Amint beértem Naoto-t, léptem összeigazítottam az övével habár magát a mozgást, mint tevékenységet kifejezetten kínzásnak éltem meg abban a pillanatban. Lábaim szinte minden lépésnél össze akartak rogyni alattam és mikor megfeszítettem az izmaim hogy ezt ellensújozzam, a rostjaim jóformán görcsbe akartak rándulni a megerőltetettségtől. Lehet jobban be kellett volna melegítenem...

- Uhm... Ne haragudj Naoto-kun... De ki az a Yoko? Ha szabad kérdeznem.

- Ő az egyik gyógyító quirk-kel megáldott ápolónk. Nagyon kedves hölgy, majd meglátod. - ejtett egy halvány mosolyt felém mire viszonoztam a gesztust. Beléptünk az előtérbe, majd onnan a folyosók labirintusában bolyongva követtem a fiút egyenesen a medikációs szobába. A kétszárnyas ajtó előtt, szorosan mögötte álltam meg miután bicegve beértem. Egy határozott kézmozdulattal megfogta a két kilincset majd széttárta a szárnyakat. A szobából enyhe gyógyszer és fertőtlenítő keverékének szaga szállingózott ki, mely kisvártatva megcsapta az orrom. Enyhe Deja Vu érzés fogott el tőle.

Feketeség... Mindent körülvesz és néha már úgy érzem hogy nincs kiút belőle... Soha... Csak hagyom hogy lassan, kínzón megtöltse a belsőd aztán magáévá tegyen... Csak reménykedem hogy valaki majd kiszabadít a Sötétség fogságából, elhozza nekem a fényt. Úgy érzem percek, órák, napok, vagy akár évek is eltelnek ugyanis a folytogató magány miatt elvszítettem az időérzékem. Ám egyszer csak a semmiből meghallottam egy távoli, jővőbeli hangot mely lassan visszaránt a valóságba.

- Akane!! - visszangzik egy hang mely számomra még ismeretlennek tűnt, de mégis tudom hogy bízhatok benne és abban hogy kivezet a sötétségből. Megláttam egy aprócska, halvány pislákolást a fejem fölött mely egyszerre karnyújtásnyira, de mégis oly' távolinak tűnt. Hirtelen mintha egyre nagyobb lett volna, míg nem egy olyan aprócska kéz mint az enyém át nem tudta szakítani a Sötétség felszínét. - Hé te Cafka! - hallatszott a hang melyet még nem ismerhettem de mégis ahogy megcsapta fülem a hullámai nyugodtsággal töltötte meg a lelkem. Akaratlanul is mosolyra húztam a szám.

- Hát most is neked kell megmentened? Te Vakarcs? - suttogtam elégedett arckifejezéssel majd megpróbáltam felé nyújtani a saját karom.

- Ki más tenné meg ha nem én?

- Majd én! - jött egy kislány hangja kicsit arrébbról, a fiútól enyhén jobbra.

- Vagy én... - hangzott egy újabb fiú hangja az előzőtől balra, de az övé kissé lehangoltabb volt mint az előző kettőé. Habár maga a segítő szándék bőven érződött benne. A sötétség felszíne szintúgy átszakadt mint az előbb. Most már három ismerős de mégis ismeretlen kéz és hang nyújtózott felém.

- Annyira örülök nektek! - csordult könny a szemebe miközben egyre közelebb emelkedtem hozzájuk. Ugyan nem láttam a beszűrődő erős fény miatt de éreztem hogy ők is megengedtek maguknak egy kisebb vigyort. "De kik ezek a gyerekek?"- futott át az agyamon a hirtelen felismerés és amikor már csak pár centiméter választott el minket egymástól bizonytalanságomban visszarántottam a kezeim.

- Hé! Mit csinálsz?! Már majdnem itt vagy! - kiáltott felém a lány.

- Mi történik? Nem kellene visszasüllyednie! - úszott felém az indulattal teli mondat.

- Ez így nem lesz jó gyerekek! - mondta a másik kettőnek a harmadik enyhe kétségbeeséssel a hangában. Viszont én egyre csak távolabb sodródtam lefele a mélybe. Egyre tompábban hallottam a három gyerek mondatait. A végére pilláim csak nagy erőfeszítéssel voltam képes nyitva tartani.

- Olyan álmos vagyok... - motyogtam miközben a kellemes hűvös érzet egyre csak mélyebbre süllyesztett. Pislogni próbáltam aztán ahogy a szemem lecsukódott minden egyre homályosabbá vált. A fény törések elhalványultak. Éreztem hogy a teljes feketeség beágyaz és magábafogad. Egyszerre egy meleg kezet éreztem ahogy körbeöleli a mellkasom majd halkan a fülembe suttog:

- Én soha nem hagylak egyedül... Akane... - izzott fel vörös rubintként hangja a fekete mélyben, beragyogva a körülöttem lévő teret. Kezeim lassan az övéire helyeztem és hagytam hogy átjárja teljes lényem az erő amely a vörös rubintból áradt.

- Megígéred? - kérdeztem halkan mielőtt véglegesen is átadtam volna magam a hidegnek.

- Megígérem... - kaptam a választ a hangtól mely melegségfel töltött el. Véglegesen is eggyé váltam a rubinttal és azzal megszületett egy személy aki meghatározta az életem elkövetkezendő pillanatait.

°°°

Lassan kinyitottam a szemem. A rendelők tipikus gyógyszer és fertőtlenítő szaga áramlott az orromba melytől enyhén fintorogni kezdtem. Fokozatosan érezni kezdtem ahogy egyre nagyobb fájdalom hasít a fejembe. Apró kezeimmel agyből a halántékomhoz kaptam melynek hatására a lepedővel takart lábaimnál fekvő idősebbik nővérem Guren kissé megugorva az ijedtségtől felébredt. Hozzám és Anyámhoz hasonló vörös fürtjei kócosan omlottak arcába. Olyan arccal meredt rám mint aki egy halottat látott visszatérni az életbe.

- M-Mi a baj? Onee-chan? - kérdeztem aggódva, látva falfehérré halványult arcát.

- Anyám!! - kiáltott fel hirtelen majd kirohant a szobából. Utána már csak tompa hangja hallatszott messzebbről. - Akane felébredt!

"Vajon mi történhetett?" - kérdeztem magamban de ahogy próbáltam felidézni a dolgokat csak egy fekete lyuk tátongott az elmúlt időszakról. Szinte abban a pillanatban ahogy ez a gondolatmenet átsuhant az agyamon már ki is csapódott az ajtó és a szüleim rontottak be rajta egy orvos társaságában.

- Istenem! Akane Kincsem hát újra közöttünk vagy! - borult a nyakamba Anyám míg Apám csak a fal melletti fotelban foglalt helyet, aztán megkönnyebbülten sóhajtva megtörölte a homlokát.

- M-Mi történt Anyám? Nem emlékszem semmire... Csak arra hogy a csoporttársaim körülvettek az alsósok udvarán...

- Hát... Mondjuk úgy hogy kisebb bajba kerültél a felsőbb évfolyambeliekkel. Úgyhogy valószínűleg iskolát kell váltanunk annak ellenére hogy nem a te hibád volt ami történt. Apáddal jobbnak véltük ha tiszta lappal indulsz egy ilyen incidens után. De most még nem kell ezzel törődnöd. A doktornő most megvizsgál. - nézett az ismeretlen hölgyre aki az ágy végében várakozott amég az én szemem a szobában lévő személyek között cikázott oda-vissza. Végül az említett nőn állapodott meg a tekintetem aki pár lépéssel közelebb jött hozzám miután Anyám teret adott neki. Hatalmasnak tűnő injekciós tű virított a kezében melynek láttán egyből nem tűnt olyan szimpatikusnak.

- Ne aggódj csak egy kis immunerősítő van benne. Én magam készítettem. Egy-kettőre helyre fog rakni! És már sec-perc alatt haza is mehetsz! - mosolygott kedvesen habár számomra mit sem változott, ijesztőnek tűnt. Gyengéden felemelte a kezem és egy kis fertőtlenítés után belém is nyomta az "orvosságot".

Sajogni kezdett egy pont a bal felkaromban ahogy egy halvány emlékkép felvillant a gyerekkoromból ám a hölgy nyugtató mosolya egyből feloszlatta minden kételyem.

- Ő lenne a vendégünk Naoto? - kérdezte lágy hangon miközben rólam a fiúra emelte pilláit.

- Igen Yoko kisasszony! Tatsuma-san arra utasított hogy hozzam ide egy gyors rutin vizsgálatra, hátha van valami gyógyítani valónk rajta.

- Rendben van! Kérem foglaljon helyet Ifjú Hölgy! - intett az előtte levő szék felé mire eleget is tettem a kérésének.

- Hívjon nyugodtan Akane-nak Yoko-san! - ejtettem egy halvány mosolyt felé amit viszonzott. Naoto kifáradt a teremből amég Yoko-san átvizsgálta a testem, sérülések után kutatva. Zöld vibrálás jelent meg a kezénél ahogy a szükséges pontokon gyógyított. Éreztem ahogy a sejtjeim bizseregve regenerálódnak a tenyere alatt.

- Úgy tűnik nem tört el semmid, viszont helyenként volt egy két zúzódás, repedés. De semmi komoly ami miatt aggódni kellene. - jegyzetelt egy kórlapra majd letette a tollat. - Mehetsz is Tatsuma-san-hoz! Makk egészséges vagy!

- Köszönöm szépen! Tényleg jobban érzem magam! - vettem vissza a felsőm majd felpattantam.

- Hát igen... Ryuko úrnővel igencsak nehezek az ilyen tréningek. Van egy olyan érzésem hogy nem utoljára fogsz innen kimenni! - kuncogott pajkos mosolya mögött.

- Hát őszintén remélem az ellenkezőjét. - vigyorogtam zavartan majd az ajtó felé vettem az irányt. - Viszlát Yoko-san!

- Én is remélem! Na tessék fogd ezt! - dobott felém egy bogyócskát amelynek barnás zöldes színe volt. - Egy kis immunerősítő! Gyógynövényekből meg vitaminokból!

- Oh köszönöm szépen! - kaptam be majd az ízétől fintorogva intettem csak "viszlát"-ot.- Szia Kedves! - integetett ahogy becsuktam magam mögött az ajtót. Kint Naoto-val találtam szemben magam.

- Mehetünk! Kész vagyok! - tettem csípőre a kezem magabiztosan kihúzva magam.

- Kövess! - utasított majd sarkon fordulva átnyargaltunk az épületen, mostmár rugalmas és kipihent lépteimmel. Ryuko-san az étkezőben ült ugyanolyan lakoma mellett mint amit reggelire szolgáltak fel nekem. Maga mellé biccentett hogy üljek le és egy üdvözlés után helyet is foglaltam a széken.

- Úgy látom Yoko csodát tett veled. Csak úgy ragyogsz! Majd kicsattansz az erőtől! - jegyezte meg a kirobbanó energiám mely valószínű hogy a Yoko-san-tól kapott táptablettától lehetett. Igaz hogy rossz íze volt de hamar megtette a hatását. - tűnődtem majd aprót bólintottam. - Nos amit elemezni szeretnék miközben eszel az nem más mint a technikád, a védekezésed és az erőd, ugyanis amint azt láthattam a sebességeddel és a helyzetfelismeréseddel nem igazán vannak gondok. Szóval holnap keményen rá fogunk gyúrni a fizikai edzésekre és a technikai elemek kifinomult rendszerének megértésére, megtanulására, ugyanis hiába erős egy ütés ha nincs meg a kellő technikád a beviteléhez! - tartotta fel mutató ujját miközben magamba toltam néhány csirkeszárnyat az elemzés alatt.

- Igenis Tatsuma-san! - nyeltem le a falatot.

- De egyenlőre pihend ki magad! Mára nem terveztem több edzést, maximum később csatlakozhatsz hozzám egy forró fürdőre a privát melegvízű forrásunkban hogy kellőképpen relaxáljanak az izmaid.

- Igazán megtisztelne vele! - csillantak meg a szemeim.

- Rendben akkor ezt megbeszéltük. Naoto-kun úgyis tudja a napirendem szóval majd akkor ott várlak este. Addig is engem szólít a kötelesség, te pedig egyél amennyi beléd fér, és pihenj egy keveset mára! Az igazi munka csak holnap kezdődik! - nézett a szemembe tűzzel teli tekintettel mire nagyot bólintottam. - Addig is "au revoir"! - állt fel a székéből majd elhagyta a szobát, én pedig alaposan megtöltötten a bendőm a finomabbnál finomabb fogásokkal, ebéd után pedig a "kajakóma" beálltának hála alvással töltöttem a nap hátralevő részét.

Helló mindenki szeretném bejelenteni hogy Akane tesvíreinek design-ja kicsit megváltozott úgyhogy itt az új fanart róluk, habár a "Szereplők" fejezetben is meg lehet tekinteni de gondoltam ide is kirakom úgyhogy tessék:

Remélem tetszett a rész is meg a fanart is, és bocsánat hogy csak most sikerült befejeznem ezt a fejezetet de eddig őszintén ezen dolgottam úgyhogy remélem megérte és elnyerte a tetszésetek ❤️😊