SÁRKÁNYVADÁSZOK
────────── ✦ ──────────

Fájdalom nyílalt a testébe. Érezte, hogy a tüdeje, és az oldala szúr. Nehezen kapott levegőt, és mikor kinyitotta volna szemeit, nem látott semmit. Sötétségbe borult az elméje, megrémült és sikoltani akart, de nem jöttek ki hangok a tokán. Vászon simult az arcához.

A támadói bizonyára bekötötték a szemét. - nyugtázta magában. Szóval ez még azt jelenti, hogy életben van.

A kezeivel egyből az arcához akart nyúlni, ám csak akkor vette észre, és érezte meg, hogy a kötelek szorosan tartják őt valamihez. Kifeszítették őt, mint valami rühes, mocskos állatot. Haragjában kedve lett volna üvölteni és porig égetni a helyet, de képtelen volt rá.

─ Hé, felébredt a kislány! - a füle abban a pillanatban megrezzent, ahogy meghallott egy számára teljesen idegen férfihangot. Éles hallásának köszönhetően fel tudta mérni, hogy hányan lehetnek körülötte. Három emberre tippelt. Két férfira és egy nőre. A férfiak öblös léptei, és ahogy a talpukon lévő csizmák alatt ropogott a friss fű, mindent elárult róluk. A nőnek már sokkal inkább nesztelen, és kecses léptei voltak.

A lány nem is tévedett sokat, abban a pillanatban meglátta az elfogóit, ahogy a nő lehúzta a fejéről a vásznat. Eira szemei haragot tükröztek. Sosem érzett még ehhez hasonló dühöt, talán csak az lehetett hatalmasabb ennél, mint amit Freya iránt táplált, de az már egy teljesen másik téma volt.

─ Áh, helló kedvesem! - a nő nem sokkal lehetett idősebb nála. Hosszú, majdnem derékig érő ébenfekete haja volt és mogyoróbarna szeme. Az arcát furcsa fekete festék borította a szemei körül, amik még ellenszenvesebbé tették őt a lány szemében. Ajkain gonosz mosoly ült, és Eira tudta, hogy hatalmas bajban van, de mégsem adta fel, és csak tovább dacolt a támadói ellen.

─ Mit akartok tőlem? - szűrte ki a fogain keresztül a kérdést a lány. A nő továbbra is kárörvendően mosolygott.

─ Mondd csak, nem tanítottak neked jó modort? - kérdezett vissza. - Sokkal szimpatikusabbnak tűntél, amikor ki voltál ütve!

A nő mögött álló két férfi felröhögött. Eira csak akkor vette őket jobban szemügyre. Magasak és izmosak voltak. És mindkettejük nyakában egy érdekes nyaklánc lógott. Ahogy a férfiak mögé nézett, csak akkor látta meg, hogy sátrak sokasága terül el a fák között az erdőben. A nap eközben pedig már lemenő félben kezdett a fenyvesek alá bukni.

─ Kik vagytok? - kérdezte végül nyugodtabban, és kissé megrémülve. Éppen elég nagy harc volt számára, hogy megismerkedjen a külvilággal a bezártság után, s ezek után még el is kapták őt, teljesen egyedül... Vagyis, nem egyedül. Kökörcsin! - rikoltott fel benne egy hang. - Hol van a férfi, aki velem volt? - nézett idegesen a nő szemeibe.

─ Kicsit túl sok kérdésed van, nem gondolod? - kérdezett vissza, és ezzel csak még jobban felidegesítette a lányt. - Vágjátok le, és hozzátok be a sátramba! - intett nyugodtan a két férfinak, majd lassú léptekkel elindult a sátrak felé.

A ruhája kicsit sem volt nőies. Zekét viselt, akárcsak a férfiak, és hosszú térdig érő csizmáját ellepte a sár. Eira nem tudta hova tenni a dolgot, de arra még ő is rájött, hogy ez a nő nem olyan, mint a védtelenek többsége. Egy harcos lehetett, vagy sokkal inkább... egy gyilkos.

Amint levágták őt a fákra feszített kötelekből, esélye sem volt a menekülésre. A két férfi szorosan fogta oldalról a karjait, és úgy vonszolták egészen a nő sátráig. Ahogy belépett nem volt túl sok ideje arra, hogy körültekintsen, mivel egyből földre kényszerítették, és lefelé nyomták a fejét, hogy még véletlenül se tudjon a nő szemeibe nézni, aki előtte púposkodott a trónként szolgáló tölgyfából faragott székében. Élesen vette a levegőt, miközben szemeivel a földet pásztázta. Az oldalában megint bele-belenyílalt a fájdalom.

─ A nevem Roggeveni Valda. - mondta végül a nő, de kissé megváltozott a hangszíne. Csámcsogott, és Eira csak akkor jött rá, hogy közben valamit eszik, kicsit sem nőiesen. - Nos, megfordulhat benned a kérdés, hogy egy Roggeveni, mit is keres itt Vengerberg közelében! - cuppanó hangot hallatott, miközben lenyaldosta ujjairól a szaftos étel maradványait.

─ Nem igazán. - felelte a lány, és erre azonnal felrántva, hátra szegték a fejét.

Szemeivel alig látta a női alakot, de ahogy enyhült a mögötte álló férfi szorítása a hajában, már nyugodtabban kémlelhette az előtte zabáló undorító nőszemélyt.

─ Tetszel nekem te lány! - mosolyodott el Valda gonoszul. - Kicsit a fiatalkori énemre emlékeztetsz.

─ Miért fogtatok el? Hol van a férfi, aki velem volt, és mit tettetek vele? - dacolt tovább Eira, mintha meg sem hallotta volna a nő szavait. Látszólag ez Valdát is zavarta.

─ Itt csak nekem lehetnek kérdéseim! - mondta a nő, és eldobta a kezében lévő lerágott állatcsontot. Felkelt a székéből, és a lány elé lépve leguggolt. Zsíros ujjaival a lány arcához nyúlva, megragadta azt, majd kényszerítette, hogy a szemeibe nézzen. A mogyoróbarna szempárban Eira több érzelmet is felismert. Haragot, becsvágyat, fölényt, és valami iránt táplált csillapíthatatlan vágyat, talán még szenvedélyt is. - Hol vannak a sárkányok? - szűrte ki sárga fogain keresztül a kérdést, mire Eira arcizmai megrökönyödtek. Valda csak még nagyobb mosolyra húzta csereped ajkait. - Na látod, mégis van számomra hasznos információd! Alkut ajánlok. - engedte el a lány arcát, majd nyugodtan guggolt előtte tovább. - Megmondod, hogy hol vannak a sárkányok búvóhelye és elengedünk.

Eira - bár még rettenetesen új volt az emberek világában, de - pontosan jól tudta, hogy az ilyesfajta humán egyedekben nem szabad megbízni. Sokat tanult a sárkányoktól, és egyből meg is értette a nő szomjúságának okát.

─ Sárkányvadászok vagytok... - mondta nehezen, mire Valda csak büszkén bólintott egyet.

Eira nem gondolkodott csak cselekedett. Idegesen leköpte a nőt, ami arcba is találta őt. A haját markoló kéz azonnal felrántotta, amitől felüvöltött. Már nem láthatta a nő ideges arcát, ugyanis a parancsa gyorsabb volt a lány reakció idejénél.

─ Zárjátok tömlöcbe ezt a retkes szukát!

A lányt elvonszolták egészen a sátrak végében lévő fából faragott ketrecig. Vassal karöltve kötötték ki őt az egyik rácsként szolgáló fahusánghoz. Eira szitkozódott és üvöltött, de már senki sem figyelt rá, csak egy ember...

─ Kérlek szépen jó leány, be tudnád fogni azt a gyönyörű kis szádat legalább egy perce? - a hangtól nem riadt meg, de meglepődött. Elfordítva oldalra a fejét, egy kis alakot látott meg a sötétben. Már csak a kirakott fáklyák fényénél láthatta az egyedet, aki leszólította őt. Nem tudta hova tenni, amit lát. Az alak kicsi volt, a derekáig érhetett, de mégsem volt gyerek, hisz mély hangja nem ezt tanúsította.

─ Mi vagy te? - nézett értetlenül az alakra.

─ Ez fájt. - felelte kissé sértetten a másik fél, Eira kérdése hallatán. - Törp vagyok. - mondta végül felsóhajtva. - Lyriai Thanatos áll szolgálatodra. Még pukedliznék is, ha nem lennék gúzsba kötve, mivel hogyha EZEK A FÉLESZŰEK NEM KÖTÖZTEK VOLNA KI EGY SZEGÉNY VÁNDORT EGY KIBASZOTT OSZLOPHOZ! - a mondat végét már kiabálta, hogy mások is meghallják, de nem ért el vele túl sokat. - Na és kegyednek van-e neve?

Eira nem tudta, hogy jó ötlet-e a törppel beszélnie, de túl sok vesztenivalója és választása sem volt.

─ Eira vagyok.

─ Csak így simán? - kérdezett vissza Thanatos.

─ Csak így simán. - bólintott a lány.

Bár volt neve, de azt sosem emlegette, hisz mind tudjuk, hogy mekkora bajba került volna miatta... Mintha nem lett volna éppen így is elég nagyban része.

─ Örülök az ismeretségnek, Csak Így Simán Eira! - a törp vágásokkal teli arcán egy kedves mosoly ült. A lány csak akkor látta, hogy mennyire emberi kinézetű volt, leszámítva a méretét.

─ Miért vagy itt? - kérdezte Eira.

─ Pont azért, amiért te.

─ És én miért vagyok itt?

─ Mivel nagy valószínűséggel a Kék-Hegység felől jöttél. Amióta elterjedt a pletyka, hogy kiszabadult valami a hegyből alig pár nappal ezelőtt, sárkányvadászok kezdtek el benyomulni nyugatról, egészen idáig. És mindenkit elfognak, aki onnan érkezik. - a törp hangja kedvesből egyszerre változott át rideggé és komorrá.

A lány pedig mindezt hallva, pontosan tudta, hogy mi is szabadult ki a hegyből pár nappal ezelőtt:

Ő volt az. Őt hozták ki a sárkányok szívéből.