Az óráknak hamar vége lett mi pedig nagy nehezen túl is éltük őket. A kicsengetés után egyből rohantunk ki a teremből hogy kinél hamarabb megszabaduljunk az iskola bezártságától. Éppen kiléptünk a főajtón amikor egy vékony hang kiáltott utánunk.

- Amari-san! Kuno-san! - ért be minket. A nevünk hallatán egyből hátra fordultunk. Midoriya-kun állt velünk szemben a térdére támaszkodva.

- Oy! Szia Izuku-kun! - üdvözölte hatalmas mosollyal Aiko. - Mi járatban?

- Sz-Szia... - próbáltam kicsit a barátnőm háta mögé rejtőzni. Rajta kívül nem sok ember felé nyitott.

- A-Arra gondoltunk hogy elmegyünk a közeli fagyizóba a többiekkel. Nincs kedvetek velünk jönni? - húzta széles vigyorra a száját.

- Degogy nem! Ugye Akane? - nézett hátra rám mire kiestem a takarási szögből.

- Uhm! - bólintottam félénken.

- Rendben! Erre gyertek a srácok már kint vannak a kapunál! - intett nekünk majd előre ment mi pedig követtük a Brokkolit.

- Mi tartott ilyen sokáig Deku-kun? Kero! - érdeklődött Tsuyu-chan.

- Elnézést! - hajlongott bocsánatot kérva - Elég nehéz volt átverekednem magam a tömegen hogy utolérjem őket.... - vakarta idegesen a tarkóját.

- Mindegy! Az a lényeg hogy itt vagytok! - üdvözölt minket Ochako-san majd elindultunk a fagyizó felé.

Nem kellett sokat menni. Kivártuk a sorunkat és választottunk magunknak két gombócot. Én egy citromot és egy sárgadinnyét választottam amit jóízűen kezdtem nyalogatni. Kiültünk a teraszra hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.

- És hogy halad a fejleszés amit Hatsume-san-tól kértél? - kérdezte Iida-kun.

- Fogalmam sincs... Még nem nagyon tudtam erről beszélni vele...

- Akkor majd nem ártana megkeresned ezzel kapcsolatban. - szólt a témához Uraraka-san gondolkodva.

- K-Ki az a Hatsume-san? - súgtam oda Aiko-nak.

- A H osztályba jár! Tudod ők készítik a kiegészítőket a harcokhoz. - magyarázta nekem mire csak bólintottam. - De neked nem menned kellene?

- Miért mondod ezt? - néztem rá kérdőn de válaszul csak egy telefon kijelzőjén lévő órát kaptam. Elkerekedtek a szemeim amikor ráeszméltem hogy ha nem sietek lekéshetem a vonatot. - Öhmm... - kezdtem bátortalanul a csapatnak mire mindenki rámszegezte tekintetét. - N-Nagyon örülök hogy elhívtatok... Már nagyon régen nem éreztem magam ilyen jól és nagyon szeretnék még maradni.... De ha most nem indulok el akkor lekésem a járatom és várhatok a következőre..... - sütöttem le a szemem.

- Te ugye nem ebben a városrészben laksz Kuno-san? Kero! - kéedezte Atsui-san.

- N-Nem...

- A-Akkor siess! - pattant fel Midoriya hirtelen a székéről. Komolyra fordítottam az arckifejezésem és helyeslően bólintottam. Gyorsan felkaptam a tatyóm és elkezdtem futni az állomás felé.

- Köszönök mindent!! - kiáltottam hátra a társaságnak aztán visszatértem a futáshoz.

Átvágtam mindenen de valahogy sikerült elérnem a vonatot. Amikor beértem a fülkébe rajtam kívül csak két ember volt jelen így nem kellett verekedni a székekért. Hátra mentem a szerelvény végébe és leültem a szokásos helyemre. Bedugtam a fülhallgatóm és élveztem a kilátást. Ahogy elhaladtak mellettem a fák, telkek, mezők igaz hogy már láttam ezeket a dolgokat de még így is káprázatos volt. A délutáni napsütés kellemes atmoszférát teremtett. A végállomásra már csak én maradtam és a Nap is elhagyta az égboltot. Sötétben kellett sétálnom amit kifejezetten utálok. Akármikor kiugorhat valami vagy elkaphat és senkinek sem tűnne fel a családomon kívül ha nem érek haza. Kissé reszketve de valahogy végigszenvedtem az utat hazáig. Kinyitottam a bejárati ajtót majd ledobtam a cipőm és bementem a konyhába. Út közben betettem a táskám a szobámba aztán egyből a vacsorához rohantam. Szedtem is magamnak egy nagy adag sushit amit Anyám készített kivételesen.

- Milyen volt az ottalvás? - érdeklődött miközben a szájához emelt egyet.

- Semmi különös nem történt... Megcsináltuk a feladatot aztán aludtunk... De Bakugou-kun szülei nagyon kedvesek voltak! - Vele ellentétben... Azok a jelzők amikkel megillet néha... Borzasztó... - jegyeztem meg magamban.

- És ki ez a Bakugou-kun ha szabad kérdeznem? Jó barátod? - könyökölt feljebb.

- A-Azt nem mondanám hogy ba-ba-ba-barátom.... - esett nehezemre kiejteni a szót. - Csak vele osztottak be... De Katsuki-kun-nak is vannak jó pillanatai.

- Egy fiú? - ízlelte meg a szót majd elgondolkodva oldalra nézett.

- Ne gondolh rosszra Anyám... Csak egy projekt... - hajtottam le a fejem majd betoltam a számba az utolsót ami a tányéromon volt. Anyám csak egy mosollyal díjazta az imént tett megjegyzésem aztán elvette tőlem a tányért és betette a mosogatóba. Ahogy elkezdte tisztogatni a porcelánt előugrott a kép ahogy Bakugou-kun ellök a csap elől és leszedi a fejem hogy mia az hogy én mosogatok. A jelenet megmosolyogtatott egy kicsit. Visszamentem a szobámba és nekiálltam az írásbelinek. Nem volt sok feladat úgyhogy nem kellett megint olyan későn ágyba bújnom. A lecke után kipakoltam a táskám és elmentem fürdeni. Megengedtem magamnak a jó meleg vizet és lassan beleereszkedtem. Leengedtem a fejem a víz alá és lassan kifújtam a levegőt hogy ne menjen az orromba a víz. Amikor elfogyott feljöttem a víz alól hogy megtelítsem a tüdőm a jó öreg Oxigénnel. Ezt a folyamatot még párszor megismételtem, utána pedig megmostam a vörös tincseimet samponnal és balzsammal. Leöblítettrm majd kiszálltam a kádból valamint magamra tekertem egy törcsit - illetve a hajamra- aztán leengedtem a vizet. Visszabattyogtam a szobámba és miután megszárítottam a hajam felvettem a pizsamámat. Bakugou szaga van.... - szippantottam mélyet az anyagba majd a fiú illata jólesően beleivódott a szervezetembe.

Mi volt ez Akane? - jelent meg Akuma egy gúnyos mosollyal az arcán.

M-Mire gondolsz? - tettettem tudatlanságot.

Jól tudod mire!! Csak nem-

Mire gondolsz? Pont belé? Abba a bunkó és hangos gyökérbe?! Ha ő lenne az utolsó a Földön.... Na talán akkor! Csak jó illata van! Ennyi! - mentegetőztem.

Látnod kéne az arcod ilyenkor! Vörösebb vagy mint egy rák! - nevetett majd visszatért a cellája magányába és álomra hajtotta a fejét.

Nem is igaz... - duzzogtam majd kiléptem. Hátradőltem a takaróra majd felhúztam annyira a pólóm hogy pont az orromra tapadjon.

Látom ám! - nevetett fel.

Áh! - kiáltottam fel ijedtemben. - Nem úgy volt hogy alszol? - ordítottam full vörös fejjel aztán eltűnt. Lassan én is elaludtam én is.