-Kész! - jelentettem ki nagy mosollyal arcomon, mikor végre kész lettem a házam kitakarításával. Miután sikeresen végeztem a sulival, anyuék úgy gondolták vesznek nekem egy házat a város másik végén mondván, hogy ott sokkal jobb munkalehetőségek vannak, és ha még is továbbszeretnék még tanulni van egy iskola is a környéken.

Ez pontosan egy éve történt. Betöltöttem a húszat és próbáltam a munkahelyemre fókuszálni. Egy kávézóbban dolgozok mint felszolgáló, és szeretem csinálni. Kedvesek a vevők, és a munkatársaim is. Végre vége lett a sok szörnyűségnek, és barátokat is találtam.

A csengő szakította meg gondolataim, mire félreraktam minden takarítószert és az ajtóhoz siettem.

- Azt hittem soha nem érsz ki! - nevetett fel Hoseok, mire viszonoztam gesztusát. Ő is ott dolgozik mint én, és ma mindketten délutánosok vagyunk.

- Takarítottál?-döntötte oldalra fejét, mire bólintottam egyet.

- Igen,de már végeztem, előtte pedig felöltöztem, szóval azzal sem kellett szerencsétlenkednem indulás előtt .- nevettem el magam újra és kilépve a házból zártam be az ajtót magam után.

- Akkor indulhatunk?- kérdezett rá.

- Persze.- mosolyodtam el halványan és a kocsija felé vettük az irányt.

- Nem tudlak ma hazahozni, van egy kis zűr otthon és sietnem kell munka után . - indította el az autót.

- Mi történt ?- kérdeztem rá egyből.

- Orvoshoz kell vinnem Tobyt .- sóhajtott fel gondterhelten .Toby a kutyája, és habár csak egyszer voltam náluk akkor is jól tudtam, hogy az a kutya vonzza a bajt.

- Mit csinált megint?

- Most semmit. Csak nem eszik rendesen, és inkább megelőzöm a bajt azzal, hogy elviszem kivizsgáltatni .- húzta el száját.

***

- Sziasztok! - köszönt nekünk Rosé, mikor beléptünk a kávézóba.

-Szia! - intettem neki egyet és indultam meg hátra felvenni munkaruhámat.

- Jimin kérdezhetek a valamit ?- jött a kérdés hátam mögül mikor már felöltözve csuktam be szekrényem.

- Persze.- fordultam Hoseok felé kíváncsian.

- Nem ismerjük egymást csak féléve, de az a nyaklánc már az első napodon rajtad volt. Megkérdezhetem kitől kaptad?-fejem lehajtottam az emlékek miatt, és hiába próbáltam annyira elfelejteni Jungkookot mint ahogy kiterveltem azt, nem ment, és mivel a fonál mindig emlékeztetni fog rá, így a nyakláncot sem vettem le magamról a veszekedésünk után sem.
Miután elment nem találkoztam vele, és még csak látni sem láttam őt.Viszont én akartam ezt .De akkor miért nehéz még mindig erre gondolnom?

-Az exemtől .- válaszoltam röviden, kiszerettem volna kerülni a többi kérdését ezért elindultam az ajtó felé.

-És miét van még rajtad akkor?- ért utol, mire sóhajtottam egyet.

- Mert egy különleges történet kötődik hozzá, és habár becsuktam a könyvet végleg, nem hagyhattam elveszni a dolgokat .- mosolyodtam el fájón, majd továbbindultam.

***

A nap hamar eltelt, és viszonylag időben is végeztem mindennel. Mivel még egy darabig a kávézóban szoktam ücsörögni, így én zárok mindig. Sokszor jut eszembe az aminek egyáltalán nem kellene, ezért hiba az, hogy én egyedül maradok a gondolataimmal. Bár otthon is ez lenne velem.
Ilyenkor mindig nézek ki a fejemből és elgondolkodok azon, hogy mi lett volna ha...

Ha nem kapom fel annyira a vizet......

Ha erősebb lettem volna érzelmileg.....

Ha nem törtem volna meg minden alkalommal.....

És ha.....még együtt lehetnénk. Talán nem is Jungkook rontotta el ezt, hanem én .De még csak keresni sem keresett azok után, megbocsájtottam volna neki ,a szavakat amiket akkor mondtam csak mérgemből vágtam hozzá .De én nem tehettem ez ellen semmit.
Ő nem egy átlag ember akit meglátok az utcán egyből. Hozzá nem csengethetek be, hogy beszéljük meg. Tehetetlen voltam. És már bánom, hogy ez lett a vége az egésznek .Hogy egyedül maradtam abba a nagyházba és ő nem lehet mellettem.
Kicsorduló könnyeimet letöröltem arcomról, és mint minden nap, újra felálltam helyemről mintha mi sem történt volna.
Átöltöztem és bezárva a kávézó ajtaját elindultam a buszmegállóba .Már javába sötét volt, és teljes csend borított mindent .Egyik lábamról a másikra állva vártam a buszt aminek köszönhetően alig 10 perc volt az egész buszozásom. Amikor megjött a jármű mosolyogva köszöntem a sofőrnek és ültem hátra szokásos helyemre.
Ilyenkor szerencsére nincs tömve a busz sem .Rajtam kívül még öten utaztak, mint ahogy általában tenni szokták .Az elsuhanó autókat néztem mellettünk, majd egyszer csak egy hangos fékcsikorgás ébresztett fel elmerengésemből .Minden olyan gyorsan történt, hogy gondolkodni se volt időm.
A busz hirtelen borult el így a mellettem lévő ablaküveg ripityára törött, ezzel felsértve jobb kezem, amivel megszerettem volna támaszkodni az esés után.
A sikolyokat amiket eddig elnyomott ijedségem hangosabbak lettek, mikor a busz elején hirtelen lángok csapódtak fel.
Az emberek akik a buszon voltak sorban próbáltak kimászni a törött ablakokon. Megkapaszkodva próbáltam magam én is kimenekíteni, egyik lábamat megemelve álltam rá az ülés támlájára és emeltem fel kezem, hogy belekapaszkodhassak az ablakba, ezzel kihúzva magam a járműből.
A földre ékezve szisszentem fel a fájdalom miatt és a busztól elkúszva próbáltam magam nyugtatni .Mentők szirénázása csapta meg fülem, mire odakaptam fejem és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaim.

-Jól van?-jött egy kérdés mellőlem, mire bólintottam egyet.

- Jézusom! - kapott fejéhez hirtelen a mellettem lévő, mire én is a busz felé emeltem fejem. Egy fiú állt a tűzben fekete ruhájáról, és kilógó tincseiről pedig egyből megismertem ki az.

-Kook.... - suttogtam halkan nevét . Elindult felém nem törődve semmivel, és leguggolva hozzám fogott kezemre majd rántott magához közelebb egy szoros ölelésre.
Olyan rég nem éreztem ezt .Érzelmeim kimutatva kezdtem el könnyezni egyből és szorosan a fiúhoz bújtam kiadva magamból hiányának fájdalmát.

- Sajnálom.... én annyira sajnálom..... - kiabáltam miközben még közelebb csúsztam hozzá.

- Hiányoztál Jiminnie.-kezte el simogatni fejemet.

- Azt hittem te maradtál a buszban .- tolt távolabb magától és csak akkor vettem észre könnyeit íriszeibe.

- A-azt hittem én vagyok az utolsó.... - dadogtam, mire megrázta fejét.

-A sofőr.... - nem hagytam, hogy befejezze a mondatot mert közbevágtam.

- Köszönöm! - sírtam fel még jobban, mire szemeiben megjelent az értetlenség.

-Köszönöm, hogy aggódtál értem .- szipogtam nagyokat.

- Menjünk a mentősökhöz Jiminnie, megsérült a kezed .- szakította meg a hosszúra nyúlt csendet .Segített felállni és a mentőig kísérni, amibe aztán beültettek viszont Jungkook az ajtónál maradt, nem mozdulva onnan.

-T-te nem jössz?- kérdeztem meg, mire megrázta fejét.

- Próbálom magam a szavaidhoz tartani .

- Kérlek ne csináld! Azokat csak...... maradj itt velem Kook, könyörgöm! - nem itt akartam magyarázkodni, nem ebben a helyzetben.

- Vigyázz magadra Jiminnie.- húzta magára kapucniját és indult el, rám sem nézve. Hiába kiabáltam utána még útközben is, nem jött vissza.

***

- Elég csúnya sebet szereztél .Szüleiddel élsz még?- kérdezte az orvos, mire tovább bámultam előre megrázva hanyagul fejem.

- Egyedül ?- következő kérdésére is csak bólintottam, mire felsóhajtott.

- Nem hiszem, hogy betudnád kenni, és lecserélni a kötést egedül .Itt kéne maradnod akkor addig amíg.... - kezdett bele, mire félbeszakítottam.

- Megoldom egedül is .- vettem át a kezében lévő dolgokat, és a zsebembe csúsztattam azokat és egy halk "köszönöm "után hazaindultam .Szemeim duzzadtak voltak a sírástól és egyáltalán nem volt kedvem hazamenni se. Halk motoszkálásra figyeltem fel mögülem de nem volt erőm hátra fordulni sem.
Fájt mindenem és fáradt is voltam. De a hátam mögött lévő embert nem igazán érdekelte valószínűleg, lépteiből adódóan.

-Ne kövessen már! - szóltam hátra halkan még is idegesen de tovább jött az illető .Jungkook könnyektől ázott szemei jutottak eszembe és mai nap folyamán sokadjára, elkezdtem sírni.
Nem érdekelt az, hogy van valaki mögöttem, és azt sem, hogy kihűlt az idő, leguggoltam majd térdemre eresztve fejem kezdtem el hangosan zokogni.
A cipő hangos zaja hirtelen abbamaradt .

- Ne itasd megint az egereket! - lökött oldalba egy ismerős hang és elvesztve egyensúlyom estem a földre .A fiú felé néztem aki az égre meredve sóhajtott fel, majd nézett újra rám.

- Visszajöttél! - fogtam meg lábát és úgy néztem rá szipogva.

- Csak figyeltem rád, hogy hazatalálj .- rántotta el kezemből lábát.

- Siess mert hideg van, nem akarok szétfagyni .- nézett rám várakozón, mire szomorúan álltam fel a földről, és indultam el utána.

- Miért vagy velem most ilyen? - kérdeztem rá hátát nézve, hiszen előtte még aggódott .

- Nem akarom, hogy megint elkövessük ugyanazt a hibát .- fordult hátra, mire kérdőn néztem rá.

- Milyen hibáról beszélsz Kook? - kérdeztem meg halkan.

- Rólunk .Igazad volt, csak magamra tudok gondolni, és nem fér bele az én terembe még valaki .- rázta meg fejét hanyagul .Szám tátva maradt, és nagyokat pislogva néztem felé. Ugye ez csak egy rossz álom?

- Nem vagyok vicces kedvembe most .- erőltettem magamra egy mosolyt és nyúltam volna kezéhez viszont elhúzta azt tőlem.

- Jól mondtad! Csak te szeretsz engem, én nem tudom viszonozni ezeket az érzéseket .- kezem maradt a levegőbe és emelkedő mellkasommal próbáltam tompítani a bennem felgyülemlett pánikot.

- Én azokat csak mérgembe mondtam Jungkook, én szeretlek és tudom, hogy te is engem .- győzködtem magam.

- Ne láss bele sokat! - úgy beszélt mint régen, és ez megrémített .Nem akarom még egyszer ugyanazt mint akkor, ahhoz egyáltalán nincs erőm. Érzelmileg a mai nap óta a földön vagyok, és ezekkel a szavakkal áll elő.

- Menj be mielőtt megfázol .- dugta zsebre kezeit.

- Miért csinálod ezt velem?Miért élvezed ezt, megint? Hogy tudsz engem megint így látni?Jugnkook mond meg! - kiabáltam rá hangosan.

- Szeretlek azóta is tisztaszívemből. Vártalak téged, megakartam bocsájtani , de helyette magamat ostoroztam, mert nem jöttél, nem kerestél! Tisztában vagyok vele, hogy én küldtelek el. De beleőrültem a hiányodba. Most, hogy felbukkantál teljesen összeroppantam. Segíts nekem Kook, ne hagyd, hogy megint a rossz útra térjek! - léptem felé egyet, mire állta a tekintetem.

- Menj be végre!

- Nem, addig amíg nem leszel velem őszinte.... - folytattam volna de közbeszólt.

- Őszinte?Azt mondtad tűnjek el az életedből Jimin! De fogalmad sem volt arról, hogy nekem mennyire nagy szükségem lett volna rád akkor! Igen, eljöttem arról a kibaszott randiről, azért mert Yoongi meghalt! - kiabált rám, mire szemeim kikerekedtek.

-Yoongi meg... - tátogtam mint egy hal hiszen alig tudtam feldolgozni ezt.

- Nem akartalak otthagyni, de muszáj volt, Yoongi volt az utolsó családtagom és meghalt, érted?- kezdtek el könnyesedni szemei, majd folytatta.

- És én vagyok az önző féreg Jimin? Én?- mutatott magára vörös szemekkel.

- Nem tudtam Kook, fogalmam sem volt.... - ráztam fejem pánikolva.

- Egyedül kellett feldolgoznom az ő hiányát, és a tiédet is! Teljesen egyedül! Mert elküldtél, rohadtúl elküldtél engem!

- Sajnálom! - nyögtem ki ezt a szót. Tömérdek bűntudat volt bennem, és beigazolódott amitől rettegtem. Én voltam a hibás az egészben, egy szörnyű ember vagyok.

- Ezen nem segít a sajnálatod sem. Én magam fogom elvágni azt a rothadt köteléket a kezedről, és egy cseppnyi bűntudat sem lesz bennem! - szavai mint egy kés úgy fúródtak belém, de igaza volt .Teljesen. Elrontottam mindent, az én hibám az egész, én tehetek mindenről .

- Tedd meg! - mosolyogtam rá, mire meglepődve nézett rám.

- Igazad van! Ostoba voltam és rettentő makacs, hogy nem hallgattalak végig .Ezért kérlek tedd meg, csinált te, ne én tegyem majd meg, nélküled .- mosolyogtam rá lágyan .Arca vonásit hirtelen rendezte és lépett közelebb hozzám.

- Ezen a földön te vagy a leggonoszabb ember! Tudod miért? Képes lennél megoldani a dolgokat az életeddel. A halál nem fogja elmosni a bűntudatod, és a szánalmat sem. Bűnhődni fogsz Jiminnie általam, kifoglak készíteni!
- mosolyodott el gúnyosan.

- Miért vagy velem ilyen gonosz Jungkook?- kérdeztem meg könnyezve hiszen utáltam ezt az énjét ami volt neki, és ami most lett miattam .Vagy ellenem.

-A halál vagyok, minden embert ugyan úgy kezelek, és te sem leszel ebben kivétel, elszívom az utolsó örömöd is amit a nélkülem eltelt években szereztél, és elérem azt, hogy a földön legyél, újra!