A tekintetem lángol, ahogy a nőre nézek, aki elég jól szórakozik rajtam. Hátra ugrunk, a kezemben megforgatom a szablyát, ahogy körözni kezdünk. 

- Talán mérges vagy? - kérdezi csúfolódva, majd elhajítja az egyik tőrt felém, de időben lépek arrébb, hogy kikerüljem a halálos csapást. 

- Talán egy kicsit. De úgyis megnyugszom amint legyőzlek - kacsintok rá, majd neki lódulok. A tekintetemmel követem a kézmozdulatait, látom, hogy egy kard jelenik meg nála, és azt emeli maga elé. Sejtettem, hogy ehhez hasonlót fog tenni, amíg el van foglalva azzal, hogy kivédje a szablyát, megfordítom a zsebembe a kis szerkezetet, hogy ne az éles vége kerüljön Sól felé, majd megnyomom. A zsebemet szét szakítja, de sokkal nagyobb öröm látni, hogy elkapja a "nő" hasát. Elégedett vigyorral lépek újra hátra, Sól a hasát fogja, de egy pillanattal később újra támadásba lendül. Erre viszont nem számítok, alig tudom kivédeni a szablyával az ütéseit, a karddal többször is lesújt, olyan gyorsan, hogy pislogni se merek, nehogy elkapjon az egyik támadása. A kezem remeg, megerőltetem magam, hogy azért is bírjam, majd az egyik támadása alól kitérek, a háta mögé perdülök. Látom, hogy azonnal fordul utánam, és pont ezt is akartam. A szablyát a földbe szúrom, azzal a lendülettel csúszok át alatta, majd még mindig fekve belerúgok a térdhajlatába, mire összeesik. Nem engedem neki, hogy felkeljen, azonnal kicsavarom a kezéből a kardot, majd a nyakához szegezem. Tisztes távolságba, hogy a karperec ne csapjon belém áramot, de pont annyira, hogy a nőszemély is tudja, vesztett. Sól hevesen piheg, de a száján feldereng az a pimasz mosoly, amit már lassan kezdek megszokni.

- Nem rossz, de még messze vagy a tökéletestől - löki el az alkarjával a kardot, majd feltápászkodik. Horkantva teszem el a kis szerkentyűt a combomhoz, majd a kardot és a szablyát visszateszem a helyére. A tekintetem körbe jár a felsorakoztatott fegyverek között, olyan érzésem van, mint ha a középkort és a jövőt összemixelték volna és így kijött egy nagyon csúcs fegyverek összessége. Sól mellém áll, maga előtt összefonja a karjait.

- Simán megölhetnélek, ugye tudod? - vonom fel a szemöldökömet, de nem fordulok felé. Halkan, mégis lemondóan kacag ki.

- Ugyan, ezt te se hiszed el - jelenti ki. Igaza van, más esetben ha tényleg nem lenne rajtam a karperec abban a pillanatban szedném le a fejét a nyakáról, a végtagjait pedig kitépném, mint ha csak egy garnéla rákról szedném le a külsejét. 

- Eljön még az én időm, felragyog a napom - közlöm vele morogva, de csak egy gunyoros kacagást kapok válaszul. A tekintetem felé fordítom, a szemeiben látom, hogy nem tekint ellenfélnek, még azok után se, hogy legyőztem. Indulatosan elfordulok, meglátom oldalt a harcoló Thort. Oda lépkedek a pálya széléhez, összevonom a szemöldököm ahogy megtámaszkodom a másfél méter magas kerítésen. Érzékelem, hogy Sól is utánam jön, de nem szól semmit, maga előtt összefont karokkal áll, és nézi Thort. Úgy érzem a szőke nem jött rá, hogy nagyon át lett ejtve, vagy éppen tudja az igazat, de nem érdekli. Őszintén szólva nekem sincs nagy problémám vele, sőt így elviselhetőbb is. 

- Ismered Hela történetét? - kérdezi meg hirtelen. Hümmögök egyet, majd megvonom a vállam.

- Talán. A Földön úgy van írva, hogy Loki gyereke, a szeretőjétől Angrbodától, de úgy érzem itt máshogy van -  pillantok rá. Egy pillanatra látom, hogy valami érzelem fut át az arcán, de amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is tűnt. 

- Hela nem Loki lánya, hanem az Odiné, Thor nővére. - mondja kárörvendően, de megköszörüli a torkát, és lágy mosolyt villant. Megrázom a fejemet a felelőtlenségén.

- Csodálatos. Loki viszont tényleg megszülte Sleipnirt, a kilenc birodalom leggyorsabb lovát? Csak azért, hogy segítsen az asgardiaknak? - kekeckedek, hogy lebuktassam. A szeme se rebben, lekezelően vontatja végig az arcomon a jáde zöld szemeit. 

- Annyi eszed sincs, mint amennyiben reménykedtem - mondja szenvtelenül, pimasz mosollyal nyugtázom, hogy egy jó pontra tapintottam, hogy ha csesztetni akarom. De éppen nincs kedvem hozzá, ez a kis harc is eléggé megdolgoztatott, és kétlem, hogy ha beüt a gebasz, segítségre lennék azzal, hogy Sóllal egymás torkának ugrunk. Kivételesen pedig segíteni akarok, természetesen az én javamra, mivel Helaval nem számoltam, és nem épp jó jel, hogy megjelent. Bár...

- Pontosan mi is történt? - fordulok felé teljes testemmel, különösebben nem mondtak semmit, hogy miféleképp  jött vissza a Halál istennője, már pedig ez létfontosságú dolog lenne tudni. Legalábbis nekem. 

- Mármint mikor? - kérdez vissza huncutan. Megforgatom a szememet, nincs kedvem macska - egér játékot játszani vele.

- Hogy történt, hogy a Halál istennője visszatért? - pontosítok a kérdésemen. Töprengő arcot vág, majd Thorra kukkant gyorsan majd rám. 

- Odin meghalt, és ezzel a Hela is kiszabadult a börtönéből, amit az öreg varázslata tartott meg. Elindult Asgard felé, és ha ide ér, akkora hatalma lesz, hogy hamarabb roppant ketté minket, mint hogy felvehetnénk a harcot. Legalábbis ezt suttogják a katonák -  tette hozzá pajkosan. Megdörzsölöm az arcomat, legalább tudok néhány részletet, és csak reménykedni tudok, hogy nincs olyan nagy hatalma, mint azt Sól mondja. 

- Hesla! - hallom meg Thor kiáltását, mire automatikusan oda kapom a fejem, de már késő. Az arcomba egy labda repül, aminek következtében hátra tántorodok, de amekkora szerencse csomag vagyok, el is eszek. Az otthoni kosár labdákhoz tudnám hasonlítani a labdát, de úgy érzem ez sokkal fájdalmasabb. Sól hangosan nevet rajtam, morogva kelek fel és nézek Thorra, aki egy kissé ijedt fiúnak magyaráz. Á, szóval ő volt az. Mérgesen szorítom meg a labdát, neki indulok, a tekintetemmel szinte ölni lehetne. Dobásra emelem a kezemet, Thor megfordul, de abban a pillanatban, ahogy elhal Sóltól a nevetés, irányt változtatok és a hasába dobom a labdát. Hangosan felnyekken, erre bizony nem számított, elégedetten pillantok az összegörnyedt hölgyeményre.

- Nem szép dolog más kárán röhögni, főleg nem hölgyhöz méltó viselkedést tanúsít - mosolygok jóízűen, majd a fiúra nézek, aki kissé meglepetten, de hálásan elmosolyodik amiért nem haragszom. Mondjuk érzem ahogy dagadni kezd az arcom, és zsibbad is rendesen, de elégtételt venni Sólon sokkal jobb érzés volt. 

- Thor! - szólok oda a férfinak -  Nincs egy kis jegetek? - kérdezem, de annyi értetlenkedő pillantást kapok, hogy inkább legyintek, hogy mindegy, nem fontos. Balga népség.