Ribu hátán ébredtem fel. Lassan cammogott egy ismerős környéken. Meg emeltem a fejem hogy körültekintsek. Mélyen beszívtam a cseresznyefák édes illatát mire fulldokló köhögésbe kezdtem. Úgy látszik a füst még nem ürült ki a tüdőmből teljesen. Ribu hirtelen felkapta a fejét és lerakott a földre. Mellém guggolt majd megsimította a fejem búbját.

- Minden rendben Hugi?- nézett rám aggódóan.

- Persze! Csak túl mélyen vettem a levegőt! - próbáltam kipréselni a szavakat. Lágyan nézett engem. Egy puszit nyomott a homlokomra majd segített felállni. A köhögés is lassan abbamaradt. Beértünk a birtokra. Guren éppen a kertben sürgött forgott amikor meglátta hogy milyen állapotban vagyok.

- Akane! - intett nekünk majd odaszaladt hozzánk. - Mi történt vele? - pillantott mérgesen a bátyámra majd magához szorított.

- Hé ne nézz így rám! Semmi közöm az egészhez...- kiabált Gurenre. - Verekedésbe keveredett... - dőlt neki a kerítésnek Ribu.

- Mi!? Hogyan?! - engedett egy kis teret nekem mire felnéztem rá.

- Vagy hogy is mondjam? A verekedés rossz szó erre... Inkább megtámadták.

- Gyere be azonnal Akane! Kitisztítjuk a sebeidet rendben? - hajolt le hozzám Guren majd óvatosan megsimította koszos arcom. Megfogtam a kezét és bevitt a fürdőbe. Majdnem az összes testvérem odagyűlt a szobához melyben a sérüléseim ápolta a nővérem. Hang nélkül figyelték az eseményeket. Guren minden sebesülést ellátott rajtam. Felnéztem az ajtóban toporgó kíváncsiskodókra. Mind becsődültek a helyiségbe hogy hallják a történetet. Én Guren combjaira hajtottam a fejem. Lassan simított végig vörös fürtjeimen. Ribu-ra emeltem tekintetem. Halkan bólintott majd belekezdett.

- Nem tudom az előzményeket mert későn értem oda de bőven elég volt abból amit láttam.

- Mi történt? - kapkodta tekintetét Atsui aki épp ebben a pillanatban lépett be az ajtón. - Mi ez az ülés?

- Atsui te idióta!- pöckölte meg a fejét Koharu - Még ennyire se törődsz a húgoddal... Tipikus... - ült vissza a helyére idegesen.

- Bocs már... Most értem vissza a bevásárlásból Drága Húgom! - dobta le lábai elé az étellel téli szatyrokat majd Guren-re aztán rám pillantott. Lehajolt és végigmérte az immár patyolat tiszta bár néhol még mindig sebes arcomat.

- Rendben van gyerekek! - masírozott a sorok között Mire. - Bejelenteni valóm van... Új testvéretek lesz! - mondta vidáman mire egy hangos ordítás hasított végig a birtokon. - Zugai! Átvennéd egy kicsit Ribu-t?! Éppen a gyerekekkel beszélek! - kiabált férjének a nő.

- Persze Drágám! - hallatszott futó léptek hangja a folyosókon majd az asszony visszafordult gyermekeihez.

- Szóval mint mondtam új testvéretek lesz, de ezt láthatjátok is a hasamon.- pillantott le lágyan majd végigtekintett a sorban felálló gyerekeken. - De! Már most tudjuk hogy ő különleges képességekkel van megáldva úgyhogy nektek mint idősebb testvéreknek az a dolgotok hogy biztonságos és boldog jövőt biztosítsatok neki. Minden áron védelmeznetek kell őt. Nála fontosabb nincs jelen pillanatban mind a klán mind a családunk számára...

- Igenis Anyánk! - ordította a többiek nevében is Nakku mint legidősebb. A többiek is szoros vigyázzba vágták magukat.

- Most hogy ezt tisztáztuk mindenki mehet a dolgára. - zárta le a beszélgetést Mire majd kiment az ajtón. Zugai lépett mellé Ribu-val a kezében. Az asszony átvette tőle és ringatni kezdte a 1 éves csecsemőt.

- Akane-t megtámadták és ahogy azt láttam az egyik srác az erejével majdnem meg is ölte. Ha egy perccel később érek oda lehet nem éli túl. - ült fel törökülésbe Ribu folytatva mondandóját. Mindenkit meghökkentett a történet.

- Akane! - tette felkaromra a kezét Chuu. - Hogy lehetséges ez?

- Én-Én nem akarok másokat bántani a képességemmel Chuu! - toltam fel magam ülő helyzetbe kishíján lefejelve Guren-t.

- De hisz majdnem megölt Akane! Eddig visszafogtam a véleményem tekintve hogy milyen állapotban voltál de most már nincs okom rá! - emelte fel a hangját ellenem Ribu mely nem csak engem lepett meg.

- Szerinted nem tudom?! Még most is érzem a számban az ízét. Minden lélegzet vétellel újraélem a ma délutánt!

- Akkor mégis miért? Csupán elvből?!- nevetett fel kínosan.- Hiába vagyunk tapasztaltabbak mint te közülünk te vagy itt a legerősebb Akane! Nem zárkózhatsz el!!

- Te ezt nem értheted!! Ebben a szobában senki sem értheti!!! - akadtam ki majd könnyek közepette kirohantam az ajtón amikor nekiütköztem Anyámnak. Felnéztem rá majd szorosan magamhoz öleltem. Guren utol akart érni de mikor meglátott minket megtorpant.

- Nahát itt meg mi folyik gyerekek? - kérdezte amikor benézett a szobába ahol az előbb üléseztünk majd át karolta a hátam. Lassan eltávolodtam tőle majd leguggolt elém és le törölt egy könnycseppet az arcomról. - Egyet jegyezz meg Akane... Egy Kuno nem bőg! - mondta szigorúan majd hirtelen nevetni kezdett és hangja megenyhült. - Ezt a szüleim mondták nekem mindig gyermekkoromban. Fogadd meg!- mosolygott rám.

- Értettem Anyám!- töröltem le könnyes arcomat majd hang nélkül bementem a szobámba ahol török ülésbe helyezkedtem el és a fejemre húztam a takarót. Elkezdtem lelassítani a légzésem. Éreztem ahogy eltűnik alólam az ágyam és egyre mélyebbre süllyedek az elmémben. Csakhamar meg is érkeztem a számomra megtervezett pontra. Lassan kinyitottam a szemeimet. Egy sötét helyen álltam ahol talaj vízből tevődött össze. Jól ismertem ezt a helyet. Egy vörös hajú vörös szemű lány feküdt előttem láncra verve egy ketrec mögött. Lábait az ég felé szegezte egy falnak támaszva.

Naaa Akane-chaaan! Miért nem akarsz elfogadni végre?- nevetett gyermeki hangon.

Soha! Soha nem fogom használni az erőd. Akuma!! [Demon]

Buta lány- kelt fel fekvő helyzetéből. Vörös szemei csak úgy izzottak az árnyak között. Lassan kilépett a fényre. Elindult a cellarácsok felé de a láncok visszafogták. - Mikor fogod fel végre hogy én Te vagyok?

Ne aggódj már elég időt töltöttem itt lent ahoz hogy megcáfoljam. Lehet hogy felvetted az alakom de számomra nem vagy más mint egy utánzat! - mosolyogtam a hasonló arc felé. - Anyám is ezerszer elmondta már hogy te csak a gonosz megtesetesítője vagy semmi más. És hogy semmilyen áron nem követhetem el azt a hibát hogy hatalmat adjak neked a fénynél mint régen...

Ne taszíts el magadtól Akane! Szívesen adok az erőmből neked!- pillantott a teste felé majd széttárta karjait mintha minden az övé lenne.

Ez nem a te erőd!- csikorgattam fogaim.

Igazad van... Ez a tiéd! Csak azért vagyok itt mert megtagadod magadtól a saját erődet!! - nevetett harsányan.- Egy idióta vagy Akane azt kell hogy mondjam! Meg teremteni a saját képére egy embert csak hogy viselje a vérörökségeddel járó terheket majd leláncolni mintha az egész az ő hibája lenne hogy enélkül gyenge vagy! Nevetséges! Vagy az is lehet hogy volt rá valami okod...- fordult vissza az árnyak felé majd felvette eddigi pozícióját.- Áhh meg is van. Kellett egy barát az ártatlan kislány lelkének hogy ne zuhanj teljesen össze a tudattól hogy az erőd miatt soha nem lesz senkid.

Halgass!! Nem tudsz rólam semmit!

Dehogy nem! - húzta széles mosolyra a száját - Mindent tudok rólad!

Megjegyzését csak egy gyilkos pillantása díjaztam majd tudatommal szorítottam a láncokon. Egy morgást kaptam válaszul.

Ha beletrafálok valamiben mindig így reagálsz... Na de ha jól érzem nem ezért vagy itt.

Eltaláltad...

Nos akkor miért jöttél? Vagy mindent harapó fogóval kell kihúznom belőled? - mérgelődött felfelé bámulva.

Csak a szemedbe akartam nézni.

Ahh..  Minden világos... Csak azért lemerülni idáig hogy belenézhess a szemembe. Hát tessék nézz mélyen bele!- fordította felém arcát majd áthatóan a fejjel lefelé lévő skarlát vörösen izzó íriszeibe néztem. Hirtelen elkapta a tekintetét. - Valaki jön... - kapta oldalra a fejét majd kiestem a transzból és a takaró alatt találtam magam. Hátra néztem amikor lenyomódott a kilincs és Anyám lépett be rajta.