A mai ebéd is nagyon finom volt, bár még mindig nem szoktam meg ezt. Jimin tényleg komolyan gondolta amit akkor mondott, azóta főzi számomra a finomabbnál finomabb fogásokat és mindennap pontban fél 12-kor belép azon az ajtón mosollyal az arcán velük. Önzőség a részemről ennyire kisajátítani hiszen a többi betegnek is szüksége van rá, mégis azon kapom magam mindennap hogy az ajtót figyelem és várom a delet.

Valahogy mióta Jimin itt van mintha megváltozott volna az ablakom. Eddig ez volt az egyetlen kapu amin keresztül úgy éreztem szabad vagyok de most egy részem úgy érzi inkább egy fal ami elválaszt tőle és a külvilágtól.

Jimin átvette volna a helyét?

- Valami gond van? Nem ízlik az étel?- kérdezi aggodalmaskodva mire elmosolyodva rázom meg fejem.

- Erről szó sincs, nagyon finom.

- Akkor megnyugodtam.- mosolyodik el ő is de mindketten megugrunk mikor kivágódik mögötte az ajtó és a főorvos nyit be lihegve.

- Dr.Park azonnal jöjjön!- lihegi mire Jimin gyorsan megtörli száját majd elnézést kérve utána rohan.

Távozása után csendben folytatom az ételt. Nem szeretném, hogy kárba menjen az a sok idő amit rászánt még akkor is ha már egyáltalán nem vagyok éhes. Mostanában egyre kevesebb étvágyam van ha Jimin nem lenne szerintem nem is ennék egész nap. Az utolsó falatért nyúlnék pálcikámmal mikor érzem, hogy valami nincs rendben. Szám elé kapva kezeim sietek a mosdóba ahol a kagyló felé hajolva távozik is belőlem ebédem, köhögve próbálok levegőt kapni de mintha elzárták volna az oxigént.

- Itt vagyok bocsi, hogy elsiettem.- hallom Jimin hangját mire a kilincsre fogok és gyorsan becsukom az ajtót. Nem akarom hogy így lásson.- Seunghee odabent vagy?- kopog de mielőtt bármit válaszolhatnék érzem hogy az újabb köhögő roham mardossa a tüdőm. Kezemet számra tapasztom nehogy meghallja azonban mikor elemelem onnan látom meg a vért ami tenyerem borítja.

- Seunghee rosszul vagy? Azonnal nyisd ki, vagy betöröm!- üti ököllel az ajtót de én gyorsan megnyitva a csapot lemosom magamról a vért és egy mosolyt öltve kinyitom neki mielőtt tényleg betöri. - Miért nem válaszoltál amikor szóltam neked?

- Mert a wcn voltam?- nevetek de ő gyanakvóan méreget majd homlokomra tapasztja tenyerét.

- Ahogy gondoltam, lázas vagy. Feküdj vissza az ágyadba hozatok neked gyógyszert.- hadarta el egyszuszra miközben engem az említett bútor felé tolt, majd sietve kirohant az ajtón.

Tekintetem tenyeremre vezettem, remegett. Korábban is hánytam már vért de ez most más volt egy pillanatra mintha elvágták volna a levegőt. Ahogy eddig is tudtam ez csak még rosszabb lesz.

Szóval ez lenne a végső stádium...

- Itt vagyok ezt vedd be!- ront be Jimin mire összerezzenek majd a kezembe nyom egy pirulát egy bögre vízzel amit én gyorsan le is húzok.

- Köszönöm.

- Ne köszönd meg, az orvosod vagyok.- lihegi.- Biztos nem történt semmi?

- Jimin, jól vagyok.- mosolyodom el de ő továbbra is komoly.

- Seunghee nem egy barátod vagyok hanem az orvosod. Ha rosszul vagy azt nem titkolhatod előttem érted?

- Tudom. Te csak egy orvos vagy én pedig csak egy páciens nem felejtem el...

- Én nem úgy értettem te-

- Igenis.- emelem mosolyogva homlokomhoz kezem, mire ő is egy megkönnyebbült mosolyt ereszt.

- Szeretnék találkozni a családoddal.- mondja mire elpirulva kapom felé a fejem de ő egy cseppet sincs zavarban.

- H-Hogy a szüleimmel?

- Igen, meg kell beszélnünk a kezelési terved és engedélyt kérni a kemoterápiára már ha te is beleegyezel majd.- lapozgatta elgondolkodva mappáját.

- Oh, hát persze... Most nincsenek a városban de ha hazajönnek anya úgy is bejön majd.- mondom egy ásítás kíséretében.

- Rendben.

- Miért, érzem magam ilyen álmosnak?- dörzsölöm szemeim mire ő óvatosan megigazítja rajtam a takarót.

- A gyógyszer miatt van, aludj nyugodtan majd később még jövök.- indulna el de keze után kapok.- Valami baj van?

- Itt maradnál amíg elalszom?- kérdezem mire bólint majd egy széket húz az ágyam mellé.

- Persze.

- Köszönöm.- suttogom, de már egyre nehezebben tudom nyitva tartani szemem.- Mesélj valamit...

Jimin POV.

Kérésének eleget téve ágya mellé ültem majd hozzá fogtam a meséléshez. Választásom egy Busani kis vendéglőre esett ahová nagyival látogattunk el gyakran srác koromban. Visszagondolva vagy ezer éve nem voltam Busanban a nagyit is megkéne látogatnom, rég voltam a sírjánál.
Jól esett kicsit felidézni ezeket az időket. Nosztalgikus hangulatba hozott az étkezde gondolata. Nem vagyok túl nyitott a gyerekkorommal kapcsolatban talán mert rengeteg dolgot bánok abból az időből. Valahogy neki mégis szívesen meséltem egy ilyen kis jelentéktelen dologról is mint az étkezde.

Mire észbekaptam a lány már javában szuszogott így nem is folytattam. Jobban szemügyre véve kicsit mintha sápadtabb lenne de még így is olyan békés. Újra homlokára teszem kezem ellenőrizve hőmérsékletét.

- Úgy tűnik hatott a gyógyszer, lejjebb ment a láz.- jegyeztem meg halkan de valahogy még se tudtam elengedni. Helyette arcára vezettem kezem és finoman megcirógattam bőrét. Magam se tudom miért de azt az érzést kelti bennem, hogy mellette maradjak.

- Jimin itt- lép be Jungkook de meglátva minket megtorpan.- Zavarok?- kérdezi mire gyorsan elkapom kezem az alvó lány arcáról.

- Nem, épp menni készültem. Kerestél?

- Igen, tudnál segíteni egy kicsit a laborban? Levagyok maradva.

- Persze.- bólintok majd egy utolsó pillantást vetve az alvó lányra becsukom magam mögött az ajtót.

- Nem az én dolgom de ugye tudod mit csinálsz?

- Nem értem mire gondolsz.

- Seunghee a páciensed, kiakarod rugatni magad?

- Valamit félre értettél, mivel nincs köztünk semmi. Én is tisztában vagyok azzal amit elmondtál és amúgy is. Ha éreznénk is valamit egymás iránt nem működne. Már a végső stádiumban van.

- Biztos vagy ebben?- kérdezi mire bólintok.

Ha éreznénk is valamit értelmetlen lenne hiszen az egyikünk magára maradna. Jungkook mindössze látott valamit amit félreértett. Tény, hogy kedvelem Seungheet de túlzás azt állítani hogy szeretem nem? Ilyen gyorsan nem alakulhat ki érzelem két ember között az első látásra románcban amúgy sem nem hiszek.

Seunghee POV.

Mikor magamhoz térek a kórterem már üres. Persze nem számítottam arra, hogy végig itt lesz nem várhatok el tőle ennyit hiszen szükség van rá és én is csak egy ugyanolyan páciens vagyok mint a többiek... de mégis egy részem mintha azt remélte volna, hogy itt fog ülni továbbra is a kis vendéglőről beszélve mikor felébredek.
A gondolatra felültem ágyamban majd a mellettem álló kis szekrény fiókjába kezdtem matatni.

- Meg is van...- veszem kezembe az apró kis füzetet amihez egy toll van rögzítve. Lehet gyerekes de még mindig naplót írok. Sokszor csak rajzolok bele vagy leírok egy gondolatot, dalszöveget ami éppen megtetszik.  Habár szinte napi rendszerességgel írok bele most mégsem ezért vettem elő. Hátuljából előhúztam a régi matricákkal díszített papírt majd az apró könyvet visszatettem a helyére.

Az évek során sok olyan mérföldkő van az ember életében amire szívesen gondol vissza... születésnapok, ballagás, bálok, eljegyzés, házasság és családalapítás... A legtöbb ember életében ezek fontos események én viszont csak álmodoztam ezekről... Mielőtt rákkal diagnosztizáltak se éltem teljes életet. Magántanuló voltam és ha nem otthon voltam akkor vagy kórházban vagy egy klinikán töltöttem napjaim gyenge immunrendszeremnek köszönhetően.

Sokáig azt gondoltam kinövöm ezt megerősödöm és ha ez a nap eljön már bármit megtehetek. Lehet klisé de elkezdtem listát írni azokról a dolgokról amit megszeretnék tapasztalni az életem során. Naívan még a mai napig megtartottam, a papírt. A legtöbben azt gondolnák egetrengető kívánságok sorakoznak ezen a lapon de számomra sokkal inkább azok a mindennapi apróságok a fontosak amit egy normális ember napi szinten átélhetett. Én sose akartam különleges lenni, egy normális életre vágyom és vágytam mindig is. Hogy olyan lehessek mint bárki más. Habár ez a vágyam már sose teljesülhet egy részem mégis boldog. Fantasztikus és támogató családom van ami sokaknak nem adatik meg. Ha erre gondolok igazán áldottnak érzem magam.

Jimin POV.

- Kösz a segítséget bocs, hogy miattam tovább maradtál.- sóhajt Jungkook fáradtan mire vállára teszem kezem.

- Ugyan nem tesz semmit. Viszont akkor megyek későre jár. Te nem jössz?

- Ma is én viszem az éjszakai műszakot de majd valamikor meghívlak egy ebédre hálám jeléül.

- Benne vagyok, kitartás a műszakhoz.- intek neki, majd a pihenőbe megyek a cuccaimért.

A kijárat felé indulva arra a bizonyos folyosóra kanyarodok. Megtorpanok a résnyire nyitott ajtón, amin halvány fény szűrődik ki. Még mindig ébren van?

Kíváncsian nézek a szobába de elmosolyodok meglátva az alvó lányt.

- A lámpát meg égve hagyja.- ingatom fejem, majd a fejénél lévő kislámpához indulok.
Az alvó lányra nézve akaratlanul is felnevettem.

Hogy tud ez a lány még álmában is csak mosolyogni?

Lejjebb vezetve tekintetem megakad szemem egy papíron amit a kezében szorongat. Utat engedve kiváncsiságomnak finoman kivettem kezéből.

- Ez meg micsoda?

By; KimChae_Young