Ahogy kiléptünk négyen a színfalak óvó biztonsága mögül és elénk terült a közönség a pulzusom az egekbe emelkedett és habár egyetlen arcot se tudtam kivenni, egyetlen sikolyt se hallottam tisztán, mégis a közönség valahogy energiával teli volt és hihetetlenül lelkes. Egy két helyről hallottam a nevemet, de leginkább egy masszává formálódtak az emberek. Nem voltak olyan sokan, talán kétszáz ember lehetett csak, de nekem hatalmas tömegnek tűntek. El se tudtam képzelni, hogy valaha eljöhet a pillanat amikor több százezer ember előtt énekelek.

Az első fellépésünk. Igen, mostmár biztosan tudtam, hogy ez az életem. Talán belefásulok majd. Talán egy hisztis sztárocska leszek. Az is lehet, hogy valamikor elfelejtem a mostani önmagam vagy esetleg meg se érem ezek közül egyiket se. De addig is...

- Mi vagyunk a Valkyire - léptem előre mint vezető és gyorsan végigmutattam a lányokon, akik kicsit megszeppentek, majd belekezdtünk a dalba, ugyanis pontosan öt percünk volt.

Az elején az emberek passzívak voltak, csak néhányan éljeneztek, de természetesen nem tudtam hibáztatni érte őket. A BTS-t várták, miattuk jöttek, nem valami névtelen épp debütáló lánycsapatért. Azért annak pár rajongónak is végtelen hálás voltam akik minket jöttek el megnézni. Az biztos, hogy mi beleadtunk mindent, szívvel és lélekkel éltük át karrierünk első öt percét.

Mika egyetlen sort se rontott el, pedig Yoongi unszolására kétszer olyan gyorsan rappelt mint az eredeti verzióban, ráadásul nem az anyanyelvén, Rami és Sunmi hibátlanul végigtolták a koreográfiát, annak ellenére, hogy ettől féltek a legjobban, mert mindig is gyenge pontjuk volt a tánc. Magamra is büszke voltam, hisz annak ellenére, hogy a vádlimban enyhe görcs volt már órák óta, képes voltam összeszorítani a fogamat és mosolyogva elénekelni a solo soraimat is. Az adrenalin akkor annyira felpörgetett, hogy szinte nem is éreztem a fájdalmat csak ugráltam és próbáltam lelkesíteni az embereket.

El se akartam hinni, hogy letelt az öt perc, annyira rövidnek tűnt, csak a testem érezte, hogy kimerült és szeretne pihenni egy kicsit. Letereltek minket az elsötétített színpadról, mi pedig lesiettünk a lépcsőn, ahol két stylist ránk adott egy pár kabátot, majd gyorsan az első sorba küldtek minket a fiú gyakornokaink felé, hogy mi is megnézhessük a BTS előadást. Hyung vadul integetett, és még vadabbul ütötte a mellette lévő széket, de Rami gyilkos tekintettel nézett rá és kelletlenül, de feláldozta magát értem.

- Meghálálom - suttogtam a fülébe, majd felcsillantak a fények a színpadon én pedig előre szegeztem a tekintetemet.

Mérhetetlenül boldog voltam amiért a fiúk közül senki nem árult el előre semmit a fellépésükről, mert így részese lehettem annak az élménynek amit már rég nem éreztem. Évek óta csupán úgy mentem koncertekre mint egy szakmabeli gyakornok, ezért hosszú ideje kihalt bennem a rajongás varázsa.

Amikor a srácok kiléptek a színpadra és felüvöltött mögöttem a rajongótábor, hevesebben kezdett dobogni a szívem és éreztem, hogy a részükévé válok, magába szippantott az érzés. A csapat három számot adott elő csupán, de jó szokásukhoz híven minden dal mély üzenettel rendelkezett, különlegesen passzoló koreográfiával és olyan apró elemekkel, amikre valóban csak ők képesek.

Tudom, hogy sokan kétségbe vonják amiért ennyire népszerűek, de bárcsak az összes embert, akik ezen a véleményen vannak, elhozhatnám egy koncertre, hogy lássák őket élőben. Valóban vér, veríték és könnyek van a karrierjükben, annyi kemény munkával csupán 6 év alatt elérve, ami másnak egész életében se sikerülne.

Egytől egyig lenyűgözőek voltak számomra, furcsa mód ahogy heten együtt álltak a színpadon nem vert hevesebben a szívem Jiminért - talán csak akkor, amikor abba az irányba pillantott ahol ültünk. Ezen kicsit elmosolyodtam, hisz tisztában voltam vele, hogy nem lát semmit az emberek arcából, de jó volt eljátszani a gondolattal, hogy esetleg engem keresett.

Sajnos a koncertnek gyorsabban vége lett mint akartam és szinte fél órával később már egy előre kibérelt klubban voltunk. Mindenki elfásult és fáradt arccal ücsörgött egy pohár pezsgővel a kezében, kezdtem megérteni miért nem vettek a fiúk részt egyetlen partin se, még egy szám is teljesen kimerített. Igazából semmire se vágytam jobban akkor mint a puha ágyamra és végre egy kiadósabb alvásra, de muszáj volt itt lennünk, mert a pláza nem kis pénzt fizetett azért, hogy fellépjünk.

Éppen hogy lehuppantam egy kanapéra Ramival, amikor Hyung szinte félrelökte a lányt és befurakodott mellém valami piros koktéllal.

- Eunjoo, végre, már mióta kereslek - egy kicsit betegesen csillogott a szeme, fogalmam sincs mennyit ihatott és ki engedte meg neki, de még szinte a leheletén is éreztem.

- Oké, gyorsan mondd mit akarsz és szállj le róla - csattant fel Rami, akinek már nagyon elege volt a srácból és legszívesebben megfojtotta volna egy fél kanál vízben. Hyung viszont teljesen ignorálta és egyre közelebb csúszott hozzám, míg végül a térdemre tévedt a keze.

Nagyon szívesen felképeltem volna, de nem mertem jelenetet rendezni, főleg, hogy a Nagyfőnök is ott volt, ezért csak hagytam magamat, végül is nem mozdította a tenyerét.

- Édesem, tudom, hogy tilos randizni, de nem gondolkoztál el róla, hogy titokban mennyire izgalmas lenne találkozgatni?

- Nem - néztem rá felháborodottan. - Figyelj, már fel akartam hozni, de nem lenne jobb ha elfelejtenénk egymást? Mármint, szerintem egyikünknek se lenne jó ha...

- Most mondtam, hogy titokban, nem kell így megijedned.

- Kopj le róla, nem érted? - Rami nem bírta visszafogni magát és leöntötte a pezsgőjével a fiút. - Rohadt ijesztő vagy.

- Nem akartam időt pazarolni rád, de nem látod, hogy a barátnőmmel beszélgetek?

- Tessék? - oké, nálam is elszakadt a cérna, nem bírtam tovább és lesöpörtem a kezét magamról. - Honnan van meg egyáltalán a számom?

- Kinéztem a húgom telefonjából.

És akkor végre leesett. Eszembe jutott, hogy még a közös kávézásunk alkalmából azt emlegette, hogy van egy testvére aki szintén gyakornok és Sunmi a neve. Fogalmam sincs miért nem fogtam fel előbb, hogy az a bizonyos Sunmi történetesen az én csapattársam, azon kevesek egyike akinek megvan a számom. Titokban azt hittem Mika adta meg a számomat, hogy kicsesszen velem, de borzalmas nagyot tévedtem.

- Ezt nem hiszem el - sziszegtem és megpróbáltam felállni, de ekkor lecsapta a poharát az asztalra és erővel lefogta mindkét csuklómat, majd a kanapé széléhez préselt. Rami azonnal felpattant és a biztonságiak után kezdett el kiabálni.

- Ha nem kellek, akkor majd teszek róla, tudok egyet s mást - ezzel előrántott egy ollót a zsebéből és a hajam után kapott, majd durván megrántotta, hogy levágjon egy nagyobb tincset belőle. Ekkor vesztettem el minden önuralmamat és egyszerűen lefejeltem a fiút.

- Igen, ő az, vigyék el, zaklatja a barátnőmet - Rami pont odaért két hatalmas biztonságival akik felráncigálták Hyungot.

- Ezt még megbánod - mordult rám.

- Te bánod meg, jelenteni foglak a rendőrségen és végre kirúgnak innen - vetettem oda neki, de közben mindenféle leírhatatlan jelzővel illetett miközben elvitték mellőlem, de a legijesztőbb mégsem az elvakultan csillogó szeme volt, hanem, ahogy betegesen szorongatta a hajcsomót a bal kezében. Fogalmam se volt mit akart vele kezdeni, de még rosszabb volt arra gondolni, hogy mi az amikről tudhat.

- Jól vagy? - ölelt át Rami.

- Persze - bólintottam. - Inkább azért aggódtam, nehogy téged bántson.

- Nem, nem, dehogy - rázta meg a fejét. - Örülök, hogy itt voltam és segíthettem.

- Hát még én - kínosan elnevettem magamat, nem tudom mivel érdemeltem ki, hogy a lány ilyen kedves, de tényleg nagyon hálás voltam neki, hogy ennyire kitartóan próbál segíteni. - Duplán tartozom neked.

A lány válaszra nyitotta magát, de ekkor kisebb taps szakította meg, ahogy belépett a BTS a klubba, frissen sminkelve és mindannyian elegáns öltönyben, a fiúkon meg se látszott a fáradtság, pedig biztos voltam benne, hogy ők is ugyanarra vágynak mint én. A tekintetemmel próbáltam elkapni Jiminét, de mindenféle producerek és egyéb hírességek vették körbe őket, ezért nem hittem volna, hogy meglát, de legnagyobb meglepetésemre egy pár perc múlva kiszúrt, majd lazán intett felém a kezével.

A szívem ekkor ugrott a torkomba és végig visszafojtott lélegzettel figyeltem minden mozdulatát, még szinte Rami hangját is kiszűrtem, pedig a lány nagyon belejött a csacsogásba. Miután jó tíz percen keresztül néztem őt és végre szétszéledt az ember sereg is, a fiú egyenesen megindult felém.

- Gratulálok - biccentett felénk amikor közelebb ért és a szemembe fúrta a tekintetét.

- Köszönöm, Sunbae - válaszoltam udvariasan. Rami hápogott valami hasonlót, majd fülig elvörösödött és lesütötte a szemét.

- Ne haragudj, de beszélhetnék Eunjoo-val kettesben? - Jimin elbűvölően mosolygott a lányra, mire az egy kicsit felsikkantott és a szája elé kapta a kezét.

- Igen, itt se vagyok, úgyis kérdezni akartam valamit Mikától - Rami oldalba bökött a könyökével és rám kacsintott, majd vigyorogva elsietett Mika felé aki éppen jó szokásához híven Taehyungot próbálta bűvölni a tekintetével.

Jimin leült mellém és kényelmesen keresztbe rakta a lábát.

- Jól vagy? - nézett rám aggódva, valószínű azért mert úgy ültem ott mint egy karót nyelt bábu.

- Csodálatosan - vágtam rá, majd gyorsan lekaptam egy pezsgőt az arra járó pincér tálcájáról és egybe lehúztam. - De nem erről akartál beszélni.

- Nem - ismerte el. - Nézd, sajnálom amit mondtam. És igazad van, a helyedben ugyanezt tenném, nincs jogomban elítélni.

- És?

- És tényleg kedvellek - közelebb hajolt a fülemhez - nem akarlak elveszíteni. Eunjoo, lehet köztünk valaha is bármi?

- Már van - hebegtem. - Mármint, szerződésbe van írva, hogy nem lehet barátnőtök, aztán ott van az is, hogy a gyakornokok nem randizhatnak egymással.

Jimin felnevetett, nekem meg elkezdtek boxmeccset vívni a pillangók a gyomromban. Te jó ég, miért van rám ilyen hatással? Igazán hozzászokhatnék már a jelenlétéhez...de mégis, hogy szokhatnék hozzá valakihez aki ennyire tökéletes? Még a hangulatingadozásaival együtt is az volt. Végigmértem ahogy a lábára simult a nadrág és az ingje felső két gombja nyitva, azt, hogy éppen amikor a nyakán időztem egy csepp izzadság gurult le egészen a mellkasáig.

- Meleg van - jegyeztem meg hirtelen és hevesen legyezni kezdtem magamat, mert azt hittem ott helyben öngyulladást produkálok.

- Ebben igazad van - mosolygott rám, mint aki pontosan átérzi, amit én. - De másban tévedsz. Nincs semmilyen szerződés, ez csak egy pletyka. Persze, nyíltan sose volt barátnőnk, de időnk sincs megismerni senkit - Jimin megvonta a vállát - Az is igaz, hogy a gyakornokok nem randizhatnak, de azt hiszem már nem vagy az. És én sem.

Félrenyeltem a pezsgőt és olyan köhögő rohamot kaptam, hogy észre se vettem, hogy Jin és Taehyung ledobták magukat szembe velünk.

- Gratulálok - emelte meg Tae a poharát. Jin bólogatott miközben továbbra is fuldokoltam.

- Jimin - Jin nagyon jókedvű volt és a fiú lábára csapott, hogy felhívja magára a figyelmet. - Meg kell keresnem az órámat.

- Mi van? - kerekedtek el a szemeim.

A legidősebb már előre röhögött magán, alig bírta kipréselni a szavakat.

- De nem találok rá időt. Érted? Időt!

- Ez most komoly?

- Most találtam ki, nem jó? - vihogott a fiú.

- Hyung, ehhez mindenki fáradt - fogta a fejét Taehyung, majd hirtelen lecsúszott a fotelben - Eunjoo, a barátnőd valamiért állandóan követ, nem tudnád leállítani? - a fiú könyörögve nézett rám.

- Oppaaaa - Mika ekkor megjelent a semmiből és bevágta a szokásos csípőre tevős pózt. - Meghívhatlak valamire?

- Nem - szóltam rá automatikusan homlokráncolva.

- Unnie, senki nem kérdezett.

- Nem - közölte Taehyung is. - Ne ma, légyszi.

- Akkor mikor?

- A következő évszázadban - mutatott rá Jin. Mika a szemét forgatta. A szemét. Kim Seokjinre a szemét forgatta. Ez a lány komplett őrült.

- Öröm volt srácok, köszi, hogy benéztetek - mondta Jimin és felmutatta a hüvelykujját. - De most Eunjoo és én levegőzni megyünk.

- Igen? - kérdeztem fejhangon. - Hova?

Jimin intett, hogy kövessem, még tompán hallottam, hogy Jin elkezd egy újabb viccet. Átverekedtük magunkat a tömegen, pár méter alatt körülbelül tízen akarták megállítani Jimint, de mindenkit csak leintett. Az épület hátsó kijáratán szöktünk ki, hogy még véletlen se készüljön egy fotó se, pedig elvileg minden média ki volt tiltva a helyről - azért tutira vettem, hogy valahol ott voltak.

Az utcán beszívtam a legkevésbé se friss levegőt, tipikus szöuli, de mégis most annyira jól esett. Bent ülve egy kicsit szédültem és a sok ember miatt nehezebben is vettem a levegőt, de ahogy a szabadba értünk, máris jobban éreztem magamat.

- Köszi - mosolyogtam Jiminre hálásan.

- Semmiség - lépett közelebb hozzám a fiú, majd egészen közel hajolt az arcomhoz és meleg tenyerével végigsimított a bőrömön. - De biztos jól vagy? Olyan sápadt és hideg a bőröd?

Erre csak felhúztam a szemöldökömet, meg mertem volna esküdni, hogy lángol az egész arcom a közelségétől, még a térdeim is reszkettek.

- Igen - bólintottam és határozottan a szemébe néztem.

Jimin még közelebb lépett a teste szorosan hozzásimult az enyémhez, s mintha csak egy lassú táncot járnánk, átfogta a derekamat és magához rántott.

- Ne hagyj el - nézett rám komolyan, valamiért mintha könnyek csillogtak volna a szemében. Akkor nem értettem miért mondja ezt, ezért szinte azonnal rábólintottam és a nyaka köré fontam a karjaimat.

- Sose - Jimin komor arca ismét a szokásos, mosolygóssá változott, majd finoman megcsókolt. Úgy éreztem, hogy attól fél, egy pillanat és összetörök alatta, ezért szinte csak a szám szélére lehelt gyengéd puszikat, de be akartam bizonyítani, hogy igenis jól vagyok és szorosabban hozzásimulva ráharaptam az alsó ajkaira és utat törtem a szájába, hogy egy szenvedélyesebb csókkal viszonozhassam az ő félénkségét.

- Eunjoo, Eunjoo - Jimin egy pár perc múlva zihálva eltolt magától. - Várj, lassíts egy kicsit, mielőtt olyat tennék...

- Milyet - nevettem el magam és hátradobtam a hajamat. Kicsit örültem, hogy ellökött, mert nekem is egyre nehezebb volt levegőt venni.

- A rohadt életbe is, de most jön az album promóciós időszaka, de ha vége lesz, lenne kedved esetleg...

Hirtelen éles sípolás szakította félbe a hangját, és hiába láttam mozogni az ajkait, nem hallottam semmit. A fülemre tapasztottam a tenyeremet, majd ekkor éreztem, hogy a lábaim nem csak pusztán fáradtak. Megint megtörtént. Nem éreztem egyiket sem, csak összeroskadtam a földön mint egy rongybaba. Homályosan láttam és szinte már alig kaptam levegőt. Próbáltam felnyomni magam a koszos földről, de a karjaimból is kezdett kifutni az élet, és csak annyit érzékeltem, hogy sírok és, hogy Jimin fejvesztve rohan el mentőért kiabálva.

Egy csődtömeg vagyok.

Gyűlöltem magamat, gyűlöltem ezt az egészet. A villogó fények voltak az utolsók amik eljutottak a tudatomig, aztán elsötétült minden és elvesztetettem az eszméletemet.

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Hogy tetszett a fejezet? ヾ(｡･ω･)ｼ
Küldjétek a pozitív energiákat Eunjoo felé. c:

Mint mindig, köszönöm, hogy olvassátok. ❤

Köszönöm a Jin viccek szakértőjének, Pandazwei segítségét 😂🤗