hol is? Felemelen fájó, lüktetõ fejemet, remélve azt, hogy nem keveredtem el nagyon Szöulból. A kezembõl egy borosüveg lóg ki, lábamon pedig fekszik valaki. A szemembe szúr a fény, a hányinger pedig olyan erõvel kap el, hogy szerintem lendületbõl még a Vatikánig is el tudnék hányni.

Elõrehajolok, várva, hogy jöjjön a cuccos, csak egy kezet érzek a vállamon. Egy srác az, aki tiszta OhNee, de mégsem. Remélem, jól látok és tényleg nem a legjobb meleg barátommal feküdtem eshetõlegesen le.

-Te hogy a faszomba kerülsz ide? -kérdezem a vadidegen srácot, aki mellettem a kabátja cipzárját húzza fel.
-Úgy a faszba, hogy kikísértelek a kocsmából, miután az asztalra felállva rugdosni kezdted a poharakat, azt kiabálva, hogy így is úgy is meg fogod baszni Jimint, vagy valami kis kurvát, aztán jöttek a szekusok, hogy vigyenek a detoxba. Eléggé ellenkeztél, szóval felajánlottam magamat, mint egyszemélyes kísérõ-embert. Tudod, nem Szöulban vagy, szóval nem selyemmel simogatnák az arcodat, ha bejutnál oda, vagyis nagyon szívesen, haver. Szóval idehoztalak. Nagyon fájlaltad a derekadat, meg egyszer lehánytál, miközben támolyogtál. Azt mondtad, képes vagy egyedül végigsétálni az utcán, de nekimentél egy oszlopnak, azt ordibálva, hogy Jin az, és le kell lõni. Elkezdted megverni a mellette lévõ falat, aztán a földre hanyatlottál, mert érezted, hogy eltört a kisujj-porcod, fél órán keresztül a földön fetrengve. Mikor feltápászkodtál, be akartál szaladni a mínusz húsz fokos vízbe, alsógatyában. Aztán mikor visszaakartam rád rakni a nadrágot, elkezdtél ordibálni, hogy molesztálnak, és kéred vissza a nemi-beteg papírjaidat, meg egy darab téglát. Mikor lefektettelek a padra, elkezdtél zokogni, hogy miért ilyen kegyetlen az élet, és ki a faszom az az OhNee. Bekapcsoltad a telefonodat, fel akartad hívni Taehyung-ot, de majdnem beleejtetted a telefonodat a vízbe. Utána kérted, hogy énekeljem el neked a brazil indulót, de mikor elkezdtem volna, bealudtál.

Kezeimet homlokomra rakom. Édes faszom, tényleg ilyen gáz vagyok részegen?

-És akkor most hol vagyok? -kérdezem, megnézve az idõt. Fél egy van, délután.
-Pusan-ban, Yoongi. Pusan-ban.

Jézus fasza.

-Aham, és hogy jutok vissza Szöulba? Mert eléggé szeretnék Jimin mellett lenni.
-Ki a tököm az a Jimin? -kérdezi, arcát süttetve.
-A párom. Kirúgott tegnap a házból, mert elvileg szarul csókolgattam a mellkasát.
-Cseppet sem vagy buzi, testvérem.
-Ja, no-homo. -tisztázom. -De mivel hullarészeg vagyok, ezért azt kérem, te vezess haza Szöulig.
-Hajlandó vagy egy vadidegen kezébe adni a kocsikulcsodat? -ámélkodik, kezében a kocsikulccsal.
-Kedves...
-Koo a nevem.
-Na, kedves Koo. Tegnap majdnem elázott a vesém az alkoholban, a fél város elõtt lejárattam magamat, ennyit csak megérdemlek, nem?

*timeskip*

A ház elé érve kipattanok saját kocsimból.
-Hé, Koo, ki lehet szállni.
-Oké, haver, csak... ilyen drága autót nem vezethet minden nap az ember! -megmarkolja a kormányt.
-Ha tovább maradsz bent, semmit nem vezethetsz hamarosan. -mosolygok rá álszenten, kitessékelve õt is a kocsiból.

Lassan bekopogok, remélve, hogy Jimin nem ölte meg magát, sem Yeontan-t. Bár mondjuk ahogy tegnap viselkedett, elõbb ölne meg engem, mint a kutyát.

-Tesó, nem akarlak siettetni, de nekem mennem kéne. -kopogtatja meg Koo a vállamat.
-Persze, oszolj. Tessék, itt egy kis pénz, ha kell taxira. -a kezébe adok egy tízest.
-Ez... mind az enyém? -kérdezi csillogó szemekkel.
-Menj, mielõtt visszakérem. -nevetek fel, õ pedig integetve elhúz a kastély kertjébõl.

Idegesen tépem a számat, majd kinyitom az ajtót. A szívem a torkomban dobog, szemem elõtt tartom kezemet, nehogy valami hibrid, véres vagy horror-szerū látványban részesüljek.

Azonban csak azt látom, hogy Jimin a nappaliban tv-zik. Visszamegyek a konyhába, hozva egy pohár hideg vizet, hátha le kell majd blokkolni valamivel.

Megfordul fejével, Yeontan-t tartja karjaiban. Leengedi a kutyát, felém tart. Alaposan megnézem. Nincs kés a kezében, szóval nincs mitõl tartanom. Szemei pár percig csak vizslatnak engem, mintha azzal a tudattal vívódna, hogy ellenség vagyok-e, vagy az élete párja. Összeszorulnak a beleim a gondolatra, hogy teljesen össze van zavarodva, és nem lát ki a fejébõl gondolataitól.

Felém süvít, olyan gyorsan mellkasomnak csapódik, hogy majdnem hátraesek vele együtt.

-Jimin, ugye nem-
-Pszt, Yoongi. Hadd ölelgesselek még egy kicsit, csendben. Hiányoztál, nagyon. Sajnálom, hogy csúnyán viselkedtem. Nagyon, nagyon sajnálom. -nem látom szemeit, de azt igen, ahogy könnyek csordulnak kezemre. Fejét mellkasomra hajtja. Megsimogatom haját.

-Semmi baj, Jimin. Semmi baj. -suttogom, minket nézve az elõszobai tükörben. Mintha a karjaimban tartanám Jimin széthulló elméjének darabjait.

Mi lesz így vele? Mi lesz így velünk?