Augusztus hónap ellenére Németországban borús és esős idő volt, mikor Szoboszlai Dominik és barátnője Fanni visszautaztak Lipcsébe. Hosszú volt az út és a középpályás fáradt volt, így többször meg is álltak, hogy pihenhessen.

-Estére csinálok neked egy jó kis spagettit - mosolyog a fiúra barátnője, mire felcsillannak szemei. Imádott és tudott is enni. Szerette a házi főztöket, de néha napján becsúszott nála is egy kis gyorskaja.

-Istennő vagy - villantja meg fogsorát, ahogy rápillant a szőke lányra.

-Megállhatunk itt egy kicsit? - mutat vékony ujjaival a legközelebbi pihenőhelyet mutató táblára, mire a focista bólint.

-Persze - pár száz méter múlva ki is teszi az indexet és lassít az autón.

Már nem voltak messze Lipcsétől, alig pár kilométer lett volna a lehajtóig, de mivel időben voltak, nem ellenkezett. A parkoló szinte üres volt, így nem kellett sokat manővereznie a focistának.

-Megvárlak - állítja le a motort a fiú, majd barátnője egy bólintás kíséretében száll ki és sétál a mosdó felé.

A mosdó tiszta és kulturált volt. A helyiség üres volt. Vagyis csak ezt hitte a lány. Miután elvégezte dolgát, nyugodtan sétált kifelé, hogy kezet mosson, ám a kézmosó melletti falnál egy talán vele egyidős lány feküdt összeesve, akinek látványától hatalmasat sikított. Nem hibáztatható érte, bárki ugyanígy reagált volna, hiszen egy ilyen helyzetre senki sem számít. Valóban ijesztő látványt nyújtott, így remegő lábakkal sietett ki a parkolóba, ahol a kocsinak dőlve Szoboszlai őt várta. Látta a barátnőjén, hogy valami nincs rendben, aki ennek közelebb érve hangot is adott.

-Úristen Domi! Ott egy csaj a mosdóban szerintem összeesett és elájult! - fogja fejét idegesen a szőke lány, mire barátja ellöki magát a fekete autótól.

-Mi van?! - nyílnak nagyra szemei és azonnal elindul a mosdók felé, hogy saját szemével is meggyőződjön erről.

Fanni sietős léptekkel halad barátja mellett és a sokktól szinte záporoznak könnyei. Egyértelműen nem kezeli jól a stresszhelyzetet.

Szoboszlai ledöbbenve tapasztalja, hogy a hideg kövön valóban egy lány fekszik totál sápadtan és valószínűleg tényleg nincs magánál. Azonnal mellé térdel és a nyakához nyúl, hogy megnézze a pulzusát. Gyenge, de szerencsére van.

-Hívj egy mentőt, azonnal! - utasítja barátnőjét, aki hevesen bólogat és remegő kezeivel előhalássza zsebéből a készüléket, hogy tárcsázza a begyakorolt számot.

Amíg a lány idegesen telefonál, addig Szoboszlai leül a kőre és félig felhúzza ölébe az ismeretlen lányt. Teste forró volt, valószínűleg láza lehet. Egy kis irattartó esett ki zsebéből, amit a focista kezei közé vett és kinyitotta, hogy megtudja, mégis kicsoda ez a lány. Az első, ami feltűnt neki a nevet elolvasva, hogy magyar. A személyi igazolványa erről árulkodott. Papp Larett. 2001.01.16. Budapest. Többet nem tud meg, mert Fanni csörtet be, így neki szenteli figyelmét.

-Azt mondták, mindjárt jönnek. - válaszolja meg a fel nem tett kérdést, mire a focista csak bólint.

-Bevizeznél egy kéztörlőt légyszi? - biccent a papírtörlők felé, mire a lány azonnal cselekszik, majd oda térdel Szoboszlai ölében továbbra is eszméletlenül fekvő lányhoz, majd barátja utasítására a lány homlokára helyezi a vizes anyagot.

-Kurva életbe Domi! Ezt a lányt valaki csak úgy itt hagyta! - szólal fel hisztérikusan barátnője és látszik rajta, hogy idegileg teljesen kikészült az elmúlt percekben.

-Nyugi már! Kijönnek a mentősök és majd segítenek rajta. - a focista próbál higgadt maradni barátnőjével szemben, pedig számára is épp úgy ijesztő a helyzet, hogy valaki tényleg itt hagyta ezt a lányt csak úgy, mint Fanninak. Senki más nem tartózkodott itt rajtuk kívül.

-Mit fognak vele csinálni? - kérdezi a focista barátnője kétségbeesetten.

-Fogalmam sincs. Gondolom megvizsgálják. - von vállat a magyar középpályás tanácstalanul az ölében fekvő lány arcát fürkészve. Szép arca volt.

-Ugye bemegyünk vele? - kérdezi rögtön a szőke lány.

-Fanni, azt se tudjuk ki ő valójában! Te pedig totál ki vagy idegileg. Előbb hazaviszlek, jó? Majd én bemegyek a kórházba. - válaszolja Szoboszlai és mindketten az ölében mocorgó lányra pillantanak, aki miután kinyitja szemeit rémülten próbál felkelni, de semmi ereje ehhez, és a focista nem engedi. - Hé hé nyugi! - csitítja kedvesen, míg Fanni rögtön a kezéért nyúl.

-Ne félj, nem bántunk! - hajol közelebb hozzá, amivel csak még inkább megijeszti a barna hajú lányt.

-Fanni, ne mássz már az aurájába. Hozz neki vizet! - szól rá Szoboszlai, majd segít a lánynak fentebb ülni az ölében. - Nyugodj meg, segítünk neked. - biztosítja a lányt, aki ettől egy kicsit megnyugszik, azonban nagyon zavarosnak érez mindent, hiszen nemrég még eszméletlenül feküdt. - Emlékszek rá, hogy kerültél ide?

-Azt hiszem elraboltak - feleli a lány és hirtelen alig kap levegőt, Szoboszlai pedig ettől megijed így sietősen veszi el barátnőjétől a feléje tartott ásványvizet, majd Larett szájához tartja, aki készségesen iszik belőle pár kortyot, majd alhasához kapja kezét és tudatja jóakaróival, hogy bizony fáj valamije.

-A kórházban majd megvizsgálnak és segítenek neked. Szeretnéd, hogy felhívjuk a szüleidet? - érdeklődik Fanni kedvesen, de Larett csak megrázza fejét. Nem voltak szülei. Egy budapesti árvaházban nőtt fel és sosem élt túlzott közösségi életet, hogy legyenek barátai. Csak az otthonból voltak ismerősei, de mióta elrabolták, azóta mindenkivel megszakadt a kapcsolata. Az elmúlt két hétben többször bántalmazták fizikailag és szexuálisan is. Többször megerőszakolták, ami rengeteg fájdalmat generált neki lelkileg és fizikailag is.

Mielőtt bármit kérdezhettek volna a lánytól, hallották a mentő szirénáit és végre fellélegezhettek, hogy a lány megfelelő segítséget fog kapni a kórházban.

Larett elég kába, mikor a mentősök hordágyra teszik és elveszik a focistától az igazolványát. Azonnal kap nyugtatót és oxigént.

-Beszélsz németül? - kérdezi Szoboszlai a lányhoz fordulva, aki csak megrázza a fejét. - Angolul?

-Nem - nyögi kellemetlenül, mire a középpályás ajkait hatalmas sóhaj hagyja el és barátnőjéhez sétál.

-Figyi, nem beszél se angolul se németül. Hazaviszlek és bemegyek a kórházba hozzá. - jelenti ki tanácstalanul, hiszen nem sok megoldást látott erre a helyzetre.

-Persze, szedek össze neki valami alvós ruhát meg tisztálkodási dolgokat otthon. - gondolkodik Fanni és nagyon akar segíteni, így minden eshetőséget lejátszik fejében. - Majd te beviszed neki, jó?

-Oké - bólint a focista, majd visszasétál a mentőautóhoz és Larettre mosolyog kedvesen. - Larett, most bevisznek téged egy kórházba. Bemegyek hozzád nemsokára és beszélek az orvosokkal, akik megvizsgálnak, hogy mi bajod van. Oké?

-Oké - feleli bágyadtan a lány, majd egy utolsó szomorú pillantás után engedi, hogy betegyék a kocsiba és becsukják mögötte az ajtót.

Szoboszlai Dominikkal ilyen még sohasem történt és őszintén nem igazán tudta, hogy mi ilyenkor a teendő.

-Gyere - ragadta kézen barátnőjét és kocsijához sétáltak, amibe beülve azonnal elindult és most kicsit fentebb nyomta a tempomatot, mint 130. Minél előbb a kórházba kell mennie, hogy fordíthasson Larettnek. Igazából rohadtul nem hiányzott neki ez a stresszhelyzet.

-Szegény lány. Ez borzalmas - fogja fejét Fanni, másik kezével pedig idegesen dobol a combján. Szoboszlai szomorúan néz barátnőjére, hiszen őt is megviselte a nemrég tudomására jutott információ, de próbált legalább ő nyugodt és cselekvőképes maradni.

Lipcse városában szerencsére nem volt túl nagy forgalom, így a fiatal pár viszonylag hamar ért a focista lakásához tartozó parkolóba. Sietősen vitték fel táskáikat, majd Fanni azonnal a hálóba ment, hogy tiszta ruhát küldhessen Larettnek a barátjával. Összesen tíz percébe telt összeszedni a szükséges dolgokat, még egy bontatlan fogkefét és fogkrémet is pakolt el a táskába.

-Tessék - adja át a táskát a focistának, aki zsebébe süllyeszti telefonját és azonnal az ajtóhoz indul. - Domi - megy utána barátnője sietős léptekkel, mire a fiú visszafordul az ajtóban. - Hívj fel, ha megtudsz valamit. Maradj bent nála, amíg szükséges. - mosolyog rá biztatóan, mire a focista csak közelebb lép és finom csókot lehel a lány ajkaira.

Szoboszlai még mindig nem fogta fel, mi történik éppen vele. Egy idegen lányhoz siet a kórházba, akiről semmit nem tud, csak hogy elrabolták. Nem érti, hogy a szüleit legalább miért nem akarta, hogy Fanni felhívja neki. Az ember egy ilyen helyzetben, mindig a szülőkre támaszkodna. Talán történt velük valami.

Nem volt ideje sokat gondolkozni, mert amint megérkezett, a recepción a lány után érdeklődve elküldték a negyedik emeletre, ő pedig sietősen indult a lifthez, hogy ezt az utat minél előbb megtegye. Tanácstalanul kérdezősködött Larett után, míg végül egy orvos hajlandó volt szóba állni vele.

-Herr Szoboszlai - fognak kezet, majd azonnal belekezd mondandójába, ami nagyon érdekli a fiatal focistát. - Ön Larett Papp hozzátartozója? - kérdezi a középkorú férfi, akinek elég viccesen hangzik szájából a magyar név, de Szoboszlainak ezen most nincs ideje mosolyogni. Csak megrázza fejét.

-Nem, én találtam meg az autópálya pihenő mosdójában. Mi van vele? - tér rögtön a tárgyra, mire az orvos vállánál fogva a folyosó vége felé kezdi húzni őt.

-Mivel a fiatal hölgy magyar állampolgár, értesítettük az illetékeseket és a rendőrség megállapította, hogy Larettnek nincsen családja Magyarországon. Egy budapesti árvaházban nevelkedett fel. Két hete nem jelent meg a munkahelyén, egy kis bárban. Ön azt említette a kollégáknak, hogy a lányt elrabolták. - torpan meg egy szoba előtt, aminek ajtaja résnyire nyitva volt. Szoboszlait teljesen lesokkolják a hallottak és nem képes reagálni, csak erőtlenül bólint. - Sajnálatos módon a vizsgálatok alapján kimondható, hogy Larettet többször is megerőszakolták. Most kapott nyugtatót, mert pánikrohamai voltak. Adtunk neki  fájdalomcsillapítót valamint széleskörű antibiotikum kezelést. Még kicsit kába, de bemehet hozzá, ha szeretne. - néz az orvos jelentőségteljesen a focistára, aki úgy érzi, menten összeesik. Ennyi borzalmat nem képes felfogni. Hogy képes valaki ilyet tenni egy lánnyal?!

-Mi lesz most vele? - kérdezi a focista, mielőtt belépne a szobába.

-Ha jobban lesz kiengedjük, viszont be kell utalnunk egy terápiás központba. Aztán pedig kénytelenek leszünk visszaküldeni Magyarországra. - vázolja fel a helyzetet az orvos.

-De hát, nincs senkije - ráncolja homlokát a focista értetlenül.

-Sajnálom, de többet nem tehetünk érte. - tárja szét karjait a férfi, majd magára hagyja a fiút, aki egy gondterhelt sóhaj után erőt vesz magán és halkan benyit Laretthez, aki a plafon bámulja és hirtelen Szoboszlai megijed ettől a hideg tekintettől, amivel végül végigméri őt a lány.

Amint Larett megpillantja Szoboszlai kezében a táskát, azt hiszi, el akarja innen vinni és lehetséges, hogy ő az egyik elrablója. Szegény lány teljesen össze van zavarodva. Kétségbeesetten próbál felülni az ágyban és megnyomni a segélyhívó gombot, de a focista időben reagál és siet oda hozzá.

-Hé hé hé! Nyugi, nem bántalak! - fogja le a lány kezeit erősen, ugyanakkor nem erőszakosan. - Emlékszel rám? Én találtalak meg a barátnőmmel. - segíti vissza a párnájára Larettet, majd az ágy mellé húzza a széket és helyet foglal. Larett szerencsére emlékszik rá, így nyugodtan fújja ki benntartott levegőjét.

-Hol vagyok? Nem értem, amit mondanak. - néz a fiúra könnyes szemekkel, akinek mellkasa elszorul és a sérült lány látványa soha nem érzett fájdalmat generál benne.

-Németországban vagy egy kórházban. Egészen pontosan Lipcsében. - válaszol egyből, majd inkább elmondja neki, amit az orvos mondott neki. - Beszéltem az orvosoddal. Azt mondta kaptál gyógyszereket és fájdalomcsillapítót is. Meg nyugtatót. Ne félj, itt jó kezekben vagy. Biztosan bejönnek majd még hozzád ápolók meg orvosok, de ne aggódj, segítenek neked. - mondata végére elenged egy halvány mosolyt.

-Köszönöm - leheli a lány, majd megtörli könnyes szemeit egyik kezével, amibe nem infúziót kötöttek. Örült, hogy végre volt egy épkézláb ember, aki elmondta mi van vele és kicsit megnyugodott. Valóban nem érzett fájdalmat se, egyértelműen a gyógyszereknek köszönhetően.

-Hoztam neked néhány ruhát - áll fel Szoboszlai és a fekete táskáért nyúl, amibe barátnője mindent bepakolt. - Holnap is bejövök, ha szükséged van valamire. Tényleg bármire - néz a lányra, aki csak bólint. Nem túl sokat beszél, hiszen elég kába a nyugtató miatt és érzi, hogy lassan el is fog aludni.

-Larett - mondja ki a saját nevét a lány és kezét az ágyneműn Szoboszlai felé nyújtja, aki óvatosan kezet fog vele.

-Dominik - árulja el ő is keresztnevét, hiszen nem gondolná, hogy tudnia kellene a lánynak róla mindent. - Egyébként... hogy érzed magad? - ül vissza és próbál kedves és érdeklődő lenni. Érzi, hogy ezt kell tennie.

-Álmos vagyok - pislog hosszan a lány, Szoboszlai pedig érzi, hogy lassan mennie kell.

-Hagylak pihenni. - áll fel lassan az ágy mellől, Larett pedig követi szemeivel a focista mozdulatait. - Az orvosoknak odaadom a telefonszámomat, ha szükséged van valamire csak mondd a nevemet nekik és ők fel fognak hívni, jó? - a lány csak erőtlenül hümmög, majd le is csukja szemeit.

Szoboszlai Dominik gondterhelten sétál végig a folyosón és a nővérpultnál tényleg felíratja a telefonszámát, ahogy azt Larettnek megígérte.

Fáradtan és erőtlenül ül be autójába, amit képtelen azonnal beindítani. Csak ül a hatalmas autóban és néz ki a fejéből. Rengeteg mindenen jár az esze. Leginkább Laretten és azon, hogy most hogyan fog tudni segíteni ennek a szegény lánynak. Miért van ilyen egyáltalán? Miért kell egy fiatal lánynak annál is többet szenvednie, hogy egy árvaházban kellett felnőnie. Bele se tud gondolni, milyen sivár gyerekkora lehetett szülők nélkül és mennyi megpróbáltatáson kellett keresztülmennie. Most pedig itt van egy számára idegen országban egyedül és csak őt és a barátnőjét "ismeri". Csak rájuk számíthat.

Fanni már fel-alá járkálva várja barátját, aki éppen betoppan a lakás ajtaján, ő pedig sietősen indul felé.

-Na? - kérdezi kíváncsian a cipőiből kilépő fiút. - Mi van vele?

-Jól van. Kapott nyugtatót meg gyógyszereket, de... borzalmas. - sóhajtja a fiú, majd bemegy a nappaliba és leül a kanapéra, barátnője pedig szorosan követi. - Az orvos azt mondta megerőszakolták. - mondja ki maga elé bámulva, Fanni pedig szája elé kapja kezét. Nagyon megijed ettől az infótól és olyan sajnálatot érez Larett iránt, mint még soha senki felé. - Budapesten nőtt fel egy árvaházban. Érted Fanni?! - néz szörnyülködve a focista a szőke lányra. - Kurvára nincs senkije, aki segíthetne rajta. Be fogják dugni valami terápiás szarra utána meg hazaküldik Magyarországra. Senkit nem érdekel, hogy mit kezd majd magával! Szerinted, hogyan fog ezek után normális életet élni?!

-Istenem - leheli maga elé a lány, majd támad egy ötlete, ami elég hirtelen jött. - Mi lenne, ha nálunk  lakna?

-Mi van? - kérdezi a focista értetlenül. - Itt?

-Csak amíg nem lesz jobban. - von vállat barátnője. - Segítünk neki munkát találni, elindulni neki valamerre. Nem hagyhatjuk magára!

-Ez igaz, de... Ez elég bonyolult Fanni. - rázza fejét a fiú. - Először várjuk meg, hogyan alakul a felépülése, majd utána visszatérünk erre oké?

-Rendben - mosolyog a lány, majd a focista ölelésébe bújik.

Olyan jól esik nekik most csak kettesben lenni. Otthon mindig körülöttük nyüzsgött a család. Fanni a konyhába invitálta barátját, hiszen készített vacsorát, ahogy azt megígérte neki. Ezután pedig mindketten fáradtan és lelkileg leterhelve vettek egy forró zuhanyt, ami alatt kicsit élvezték a másik ölelését és közelségét. Tudták, hogy túl fáradtak most egy intim tevékenységhez, így felöltözve feküdtek az ágyukban és valami filmet néztek, amivel el szerették volna terelni gondolataikat.

Papp Larett viszont csak a fehér plafont tudta bámulni és egyre nyugtalanabb volt az éjszaka közeledtével. Nem akart aludni. Pontosabban nem tudott. Valahányszor lecsukta szemeit, minden borzalom, ami vele történt megjelent lelki szemei előtt, ez pedig nem hagyta őt nyugodni. Nem is érezte jól magát. Nagyon fájt a feje és már hányingere volt. Talán a gyógyszerek miatt.

Tudta, hogy valószínűleg már késő van, de az egyetlen ember, aki segíteni tud neki az Dominik. Amikor a nővér bement hozzá, hogy kicserélje az infúzióját, Dominik nevét mondta neki abban reménykedve, hogy majd felhívják neki.

Szoboszlai Dominik telefonja rezgésére ébredt fel, majd szemeit résnyire nyitva tapogatta az éjjeliszekrényt a készülék után. A kórház nevét írta ki, így kicsit megijedt, de azonnal kikelt az ágyból. Barátnője békésen aludt, ezért megnyugodott, majd kisétált a hálóból becsukva maga mögött az ajtót és egyik kezével beletúrva hajába fogadta a késői hívást. Már éjfél is elmúlt.

-Igen? - emelete füléhez a telefont és a nappaliban levágódott a kanapéra.

-Herr Szoboszlai! Elnézést, hogy ilyenkor zavarom, de Larett Papp önnel szeretne beszélni! - a női hang nem olyan fáradt és álmos, mint ahogyan a focista beleszólt.

-Ehm rendben - válaszol zavartan, amint felfogja az egészet. Larett vele akar beszélni. Éjjel. Reméli nincs baja a lánynak. Aggódott miatta.

Hallja, amint a készülék átkerül valaki máshoz, így gondolja, hogy már Larett van a vonal másik végén.

-Larett - szólítja nevén a lányt, aki azonnal megkönnyebbül Szoboszlai hangját hallva. 

-Dominik - nyögi erőtlenül, mert továbbra sem érzi jól magát.

-Mi a baj? Történt valami? - fejezi ki aggodalmát a focista, aki még mindig rohadtul álmos, mégsem mérgelődik.

-Nem akarok több nyugtatót kapni, már rosszul vagyok tőle. Nagyon fáj a fejem és hányingerem is van. - fakad ki a lány és a fiú érzi a hangján, hogy sírás közeli állapotban van.

-Nyugodj meg. - mondja neki kedvesen, amitől Larett egy kicsit jobban érzi magát. - Holnap bemegyek és beszélek az orvosokkal, hogy adjanak valami mást. Rendben?

-Jó - bólogat Larett, de ezt a focista úgysem látja.

-Tudsz aludni? - kérdezi Szoboszlai, mert ha nem kap nyugtatót a lány, nyilván rosszabb a helyzet.

-Nem igazán - feleli rossz szájízzel. Mindig ugyanazt álmodja.

-Ha visszaadod a telefont a nővérnek beszélek vele, hogy adjon valami altatót. Oké? - ajánlja fel a fiú kedvesen.

-Oké. - egyezik bele Larett, pedig nem szívesen vett be még pirulákat, de Szoboszlai annyira meggyőzően beszélt, hogy nem ellenkezett.

-Nyugi nem lesz semmi baj. Elintézek mindent. Reggel első dolgom lesz hozzád bemenni. Most pedig próbálj meg aludni miután megkaptad a gyógyszert. Ne izgasd fel magad semmivel. - beszél még a focista, pedig azt se tudja mit. A szavak csak úgy maguktól jönnek a szájára. Nem akarja lerázni a lányt, hiszen senkije nincs és segítségre van szüksége, de nem tudja hogyan segíthetne még így telefonon keresztül.

-Köszönöm. - leheli hálásan, majd visszanyújtja a telefont a nővérnek, ahogy Szoboszlai kérte.

A focista illedelmesen elmagyarázta a nővérnek, mi a problémája Larettnek és megkérte, hogy adjon neki valami altatót. A nővér a beszélgetés után ezt teljesítette is, Larett pedig készségesen nyelte le a pirulát, ahogy Dominiknak megígérte. Reménykedett benne, hogy ez majd tényleg segíteni fog neki az alvásban. Ráférne a pihentető alvás. Egy ideig nézte a fehér plafont és a folyosó felőli ablakán a beszűrődő fényt, végül sikeresen elnyomta az álom.

Szoboszlai továbbra is a kanapén ülve forgatta kezében telefonját, hiszen a maradék álmosság is kiment szemeiből. Fogalma sincs, hogy fogja ezt az egészet megoldani. Nem volt még ilyen helyzetben és, ha jobban belegondolunk, ez még egy tapasztaltabb felnőtt embernek is kihívást jelentene, nem még egy fiatal focistának, akinek most a karrierje a legfontosabb.

Fél óra tanakodás után barátnője vékony alakja jelent meg a sötétben és sétál oda hozzá. Tekintete álmos volt, és nem értette barátja miért ücsörög idekint a nappaliban ahelyett, hogy aludna.

-Mi a baj? Történt valami? Miért nem alszol? - áll meg felette egy ásítást elengedve. Dominik halvány mosolyt erőltetve magára néz fel a lányra, akinek kezéért nyúlva ülteti maga mellé.

-Nincs baj. - rázza fejét azonnal. - A kórházból hívtak. Larettel beszéltem. Nincs jól a gyógyszerek miatt, megígértem neki, hogy bemegyek a kórházba holnap, hogy beszéljek az orvossal. Kicseréltetem a nyugtatóit. - válaszol a fiú, mire Fanni arca kicsit eltorzul, mert borzasztóan sajnálta Larettet. Örült, hogy barátja ennyire segítőkész és tényleg helyesen cselekszik.

-Bemegyek veled. - válaszolja a lány egyből, hiszen szeretné látni Larettet és ő is segíteni akar. - Biztos jól esne neki, ha egy vele egykorú nővel is beszélgethetne.

-Igazad van, ez jó ötlet - bólint Szoboszlai mosolyogva. Kicsit megnyugodott, hogy nem egyedül kell majd megint bemennie a kórházba. Utálta ezeket a helyeket. És mérhetetlenül sajnálta azokat az embereket, akik arra kényszerültek, hogy ott legyenek.

-Gyere, menjünk aludni - áll fel a focista mellől barátnője és kezét kinyújtva invitálja.

Most már megnyugodva feküdt vissza Szoboszlai Dominik barátnője mellé és egy puszit nyomva a lány homlokára csukta le szemeit, hogy megpróbálkozzon az alvással. Kizárva mindent és mindenkit a gondolataiból.

Sziasztok!

Lehet, hogy kicsit gyors vagyok, hogy ma került fel a befejező része a másik könyvemnek, de már nagyon régóta szeretném ezt a könyvemet publikálni, szóval. 

Nagyon kíváncsi vagyok, mit szóltok az első részhez. Nem a szokásos szerelmes indítás tudom, de ismertek és szeretek mindig valami újat írni, új témában. Úgy éreztem nagyon megtaláltam ennek a történetnek a hangját és nagyon szerettem írni. Remélem Ti is olyan szívesen olvassátok majd!

Millió puszi & ölelés! 😁