Szoboszlai mosolyogva figyelte Larettet, aki nevetgélve ugrált a hóban. 2023 hatalmas havazással lepte meg őket már az év első napján, Larett pedig odáig volt miatta. Két napja folyamatosan igényli, hogy kint legyenek a hóban és gyönyörködhessenek a természet adta csodás tájban.

-Ugye milyen szép lett a hóemberem? - kérdezi mosolyogva a lány Dominiktól, aki telefonjával a kezében figyeli azzal a szándékkal, hogy lefotózza a végeredményt.

-Nagyon szép lett, majdnem olyan szép, mint te. - nyom egy puszit hideg arcára, majd le is fotózza Larettet a hóemberrel, végül szelfit is csinálnak, amit elküld édesanyjának.

-Megnézhetem? - hajol bele a telefonba Larett mosolyogva, Dominik pedig készségesen engedi neki. - Ezt kiteszem az Instámra. - jelenti ki boldog mosollyal, amit a focista viszonoz.

Sokkal másabb kettejük kapcsolata, valószínűleg a múlt éjszakáknak köszönhetően. Olyan furcsa is egyben ez az egész. Már nem tekint Larettre úgy, mint a legelején. Egy sérült lány, akin segítenie kell. Larett egyértelműen túljutott már ezeken és neki is tovább kell lépnie, ezt pedig vele együtt teheti meg. Nem gondolta volna, hogy ilyen intim kapcsolatba fog vele bonyolódni és mindez ennyire jó is lesz.

-Tudod... - szólal meg Larett elgondolkodva kevergetve forró levesét másnap ebédnél. Dominik kíváncsian pillant fel tényárja mögül. - Olyan kíváncsi lennék a szüleimre. Hogy milyenek, hogy néznek ki, mivel foglalkoznak... Szerinted találkozok velük majd valaha?

Szoboszlait, annyira meglepték ezek a gondolatok, hogy hirtelen nem is tud semmi értelmeset reagálni. Nem tudta, hogy ennyire foglalkoztatja Larettet ez a téma.

-Tudom, hogy ez nem kielégítő válasz, de sosem tudhatod, mikor hozza úgy az élet, hogy egyszer talán találkozol velük. - von vállat és tovább kanalazza levesét. - Holnap elmennénk kicsit Salzburgba, mit szólsz? - vált inkább témát.

-Jó, megmutatod, hol fociztál régen? - csillannak fel Larett szemei az infó hallatán.

-Nem is olyan régen. - kacsint rá a fiú. - Az életemnek igazán meghatározó részei voltak az ott töltött évek és ha már kirándulunk, akkor szívesen visszalátogatnék.

-Jó, menjünk. Szívesen megyek veled bárhova. - biztosítja erről mosolyogva a lány, amit viszonoz.

Másnap Dominik és Larett mosolyogva sétálnak Salzburg várából kifelé, ugyanis Larett nagyon élvezte a kirándulást és az odavezető utazást is.

-Ne szaladj Larett, mert el fogsz esni! - szól oda rosszalló mosollyal neki a focista, hiszen tetszett neki, hogy lefelé menet csúszik talpa alatt a hó. Azonban egy szerencsétlen mozdulatot követően, már csak azt vette észre, hogy a lány a hóban ül könnyeit útjukra engedve. - Megütötted magad? - siet hozzá Dominik és mellé térdel.

-A bokám! - sírdogálja keservesen. - Nagyon fáj! - néz fel Dominikra fájdalmasan, aki meg van ijedve emiatt.

-Fel tudsz állni? Gyere, segítek. - nyúl kezéért és derekát átkarolva óvatosan húzza fel a hóból.

-Áú! - nyöszörög Larett továbbra is, hiszen nem bír bal lábára állni, annyira fáj a bokája. Dominikra kellett volna hallgatnia. Megint...

-Banyek. - motyogja a focista bosszúsan. - Gyere, elviszlek orvoshoz. - mondja a lánynak, aki szeretne ellenkezni, de úgy érezte tényleg arra van most szüksége, hogy valaki megvizsgálja és segítsen neki.

Két óra múlva Dominik és Larett figyelmesen hallgatta az orvost, aki főként a focistával kommunikált, tekintve, hogy ő beszélt németül. Larett lába gipszben pompázott, széke mellett két mankó várt rá, ami az elkövetkező két hétben a társa lesz. Szomorúan figyelte Dominikot, aki kezet fogott az orvossal, majd végül felé fordult, hogy segítsen neki felállni.

-Na figyelj, nem egyszerű, de nem is nehéz. Kezedbe veszed mindkettőt. - fogja meg a mankókat és a lány elé tartja. - Megtámaszkodsz, végül felhúzod magadat. - magyarázza neki, Larett pedig igyekszik úgy is csinálni, aminek meg is lesz az eredménye, sikeresen feláll, ügyelve rá, hogy a gipszelt lábát megtartsa a levegőben. - A jó lábadat előre teszed, aztán mindkét mankót és csak lendülsz egyet.

Szoboszlai aztán meg is dicsérte Larettet, milyen ügyesen kibicegett a kocsihoz, amibe beülni már sokkal nehezebb volt. Dominik segített neki becsúszni a hátsó ülésre úgy, hogy gipszelt lábát felhelyezte az ülésre. Ő maga pedig újra a vezetőülésen foglalt helyet elengedve egy gondterhelt sóhajt. Larett tisztában volt vele, hogy ő is frusztrált lett emiatt.

-Sajnálom. - nyögi kelletlenül, s szemeiben újra könnyek gyűlnek össze. Dominik kétségbeesetten pillant rá a visszapillantóból, miközben kikanyarodott a parkolóból. - Nem akartam elrontani...

-Larett. - nyújtja hátra egyik kezét, amit a lány megfog. - Nyugodj meg, kérlek! Nem rontottál el semmit, baleset volt. Előfordul az ilyen bárkivel.

-Jó, de velem mindig?! - kérdezi szipogva és Dominik sejti, hogy ez az eset a következő napokra is rá fogja nyomni a bélyegét.

Egy héttel később Larett és Dominik már ismét Licspében élik mindennapjaikat, a lány egyre ügyesebben mászkál a járógipsszel és a mankókkal, a focista pedig visszacsöppent az edzésekbe és mérkőzésekbe.

Már erősen havazott, amikor Dominik megborzongva szállt ki autójából és sietett be a lépcsőházba. A postaládájából csak futtában szedte ki a leveleket és reklámanyagokat, amik kilógtak belőle és vitte magával. A liftben volt ideje kicsit szemügyre venni a borítékokat és igen meglepődve tapasztalta, hogy az egyik levél Larettnek van címezve. Na erre kíváncsi lesz, mi van a borítékban, mert a kórházon és a hatóságokon kívül nem tudja senki, hogy a lakcíme ide szól.

-Szia! - biceg eléje Larett, amikor meghallja, hogy csukódott a bejárati ajtó. Már nem félt egyedül lenni a lakásban, ha Dominiknek meccse vagy edzése volt.

-Szia! - lép ki cipőiből, majd akasztja fel a fogasra kabátját, ezután pedig finom csókkal köszönti a lányt, aki beleborzong ebbe a rövidke kontaktusba. Imádja a focistát ez már biztos.

-Milyen volt az edzés? - kérdezi kislányos mosollyal Larett, miközben az ebédlőbe mennek, ahol Dominik lepakolja a leveleket az asztalra, majd a pult mögé lépve tölt magának teát a termoszból, amit minden bizonnyal a lány főzött, amíg távol volt.

-Jó volt, kispályán játszottunk és a mi csapatunk nyert, természetesen. - húzza ki magát büszkén, miközben Larett leül az étkezőasztalhoz. - Jött egy levél neked is. - biccent a kupac felé fejével mellékesen.

-Nekem? - lepődik meg Larett és egyszerre lesz ideges és kétségbeesett is. Ki küld neki levelet? Reméli, nem valami fenyegető levél... - Kibonthatom?

-Persze. - bólintja Dominik.

-Idejössz te is? - kérdezi továbbra is feszengve tartva kezei között a fehér borítékot.

-Itt vagyok. - sétál oda és foglal helyet a focista is az egyik széken.

Larett remegő ujjakkal bontja ki és veszi ki belőle a kézzel írott levelet. Dominik szemöldökét ráncolva figyeli, mégis ki az, aki kézzel ír levelet manapság?! A lány csodálkozva tekint a fiúra, aki vállait megvonva javasolja, hogy olvassa fel.

Drága Larett,

Bizonyára fogalmad sincs, ki vagyok és miért írtam Neked ezt a levelet. Nem is tudom hol kezdjem... annyi mindent szeretnék mondani Neked...

Amikor hetekkel ezelőtt megláttam a fotót az interneten ezzel a focista fiúval, fogalmam sem volt róla, hogy Te vagy az. Ismerős volt minden vonásod, így nyomozásba kezdtem és beigazolódott, valóban Te vagy az. Ez volt a legszebb karácsonyi ajándékom, végre megtaláltalak. Annyi éven keresztül kellett nékülöznöm hiányodat, nem akarok többé így élni, szeretnélek megismerni.

Tudom, ez nagyon meredek így első olvasatra, de szeretnék Neked mindent elmondani, válaszolni minden kérdésedre, hiszen biztos sok van. Levelem hátoldalán találsz egy telefonszámot, bízom benne, hogy felhívsz majd és személyesen tudunk beszélgetni egymással. Csak remélni tudom, hogy hajlandó vagy szóba állni velem valaha is.

Addig is, vigyázz magadra!

Szeretettel,

Anya

A két fiatal hosszú percekig lesokkolódva ülnek az asztalnál és csak néznek ki a fejükből. Larett, azt sem tudja, mit gondoljon most. Valóban az anyukája kereste meg és nem valamiféle vicc ez?

-Jól vagy? - kérdezi végül Dominik nagyon halkan, Larettre pillantva, akinek szeméből kigördül egy kövér könnycsepp.

-Nem. - ejti vissza kezéből a levelet az asztalra. - Mégis mit jelentsen ez? - néz a fiúra kétségbeesetten, könnyeivel küszködve. Dominik bármennyire is szeretne válaszolni erre, semmi értelmes nem jön ki a száján, hiába nyitja szólásra telt ajkait. Le van sokkolva. - Ezt tényleg az anyám írta? Hívjuk fel! - nyúl telefonjáért, hiszen a levél hátulján ott a telefonszám.

-Várj várj várj! - állítja meg mozdulatában Szoboszlai sietősen. - Higgadj le kicsit, mégis mit mondanál neki? Hello anya most olvastam a leveledet, gyere át, egy tea mellett beszélgessünk, mutass régi gyerekkori fotókat! Ja, hogy azt nem tudsz! Tényleg, hiszen árvaházba dugtál! Mégis mit akarsz neki mondani, Larett?! - magyarázza neki a focista feszülten, mert őt épp úgy kikészíti ez, mint Larettet.

-Undok vagy! - nyögi ki megsemmisülten a lány és kirántja a focista kezéből sajátjait. - Hogy mondhatsz ilyen?! Végre megtalált, hisz Te is olvastad?! Csak beszélgetni szeretne.

-Jah, persze. - forgatja meg szemeit Dominik. - Nézd Larett, nem akarom, hogy bajod essen. Akárki írhatta ezt a levelet. Még a nevét se tudtuk meg ebből, a minimum az lett volna, hogy legalább egy keresztnevet odabiggyeszt! Lehet, csak valami szélhámos és pénzt akar tőled kunyerálni, miután meglátott téged az oldalamon. Engem elég sokan ismernek és tudják jól, hogy milyen sok pénzem van.

-Nem kell egyből a rosszat feltételezni másról. - teszi hozzá Larett sértődötten.

-Én nem feltételezek senkiről semmit, csak azt mondom, hogy óvatosnak kell lennünk. Majd én szépen kiderítem, kihez tartozik ez a telefonszám, és ha megbízható, akkor felhívjuk, rendben? - vázolja fel a lehetőségeket, amik így hirtelen eszébe jutottak.

-Okés. - egyezik bele szipogva a lány.

-Gyere ide. - vonja ölelésébe Dominik, amit Larett boldogan viszonoz. Talán tényleg rá kellene hallgatnia és nem elhamarkodottan belemenni egy találkozóba.

-Csak tudod... annyira örültem ennek a levélnek. Amikor ott, Ausztriában azt mondtad, hogy éjfélkor kívánjak valamit, én azt is kívántam, hogy bárcsak találkozhatnék a szüleimmel egyszer. Hogy megláthassam őket, hogy néznek ki, milyen emberek, hogy beszéljek velük, milyen a hangjuk, milyen az, ha mosolyognak! És... és ez olyan, mintha valóra válna a kívánságom, érted?! - néz fel a fiú szemeibe, amik tanácstalanul pislognak rá. Erre nem is tudja, mit mondjon.

-Nézd, megértem, hogy így érzel és ez félig-meddig normális is, hogy ennyire szeretnél most ebbe belekapaszkodni, de ugyanakkor szeretnélek megkérni, hogy ne lovalld magadat bele ilyen korán a dologba, amíg nem tudunk semmi biztosat, rendben? - fogalmazza meg nagyon finoman gondolatait Dominik. - Neked most arra kell koncentrálnod, hogy meggyógyulj. Minden téren.

-Igazad van. - bólogat a lány és kicsit megnyugodva dől vissza a focista karjaiba, bár nem igazán erre a válaszra számított. Azt gondolta, majd ezek után Dominik megenyhül és felhívhatják a telefonszámot, ami reményei szerint édesanyjához tartozott.

-Mit szeretnél vacsorázni? - pillant Larettre Dominik a telefonja mögül a kanapén tespedve. Larett éppen valamilyen Nat Geo műsort nézett lábát felpolcolva.

-Mindegy. - von vállat, mert most nem tud rá teljes figyelemmel koncentrálni. Még mindig az édesanyjától kapott levél jár a fejében és, hogy Dominik milyen ellenségesen viselkedett. Fel akarja hívni, ugyanakkor tudja, ha a focista tudta nélkül teszi ezt meg, abból csak vita lesz...

-Na, há' most én tudjam? - néz rá Dominik furcsán, mire csak egy újabb vállrándítás a válasz. - Meki, thai, kínai? Mihez van kedved?

-Nem tudom. - sóhajtja a lány hisztérikusan, amitől aztán ő maga is megijed. Dominik persze nem szól semmit, nem akarja feszegetni a határokat.

-Akkor rendelek innen a sarki étteremből. - vonja meg vállát most ő, majd pár perc múlva a fürdőbe vonul és a hangok alapján zuhanyzik.

Valóban így volt, Dominik fáradtan dobta le ruháit a szennyestartóba, majd telefonját a mosdókagyló mellé helyezve állt be a zuhany alá, hogy kicsit lenyugtassa magát. Nem hiszi el, hogy mindig történnie kell valaminek... Nem volt elég Larett lábtörése, most még az anyja is bejelentkezik érte. Mégis mi a fenét akar tőle ennyi év után?! Nem hagyhatja, hogy még több fájdalmat okozzanak a lánynak. Ugyanakkor lassan ott tart, hogy belefáradt az egészbe. Belefáradt, hogy neki kell mindent megoldania, neki kell támogatni Larettet. Őt ki fogja támogatni? Azért, mert neki vannak szülei és nem erőszakolták meg, attól még igenis vannak problémái, amiket kénytelen háttérbeszorítani, mert mióta Larett felbukkant, ő a legfontosabb az életében. Amivel semmi gond nincs is, csak... kicsit lenyugodhatna már körülöttük minden és nyugodtan élhetnék az életüket. A csapatnál is itt van ez az edző váltás, most még inkább oda kell tennie magát, hogy meggyőzze az edzőt, ő is alkalmas arra, hogy bérelt helye legyen a kezdő csapatban.

Tyler Adams Hali, mizu? Hogy van Larett lába? Mit gondolsz, átugorhatunk valamikor Sarahval meglátogatni? 😌

Dominik majdnem hangosan felnyögött, amiért még vendégeket is kellene ma fogadnia. Larett épp elég furán viselkedik a levél óta vele. Nincs most ilyenekhez kedve.

Haját is megtörölve veszi újra kezébe a telefont, hogy visszaírjon barátjának.

Szoboszlai Dominik Hello, azt hiszem a mai nap nem a legalkalmasabb, Larett kapott egy levelet... az anyjától. Eléggé ki van borulva 😮‍💨

Tyler Adams Az anyja????? Mégis hogyan?

Szoboszlai Dominik A sajtóból tudta meg, hogy velem van, innentől kezdve pedig könnyű uta volt a lakásomhoz. Fogalmam sincs hogyan szerezte meg a címet, de sikerült neki

Tyler Adams Basszus, szegény Larett... 😓 Nem csodálom, hogy kiborult. Én se tudnám kezelni a helyében

Szoboszlai Dominik Jah nem egyszerű helyzet...

Szoboszlai Dominik Figyi, majd mondom neki, és jelzek, mikor lenne alkalmas, hogy átgyertek

Tyler Adams Persze, egyértelmű

Tyler Adams Kitartást 🤛

Szoboszlai végül gondosan beszárította a haját, majd felöltözve baktatott ki a fürdőszobából, hogy a konyhába menjen egy pohár vízért. Larett még mindig levegőnek nézve őt nézte a tévét. Még a csengő szóra sem figyelt fel, így ő ment ajtót nyitni a futárnak, aki meghozta a vacsorájukat.

-Gyere, vacsorázzunk. - szól neki Dominik, kipakolva az ételeket az asztalra.

-Itt szeretnék enni. - feleli a lány érzelemmentesen. Dominik hitetlenül kapja felé tekintetét, ám Larett nem méltóztatja vele.

-Ugye, most csak viccelsz?! - neveti el magát. - Ne butáskodj Larett, gyere enni.

-Hallottad. - von vállat a lány, továbbra sem mozdulva.

Dominik hirtelen válik feszültté, azonban próbálja türtőztetni magát és higgadtságot erőltetve magára.

-Jó, rendben. - fújja ki a levegőt idegesen. - Ahogy szeretnéd. - vesz magához egy kést és villát, majd Laretthez viszi a nappaliba az ételes edénnyel együtt.

-Rakd nekem külön tányérra, különben nem eszem meg. - néz fel a focistára egész egyszerűen, aki majdnem dob egy hátast ettől a szövegtől.

-Hogy mi van?! - akad ki Szoboszlai teljesen jogosan, de mivel a lány nem mond mást, így mérgesen megy vissza a konyhába és pakolja át a vacsoráját egy rózsaszín tányérra, hogy még ebbe se köthessen bele. Biztos, így bünteti, amiért nem ugrott a nyakába az anyja levele után és óvatosságra intette. - Tessék, így megfelel? - nyújtja eléje újra az ételt, mire Larett elmosolyodik.

-Tökéletes. Köszönöm. - veszi el tőle, majd az ölébe téve lát neki.

Dominik tök idiótán érezve magát ácsorog felette néhány pillanatig, majd az ebédlőasztalhoz ülve, kezd neki ő is a vacsorának. Nem hiszi el, de tényleg!

A social mediat pörgetve fejezte be a vacsoráját, amikor Larett megjelent a konyhában. Tányérját a mosogatógépbe pakolta, majd megállt mellette, így kérdőn pillantott fel a lányra.

-Szeretném felhívni anyát. - jelenti ki határozottan, mellei alatt összefonva kezeit.

-Larett... - zárja le Dominik a telefont elgyötörten. - Ezt már egyszer megbeszéltük.

-Nem beszéltük meg! - vág a szavába hisztérikusan. - Te döntötted el egymagad, anélkül, hogy megkérdeztél volna. Ő az én anyukám, én sem szabom meg neked, hogy Te mikor hívhatod fel a sajátodat!

-Nézd. - áll fel az asztaltól mérgesen. Tényleg elvesztette a türelmét. - A kettő teljesen más téma és nem fogom engedni, hogy valami idegent hívogass, akiről azt sem tudjuk egyelőre, hogy valóban az anyád! - hurrogja le mérgesen, azonban Larett ezúttal nem ijed meg tőle.

-Nem tök mindegy neked, hogy mit csinálok?! Felnőtt nő vagyok az ég szerelmére! Elegem van, hogy úgy kezelsz még mindig, mint egy ötéves gyereket! - Dominik most először hallja kiabálni a lányt, akinek könnyek gyűlnek a szemében.

-Ne gyere nekem megint ezzel a dumával, mert jól tudod, hogy nem erről van szó! - csap az asztalra a focista idegesen, amire Larett már összerezzen. - Csak védeni próbállak! Miért vagy ennyire makacs?!

-Mégis kitől akarsz megvédeni?! A saját anyámtól?! - kéri ki magának Larett és inkább hátat fordítva a focistának, indul a szobájába, majd az asztaláról felkapva a levelet veszi elő zsebéből mobilját. Már majdnem beírta a teljes számot, amikor Szoboszlai berontott hozzá.

-Mondd, te megőrültél? - kapja ki a kezéből a telefont. - Mégis mit művelsz?

-Add vissza! - nyúl a készülékért Larett ösztönösen, de a focista eltartja tőle.

-Arra ne is számíts! - rázza fejét Dominik határozottan. Most aztán felhúzta őt a lány. - Majd visszakapod, ha biztonságos. Addig pedig egy szót se akarok hallani ezzel kapcsolatban! Hagyd végre, hogy intézzem a dolgokat!

-Hogy akarod intézni, lenyomoztatod, vagy mi? - kérdezi nevetve a lány.

-Igen, pontosan így gondoltam! - biccent egyet, majd kimegy a szobából.

-Akkor gondolkodj egy rajta, kettőnk közül, ki a nem normális! - kiált után a lány, majd hisztérikus sírásban tör ki, miután végérvényesen egyedül maradt a szobájában.

Larett hosszú idő óta először nem aludt Szoboszlaival egy ágyban, de még csak egy szobában sem volt hajlandó vele tartózkodni. Annyira egyedül érezte magát és újra elveszettnek. Hiába találta meg végre az édesanyja és lakott egy igen gyönyörű lakásban, sokkal árvább volt, mint valaha.

Végül erőt véve magán, ment a fürdőbe, hogy lezuhanyozzon, azt viszont elfelejtette, hogy a gipszelt lábával egyelőre segítségre szorul. Fogait összeszorítva bicegett Dominik szobájának ajtajához, ami félig be volt hajtva. Mély levegőt véve kopogott be halkan, majd belökte az ajtót, amikor engedélyt kapott a belépésre. Dominik egy pillanatra meglepődött, hogy talán mégis vele akar aludni a lány. Ő már lefekvéshez kész öltözetben nyomkodta telefonját az ágyán.

-Mi a baj? - kérdezi félretéve a mobilt, amikor Larett továbbra sem szólalt meg, csak állt az ajtóban.

-Még továbbra sem tudok egyedül zuhanyozni, segítenél? - kérdezi továbbra sem hanyagolva el a duzzogó stílust. Nem szabad kiesnie a szerepből, Dominik agyára kell mennie.

-Jövök. - bólintja a focista, majd felemelkedik az ágyról.

Larett egy frusztrált sóhajjal vette tudomásul, hogy hajlandó segíteni neki, így mankóival bicegve ment vissza a fürdőszobába, ahol megállt a szőnyeg közepén. Megvárja, míg Dominik becsukja az ajtót és finom mozdulattal elveszi tőle a mankókat, amiket a falnak támaszt. Most először érezte magát kellemetlenül, mióta a segítségére szorul a fürdésben. Olyan lassúsággal veszi le magáról felsőjét, mintha a fogát húznák és innentől kezdve kerüli a focista tekintetét.

-Még jó, hogy vettünk ilyen bő melegítő nadrágokat. - jegyzi meg oldva a feszültséget Dominik, amikor a lány elé térdelve segít neki lehúzni lábairól a nadrágot. Larett csak hümmögve ért egyet vele. - Gyere. - fogja meg kezét kedvesen, miután minden ruháját sikeresen levették és a gipszre ráhúzta Dominik a kis szilikon védőt, hogy ne érje víz. Ennek ellenére leguggolva tartotta a lány gipszelt lábát, hogy ne tegye le. Larett ezután csendben engedte meg a vizet, majd folyasztotta testére, ami nagyon jól esett neki. Vágyott már a melegre. - Jó, azért most már kezd elhalni a kezem, igyekezz. - mondja neki Dominik, miután már Larett a tusfürdőt rég lemosta magáról és csak engedte a meleg vizet magára. Egy kimért tekintetet kapott.

-Hajat is kell mosnom. - vágja hozzá sértődötten, a focista pedig csak vesz néhány mély levegőt, hogy ne szóljon vissza olyat, amiből csak egy újabb adag hiszti kerekedne.

-Jó, akkor mossunk hajat is. - fújtat Szoboszlai mérgesen, de most nem akar kiborulni. Ma már éppen eleget veszekedtek, többet is, mint illett volna.

~•~

Sziasztok!
Nos, ideje volt már itt is bejelentkeznem😌
Kicsit elvesztem az ötletek tengerében, így háttérbeszorult ez a könyv, de szeretném jelezni, itt vagyok 😊 remélem ti is 🫶🏼
Kíváncsi vagyok, hogyan viszonyultok a kicsit nyugis részek után ehhez 😁
Millió puszi & ölelés! ❤️