Még bőven negyed órával az ébresztő előtt keltem. Kinyitottam smaragdjaim és meglepetésemre újra Katsuki ölelésében találtam magam. Megnyugtató volt érezni hogy védelmet nyújtó karjaiba zár miközben forró teste melegébe olvadok. A pír egyből kiült az arcomra miután realizáltam a helyzetet. Miért reagálok így? Hisz...

És még kérdezed? - szólt közbe mögülem egy ásítás kíséretében Akuma. - Elolvastál már kb 800 Romantikus Könyvet de komolyan nem esik le?

Nem értem miről beszélsz... És különben is.... Hogy jönnek ide a Könyvek? - fordultam hátra hogy szembe álljak vele.

Reménytelen vagy Akane azt kell hogy mondjam.... - csapott idegesen a homlokára. - Most csak játszod vagy tényleg ennyire értelmi fogyatékos vagy?

Hogy érted ezt? Mit kellene felfognom? Nem értem.... - próbáltam párhuzamot keresni a szavai közt miközben a cellája elé sétáltam.

Fülig szerelmes vagy belé te idióta!! - fogta az arcom két keze közé.

Miiii? É-Én nem i-is! - hadonásztam a kezemmel magam előtt full vörös fejjel.

Na tessék ez a reakció teljesen alátámasztja! - mutatott végig rajtam. - Miért nem vallod már be magadnak? Bár a helyedben én is sokat gondolkodnék rajta ha egy ekkora baromállat jönne be! - nevetett fel hangosan.

L-Lehet... H-Hogy igazad van... M-Mert most hogy így összemérem a t-tüneteim a Romantikus Könyvekében leírtakkal.... - mondtam elgondolkodva. - Lehet... Hogy egy p-picit... B-Beleestem.... D-De most m-mit kellene tennem?

Hát nem egyértelmű? Add valahogy a tudatára hogy kezdeményezzen ha esetleg te is bejönnél neki! Bár ha eddig nem vette észre hát pont akkora Idióta mint te! - tört ki belőle újra a nevetés. - De! Mindenek előtt élvezd ki a helyzetet hamár itt tartunk Drága! - mutatott a hátam mögé mire aprót bólintottam és visszatértem a való világba. - Hajrá kislány! - vett elő egy adag popcorn-t és egy 3D-s szemüveget. Megjegyzését elengedtem a fülem mellett. Katsuki forró mellkasába temettem az arcom majd lassan felemeltem a kezem és a fejem alá helyeztem őket. Behunytam a szeme és visszaaludtam.

⏰*Beep! Beep! Beep!*⏰

Törte meg a levegőt az ébresztő leghalkabb fokozatra állított hangja. Amikor már nem bírtam tovább a idegesen felültem hogy kinyomjam és jól lecsesszem Katsuki-t amiért eddig nem tette meg de mielőtt ez megtörténhetett volna észre vettem hogy egyedül vagyok a szobában. Lezártam az órát majd lassan kiosontam a szobából. A folyosóra kiérve egy fenséges illat csapta meg az orrom ami a földszintről jött. Követni kezdtem lefelé a lépcsőn. A szürkület és a figyelmetlenségem miatt eggyel kevesebb fokra számítottam és leestem róla. Egy kisebb puffanással értem földet melyre Katsuki a serpenyő fölül ijedten hátra kapta a fejét majd halványan elmosolyodott a bénázásomon.

- Hogy lehetsz ennyire béna Akane? - indult meg felém a tűzhelyen hagyva a sistergő ételt. Odasétált hozzám majd felsegített. - Ülj le! Nemsokára végzek... - állt vissza az edény mellé.

- Hogyhogy nem aludtál az ébresztőig? - kérdeztem enyhe pírral az arcomon mikor visszagondoltam az karjaiban töltött pillanatokra.

- Nem mindegy az neked Picsa?! - kapta el idegesen a tekintetét rólam majd fordított egyet a reggelin.

- Hé! Most mire fel ez a hangnem? - néztem rá furcsán az arcát fürkészve.

- Csak hagyd hogy végezzem a dolgom... - válaszolt hűvösen a válla fölött a szemembe nézve. Kissé csalódottan helyet foglaltam az asztalnál. Nem sokára kitette az ételt két tányérra majd elém rakta az egyiket. Ő is leült az egyik székre majd hangtalanul enni kezdtünk. A rántotta és a szalonna hamar elfogyott úgyhogy neki is álltunk készülődni.

***

Elérkezett az indulás ideje.

Az étkezés alatt történtek óta hozzám se szól... Mi baja lehet...? - vezettem fel hátán a tekintetem miközben mögötte sétáltam. Mikor már csak néhány sarokra voltunk a megállótól eszembe jutott valami és megrángattam Katsuki ingujját mire hátra kapta a fejét.

- Mit akarsz?

- H-Hát tudod a-az van.... - tördeltem az ujjaim - Hogy n-....... nincs pénzem....

- Ezt meg hogy érted? - csapott idegesen a homlokára.

- H-Hát úgy... Hogy minden fillérem a tegnapi fagyikra és a jegyre  költöttem...

Hirtelen kutakodni kezdett a táskájában majd pár másodperc után nekemvágott egy pénztárcát.

- Nesze! Vegyél ki annyit amennyi kell... - dugta zsebre a kezeit aztán minden szó nélkül folytatta az útját a megálló felé. Az értetlenségtől lefagyva fogtam kezemben a bukszát miközben távolodó alakját figyeltem. A hideg hajnali szél összekócolta a hajam és átjárta testem egy hűvös borzongás mely kizökkentett az ámulatból. Miközben megszaporáztam lépteim kivettem pár Yen-t majd amint beértem a kezébe nyomtam a tárcát viszont ő csak némán menetelt tovább. Felszálltunk a vonatra. Kértem egy diákjegyet a UA-ig aztán leültem Katsuki-val szembe a 4-es üléshez. Egy darabig halkan tűrtem a kínos csendet de nem bírtam tovább magamban tartani a véleményem a ma reggelről.

- Na jó.... Mi az Anyám bajod van?! - doboltam ujjaimmal idegesen a térdemen mialatt egyenesen vörös íriszeibe néztem.

- Mire célzol?

- Ahjj... Ne csinálj úgy mintha nem tudnád!

- Nem értem miért mondod ezt. Mindig ilyen vagyok. - dőlt neki a háttámlának.

- Nem igaz! Ne hazudj nekem! Tegnap nem ilyen voltál! - ordítottam a képébe de amint komondtam meg is bántam hogy kicsúszott a számon. Reflexszerűen ajkaimhoz kaptam a kezem.

- Áhh... Igen... Ami tegnap történt azt senkinek nem mondod el világos?! - förmedt rám pár szikrát pattogtatva halálosan közel az arcomhoz. Rémülten figyeltem minden egyes mozdulatát. Nagyot nyeltem.

- Éh-... Én... S-Soha! - próbáltam távolodni a vészesen nagyobbodó robbanásoktól.

- De ha megtudom!! Kezdheted ásni a saját sírod! Világos?!

- I-Igen! - bólogattam hevesen majd miután biztos távolságban volt tőlem fellélegeztem. Idegesen az ujjaim kezdtem tördelni miközben a cipőm orrát páztáztam.

Vajon mi lelte?

Nem tudom de nagyon nem tetszik.... - válaszoltam hátra csalódottan.

***

Elérkezett a mi megállónk. Leszálltunk a szerelvényről és a UA felé vettük az irányt. Némán ballagtam Katsuki mögött. Még bőven volt egy óránk a kezdésig szóval megmakacsoltam magam és lassan leváltam tőle. Ingerülten kezdtem menetelni a park felé. Hogy lehet ekkora-ekkora seggfej?! A fejem majd felrobban a dühtől! Mi a szar? Semmi rosszat nem tettem!! - rúgtam bele idegesen egy útmenti vaskukába. A szemetes igen kemény volt úgyhogy nem úsztam meg. - Arghh! - ugráltam egy lábon a fájós lábam. - Miért vagyok ennyire szerencsétlen? - ordítottam a levegőbe kiengedve a bennem felgyülemlett feszültséget. Az üres utcák között bojongott a házak faláról leverődő visszhangom. Miután a parkhoz értem rögtön vissza is fordultam. Nem hagyom ennyiben!- perdültem meg a tengelyem körül majd elindultam vissza a UA felé. A hősképző kapui kitárultak előttem miközben az épületek között átszűrődő hajnali napfény enyhén megmelengette a didergő testem. Céltudatosan masíroztam végig a főépületig majd onnan be az osztályhoz hogy befejezzek egy számomra lezáratlan ügyet.