Felértem az termünk emeletére. Végighaladtam a lépcsőt és az 1/A-t összekötő folyosón. Mikor elértem nagy lendülettel kitártam az ajtót hogy hatásos belépőm legyen de meglepetésemre senki nem volt bent. Gyorsan hátrafordultam és kimentem az osztály elé. Alig tettem pár lépést a helyiségtől amikor a hátam mögül erőszakosan megragadták a karom és a falhoz nyomtak. Mihelyt az arcom mellé helyezte kezét nagyot robbantott amitől összerezzentem. Tenyere körül fekete korom virított a vakolaton. Szembekerültem a már jól ismert izzó vörös szempárral melyekről nem tudom levenni a tekintetem. Arca vészesen közel került az enyémhez ezért enyhén elvörösödtem.

- Csak hogy megvagy! - húzódott széles mosolyra a szája. - Mit képzelsz hogy csak úgy faképnél hagysz?! Picsa? Lerobbantom a kibaszott fejed! - tűnt el gúnyos vigyora maga mögött hagyva egy a dühtől majd felrobbanó arckifejezést. Ajkaim reszketni kezdtek az ijedtségtől és a hirtelenségtől de tudtam hogy most nem szabad megtörnöm ezért beharaptam a szám szélét. Az enyhe fájdalom eltüntette a remegést.

- Szerinted veled maradtam volna azok után hogy olyan bunkó voltál velem ma reggel? - löktem el magam a faltól idegesen majd pár vészjósló lépést tettem felé amitől hátrálni kezdett.

- Ez is a te hibád! - fogta a fejét mérgesen majd pattogtatott egy két szikrát.

- Ezt meg hogy értsem? Semmit nem csináltam!! - kiabáltam ingerülten.

- Hát konkrét dolgot nem de-

- Akkor miért büntetsz olyanért amit el sem követtem?! - akadtam ki a szavába vágva.

- De tettél!

- Ohh mégis mit? - nevettem cinikusan aztán öszefontam magam előtt a karjaim várva válaszát.

- Ezt-Ezt nem tudom elmagyarázni!!

- De akkor-

- Miért üvöltöztök ilyen korán reggel? Tőletek zeng az egész iskola... - hasított a szavaim közé Aizawa-sensei belémfolytva mondandóm egy ásítás mellett majd szigorú tekintettel nézett ránk miután meglátta Bakugou robbantása után hagyott fekete kormot. - Mind a ketten büntetést kaptok ma délutánra. - közölte komor hangon aztán beletúrt hosszú sötét hajába. Megbánón lehajtottam a fejem de velem ellentétben Katsuki még rákontrázott párat.

- Mégis mire?! - üvöltötte vissza a tanárunknak majd pattogtatni kezdte szikráit.

- Hol is kezdjem? Hangoskodás, a folyosón, rendbontás, engedély nélküli erőhasználat, soroljam? - aktiválta képességét mire Katsuki szikrái eltűntek. A Sensei szavai hallatára idegesen rámpillantott majd összehúzott szemekkel fújtatva bevonult a terembe. A jelenet után illemtudóan meghajoltam sajnálatom kifejezve Aizawa-sensei-nek. A Sensei visszament a tanáriba én pedig a történtektől még mindig feldúltan bevonultam az osztályba. Mikor beléptem pár megvető pillantással jutalmaztam Katsuki cselekedeteit melyet egy szemforgatással díjazott. Leültem a helyemre és bedugtam a fülhallgatóm hogy egy kicsit kizárjam a világot és végiggondoljam a történteket, és itt most nem csak Katsuki-ról volt szó hanem arról ami kiváltotta hogy egyáltalán nála töltöttem az éjszakát. De ehhez kellett egy ember akivel ezt minden korlát nélkül megbeszélhetem. Aiko.

***

Lassan kezdtek szivárogni az emberek mikor viszont megláttam legjobb barátnőm alakját is kirajzolódni az ajtóban egyből kikaptam a fülhallgatót. Rögtön beszélni szerettem volna vele ezért enyhén ellöktem magam a székről de hamar vissza is ültem rá ugyanis Aiko nem egyedül toppant be a terembe. Szorosan mellette Todoroki-kun lépdelt halvány mosollyal arcán és érdeklődő tekintettel figyelte Aiko mozzanatait. Egyszerre Aiko szembefordult vele aztán enyhén előre hajolva, fejét kissé oldalra döntve szóra nyitotta száját de olyan halkan mondta hogy csak akkor tudtam kivenni ha nagyon figyelmesen hallgatózok.

- Köszönöm hogy elkísértél ma Todoroki-kun! - vigyorgott enyhén kipirulva.

- I-Igazán nincs mit... Amari-san... - nézett oldalra zavartan elvörösödve ő is.

- N-Na most már mennem kell! Akane már vár rám! - villantotta felém fogait szélesen majd elindult felém de hirtelen Shoto-kun visszarántotta.

- Öhm.... Amari-san! A-Azt szeretném mondani... Hogy... - kezdte zavartan.

- Hm? - nézett rá meglepetten Aiko.

- Nagyon jól áll neked ma ez a szett! - pillantott végig az egyenruháján.

- Tééényleeeeeg? ~<3 - nyíltak tágra türkiz íriszei.

- Igen! - nyögte ki végül majd erőltetett mozgással hátra fordult és elindult a helyére mire nevetésbe kezdtem amit próbáltam a legjobban visszafolytani. Aiko egy pár pillanatig teljes sokkban állt még ott de miután észhez tért full piros fejjel elindult felém. Viszont most ahelyett hogy a nyakamba ugrott volna megszeppenve ült le elém.

- Sz-Szia! Akane-chan! - bámult maga elé.

- Hello! Mi az? Csak nem - húztam szélesre a szám gúnyosan de hirtelen a semmiből elővillantak a rituálé pillanatai amitől lekonyult a mosoly az arcomról. Ez neki is feltűnt.

- Mi a baj Akane? - nézett rám aggódó tekintettel. Az óra kezdetéig még volt egy kis idő úgyhogy gyorsan kitoltam a székem és megragadtam Aiko csuklóját hogy kihúzzam a teremből. - H-Hé! Akane! Hova viszel? - kérdezte értetlenkedve de nem feleltem neki hanem csak vonszoltam a kijárat felé. Mielőtt kimentünk volna Katsuki felé tekintettem. Egy röpke pillanatra szemkontaktus alakult ki kettőnk közt de hamar megszakítottam aztán elhagytam a helyiséget meg sem állva a Wc-ig hiszen hol máshol beszélné ki egymásnak két lány a dolgait? Behajtottam magam mögött az ajtót. Szembe fordultam vele majd komoly tekintettel meredtem rá.

- Tegnap a Sportfesztivál után történt velem valami otthon... Amit meg kell osztanom valakivel akiben megbízhatok.

- Persze! Hallgatlak!

- Tudod... Amikor hazaértem azt hittem nincs otthon a családom mert nem találtam senkit se a szobákban és a villany is le volt kapcsolva. Úgy gondoltam elmentek vagy valami.

- De miért tennének ilyet? - vágott gondolkodó arckifejezést várva hogy folytassam a történetem.

- Én sem értettem. Ám amikor bementem az apám irodájába..... - lábadt könnybe a szemem a feltörő emlékektől. Aiko gyengéden megsimította a felkarom mire felnéztem rá. Szemei bíztatóan jelezték hogy most már nincs mitől tartanom. Hála ennek a gesztusnak újult erővel folytatni tudtam a mondandóm. - Szóval... - töröltem le könnyeim - Ahogy beléptem.... Megláttam őket ahogy egy rituálét készítenek elő. El akarták pusztítani Aluma-t...

- Várj! Nem teljesen értelek.

- A családunknak van egyfajta szeánsza amivel a második "rossz" személyiséget el lehet távolítani. Ezt próbálták megvalósítani.

- Dehát ez egy jó dolog nem? Hiszen utálod Akuma-t. És amit csinált a Sportfesztiválon. Tényleg! Remélem sikerült! Akkor biztos nagyon boldog vagy hogy nem kell többé tartanod tőle!!

- Nem teljesen...

- Ezt hogy érted?

- Megszakítottam a szertartást...

- Miért tettél ilyet? Miért nem éltél ezzel a lehetőséggel?

Hmph... Teljesen meg vagyok sértődve! És én még szimpatizáltam vele!

Figyelj! A Sportfesztivál után én nem lepődnék meg ezen!

Utálom ezt mondani de jogos! Ott a pont!

- Azért... Mert akármennyire elegem van belőle... Ő... Én vagyok valamilyen szinten. De ennek ellenére többet nem engedem neki hogy kijöjjön a fényre. - próbáltam szavakba önteni az érzelmeim de Aiko-hoz nem igazán jutott el az amit éreztetni akartam vele.

- Akkor sem értelek! Csak rosszat tesz! Megalázott engem és téged is! Ráadásul ki tudja miket tett amiről nem tudok!

- Teljesen megértem az álláspontod de Ő... Hogy is mondjam...? Mindig mellettem volt... És cipelte helyettem azt a temérdek terhet melyet a családunk neve hordoz magával... És erre miattad jöttem rá Aiko. - néztem mélyen szemeibe.

- Miattam?

- Igen... Mert nekem nem voltak barátaim akiktől megtanulhattam volna milyen amikor megvéded a másikat még akkor is ha ezzel fájdalmat okozol valakinek vagy rossz dolgot teszel. Csak nemrég gondoltam ezt át hogy Akuma igazából csak engem védett végig. Viszont én vagyok a fő oka hogy olyan dolgokat tett mint például a Sportfesztivál mert megtagadtam magamtól. Szóval az egyetlen ember akire haragudhatsz az én vagyok. - zártam le a mondandómat.

- Most már minden világos Akane! - mosolyodott el halványan majd bíztatóan közelebb lépett. - Támogatlak akárhogy is lesz! De attól még nem bízom benne. - vetett gúnyos mosolyt felém mire elnevettem magam.

- Nem baj az! De még nincs vége a történetnek!

- Uhm! - bólintott izgatottan.

- Miután megszakítottam a szertartást el kellett szöknöm otthonról hisz bántottam a családom de mivel nem maradhattam az utcán muszáj volt valakihez mennem... Szóval ami most jön.... Arra készülj fel lelkileg... Ki lakik a legközelebb hozzám szerinted?

- Ki?

- Bakugou-kun....

- Mih?! Dehát hozzánk is jöhettél volna! Miért pont ahhoz a gyökérhez-

- Nem volt elég pénzem a UA-ig és a bérletem lejárt.... - mondtam lehajtott fejjel.

- És mit szólt hogy beállítottál hozzájuk hajnalban?

- Hát elhiheted hogy nem örült nekem... De egy valamire rájöttem az ott töltött idő alatt... - Igaz hogy nem beszélhetek neki a kedves oldaláról de az én titkom elmondhatom neki. - Azt hiszem... Tetszik nekem. - pirultam el halványan.

- Komolyaaaan?!! Awww~

- Minden esetre ami fontosabb... Mi volt ez ma reggel Todoroki-kun-nal? Csak nem történt valami tegnap?

- H-Hát... - vakarta a tarkóját enyhén vörös fejjel. - De várj! Honnan tudod hogy történt valami?

- Kicsit besegítettem nálatok! - mosolyogtam angyalian.

- Miiii?!!

- A nagy kirohanásod után beszélgettem vele egy keveset majd mondtam neki hogy hozza rendbe a dolgokat! - kacsintottam felé.

- Akane-chaaan! - ugrott a nyakamba. - Amit tettél! Életem legjobb pillanatát köszönhetem neked!!! Megcsókolt vágod?!! Megcsókolt!!! - rázta a vállam.

- Igen-Igen! De mellesleg az elcseszett bókból ma reggel nem volt nehéz rájönni! - nevettem fel hangosan.

- Nem is volt elcseszett... - húzta el a száját.

- Nagyom jól áll az egyenruha? - kuncogtam.

- Na jó talán egy kicsit. - röhögte el magát ő is. - De aranyos volt!

- Az a lényeg hogy próbálkozik!

- Na akkor már csak téged kell összehoznom Bakugou-val és akkor kvittek leszünk! - kacsimtott rám majd a kezét nyújtotta.

- Benne vagyok! - mondtam magabiztosan aztán megráztam a tenyerét.