Ahogy azt Katsuki mondta, nem is volt sok ember az állomáson bár nekem a hely még mindig kopár és unalmas hangulatot sugárzott magából. Bakugou helyet foglalt az egyik padon mire én is lehuppantam mellé halkan fütyörészve miközben oldalvást rávezettem a tekintetem. Az arca komoly volt és ahogy a szemét fürkésztem teljesen belemerült a gondolataiba. Szóra nyitottam a szám hogy megtörjem a csendet de megelőzött. Ahogy felém fordult a tudatosult bennem hogy amit mondani fog az nem biztos hogy tetszeni fog.

- Mi a faszért nem tudtad legyőzni azt a Gyökér Denki-t?! - üvöltötte az arcomba a semmiből. Tágra nyílt szemekkel hallgattam miközben enyhén lobogott a hajam a kiabálás okozta erőtől. - Nem hiszem el baszki hogy pont attól a kettőtől kaptunk ki! Hogy lehetsz ekkora-

- Már megbocsáss de nem az imént mondtad hogy ne rágjam magam emiatt?! - vágtam a szavába mialatt egyre feljebb emeltem a hangom vele szemben.

- Szerinted nem tudom?! Annyira hülyének nézel hogy nem emlékszem arra ami elhagyja a szám?!

- Én nem ezt mondtam!

- Mindegy! Eddig visszatartottam pont azért hogy Recovery Girl-nek meg a többi Idiótának ne kelljen hallania ahogy lecseszem a fejed és hogy ne robbantsam rád az épületet!

- Woah! Jól hallottam? A híres Bakugou Katsuki törődik valaki mással magán kívül?

- Akane ne húzz fel ennél jobban! - csikorogta fogai közt amikor hirtelen belerobbantott a padba amin ültünk teljesen összetörve azt. Gyorsan felpattantam.

- Mi a faszt csinálsz?!

- Ez is a te hibád! Ha nem mondtad volna ki!

- És ezt szerinted ki fogja megtéríteni?!

- Nem én az biztos! Amúgy is véletlen volt..

- Véletlen? Hogy lehet véletlenül felrobbantani egy padot?! - hadonásztam idegesen magam előtt.

- Csak akaraton kívül kitört a feszültség belő- - üvöltött de egyik pillanatról a másikra elhalkult. Értetlenül álltam vele szemben gyengéden összefogva a kezeim magam előtt.

- Bakugou? Minden rendben? - tettem egy lépést felé mire elkapta a kezeim és közvetlenül a szemei elé helyezte őket. - T-Te meg- M-Mit-? - ült ki az arcomra enyén a pír majd elfordítottam a fejem miközben erőtlenül magam felé húztam a végtagjaim.

- Shh! - intett csendre amíg alaposan szemügyre vette az ujjaim. Egyszer csak rám pillantott. - Ezeket mikor szerezted? - markolt erősen.

- H-Hát tudod... A-Amikor kijönnek a csontjaim, azoknak utat kell vájniuk maguknak- -fordultam vissza de ő csak tágra nyílt szemekkel meredt vissza rám. Lassan elvettem a kezem és egy pisztolyt formálva a padba lőttem egy ujjpercet. - Hát tudod így: Pew-Pew! - tartottam fel neki a mutatóujjam amin tisztán láthatóvá vált egy repedés a bőrömön.

- Pfujj! Vidd innen! Ez undorító!

- Hát tudod minden Quirk-nek vannak hátrányai! - tettem a számba az ujjam hogy ne legyen véres minden.

- Tch... Pontosan tudom... - kapta elő a táskáját majd nekem dobott egy zsebkendőt. - Ne nyalogasd már! Nem vagy vámpír vagy ilyesmi-

- K-Köszönöm- -csavartam bele az ujjam kissé döbbenten. Ekkor futott be a vonat.

- Ja-Ja tökmindegy- -indult el a szerelvény felé. Felkaptam a tatyóm és követtem őt aki egyből a szokásos négyes ülés felé vette az irányt. Ledobta a cuccát az egyik háttal a menetiránynak néző székre majd amellé telepedett le. A háttámlákra szétdobta karjait aztán végigkísérte lépteim amég én is leültem vele szemben. A kezemet kezdte pásztázni.

- És ez nem okoz kárt a ruhádban is? - kérdezte enyhén a széknek dőlve.

- De. Pontosan ezért terveztem megkeresni Hatsume Mei-t a "H" osztályból hogy nem segítene-e változtatni egy keveset a stílusán.

- Nem is értem hogy ha tudod a Quirk-öd működését miért nem egy ahhoz igazodó ruhát terveztél neki- -nézett ki az ablakon.

- Ne haragudj de 6 évesen nem nagyon foglalkoztam azzal hogy ez hogy fog hatni az anyagra. - fontam keresztbe a karjaim magam előtt. - Mellesleg az eredeti elképzelés szerint a ruha összeforr ha elszakad- -dozzogtam.

- Pfffft- Összeforr? - nevetett fel. - Mégis honnan szedtél ilyen ötleteket?

- Ahj fogd be! - kuncogtam a végére én is majd lazán hozzá vágtam a táskám.

- Hát tudod én is kiskoromban találtam ki a sajátom. - kapta el könnyedén a tárgyat és kinézve mögűle lassan visszaadta azt nekem. - És mégis igazodik a Quirk-ömhöz. Azt már meg sem említve hogy milyen jól mutat rajtam! - mondta öntelt mosollyal az arcán.

- Pontosan tudom. Szerinted vak vagyok? - motyogtam az orrom alatt. Nem vagyok én Aiko- sóhajtottam.

- Mit mondtál?! - emelte feljebb a hangját arra asszociálva hogy valami sértő hagyta el az ajkaim.

- Csak azt hogy túl nagy az Ego-d! - nevettem fel mire csak összehúzott szemekkel pásztázott.

- Tch! Mondj amit akarsz! De a dizájnom akkor is stílusos! - húzta el az orrát durcásan.

- Igen-Igen! - legyintettem neki.

- Inkább ahelyett hogy a ruhámmal foglalkozol, törődj inkább a sebeddel Csonti! Átázik a zsebkendőd. - jegyezte meg gúnyosan miközben egy újabbat nyújtott nekem a táskájából.

- Köszi! - nevettem ahogy a sebem köré tekertem.- Amint azt látod ez is az egyik gyengeségem.

- Mármint?

- A vérveszteség.

- A vér- -bámult rám elkerekedett szemekkel amikor egyszeriben egy őz miatti hirtelen fékezés következtében a padlóra zuhant. Természetesen kitört belőlem a vihogás. - Ahj fogd be! - kelt fel a földről szemeit forgatva majd a mellettem lévő széken foglalt helyet ugyanúgy szétdobva karjait mint az imént.

- Nem kell puffognod befejeztem~ - mosolyogtam gúnyosan mire csak elkapta a fejét. - Mellesleg ha már itt tartunk neked milyen gyengeségeid vannak?

- Tch- Mintha elmondanám-

- Naaa! Ez így nem fair! Te már tudod az enyém- -húztam el a számat.

- Te bajod hogy elárultad~ -fordult vissza vállat vonva.

- Csaló-

- Pfffft- Na jó elmondom egy feltétellel. - tartotta fel nekem az egyik ujját.

- Mi az-Mi az? - ültem feljebb a székemen izgatottan.

- Na ne pattogj már! Szóval... Ha elmagyarázod nekem hogy hogyan került bele a számod a névjegyzékembe.

- A- Számom-?

- Mhm!

- Őszintén szólva- Fogalmam sincs.. Bár van egy érzésem hogy úgyse hiszed el.

- Hát ha nem én voltam akkor más nem lehetett csak te. Nézd! -vette elő a telefonját hogy feloldja a képernyőt majd a névjegyzékét a szemeim elé tartotta hogy meg tudjak bizonyosodni róla.

- A-Aiko!!! - pirult el az arcom amint megláttam a sorokat.

- Mi?! - húzta vissza a telefont és a képernyőre tapadt a szeme. - Egyszer lerobbantom a kibaszott fejét! - zárta le a képernyőt.

- K-Ki se t-törlöd? - kérdeztem félénken.

- Faszt! Rá kell bizonyítanom valahogy!

- M-Milyen igaz- -mosolyogtam a tudattól hogy egy darabig így marad a nevem a listájában. - De akkor úgy hiszem nem fogod megosztani velem... - mondtam kissé lehangoltan.

- Hát- Mivel nem te csináltad ezért azt hiszem már nem számít. Úgyhogy- Elmondom. De soha senkinek nem adhatod tovább! Ha megtudom nem éred meg a holnapot- Világos? - szegezte nekem szúrós tekintetét.

- Nem fogom igérem! - csillogtak a szemeim izgatottan.

- Tch- Szóval az egyik amit nagyban befolyásol a Quirk-öm az a tenyereim. Sokkal érzékenyebbé teszi őket a robbantásaim.

- Wow! Bár ez szinte magától értetődő. - fogtam az állam elgondva.

- I-Illetve van mégegy... - halkult el egy pillanatra mire egyből felé fordítottam a fejem.

- Igen? Mi az?

- A hallásom rengeteget romlott az évek alatt... bár még nem kellenek segédeszközök vagy ilyesmi... De minden esetre néha elég torz amiket hallok szóval- M-Mindegy is! A lényeg hogy befolyásolja! - szorította ökölbe a kezét ami egyből füstölni kezdett. Óvatosan ráhelyeztem a sajátom és miután hirtelen rám kapta a tekintetét mélyen a szemeibe néztem.

- Biztos nehéz lehet...

-N-Nem kell a sajnálatod!! - kapta ki a kezét az enyémből. - Ettől nem vagyok hátrébb vagy ilyesmi...

- Nem is ezt akartam kifejezni. Hanem hogy úgymond sok terhet kell ez által cipelned. Ha tudnám az összeset levenném a vállaidról. - mosolyogtam rá halványan. Egy pár másodpercig csak tág szemekkel meredt rám.

- Tch- Tökmindegy- -fordította el hirtelen a fejét mire csak kuncogni kezdtem. Rövid időn belül neki is mosolyra húzódott a szája. A vonat lassítani kezdett mivel elérkeztünk Bakugou megállójához.

- Na nekem lépnem kell! Holnap találkozunk Csolti! - kacsintott miközben felállt mellőlem felkapva a holmiját.

- I-Igen! Szia Bakugou! - integettem neki ahogy az orra előtt becsukódott a szerelvény ajtaja. Egy darabig még néztem ahogy egyre távolabb kerülök tőle de nemsokára alakja eltűnt szemeim elől. Kikerestem a táskámból a fülesem és bedugva azt a telefonomba meg a füleimbe, elindítottam egy számot mellyel nagyon könnyen tudok azonosulni. Nem volt sok hátra nekem se így a hamar megérkeztem a megállómhoz miközben a zene hullámai egy teljesen más világba repítettek a naplemente fényének színei által beterített tájon keresztül. Miután leszálltam visszaraktam a fülhallgatóm a táskámba és nélküle folytattam utam haza a már jól ismert úton. A kertkapu ki- majd bezárása után a kikövezett ösvény egészen az ajtóig vitt. Ám ekkor megtorpantam és egy váratlan gondolatnak köszönhetően megkerülve a házat, a hátsó kertbe vettem az irányt. A kis tavunk szélén lévő kő tövébe ledobtam a tatyóm és egy határozott mozdulattal felpattantam a tetejére. Török ülésbe helyezkedtem el és a két térdemre raktam a kezeim. Mélyen beleszippantva az őszi esti szellő hűvös illatába lassan elsüllyedtem a tudatom mélyére míg végül szembetaláltam magam a már jól ismert vörösen izzó szempárokkal. Lassan, kimérten lépett ki a fényre.

Rég voltál már itt ilyen formában. Eddig mindig csak halványan tűntél fel. - lépett volna még egy lépést de a láncok visszarántották a kezeit. - Tch-

Most volt időm arra hogy teljes formámban megjelenjek előtted. - vontam vállat.

Na és mi szél hozott szerény hajlékomba? Megkínálnálak valami sütivel vagy teával de amint látod elég korlátozottak a dolgok amiket megtehetek. - utalt a végtagjaira.

Ne aggódj nem csevegni jöttem. Valami fontosabb dolog miatt vagyok itt. - ültem le vele szemben majd összetettem az ujjaim.

Oh igazán? Végülis ez várható volt -mondta elgondolkodva miközben ugyan azt a pozíciót vette fel amit én azzal a különbséggel hogy kezeit hátrafeszítették a láncok. Ahogy azt le tudtam olvasni róla, mindenképpen a fényen akart lenni már csak azért is hogy a szemébe nézhessek- hisz nem mindennap látogatsz meg teljes alakban, annak ellenére hogy ezt fél formában is megoszthattad volna velem. Szóval azt el kell mondjam hogy lekötelezel a jelenléteddel Akane~ Teljesen megtisztelve érszem magam~ -villantak ki enyhén hegyes szemfogai széles mosolya alól.

Ja-Ja! Hagyjuk ezt a formaságot Akuma és ha lehet ne húzzuk az időt!

Oh persze-persze! Kezdj csak bele nyugodtan.

Tehát ahogy azt már mondtam ez egy fontos dolog amit most közölni fogok úgyhogy jól figyelj! Amint azt te is tudod a mai nap kikaptunk Denki és Kirishima-tól-

Mhm! - bólintott.

Rá kellett jönnöm egy nagyon lényeges dologra-

Na és mi lenne az?

Az hogy erősebbé kell válnom, viszont ez nem fog működni azzal hogy te le vagy láncolva... - ejtettem ki a szavakat a számon. Kezeim enyhén remegni kezdtek amint megláttam egy furcsa csillogást a szemében melyről nem tudtam eldönteni hogy gonosz, vagy együttműködő szándékú.

Nem hiszem el! - kuncogott fel hirtelen. - A híres nevezetes Kuno Akane a felszabadításom fontolgatja? - kezdett fodrozni a víz körülötte ahogy a teste rángatózott a nevetéstől miközben az arca a fenti világ felé nézett. Egyszer csak abbahagyta és lassan visszafordult hozzám - Mit ne mondjak, érdekes ajánlatnak hangzik. Csak nem kezded felfogni hogy én is a részed vagyok? Akane? - nézett végül mélyen a szemembe. Végig futott a hátamon a hideg hiszen teljesen igaza volt. Magamat láttam. Leláncolva, megtörve és reményvesztve. Valahol egész életében tisztában voltam a ténnyel de a körülmények nem engedték meg hogy ezt kimutassam neki. Nem tehettem. Ám most még is itt vagyok és egy alkut ajánlok neki. Lehet hogy teljesen el ment az eszem de a tény hogy nélküle nem vagyok képes olyan szinten fejlődni ami az elvárt lenne magamhoz képest, és a folyamatos rettegés hogy a Sportfesztiváli dolog újra megismétli önmagát nem hagy nekem más választást.

Az most nem számít hogy miért teszem, de az utóbbi időben valami más volt amikor beszélgettünk. Valami miatt úgy érzem hogy egy kicsit megváltoztál Akuma. Nem tudom hogy ez amiatt volt-e hogy megtapasztalhattad a kinti levegőt a Sportfesztivál alkalmával vagy valami teljesen mástól...

Ezt mégis hogyan értsem Akane?! - szorította össze a kezeit miközben izmait megfeszítve megpróbálta kitépni a láncokat a falból.

N-Ne! Ezt ne rossz dologként fogd fel! Nem akarom hogy fenyegetve érezd magad vagy ilyesmi... Csak... Mostanában úgy érzem vevő lennél az együttműködésre, hogy egy partnerként, vagy akár egy beugróként lehetnél mellettem. A hónapok amiket a UA-ben töltöttünk, a barátaink, szerintem jó hatással voltak rád amit nagy örömmel látok. Mindig harcoltunk egymással... - álltam fel a helyemről és pár lépéssel közelebb mentem a cellájához. - Nem szeretnéd végre elásni a csatabárdot, végre szabadon átvenni az irányítást a nélkül hogy nekem aggódnom kellene hogy valami rosszat készülsz tenni és együtt harcolni velem? Megváltozni? Életek menteni? Mellettem lenni? - tekintettem le rá. A fény átbukott a feje felett ahogy az árnyékom enyhén sötétbe borította az arcát. Szemeiben remény és meghatottság tükröződött, bár még mindig vörösen izzottak a homályban. Ajkai megremegtek és ezüstösen csillogó könnyek jelentek meg szemei szélén melyej lassan lefolytak az arcán lecsöppenve a vírze. Kinyitottam a ketrec ajtaját és még közelebb sétáltam hozzá. Végigkísérte minden egyes mozdulatom. Leguggoltam elé és lassan kinyújtottam neki a kezem.

Gondolom ígyis be kell tartanom egy-két szabályt! - kuncogott miközben az utolsó könnycseppek is belehullokttak a sötét folyadékba alattunk.

Hát... Valamivel kordában kell tartsalak. - nevettem fel miközben megvontam a vállaim. - De azokat ráérünk később is megbeszélni. Ne aggódj nem lesznek olyan vészesek! - hadonásztam magam előtt idegesen nehogy félreértse a szándékaim.

Ne aggódj! Értem... - egy pillanatra lehajtotta a fejét de hamar visszanézett rám. - Benne vagyok! - fogta meg végül a kezem jelképezve hogy az egyezség megköttetett. Fehér fény ragyogott fel ahogy a tenyereink összeértek és a láncok, a cellarácsokkal együtt eltűntek. Akuma felállt és széles mosollyal az arcán átölelt. - Tudod... Nekem mindig is csak ennyi kellett volna... Hogy elfogadj... - fúrta az arcát a vállamba.

S-Sajnálom... Hamarabb rá kellett volna jönnöm... De most az a lényeg hogy itt vagyunk! És hogy végre itthagyhatod a "Mélyt"! - toltam el magamtól hogy a szemébe nézhessek. Halvány mosoly jelent meg ajkain válaszképpen. - Most már viszont ideje indulnunk. Amint hallom Anyánk léptei közelednek. - tekintettem fel.

Menj csak előre! Én még maradok egy kicsit... El kell válnom ettől a helytől... De pár percen belül csatlakozok hozzád! - fordult el tőlem a sötétségbe meredve. Bólintottam és amint Anyám a vállamra tette meleg kezeit visszatértem a való világba. - Tudod Akane... Ez az egyezség pont kapóra jön... Úgy tűnik az álcám sikeresen m]űködött! - jelent meg gonosz vigyor a száján melyet már nem tudtam észre venni.

- Anyám! Szép estét! - fordultam felé lelógatva lábaim a perem széléről.

- Neked is Akane! - mosolygott lágyan majd leült mellém egy kisebb tálcát téve közénk. - Hogyhogy idekint vagy? A többiek hiányoltak a vacsoráról.

- Le kellett rendeznem egy-két dolgot magamban. - falatoztam a hidegtálból.

- Tudom hogy ti tinédzserek nem vagytok nagyon lelkizősek, főleg nem a szüleitekkel de tudok adni néhány tanácsot ha gondolod.

- Lehet hogy most nem ártana Anyu.

- Akkor halljam hát! Mi nyomasztja a lelked?

- Ma elvesztettünk egy csatát a gyakorlati órán Bakugou-van... És mind ezt az én hibámból...

- Ha egy kicsit kifejted a történteket annak nagy hasznát venném.

- Igen bocsi. Szóval a lényeg hogy Denki és Kirishima ellen kellett megvédenünk a bombát mert most mi voltunk a gonosztevők szerepében. Bakugou Kirishima ellen küzdött akinek a képessége hogy meg tudja keményíteni a bőrét, én pedig Denki ellen akinek pedig elektromosság a Quirk-je ami ma jelentős előnyt jelentett az esőben. Nem vettem elég komolyan az ellene való küzdelmet mivel alapvetően _nem bántásként_ nem sok ésszel rendelkezik és amikor lehetőségem lett volna rá hogy véglegesen kiüssem nem tettem meg mivel a vele való párbeszédre összpontosítottam... - hajtottam le a fejem. - Nem voltam elég erős ahhoz hogy uralkodjak magamon... -ettem néhány falatot amég magyaráztam.

- Először is, tekintve hogy a Quirk-je az elektromosságra alapszik, nem sok esélyt látok arra hogy megnyerted volna ezt a csatát. Viszont az egy elég súlyos hiba hogy nem kaptál az alkalmon hogy kiüsd, de ez egy remek alkalom volt arra hogy tanulj ebből a hibádból és ne kövesd el mégegyszer. - tette a hátamra nyugtatás képp a kezét - Még csak gyerekek vagytok, szinte nulla éles küzdelmi tapasztalattal így ez egy remek alkalom a tanulásra és a képességeitek próbára tételére, mind a fizikai mind a mentális értelemben.

- Igazad van de ha ez egy éles harc lett volna mind a ketten belehaltunk volna...

- Ezért csináljátok ezeket a gyakorlati, harci órákat hogy tapasztalatot szerezzetek.

- Értem..

- Amúgy meg hogyan veszítettetek mind a ketten miattad ha csak te harcoltál vele?

- Hát- Denki konkrétan kisütött minket egy hatalmas elektroshock lökettel, az eső pedig eljuttatta Bakugou-hoz és mind a ketten a gyengélkedőn töltöttük a nap hátralévő részét.

- Akkor esetleg nem kellene pótolnod valamit a kihagyott órákból vagy valami?

- Nem. A UA tanítási rendszere pontosan úgy van kivitelezve hogy épp az ilyen esetek miatt a diákoknak ne kelljen otthon még azzal foglalkoznia hogy esetleg pótoljanak ha egy gyakorlati órán sérülést szereznek. Ennek értelmében az elméleti óráink az első négy, a gyakorlati óráink a többi órában, ebédszünet után vannak. - fejeztem be a vacsorát mialatt levázoltam a rendszer működését.

- Ez mondjuk logikus.

- Mhm! Ezért is szeretek főképpen oda járni.

- Na ennek kifejezetten örülök! Viszont mostmár ideje lenne pihenőre térned. Ahogy azt megtudtam elég fárasztó napod volt.

- Rendben Anya de bent lenne egy hatalmas bejelenteni valóm! - mosolyogtam miközben felkaptam a cuccaim és a tálcát.

- Akkor siessünk hogy minél hamarabb elmondhasd!

- Igen! - indultunk el befelé. Amint a házba értem üdvözöltem a testvéreim és gyorsan elmostam a tálcám. - Akkor most mindenki figyeljen! Nagyon fontos dolgok kell közölnöm.

- Oh? - kapta rám mindenki a tekintetét. Mély levegőt vettem és kikiáltottam a nagy híremet.

- Ryukyu felkért hogy nála töltsem a hősi gyakorlatom!

- Wow! Gratulálok Akane! - mosolygott mindenki ahogy a nyakamba ugrottak. Elmeséltem az Aizawa Sensei által mondottakat és a napom hátralévő részét majd miután elvégeztem az esti rutinom egyből az ágyam kényelmét élvezve bújtam a paplanom alá. Mélyen beszívtam a nyitott ablakomon beáramló friss levegőt aztán lehunytam a szemem. Hirtelen a jelenlétére lettem figyelmes. Hátrafordultam hogy a szemébe tudjak nézni. Egy kicsit remegtem mivel az hogy utoljára ketten legyünk fent nagyon régen volt és még nem voltam teljesen biztos abban hogy most nem fog kapni az alkalmon és megszegni a paktumot. Velem szemben állt szótlanul.

Azt hittem már lent akarsz maradni. - próbáltam viccesre venni a figurát.

Pfffft- Biztos hogy nem! - kuncogott.

Ennek örülök! A szabályokat majd holnap tisztázzuk. Most nincs rá energiám. - sóhajtottam majd visszafordultam a képernyő felé.

Rendben. Pihenj csak! Rádfér a mai után!

Köszönöm! Jó éjszakát Akuma! Oh és még valami mielőtt elmegyek... Üdv itt fent! - mosolygtam rá bíztatás képpen.

Jó itt fent újra Akane! - vigyorgott vissza gúnyosan. Intettem neki majd felszívódva elmerültem az álmaimban.