Te normális vagy?! Egy alkalom is sok volt abból a Terrorista családból! Nem hogy kettő!! Ráadásul tudod mennyi az idő?! Lerobbantja a kibaszott fejedet az az idióta Tsundere!

Nem is tsundere... - húztam el a szám durcásan futás közben. A vonat nemsokára indul és nem ártana odaérni. - De minden esetre van jobb ötleted?

Nincs... De akkor sem támogatom... - tette hozzá a végéhez karba tett kézzel.

Csakhamar elértem az állomást de még egy pillanatra sem állhattam meg kifújni magam mivel a vonat éppen hagyta volna el a megállóját. Szerencsére a sofőr észre vette hogy eszeveszetten szedem a lábaim ezért megvárta még beérek.

- Köszönöm! - álltam meg lihegve a szerelvény előtt majd felléptem a vonatra. Válaszul halványan mosolygott hogy "Nem tesz semmit". - Egy jegyet szeretnék az innen következő 3. megállóig! - nyújtottam a pénzem majd elvettem a jegyemet. Helyet foglaltam és vártam amég megérkezünk. Le is szálltam mikor odaértünk. Igaz hogy csak egyszer voltam Katsuki-nál de nagyon jól tudtam hogy merre kell menni. Nemsokára elértem az utcájukat. Sehol egy égő villany, az egész település alszik. Hajnali háromnegyed 1 van és rajtam kívül egy lélek sem jár az utcákon. Megálltam a házuk előtt és idegesen a kezembe vettem a telefonom. Felmentem a Face-re és bejelöltem Katsuki-t mivel még nem volt az ismerősöm. Remegő ujjakkal írtam meg az üzenetem. Nem igazán tudtam hogy mit írjak le neki és mit ne.

Nem is kellett sokat várnom arra hogy elolvassa.

Nem ír rá semmit.... - szorongattam csalódottan a kezemben a mobilom.

Mondtam hogy ez egy rossz ötlet.- fogta meg vígaztalás képpen a vállam.

Lehet igazad volt... Nem kellett volna ide jönnöm... - hajtottam le a fejem. Már indultam volna el mikor hatalmas erővel kicsapódott az egyik emeleti ablak. A hang irányába fordítottam a fejem majd szembetaláltam magam egy skarlátvörös szempárral. A holdfény megcsillant szőke tüskéin amint a párkányra támaszkodott.

- Héé!! Hallod amit mondok?! Picsa?!!

- T-Tessék?

- Mi a faszt keresel itt?! Tudod mennyi a Kibaszott idő?!!! - üvöltötte le a az emeletről.

- H-Hogy mit keresek itt...? - kezdtem pásztázni az aszfaltot majd amint felidéztem a ma este történteket könnyek szöktek a szemembe. Tekintetem visszavezettem Katsuki íriszeibe. A könnyeim cseppek formájában hulltak a betonra miután arcomon végigfolytak. Katsuki arckifejezése értetlenséget és enyhe aggódást tükrözött. Amint felfogta hogy milyen állapotban is vagyok jelenleg minden szó nélkül elindult a lefelé a földszintre. Megkíséreltem bemenni a kapun ami szerencsére nyitva is volt. Illemtudóan megálltam a bejárat előtt és ott vártam. Nemsokára kattant a zár, lenyomódott a kilincs és az ajtó kitárult előttem. Egy darabig csak csendben álltunk egymás előtt várva hogy a másik kezdjen beszélni de én nem éreztem elég konfortosnak hogy itt az ajtóban mondjam el neki. Miután megunta hogy csak némán állunk egymás előtt intett hogy jöjjek be. Halkan levettem a cipőim majd Katsuki-t követve felmentünk a szobájába. Becsukta mögöttem az ajtót aztán bekapcsolt egy ledsort hogy azért ne legyen teljesen sötét. Helyet foglaltam az ágyán. Kisvártatva leült mellém és szóra nyitotta a száját.

- Na?! Mi volt ennyire fontos? - tette a tarkójára a kezeit válaszomra várva. Most már úgy éreztem hogy készen álltam rá hogy megosszam vele a történteket.

- A-Amikor hazamentem... A cs-családom... Egy r-r-rituálét akart végezni r-rajtam... - remegett a testem a félelemtől amit az emlékképek okoztak melyeket felidéztem. Ismét sírni kezdtem. Katsuki látva ezt hirtelen magához húzott és szorosan a karjaiba zárt. Zavaromban teljesen kipirult az arcom de hihetetlenül jó volt érezni hogy karjai közt nem érhet semmi veszély. Belefúrtam az arcom a mellkasába majd beszívtam jellegzetes illatát amitől sikerült megnyugodnom. Így akarok maradni örökre! - húztam apró mosolyra a szám.

- Nem tudom milyen rituáléról beszélsz de ahogy látom biztos nehéz lehetett... - csúsztatta végig a kezét a hátamon. Utoljára beleszippantottam a pólójába majd lassan elhúzódtam hogy szembe kerüljek vele.

- Az is volt... Jajj! Összekönnyeztem a felsődet!! - kaptam ijedten a számhoz.

- Nem baj... Mindjárt átveszek egy másikat! - ejtett egy félmosolyt. - Addig is folytassuk! - sétált a szekrényéhez majd kivett egy tiszta pólót és lassan lehúzta magáról amit összekönnyeztem. Izmai megfeszültek miközben levette a ruhát. Felsőteste tökéletesen kirajzolódott a halvány fényben melytől enyhén eltátottam a számat. Nem is tudtam hogy ennyire izmos... - gondoltam elpirulva. Ekkor észrevettem hogy feltűnt neki ahogy stírölöm.

- Mi az? Mit bámulsz ennyire? - húzta gúnyos mosolyra a száját ugyanis pontosan tudta a kérdéseire a választ.

-É-Én?! U-Ugyan már s-semmit! - próbáltam takarni vörös arcom.

- Dehogy nem! Valld be hogy mostmár egész jó a felsőtestem! Keményen megdolgoztam érte!

- H-Hát hogy egész j-jó azt nem mondanám! O-Olyan á-átlagosan j-jó! Va-Vagy inkább-

- Jól van nem szopatlak tovább!! - nevetett fel halkan - Szóval... Térjünk vissza a témánkhoz! - ült vissza mellém. - Miért akart a családod elvégezni rajtad egy rituálét? Nem értem... Lehet akármennyire elcseszett a családod mint amilyen te is vagy... De nem hiszem hogy ártani akarnának neked.... Vagy hát nem tudom... - mondta elgondolkodva.

- Hé!! Mi az hogy elcseszett?! Nem is ismered őket!!

- Nyugi kislány! Csak vicceltem!

- Hülye! - boxoltam a vállába gyengén. - De visszatérve.... Azért tették mert a családunknak van egy hagyománya hogy aki örökli a Kuno-clan erejét annak el kell pusztítani a második személyiségét, vagyis az én esetemben Akuma-t... A falhoz szegeztem őket a csontjaimmal és fájdalmat okoztam nekik a tudatommal.... Nagyon megrémültem hogy nincs hova mennem... - csordult ki még egy könnycsepp a szememből.

- Akkor minek jöttél ide?! Főleg Baszki hajnali Egykor!!! Ha holnap fáradt leszek miattad akkor-

- Azért! Mert a szertartás vége előtt alkalmaztam rajtuk mind a két képességem hogy megmentsem őt...

- Nem úgy volt hogy utálod Akuma-t? Miért nem szabadultál meg tőle?

- Azért... Mert... Igaz hogy rengeteg rossz dolgot tett de.... -

Akuma fogd be a füled!!

Biztos hogy nem! Szóval miért is nem?

Ahhj lehetetlen vagy!!

- De ő mindig megvédett kiskoromban... És... Mindig mellettem volt... De amúgy igazad van... A családom nem akart ártani nekem...

Nem is tudtam hogy így érzel...

Hát mostmár tudod...

- De a másik Picsához is mehettél volna...

- Őszintén? Lejárt a bérletem és nem volt elég pénzem olyan sok megállóig! - kuncogtam fel letörölve a könnyeim.

- Mekkora egy Szerencsétlen vagy!! - nevetett ő is.

- Tudod...

- Hm? - pillantott oldalra rám.

- Nagyon féltem attól hogy nem fogsz b-beengedni...

- Már miért tennék ilyet?

- Hát nem tudom... Csak nem-

- Figyelj! Lehet nem én vagyok a legkedvesebb srác vagy a legcukibb barátnőd de nem vagyok egy érzéketlen Fasz rendben?! Nem hagytam volna hogy az utcán aludj.... - törte meg a szemkomtaktusunkat.

- Köszönöm... - öleltem meg gyengén.

I ship it!! - kiáltott fel a semmiből Akuma amitől megijedve elugrottam Katsuki-tól.

Fogd be.... - fordultam hozzá szúrós szemekkel.

- Ez meg mi volt? - nézett rám furcsán.

- Csak Akuma hangosan kiabált és mivel itt csend van megijedtem....- mondtam letörten amiért megszakítottam ezt a ritka pillanatot.

- Mennyi az idő?

- Fél 3...

- Mi?! - kiáltott fel hangosan.

- Katsuki!! Halkabban!! Felébreszted a Rohadt szomszédokat!!! - hallatszott tompán Mitsuki-san dühös hangja.

- Na jó... Mennyi cuccod van? - sóhajtott fel idegesen.

- Hát... Amennyit a sportfesztiválra vittem... - mondtam lehajtotta fejjel.

- Szóval se pizsamád se egyenruhád... Csodás... Nesze! - vágott hozzám egy tiszta pizsipólót. - Vedd fel mielőtt meggondolom magam!

- D-De... Mielőtt átveszem...

- Mi az?

- E-Elfordulnál? Kérlek? - jelent meg enyhe pír az arcomon.

- Abban meg hol az izgalom Deszka? Te láttad a felsőtestem póló nélkül! Te jössz! Lássuk mennyi izom van rajtad?! - nézett rám gúnyos mosollyal az arcán.

- Nem!! De te már amúgy is láttál!!

- De az nem volt olyan hosszú idő mert egyből eltakartad magad! - húzta el a száját. - De te... Te alaposan szemügyre vettél az imént! - jelent meg újra széles vigyora.

- Csak! Csináld már! - vágtam hozzá az éppen kezem ügyébe akadt párnáját.

- Jó-Jó! - fordult meg feltett kezekkel. - Már ennyi szórakozásom se lehet... - morogta az orra alatt.

- Amúgy is... Mit akarnál nézni? Hisz ahogy mondtad... Deszka vagyok. - kérdeztem lehangoltan amég átvettem a tőle kapott pizsamám. A kérdésemre nem válaszolt. - Na kész vagyok! - huppantam vissza az ágyra.

- Rendben adok fogkefét aztán menj el fogatmosni! Addig megágyazok mellettem. Úgy alszunk ahogy a múltkor mert ugyebár hirtelen jöttél és nem számítottam vendégekre amint látod! - nevetett fel halkan.

- Igen. Bocsánat! - mosolyogtam majd elvettem a fogkefét és elmentem a fürdőbe elintézni a dolgaimat. Mikor visszajöttem ő már az ágyban feküdt. Bemásztam mellé és jól betakaróztam. Ismét magambaszívtam a számomra már jól ismert illatát és elárasztott a nyugalom.

- Na mondom a tervet. - fordult felém mire én is az oldalamra feküdtem. - Reggel sokkal hamarabb kell kelnünk mint anyámék szóval olyan 5:15-kor mert nem tudhatják meg hogy itt voltál. Gondolom neked sincs semmi kedved magyarázkodni. - állította be az ébresztőt a telefonján.

- Hát nincs... De akkor csak 2 órát alszunk?! - kérdeztem ijedten.

- Hát úgy tűnik...

- Még sosem aludtam ilyen keveset...

- Mindegy... Az a lényeg hogy a korábbi vonattal megyünk.

- Rendben! Akkor... Jó éjt! Bakugou-kun!

- Neked is! - mondta azzal mind a ketten álomra hajtottuk a fejünket.