SZABADULÁS
────────── ✦ ──────────

Thanatos minden bizonnyal nem minősült rossz társaságnak Eira számára, de inkább örült volna annak, ha nem olyan körülmények között találkoznak, amibe kényszerültek.

Mire észbe kaptak, már rájuk esteledett. A csillagok fent táncolták körül az égboltot, miközben a Hold sugarai megvilágították a hatalmas teret. Az erdő nappal sem volt veszélytelen, de este még inkább több esélyük volt arra, hogy a vadállatok marcangolják szét a húsukat.

Eira éppen meg akart volna szólalni, mikor furcsa óbégatást hallott. Egy őr közeledett feléjük egy újabb szerencsétlennel. A lány viszont azonnal megismerte az alakhoz tartozó rimánkodást.

─ Kökörcsin! - kiáltott rá a férfira, aki abban a pillanatban el is hallgatott.

─ Ne merj hozzám szólni! - a bárd arcvonásaival játszva nézett színpadiasan a lányra, miközben kikötözték őt is mellé. - Erről az egészről csakis kizárólag te tehetsz! Ha nem megyünk el érted...

Eira megrúgta, mire Kökörcsin csak tágra nyílt szemekkel felháborodott.

─ Neked van még merszed engem megrúgni? Na majd ha egyszer viszont láthatom az én drága... - Eira ismét megrúgta, mire az őr, amelyik kikötözte Kökörcsin csak felmorgott, majd otthagyta őket. - Fejezd be ezt! - szólt rá a lányra a bárd.

─ Te is! - vágott vissza. - Nem mondta még el neked a drága cimborád, hogy ha fogságba esel, meg se említsd az ő nevét? Komolyan ennyire ostoba vagy?

─ Tudod kit nevezz te ostobának... Te... Te szörnyszülött!

Bár Kökörcsin sem gondolta komolyan a szavait, látta, hogy a lány csak megforgatva a szemeit elfordul tőle.

─ Ti aztán elviselhetetlenek vagytok! - jegyezte meg Thanatos.

─ Kikérem magamnak ezt a hangnemet! Egyáltalán ki vagy te?

─ Úgy óbégatsz, mint egy szűzkurva! Nem is értem, hogy te, hogy bírod ki. - pillantott a törp Eira felé, aki csak elmosolyodott. - Egyébként Thanatos vagyok, na és te?

─ Komolyan nem ismersz engem? - kérdezte őszinte meglepettséggel a poéta.

─ Én ilyen bugrisokkal általában nem szoktam foglalkozni. De mivel közeleg az ítéletnapom, gondoltam nem leszek má' ilyen galád.

Kökörcsin éppen közbe akart szólni, mikor Eira észrevette a karján végig futó kötést, amelyet a mellkasára kötöttek.

─ Meglőttek, aztán elláttak? Milyen sárkányvadászok ezek? - kérdezte értetlenül a lány.

─ Én nem tudom, de attól a nőtől kirázott még a hideg is... - rezzent össze a bárd.

─ Roggeveni Valda. - bólintott Thanatos. - Az a nő szinte legenda a sárkányvadászok körében.

─ Miért? - kérdezte egyszerre Eira és Kökörcsin.

─ Azt mondják, hogy a nő apja eladta egy boszorkánynak a saját feleségét is, hogy megkaparintson egy sárkánytojást. Ezreket mészárolt le, hogy sárkányokhoz jusson. A lánya pedig, kitanulta a szakmát. Mióta az apja meghalt, ő vezeti a sárkányvadászok csapatait. - a törp arcán undor jelent meg. - Sosem hittem volna, hogy egyszer az ő foglyuk leszek. Rémes egy népség! Rosszabbak még a földönfutóknál is. A saját gyerekeiket eladják a tojásokért. Ritka manapság már sárkányt találni, nagyon ritka...

Eira egy sokatmondó pillantást küldött Kökörcsin felé, aki megszeppenve nyelt egyet.

─ Mit tudsz a hegyről? - kérdezte Eira.

Egyértelműen ő tudott a legtöbbet mindenről, de hallani akart a pletykákról, amik szerteágazóan terjedtek a Kontinenst minden pontján.

─ Állítólag valami szörnyeteget szabadítottak ki pár nappal ezelőtt a hegyből. - fogta suttogóra Thanatos. - Nem sok mindenről hallottam, de a népek szerint élt a hegyekben egy királylány, akit bezártak egy vártoronyba, mivel valami olyan átkozottul veszett mutáción ment keresztül, amitől mindenki rettegett. - Eirának a szeme sem rebbent. Ügyesen tudta már titkolni az érzelmeit. Sok idő kellett hozzá, de megtanulta.

─ Egyedül jutott ki? - kérdezte a lány.

─ Nem... Volt vele valaki. Egy vaják.

─ Ó te jó ég! - rimánkodott a poéta. Eira egy pillanatra azt hitte, hogy Kökörcsin lebuktatja őket, de a poétának megjött az esze. - Vajákok errefelé? Kötve hinném! Túlságosan konokak, és nem tűrik meg őket. - mondta végül nyugodtan, miközben a hátát a mögött lévő fatönknek döntötte, és közben lehunyta szemeit.

─ Ennél tudsz te kedvesebb is lenni, Kökörcsin! - mintha a hideg vizes zuhany alá dugták volna a bárdot, úgy riadt fel, és pillantotta meg mellette guggoló barátját.

─ Geralt?! - nem hitt a szemének, de a másik férfi csak lágyan tarkón vágta.

─ Fogd be, vagy két másodperc múlva itt lesz a fél tábor! - mondta, miközben eloldozta. Eira mögé lépett és őt is eloldozta.

─ Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte a lány, mire a tekintetük találkozott. Geralt gúnyosan elmosolyodott, majd megforgatta a tőrt a kezében.

─ Egy köszönöm is megteszi. - felelte.

─ Igazán nem akarom megzavarni ezt az idilli pillanatot... - egy emberként fordultak a törp felé. Kökörcsin a csuklóját masszírozva nézett egyszerre a férfira és a lányra. Geralt is Eirát kémlelte.

─ Oldozd el! - mondta végül. - Jó ember.

─ Ő nem ember, hanem egy törp, Eira. - helyesbített Geralt. - Egy szavukat se hidd el! A saját anyját eladná egy aranyért.

─ Ez elég kicsinyes fajmegkülönböztetés, nem gondolod vaják uram? - kérdezte Thanatos. - Higgyétek el, hasznomat vennétek!

─ Igen, na és mégis hogyan? - kérdezte Kökörcsin.

─ Nagyon remek útitárs vagyok! - érvelt a törp.

Geralt eltette a tőrét, és szó nélkül akart elindulni vissza az erdőbe. Senki még csak észre sem vette őket, leszámítva azt a pár őrt, akinek Geralt elvágta a torkát, de más nem. S ez így is volt jól. El kellett onnan tűnniük, ám Eira csak nem könnyítette meg a férfi dolgát. Megfogva a vaják izmos karját állította meg őt, miközben az csak szemforgatva fordult a lány felé.

─ Veszélyes! - mondta Geralt. - Nincs igényünk még több potyautasra.

─ Engem is megmentettél. - felelte a lány. Sokatmondó pillantással kémlelte Geralt citrin színű szemeit.

─ A picsába. - Geralt előkapta ismét a tőrt, majd egy mozdulattal kettévágta a törp kezét szorító kötelet. - Vengerbergig jössz velünk, onnan elválik az utunk! - adta meg a feltételeket a vaják.

─ Nem lenne most túl okos döntés Vengerberg fele tartani, jó uram. - mondta Thanatos, miközben már mind a négyüket ellepték a fák lombjai. - Ajánlatos lenne olyan helyre menni, ahol nem látják szívesen a sárkánylovasokat!

─ Te is tudod, hogy igaza van. - vont vállat egyszerűen Eira. - És meg kell találnunk Erszényest is!

─ Erszényest keresed? - torpant meg Thanatos egy pillanatra, majd csillogó szemekkel nézett fel az új barátaira. - Cintrába kell mennünk! - határozta el végül. - Ő Cintrába van, tudom mert láttam, mikor arra jártam, és ott biztonságban is leszünk! A királyné köztudottan gyűlöli a sárkányvadászokat.

─ Cintrába? - kérdezett vissza egy újabb gúnyos mosoly kíséretében a vaják.

─ Ő most a királynő jobb keze. - felelte a törp.

─ Tényleg nem mond hülyeséget. - mondta Kökörcsin. - Engem még hívattak is oda!

─ Hívattak? - nézett rá kérdőn Eira.

─ Mint fő poétát és kedvcsinálót Pavetta eljegyzésére. Csak miattad drága szívem, kérdéses volt, hogy el tudok-e menni, mivel el kellett mennünk érted arra a kibaszott hegyre! - emelte fel idegesen a hangját. Eira szemei elkerekedtek, majd Thanatosra pillantott.

─ Valahogy éreztem, hogy nem véletlen fogtak el téged. - mondta végül a törp.

─ Rendben, elég legyen! - vetett végül véget a társalgásnak Geralt, majd Kökörcsinre és Eirára pillantott. Döntenie kellett.

Mi a picsáért vállalja folyton magára ő mindig mindenki baját? - kérdezte magától. Végül Thanatosra pillantva, csak lehunyta a szemét és felsóhajtott.

─ Elmegyünk Cintrába. Kökörcsin fellép azon a rohadt vacsorán, és Eira is találkozhat Erszényessel. Veled pedig - pillantott a törpre -, onnantól kezdve nem látjuk egymást.

─ Na és mire várunk még? - vigyorodott el cinkosul a törp.