Már javában folyt a küzdelem amikor megérkeztem. Lenéztem a két osztálytársamra a lelátóról és elszörnyülködve láttam hogy Midoriya-kun ujjai ripityára vannak törve. A látvány miatt megugrottam a székemen amit Aiko egyből érzékelt.

- Mi az Akane? Mi történik odalent? - fordult felém.

- I-Izuku keze.... - kaptam a számhoz.

- Mi van vele?

- Az összes ujja.... Miszlikbe van törve...

- Micsoda? Miért? - kapkodta ijedten a fejét.

- Úgy látszik Izuku mindent belead Todoroki-kun ellen... - mondta kissé lehangoltan Ochako-chan.

- Midoriya... Miért teszed ki magad ennek? - mondta maga elé megmarkolva a korlátot Aiko. Onnantól kezdve folyamatosan közvetítettük neki az eseményeket.

- És most elkezdett futni Todoroki-kun felé! Még ezek után is képes harcolni... Bámulatos! - csodálkoztam a jelenetek láttán.

- Nem akarom hogy Izuku-kun-nak komolyabb baja legyen.... - szöktek könnyek a szemébe.

- De szerintem.... - kezdett bele Ochako-san- Nem csak azért teszi ki magát ennek hogy megnyerje a Sportfesztivált... Azt akarja elérni hogy Todoroki-kun teljes erejéből harcoljon vele.

- De ez akkor sem helyes! Mi van ha olyan sebekkel jön le a pályáról amiket még Recovery Girl sem képes meggyógyítani? - csattant fel Aiko.

- Öhm... Uraraka-san.... - mondtam ki a nevét lesokkoltan.

- Mi az? - nézett vissza a pályára. - Dehát... Ez...

- Mi az?! Mi történik? - kapkodta a fejét Aiko közöttünk.

- Todoroki-kun... Használja a másik felét!! - tátottam el a szám.

- Micsoda?! - fordult visszsa a pálya felé. - Érzem... A.... Meleget.... - kapott az arcához.

- Várj! Ennek nem lesz jó vége! Mind a ketten teljes erővel rohannak egymásnak!! Még a tanárok is!

- Midoriya! Ne tedd!! - visszhangzott hangosan a lelátóról Aiko miközben felpattant a székéről.

A futamot Todoroki-kun nyerte ezzel továbbjutva a Döntőbe. Aiko egyből az orvosiba rohant hogy meglátogassa Midoriya-kun-t de utána azonnal kérdőre vonta Shoto-t hogy miért tette ki ekkora veszélynek az ellenfelét. Valamennyire csillapodtak náluk a kedélyek a beszélgetés végére. Elérkezett Aiko és Katsuki-kun csatája is.

- Én szeretnék visszalépni! - tette fel a kezét Midnight-nak.

- Mit pofázol?! - morgott rá Bakugou. - Fel ne merd adni! Picsa!

- Nem feladom csak éppenséggel vak vagyok te Szerencsétlen! Hogy a szarba tudnék így akármit is csinálni? A mosdóba alig találok el Baszki! - csattant fel Aiko.

- Leszarom! Nem léphetsz ki! Támadj!

- Amint azt mondtam... Visszalépnék a képességem által okozott nehézségek miatt! - tért vissza a Sensei-hez mit sem törődve ellenfele szavaival.

- Ebben az esetben Bakugou a nyertes! - muatotta a Sünire.

- Aiko!!! Te szemét!! Még megkeserülöd hogy semmibe veszel!

-Ahj.... Fogd már be! Így is eléggé fel vagyok húzva! Nem kellenek a szarságaid! - indult el az egyik irányba hogy megtalálja a kijáratot. Ezzel Katsuki bekerült a döntőbe. Bakugou és Todoroki csatája viszont ismét nagy port kavart Aiko-nál ugyanis a felemás hajú nem volt hajlandó használni a bal oldalát a Deku-val vívott csatájával ellentétben. A harcuk után Aiko meg is kért rá hogy vezessem el a fiú öltözőéig mert beszélni akar vele. Bakugou is kibukott miatta és ezért nem is volt hajlandó elfogadni a nyereségét. Kiosztották a díjakat és mindenki mehetett haza. Miután vége lett az ünneplésnek egyből elmentem átöltözni.

- Minél hamarabb haza akarok már érni... Nagyon kimerültem ebben az egészben... - dőltem neki a szekrénynek miután ledobtam a pólóm. Ekkor hirtelen kicsapódott az ajtó.

- Oy! Akane! Aizawa keres! Oh-

- ÁÁÁÁÁ! - sikítottam - Bakugou! Mi a szart keresel itt?! Ez egy női öltöző!!! - kiáltottam fel miután megláttam hogy ki toppant be a szobába. Amilyen gyorsan csak tudtam magam elé kaptam az imént eldobott pólót és ahogy csak bírtam takartam vele a felsőtestem.

- Pffhahahaaa! Deszka! - tört ki belőle a nevetés.

- Mit mondasz...? - kérdeztem vissza hűvösen de a röhögőgörcse miatt nem tudott válaszolni nekem. - Kifelé.....! - emeltem fel higgadtan a kezem majd a mutatóujjamból kilőttem egy percet ami enyhén felsértette a bőrét aztán a falba fúródott. - És ezt veheted fenyegetésnek....

- Ajj Akane! Ne legyél már ilyen rideg! - próbálta abbahagyni a fuldoklást. Lassan felvettem a pólóm és miután elé sétáltam elkezdtem kitolni az öltözőből.

-  Mondom... Kifelé!!! Öltözök! - csaptam rá az ajtót. - Istenem.... - sóhajtottam fel miután bezártam az öltözőt. Visszamentem a szekrényemhez és folytattam az előbbi tevékenységem. Miután átvettem a cuccaim elindultam a tanári felé. Keresztül kasul a UA hatalmas területén még végül el is értem a célom. Bekopogtam az ajtón majd amikor meghallottam a "Szabad" kijelentést beléptem rajta. Midnight-tal találtam szembe magam de a Sensei sehol.

- Kit keresel Szívem? - kérdezte kedvesen miközben letett pár dossziét az asztallapra.

- Aizawa-sensei-t.

- Az igazgatóiban várnak téged Nezu-san-nal!

- Oh.... Rendben! Köszönöm Sensei! - mosolyogtam azzal gyorsan becsuktam az ajtót és elsprinteltem az Igazgatóiba. Remegve tettem rá a kezem a kilincsre. Lenyomtam majd beléptem a szobába. Ahogy Midnight mondta mind a ketten ott álltak velem szemben. Aizawa-sensei a falnak volt támaszkodva. Bágyadt tekintettel kísérte végig a mozdulataim. - Jónapot! Hívattak... - hajoltam meg köszönés képpen.

- Igen! Foglalj helyet Akane! - mutatott az asztala előtt lévő székekre az Igazgató.

- Rendben! Miről lenne szó? - ültem le vele szembe.

- Mint azt láthattuk eléggé elszabadult az egyik képességed a meccsek során... Erről szeretnék veled egy kicsit beszélgetni.

- D-De az egy harc volt! Én nem tettem semmi rosszat! A-Amúgy is Deku-kun sokkal jobban megsérült a meccse során! Todoroki-kun-t miért nem hívatják be?

- Akane... Nem leszídni hívattunk be... - tájékoztatott egy ásítás mellett az osztályfőnököm.

- Akkor nem értem....

- Kuno-san... Szeretnék beletekinteni a helyzetedbe illetve hogy eddig miért nem került sor az erőd használatára.

- Ah... Értem... Hát hol is kezdjem...? - pillantottam félre elgondolkodva. - Amint azt a Sensei is láthatta nem én voltam jelen abban a fázisban amég használtam. Igazából kevesen tudják... Talán még a családom se.... De Skizofrén vagyok... - néztem a parkettát lehajtott fejjel.

- Emeld fel a tekinteted gyermekem! - hasított belém Nezu-san lágy hangja mire az utasítás alapján cselekedtem. - Ebben nincs semmi szégyellni való! Sőt egész érdekes ez a helyzet ugyanis a pályafutásom alatt még egy tanítványunk sem rendelkezett ilyennel! - mondta izgatottan Aizawa-sensei-nek. - Miért alakulhatott ki ez? Igazán felkeltette a figyelmem ez a dolog! - nézett vissza rám rendkívüli érdeklődéssel.

- Amikor kisgyerek voltam rengeteget bántottak az erőm miatt... Valószínűleg ez lehetett az oka.

Mekkora hazugság!!

Hallgass!!!

- Érdekes...! Habár az tény hogy a harcotok alatt elszabadult ez a bizonyos másik személyiséged. - fordult komolyra a hangja. - Tudjuk hogy nem te tehetsz róla de ha ez máskor is megtörténne lehet hogy súlyos károkat okozhatna nem csak az iskolában hanem az osztálytársaidban is... Ezt nem engedhetjük meg... Még szerencse hogy Aizawa osztályába jársz mivel ő megtudja szüntetni a képességed! Ha most egy másik tagozatra járnál azonnal áttennélek de mivel már ott vagy erre nem lesz szükség! Viszont... Kordában kell tartanod őt bármilyen áron, hisz nem akarod hogy valaki megsérüljön miatta ugye?

- Természetesen! Garantálom hogy ez nem fog többet előfordulni! Legalábbis ilyen körülmények között! - mondtam határozottan.

Ehhez lesz még egy-két szavam! - húzódott gonosz mosolyra a szája.

Nem lesz!!! - fordultam hozzá ellentmondást nem tűrő hanggal.

- Ennek örülök! Van még valami amit hozzáfűznél Aizawa? - nézett hátra az osztályfőnökömre.

- Nincs....

- Rendben akkor mára végeztünk! Elmehetsz! - mosolygott rám.

- Köszönöm! Viszlát!! - hajoltam meg majd kimentem az ajtón. Hát ez húzós volt... - sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Ránéztem az órámra. 5 percem van odaérni?!? - kerekedtek ki a szemeim. Gyorsan zsebrevágtam a telóm azzal kisprinteltem az épületből. Sietve átléptem az iskola kapuját.

- Oi! Akane! - hallottam meg magam mögül egy ismerős hangot miután majdnem elesve bevettem egy 90°-os kanyart. Gyorsan hátrakaptam a fejem.

- Már nem otthon kellene lenned? Az előző vonattal elmehettél volna! Bakugou! - vetettem oda neki gúnyosan.

- Ne viccelődj! Nem miattad maradtam vagy ilyesmi.... Volt egy kis dolgom oké Liba?! - förmedt rám.

- Persze persze! Én is ezt mondanám! - nevettem fel halkan. - Na gyere mert lekéssük a.... Vonatot.... - néztem vissza az állomás felé amikor megláttam hogy épp most hagyta el a megállót.

- Azzal már nem mész sehova. Inkább fizesd nekem ki azt a fagyit hogyha úgy is ennyi időnk van! - fordította oldalra a fejét.

- Ha már ennyire ragaszkodsz hozzá... - sóhajtottam azzal elindultam az ellenkező irányba a cukrázda felé de aztán észre vettem hogy meg se mozdult. - Na nem jössz? - kérdeztem hátra egyenesen a szemeibe nézve.

- De... Csak nem gondoltam hogy ilyen egyszerű lesz... - morogta az orra alatt.

- Mármint mi?

- Semmi! Menjünk már! Nem érek rá egész nap veled baszakodni! - kiabált rám. Mi ütött belé? - néztem értetlenkedve utána amint elhaladt előttem majd vállat vonva követtem a Sünit. Nemsokára elértünk a fagyizóig. Bementünk és kikértük magunknak az adagjainkat. Mind a ketten 2-2 gombócot. Miután kifizettem kiültünk a teraszra hogy elnyaljuk a hideg finomságokat. - Visszatérve a délutánira... Mi volt veled ma? Nem voltál önmagad... - fordult a sétálóutca felé.

- Te leszel a harmadik aki ma már megkérdezi ezt tőlem de legyen... Az van... Hogy... Skizofrén vagyok...

- Pfhahahaha! - tört ki belőle. - Mi?!

- Hé! Ez nem vicces! - vágtam be a durcit. - Veled nem lehet komoly dolgokról beszélni.... - húztam el a szám.

- Na! Ne húzd fel magad! Pfhaha! Deszka! - jutott eszébe a másik délutáni jelenetünk.

- Na jó akkor most hogy kifizettem a fagyid nincs okom hogy maradjak. Innentől menj egyedül! Majd találkozunk holnap! Szia Bakugou! - álltam fel a helyemről majd elindultam a lépcső fele de elkapta a karom.

- Ha már megvártam hogy végezz... Eszedbe ne jusson faképnél hagyni! Világos Szöszi?!

- Nem azt mondtad hogy dolgod volt? - szóltam oda neki gúnyosan.

- Dolgom volt vagy megvártalak... Nem ugyanaz a kettő? - pirult ki az arca azzal robbantott egyet a levegőbe.

- Hát nem egészen. De legyen! - mosolyogtam rá azzal visszaültem a helyemre

- Szóval tudod kínozni az emberek elméjét. Huh? - tért vissza a témához.

- Igen de ezt nem használom általában... - pillantottam oldalra lehangoltan.

- Pedig ez egy tök menő cucc! Senki még csak meg se karcolna!  Mármint rajtam kívül persze! Kiverem a szart is belőled! Értve vagyok??!Megmutattam volna ha leverted volna azt a hülye Aiko-t aki még csak meg sem próbálta.

- Jaaaa.... Persze.... Megvertél volna... - néztem rá gúnyosan. - De amúgy... Komolyan úgy gondolod hogy menő képességem van? - fordult komolyra a hangom.

- Persze! Annyit tudnod kell hogy sosem hazudok! Semmilyen körülmények között! - mondta tarkóra tett kézzel.

- Igen-Igen... Csak... Nekem... Még senki sem mondta ezt.... Mindig szörnyetegnek neveztek a társaim... Ezért hittem azt... Hogy te is ilyen leszel velem... - hajtottam le a fejem.

- Miért lettem volna?

- Hát azok alapján hogy ki akartál csinálni már az első nap... - mondtam elgondolkodva. - Nem volt nehéz párhuzamba vonni téged az egyik régi.... Osztálytársammal.... - hasítottak belém az emlékek Kemuri-kun-ról és a rengeteg szenvedésről amit eddig tapasztaltam.

- Ne vegyél egy kalap alá valami Seggfejjel! Hallod?! Soha!

- Bocsánat... Nem akartam.... Csak... Hasonló a személyiségetek és-

- Neki biztos nincs ilyen Király stílusa mint nekem! - vigyorgott.

- Az biztos... - ejtettem egy lágy mosolyt felé ahogy a skarlát íriszeibe néztem.

Miután megettük a fagylaltot visszamentünk az állomásra és elindultunk a vonattal. Amint hazaértem az egész Família az arcomba csapódott úgyhogy nekik is magyarázkodnom kellett a Sportfesztivál-on történtek miatt.