⚠Trigger Warning⚠

Megvető pillantások mindenütt. A levegőben tapintható volt a feszültség ahogy végigsétáltam a folyosón. Néhányan összesúgtak a hátam mögött ahogy elhaladtam mellettük. Nem láttam az arcukat. Csupa sötétség vett körül de mégis éreztem a jelenlétüket. Próbáltam összehúzni magam amennyire lehet hogy ne menjek neki senkinek de még a járólapot sem láttam. Tisztában voltam vele hogy pontosan miről is szól közöttük a beszélgetés. Rólam. Mint mindig. Az egyetlen gyermekről aki sikerrel járt és megkapta mind két szülő képességét. Egy Szörnyetegről aki hősnek készül. Mindig is így kezeltek de annak ellenére is fáj hogy már hozzá szoktam a durvábbnál durvább jelzőkhöz melyekkel illetni szoktak. Az egyik pillanatban valaki fellökött én pedig a padlón landoltam. Felnéztem a személy irányába de csak fehér szempárak és fogak tekintettek vissza rám gonosz kisugárzással.

- Hé! Vigyázz már merre mész! Egy ilyen söpredéknek nincs joga rám nézni se nemhogy hozzám érni! - tekintett le rám lenézően mire a csoportjában lévők hangos nevetésbe kezdtek. Hátrálni kezdtem a földön csúszva míg a hátam neki nem ütközött valaminek. Szemeim felvezettem és megkönnyebbült sóhaj szakadt fel ajkaim közül amint szembesültem kinek is ütköztem. Segítő kezét nyújtotta felém.

- Kelj már fel Csonti! - forgatta a már tőle megszokott módon vörös íriszeit melyek szinte már reményt adó fényként törték meg a sötétséget. Magabiztosan megfogtam a kezét majd felhúztam magam rajta. Ám amikor felálltam se engedett el sőt gyorsan megfordult és elkezdett húzni maga után.

- Hé! Merre viszel?! - kiáltottam neki ahogy kapkodtam a lábaim utána de ő nem felelt. A sötétség még mindig körülvett így rajta kívül még mindig nem láttam semmit. Csak engedtem hogy vezessen. Szinte lelassult az idő körülöttem.

- Akane? - szólt hátra még mindig a menetirány felé nézve.

- Hm? - kaptam fel a fejem. Arcát enyhén hátra fordította hogy rám nézhessen és szóra nyíltak ajkai.

- Szeretlek. - hangzott el az egyetlen szó melyről már hónapok óta reménykedek hogy meghallom tőle. A lelkemig hatolt. Szemeim tágra nyíltak. Halvány mosoly jelent meg arcán miközben még mindig maga után vonszolt. Egy pillanatra lehajtottam a fejem majd néhány könny között egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám. Másik kezemmel letöröltem a szemeim aztán visszavezettem tekintetem rá.

- É-Én is szeret- -belémfagyott a szó. Nem ő volt előttem többé. Jól ismertem a személyt. Bárhol felismertem volna. Vörös tincsei zuhatagként omlottak vállaira. Hegyes fogai fehéren csillantak fel a sötétben ahogy kajánul vigyorgott felém míg skarlát íriszei gonoszul világítottak. Hegyes körmeit csak nem belevéste a bőrömbe ahogy alkaromat szorította. Rémület fogott el. - A-Akuma-?

- Komolyan azt hitted hogy bárki is szeretni tudna téged? Nagyon könnyű átverni Akane~ -kuncogott fel ahogy egyre erősebben szorította a kezem.

- Engedj el! - gyűltek könnyek a szemembe és elkezdtem rángatni a karom hátha sikerül kiszakítani. Próbálkozásom kudarcba fulladt. Megalázottnak éreztem magam. Vörös vér buggyant ki bőröm alól ahogy körmei felsértették a húsom. - Hová viszel? - kérdeztem halkan fakó tekintettel feladva a harcot ellene miközben csíkot húzva magunk után a vérem beszennyezte a tiszta járólapot.

- Majd meglátod. - vonszolt tovább maga után míg nem egy ajtót hallottam becsukódni magam mögött. Még mindig csak korom feketeséget láttam magam körül de egy szellő fuvallatából tudtam hogy már nem az épületben tartózkodunk.

- Hol vagyunk?

- Mi az nem látsz a szemedtől? - fordult hátra hozzám.

- Nem. Éppenséggel semmit sem látok.

- Pfffft- Megvakultál mint az a hülye barátnőd Aiko? - kacagott hangosan. - Mindegy is annyit kell tudnod hogy a lehető legjobb helyen vagy Kedvesem. Így legalább meglepetés lesz számodra a kis ajándékom~

- Mi? Te meg miről- -hirtelen megrántotta a kezem így elé kerültem vele szemben. A sebességtől mellyel meghúzott hátrálni kényszerültem hogy megtartsam az egyensúlyom de valamin átvitt a lendületem. Ha jól éreztem egy korláton. A fejem egyre lejjebb ereszkedett ahogy a lábaim már szinte fölém kerültek. Akuma a korlát másik végére támaszkodva figyelte végig ahogy rémülettel teli szemeim az övéibe merednek. Gonosz mosolya még mindig fényesen villant fel a sötétségben. Kezeim tehetetlenül nyújtottam felé segítségkérés képpen de ő csak állt ott és várta amíg a koponyám széjjel nem törik az épület mellett kialakított aszfalt tükörsíma felületén és sötétszürke színét vérem vörösre nem festi. Minden lelassult körülöttem. Hajam lobogott az esés keltette menetszéltől, én pedig egyre távolodtam az egyetlen személytől akit látni véltem. Ám mielőtt véglegesen be nem csapódtam volna a betonba megláttam még valakit Akuma mögött. A szőke, égbe meredő tincseit és skarlát szemeit bárhol felismertem volna. Karjaival átkarolta Akuma derekát és egy lassú-gyengéd csókot nyomva nyakára, szemeimbe nézett. A talaj centikre volt tőlem én pedig felriadtam amint földet értem volna. Ijedtemben gyorsan felültem az ágyamon. Zihálva markolásztam a takaróm puha anyagát miközben könnyek folytak végig az arcomon.

Végignéztem... - hasított belém szokatlanul nyugodt hangja miközben léptei közeledtét véltem érzékelni magam mögött. Nem voltam vele mégis mintha éreztem volna egy kezet ránehezedni a vállamra. - Tudom hogy milyen nagy nyomás neked az hogy megkötöttük ezt a szerződést magunk között hisz sok rosszat tettem már veled... Viszont azt a gyökeret biztos hogy nem lopnám be tőled mégha le is löknélek az iskola tetejéről se. - kuncogott majd éreztem ahogy hátát az enyémnek támasztva leül mögém. E mondat hallatán keserű nevetés szakadt fel belőlem.

- Sajnálom... - suttogtam magam elé. Nem akartam szembenézni vele így a fénynél maradtam. Felhúztam a térdeim és gyengéden átkaroltam őket.

Ugyan mit?

- Azt hogy annak ellenére amiket mondtam... Mégsem tudok bízni benned...

Ez érthető igazából... De majd megpróbálom elnyerni valahogy a bizalmad ne aggódj emiatt. Nem szívom mellre.

- K-Köszönöm... - emeltem fel a fejem majd a mennyezetre vezettem a tekintetem.

Ahogy látom nemsokára szól az ébresztő te meg nem hiszem hogy vissza akarsz aludni szóval mehetnénk reggelizni ha gondolod. - fordult hátra rám nézve.

- Igen igazad van. - toltam ki magam az ágy szélére majd letéve lábam a hideg kövezetre felszisszentem. Hezitálva ugyan de ellöktem magam az ágytól szembe találva magam a tükrömmel.

Nézz bele Akane! - karolta át a vállam majd mintha felemelné az állam a fülembe súgta: - Mi ketten már egyek vagyunk. Mint az ész és a szív. Ha csak az egyik diktál sosem teljesedhet ki másik nélkül... Csak együtt lehetnek erősek... Ahogy mi is... - hangja lágy volt és mentes mindenféle gonoszságtól. Nem ismertem magamra. Smaragdzöld íriszeim középen megtörve vörösbe torkollottak és mintha Akuma halvány körvonalai rajzolódtak volna ki mögöttem. Tágra nyíltak a szemeim a meglepettségtől. Bátortalanul felé fordítottam a fejem de senki nem volt ott. Mégis mintha nem lennék egyedül a szobában. Erre az érzésre vártam egész életemben. Megnyugodtam. Nagy levegőt vettem és mikor kifújtam magabiztos léptekkel a konyha felé vettem az irányt. Üres volt a helyiség de nem bántam. Mivel korábban keltem a szokásosnál úgy határoztam hogy az egész családnak elegendő reggelit készítek. Sonkás, sajtos rántottát, paradicsommal és uborkával körítve. Mire végeztem a tálalással kiszálingóztak a többiek is. Mivel nem akartam hogy észrevegyék a szemem már előbb végeztem a sajátommal és sebtében köszöntöttem csak őket. Megmondtam Anyámnak hogy a hamarabbi járattal megyek így miután gyorsan felöltöztem és összepakoltam a holmim kifutottam az állomásra hogy elérjem a vonatot. Szerencsére még időben fel tudtam rá szállni így nem kellett a következőre várnom. Bedugtam a fülesem és magával ragadott a zene. Elvitt messzire a távolba. Egy tenyér érintését éreztem a felkaromon ami visszarántott a valóságba. Felé fordultam.

- Bakugou? - kérdeztem ahogy kihúztam a fülhallgatóm.

- Inkább nekem kellene meglepettnek lennem. Hogyhogy ilyen korán vagyunk Akane? - ült le mellém.

- Ja tényleg! - csaptam a homlokomra. - Nem a szokásos járaton vagyok. Bocsi elfelejtettem. De amúgy azért vagyok ilyen korán mert hamarabb keltem mint általában. - néztem a szemeibe. Láthatóan feltűnt neki a változás most hogy közelebbről látott mert furcsálló fintorba rándult az arca.

- Kontaktlencse?

- N-Nem... Nem igazán... - tűrtem el a hajam a fülem mögé zavartan.

- Akkor?

- Lehet hogy dühös leszel ha elmondom de- Az a helyzet hogy tegnap este leültem meditálni és kötöttem egy szerződést a másik énemmel, így most ő is ki tud kerülni a fényre. Ezért felemás a szem-

- Hogy mit csináltál?! - nyíltak tágra a a szemei elszörnyülködve. - Nem ez volt aki a Sportfesztiválon-

- De igen-

- Te normális vagy?! Ha elszabadul-

- Nem-Nem! Semmi ilyesmi nem fog történni. Megbeszéltem vele mindent és ha akármi gyanús dolgot tenne egyből menne vissza a rácsok mögé. Másszóval uralom a helyzetet. Végtére is én vagyok a fő személyiség. Nagyobb hatalmam van mint neki.

- Aha láttam hogy Aiko ellen is teljesen uraltad a helyzetet. - forgatta a szemeit.

- Az egy teljesen más helyzet volt! Ez most-

- Nyugi-Nyugi tudom. Bízok benned szóval nem kell magyarázkodnod. De ha valami nem stimmel kiütlek geci nem fogok kockázatni hogy itt most mészárlás lesz vagy nem. Értve vagyok?

- Teljes mértékben. - kuncogtam. Megosztottam vele azokat a részleteket amiket még fontosnak tartottam de természetesen se magárol a belső helyemről se az álmomról nem beszéltem neki. Jobb ha nem tud róluk. A UA-nél leszálltunk és besétáltunk az osztályba. Természetesen csak ketten voltunk. Bakugou ledobta a cuccát a padjához majd Aiko-éban foglalt helyet felém fordulva. Egészen addig így folytattuk a társalgást míg Aiko ki nem rángatta a székéből.

- Na végre! Hmph! - huppant le elém miután eltávolította Bakugou-t.

- Tch- Amúgy is menni készültem!

- Tudd is hol a helyed Süni! - fonta össze a karjait mellkasa előtt. Én csak halkan kuncogtam.

- Fogd be Time Stopper Bitch! - forgatta a szemeit majd a helyére sétált.

- Azt hiszem én is megyek- -hátrált pár lépést Todoroki látva Aiko-t aki mint egy időzített bomba várt arra hogy mikor támadhatja már le a kiszemelt áldozatát egy tüsi hajú fiú formájában. Ám amint meghallotta ezt a mondatot egybőlegváltozott a hangulata.

- Miiii? Neee! Sho!! Ne menj!! - nyújtotta ki kezét felé kétségbeesetten.

- Ai semmi baj. Beszélgessetek csak Akane-san-nal. Ahogy látom rajta fontos mondani valója van számodra. - utalt a szemeimre majd lágy mosollyal az arcán megsimította szerelme haját és a helyére sétált. Aiko durcás fejjel fordult felém.

- Hmph- Mi olyan fontos hogy elszakíts az én Sho- Uram isten neked mi van a szemeddel?! - ugrott meg a székében mire gyorsan lehadartam neki a helyzetet. - MIII?! Te normális vagy?! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?! Az a ribanc majdnem-

- Aiko! Nyugi! - fogtam be a száját a kezeimmel gyorsan próbálva megelőzni hogy a figyelem középpontjába kerüljünk de persze már késő volt. Mindenki minket figyelt. - Bocsi srácok! Nyugodtan folytassátok csak a bájcsevelyt! Ne is törődjetek velünk! - nevettem zavartan mire Aiko csak megforgatta türkizkék szemeit.- Nem fogsz ordítani? - fordultam hozzá mire megrázta a fejét. Lassan elvettem a kezem. - Szóval... Tudom hogy ez nagyon kockázatos de bízz bennem ezúttal kézben tartom a dolgokat. - néztem mélyen a szemébe.

- Én bízok benned Akane. Benne nem bízok!! - mutatott a homlokomra.

- Tudom... De hozzá kell szoknod. Szóval mint mondtam-

- Hé mindenki! Itt van Kuno Akane? - hallottam egy hangot az ajtó felől majd amint kiszúrt Hatsume Mei az asztalomhoz rohant és nagy erővel rácsapott. - Sürgősen beszélnünk kell a hősruhádról!

- I-Igen én is fel akartalak keresni vele.

- Változtatni kellene egy kicsit vagy a harcstílusodon vagy magán a ruhán ugyanis minden egyes gyakorlás után rengeteg javítást igényel.

- Igen tudom.

- Hatsume-san! Én is szeretnék pár változtatást beépíteni az enyémbe. Megoldható lenne?

- Mi az hogy?! Erre vártam egész életemben hogy beépíthessem a Baby-eim végre! Gyertek el a műhelyembe ebédszünetben mert az hosszabb mint a többi és úgyis csak utána van gyakorlati órátok.

- Oké.

- Rendben akkor ott találkozunk! - pördült meg majd kisuhant az osztályból. - Az én Baby-eim végre gazdára lelnek~

- Micsoda egy fura csaj! - kuncogott Aiko ahogy végigkísérte szemeivel Mei-t. Én is csak mosolyogni tudtam a megjelenésén.

***

Ahogy azt el is terveztük Hatsume-san műhelyében kötöttünk ki ebédszünetben. A helyiség tele volt mindenféle kiegészítő felszerelésekkel.

- Foglaljatok helyet! - gurított ki két széket nekünk.

- Köszönjük! - foglaltunk helyet.

- Szóval itt is lennének! -jött fel két hologrammos próbababa rajta a ruháinkkal.

- Hűha! - maradt tátva Aiko szája.

- Szóval nekem ezek az elképzeléseim. - nyomott meg egy gombot majd teljesen megváltozott a kép.

- Nekem lenne egy kis javaslatom még. - állt fel Aiko majd felkelt és Mei a kezébe nyomta a tabletjét melyen el tudja végezni a változtatásait. - Ez nem kell! Ezt így ide, ezt meg kicsit így és- Voilà!

- Ohh remek! Nagyon jól néz ki! És harc szempontjából igen praktikus! Viszont biztos hogy el akarod dobni a szallagokat?

- Igen. A Sportfesztiválon rájöttem hogy tudok anélkül is harcolni. Úgyhogy nem kell.

- Rendben akkor neked el is indítom a gépeket amég Akane-san is dolgozik a sajátján. - nyújtotta nekem is a tabletet amit el is fogadtam. - Te pedig nyugodtan edd meg az ebéded Aiko-san!

- Köszönöm! - huppant vissza Aiko miközben én a ruhámat tökéletesítettem.

- Azt hiszem ez így jó lesz. - mutattam meg a végeredményt.

- Te- Jó- Ég- Hiszen te-

- Shhhh! Te is beleraktál olyan elemet!

- Az igaz de mi-

- Tudom-Tudom! Nem kell mondani! - pirult ki az arcom. Mei nem igazán értette a helyzetet de csak vállat vont.

- Ez is nagyon jól néz ki! Menten hozzá is látok! Te is egyél nyugodtan Akane-san! - mosolygott majd neki is állt a munkának. A szünet végére el is készültek. - Rendben Aiko-san próbáld fel! - nyújtotta neki a darabokat majd Aiko bólintva fel is vette a ruháját.

- Jéé! Mintha rám öntötték volna! - nézegette magát a tükörben és elkezdte befonni a haját. - Tch- Ez mindig zavar úgyis- -morogta az orra alatt.

- Igen nagyon jól áll Aiko! - mosolyogtam majd neki álltam én is felöltözni. - Wow! Nem hittem hogy ez ennyire jól fog kinézni Hatsume-san! - ámultam el. - Nagyon minőségi munka!

- Igazán köszönöm Akane-san!

- Na de most már meg kell mutatom Todoroki-nak! - ragadott karon Aiko majd kihúzott a műhelyből.

- Köszönjük Mei! - kiáltottam vissza neki még az ajtóból majd Aiko után kapkodtam a lábaim. Aiko egyből ki is szúrta a szerelmét és a háta mögé lopózva betakarta szemeit a kezével.

- Ki vagyok? - kuncogott halkan.

- Hmmm... Nem is tudom... Talán a Menyasszonyom? - mosolygott sejtelmesen majd lassan levette Aiko kezeit a szeméről és megfordult. Ahogy meglátta a ruhát teljesen lefagyott.

- M-Mi az? Nem tetszik Sho? - nézett aggódva Todoroki-ra. Shouto egyből észre is vette a különleges kiegészítőt ami Aiko derekán pihent. Hirtelen megragadta a csuklóját és a háta közepére szorítva a háta mögé került mintha lefegyverezné. Az állát lassan Szerelme vállára hajtotta majd mély rekedtes hangon a fülébe súgta: - Valahol láttam már ezt az övet~

- Sh-Sho... M-Mit csinálsz? - pirult ki teljesen Aiko arca és ahogy láttam már az ájulás határán táncolt.

- Nyugi-Nyugi Ai csak vicceltem! - mosolygott ártatlanul rá ahogy elengedte a lányt.

- Cs-Csak gondoltam m-match-elhetnénk.. - érintette össze mutató ujjait miközben még jobban elvörösödött az arca.

- És milyen jól gondoltad! - húzta egy lágy csókra szerelmét. Aiko halványan belemosolygott a csókba. Ábrándozva néztem őket. Bárcsak valami ilyesmit kapnék én is! - gondoltam magamban.

Ne aggódj még ha együtt is lennétek akkor sem kapnál ilyet tőle! Túl gyökér hozzá! Hahahaha! - nevetett fel Akuma.

Ne mondj már ilyet! Elrontod a kedvem-

Na nézd már itt is jön! - hahotázott a földön fetrengve ahogy meglátta a dühtől fűtött Katsuki-t felém trappolni.

- Hé! Csonti!! - arca szinte izzott.

- B-B-Bakugou? N-Ne kapd fel a v-vizet!

- Oi! Hogy gondoltad hogy ellophatod a stílusom?! He?!

- N-Nem- É-Én csak-

- Mit?! Picsa?!

- Semmi csak- Mindegy- K-Különben is miért olyan nagy probléma ez neked? Aiko is ellopta Todoroki övét!

- Most szórakozol velem? Ők már konkrétan házasok!

- P-Pedig én csak azt akartam hogy- -ragadt belém a szó egy pillanatra- Mindegy....

- Mi a faszt akarsz? Még ne vegyelek el? - forgatta a szemeit dühösen miközben végigmérte az új ruházatom. Elpirulva meredtem a szemeibe. Hirtelen két kezet éreztem a vállamon majd hogy elránt a fénytől.

- Ki menne hozzá egy ilyen idiótához mint te? Csak teccett a stíló jó? Koppanjál! - fordult volna meg Akuma hogy elsétáljon de gyorsan visszavettem a fényt és odaugorva hozzá Katsuki mellkasának ütődtem a kinti világban is.

- Mi a faszt beszélsz Picsa? - hörögte fogai közdt.

A-Azt hiszem most felhúztad- nyeltem nagyot.

- B-Bakugou- S-Sajnálom hogy ilyet mondott d-de ez nem én voltam h-higyj nekem- Kérlek ne üss m-meg- Várj csak! Neked vérzik az orrod? - néztem rá furcsán majd megtapogatva az orrát és csakugyan vér szivárgott belőle.

- N-Nem! Mi a faszról beszélsz?! - kapta el az arcát majd egy pár lépést távolabb ment tőlem.

- De ez pedig az-

- Cs-Csak Shitty Hair és én gyakoroltuk az egyik új ütését és- U-Ugye Kirishima?! - nézett rá szúrós szemekkel.

- I-Igen! Hogyne Bro! B-Bocsi érte!

- Na ugye látod?

- Ja-Ja persze! - kuncogtam.

- De ennyivel nem úszod meg Csonti! - törölte le az orrát.

- Majd a csatamezőn rendezzétek le légyszi! - sóhajtott Aizawa majd becsukta maga mögött az ajtót. - Ma én fogok helyettesíteni. All Might éppen sürgős parancsot kapott egy gonosztevő elkapására. Úgyhogy... Irány kifelé... - fordult sarkon mi pedig egyből a szokásos helyszínre vettük az irányt hogy részt vegyünk utolsó gyakorlati óránkon mielőtt kivezényelnének minket a Hősügynökségeinkhez.