EUNJOO

Aznap este az ágyamon feküdtem és már vagy ötödjére olvastam át a gyakornoki szerződés minden pontját. Nagyon is tisztában voltam a valósággal és, hogy mivel jár az, ha idol akarok lenni. Többek között azzal is, hogy a gyakornokok csupán 1%-a jut el a debütálásig, de ahogy erre a szövegre pillantottam, ismét arcul csapott a valóság.

Állandó súlykontroll, napi 10 óra edzés – tánc, ének, modellkedés, sőt még színészkedés is, a magánélet teljes hiánya és még milliónyi másik szabály melyeket, ha megszegek, nem számít a tehetség és a kitartás, azonnal kirúghatnak, minden feltétel nélkül.

Valóban ezt akartam volna?

Mélyet sóhajtottam és úgy döntöttem, hogy beszélek Sabinnal, hiszen a lánynak két éves gyakornoki tapasztalata volt, mielőtt otthagyta a céget. Finoman kopogtattam az ajtaján, de semmi választ nem kaptam, ezért óvatosan benyitottam, hisz lehet már aludt, de az ágya tökéletesen bevetve állt a sarokban, még a plüss állatkái is katonás sorrendben ültek a párnáján.

Talán az alsó szinten van.

Még mindig a papíromat szorongatva, lesiettem a lépcsőn. A lámpa ugyan égett, de a barátnőmnek nyoma se volt. A kávéfőzőre viszont egy gondosan felragasztott sárga cetlit találtam.

„Apa rosszabbul van, az este otthon alszom. Ne aggódj."

Még, hogy ne aggódjak. Sabin apukája évek óta betegeskedett, ezért is vette át végül a lánya ezt a helyet. Felültem a bárszékre és a pultra hajtottam a fejemet. Sabinnak sokkal nagyobb gondjai vannak én pedig önző módon csak magamra gondoltam. Különben is, azért jöttem Szöulba, hogy ne legyek a terhére a családomnak, az ügynökség szállást biztosít minden gyakornok számára, sőt némi fizetést is, még ha nem is volt nagy összeg.

Igen, elhatároztam magam, aláírom, egy percig se hezitálok többet. Végülis imádtam táncolni, a srácok meg soha nem érdekeltek igazán.

- Mindent bele Eunjoo – mondtam félhangosan, majd egy aprót biccentettem és leugrottam a székről. A pulton lévő tollért nyúltam, hogy a nevemet firkantsam a pontozott vonalra, amikor három apró kopogást hallottam magam mögül.

Egy kicsit összerezzentem a váratlan hangtól, de rögtön tudtam ki az. Éjfél volt.

Az ajtóhoz mentem és beengedtem rajta a vendégemet.

Park Jimin, megint. Ezúttal egy sötétszürke kapucnis felsőt viselt és egy fekete melegítőnadrágot. Gyanakodva maga mögé pillantott, ahogy belépett a kávézóba, majd egy gyors mozdulattal hátrasöpörte a kapucniját és megborzolta szőke fürtjeit.

- Sabin nincs itt – jegyeztem meg, de az agyam ismét leblokkolt, ahogy az arcába néztem.

- Én pedig mondtam, hogy nem miatta jövök ide.

Lesütöttem a szememet és a padlóra meredtem. Nem mertem ránézni a fiúra, pedig éreztem a tekintetét rajtam.

- Igazából beszélni akartam veled – tette hozzá halkan.

- Persze, ülj csak le – az egyik sarki asztalra böktem, de ő csak megrázta a fejét.

- Sietek, nem akarok sokáig időzni.

- Rendben – bólintottam, majd összeszedtem minden lelkierőmet és fürkészően a szemébe néztem.

- Amit ma mondtam – kezdte halkan – nem szeretném, ha komolyan vennéd.

Nem kellett konkrétan megmondania mire céloz, hiszen azonnal tudtam. „Mi van, ha tetszel? Még látjuk egymást."

Azóta lejátszódott ez a jelenet a fejemben legalább százszor, de igazából sosem hittem, hogy komolyan gondolta. Mégis, hogy lehetnék én, egy egyszerű lány vonzó egy olyan srác számára, mint Jimin?

- Nem vettem komolyan – motyogtam keserűen és összeszorítottam az ajkaimat. – Egyébként is, tilos a randizás.

- Igen az. Tilos – egy kicsit megremegett a hangja. – Még egy dolog. Kérlek, ne viselkedj, úgy mintha ismernél. Nem szeretnék ebből problémát, egyikőnk számára se – Jimin jól láthatóan nyelt egyet, majd zavartan félrenézett mintha maga is kételkedne a szavaiban.

- Nem is tudom ki vagy, Park Jimin – feleltem. Ezúttal én voltam az aki szigorúan végigmérte őt. Lehet, hogy csak hirtelen fellángolás volt számára, de nem játszhatott így az érzelmeimmel és most még azt is elvárná tőlem, hogy nézzem levegőnek? Ám legyen, ha ez a kívánsága. Kemény lány vagyok, túlélem ezt is, mint minden mást az életben.

- Nos, kedves idegen, köszönöm, hogy mindezt elmondtad – az ajtó felé mutattam. – De nekem pakolnom kell, ugyanis reggel a szállásra költözünk és kezdődik is az edzésprogram. Gondolom, neked pedig tízszer annyi dolgod van.

- Nem, nekünk igazából... Mindegy. Szia – ismét a fejébe húzta a kapucniját és szinte azonnal egy taxiba ugrott, ahogy kilépett az utcára.

Nos, így ért véget a kapcsolatom vele, mielőtt elkezdődhetett volna.

JIMIN

Egy dologról biztosan híres voltam ha másról nem is. Arról, hogy képtelen voltam őszinte lenni önmagammal, másoknak hazudni pedig úgy ment mintha könyvből olvasnám.

Hát pont most történt ez is. Igazából, csak látni akartam a lányt, egyszerűen elvonási tüneteim voltak tőle. Amikor gyakoroltam, még a legkeményebb mozdulatok közepette is az ő arca lebegett előttem és úgy éreztem, hogy találkoznom kell vele.

Amikor beléptem a kis kávézóba és megpillantottam apró selyem hálóingjében, azt hittem a szívem kihagy két ütemet, a félénk mosoly ahogy leplezni próbálta az általam érzett vonzalmát, pedig csak még jobban felcsigázott.

Beszélni akartam vele. El akartam mondani, hogy talán többet érzek iránta mint egyszerű vonzalom, de amikor megláttam a szerződést a pulton, villámcsapásként ért a felismerés. Az idolok-nak nincs magánéletük.

Ezért hazudnom kellett neki, akármennyire is rosszul esett. Eltaszítottam magamtól. De jobb lesz így neki és nekem is. Talán még nem kötődtünk egymáshoz annyira, hogy törést okozzon a lelkünkben ez az apróság.

Kinéztem az ablakon és a szöuli fényeket bámultam, ahogy hamarosan megérkeztünk a szállásra.

Megint hazudtam. Akárhányszor eszembe jutott a mosolya, mintha kést szúrtak volna a szívembe. Ez a lány. Tényleg tetszett nekem. De nem volt más választásom.

EUNJOO

Egy hónapja voltam gyakornok a Big Hit-nél, és meglepően jól vettem az akadályokat eddig, ahogy a másik négy lány is. Legnagyobb örömömre mindannyian jóban lettünk, hiszen ha a pletykák igaznak bizonyultak, öt tagú csapatként fogunk debütálni körülbelül három év múlva. Főleg Mikával, a japán lánnyal lettünk nagyon közel egymáshoz, ott segítettünk a másiknak ahol csak tudtunk. Például, mi csajok csak egyszer ehettünk egy nap, de Mika egyszer a fél karját odaadta volna egy almáért én pedig lesettenkedtem a konyhára és szereztem neki egyet. Azóta elválaszthatatlanok voltunk.

Az edzések nagyon kemények voltak, és ezen mit sem segített a mindössze hat - négy órányi alvás. Hajnali öttől kezdődtek a különféle órák, melyek legjobb esetben este tízkor befejeződtek, de ha jobb akartál lenni - és igen, jobb akartál lenni - akkor hajnali egyig nyitva volt a próbaterem. A fiú gyakornokok másik szinten voltak, így szinte csak a folyosón láttuk őket, magával a BTS-el pedig az egy itt töltött hónapom alatt összesen kétszer futottunk össze. A srácok udvariasan fejet hajtottak, majd siettek a dolgukra mint mindig.

Meg kell még azt is említenem, hogy a híresebb és debütálás közeli gyakornokok gyakorlóterme nagyobb volt és jobban felszerelt mint a mienk, oda mi nem tehettük be a lábunkat, különben büntetés járt érte, nem is akármilyen. Mika egyszer eltévedt és egy hétig csupán napi egy uborkát ehetett.

Egy újabb halálosan kimerítő napon voltunk túl, éppen ének óráról jöttünk. Már este 11 volt, a csajok szinte nyitva se tudták tartani a szemeiket.

- Menjünk aludni, holnap súlykontroll - fintorodott el Hara. A lány két napja csak vizet ivott, mert úgy érezte felszedett két kilót és mind tudtuk, hogy két kiló egyenlő volt a végítélettel.

- Menjetek csak előre - mosolyogtam - Én még edzek egy kicsit, valamiért túlteng bennem az energia - mostanában állandóan mozoghatnékom volt, képes voltam hajnali egyig táncolni.

- Azért óvatosan csajszi - karolt át Sumi kedvesen, majd a többiekkel együtt elvonultak a szobáinkba. Két szobán osztoztunk összesen, az emeleten volt fürdő és egy aprócska konyha is, bár az inkább dísznek szolgált, mivel mi nem főzhettünk. Az épület másik felében lakott a Bangtan Boys (ha lehetett hinni a pletykáknak), ezért nem láttuk őket szinte soha, csak amikor áthaladtak a kijárat felé.

Nyújtottam egyet és megráztam tagjaimat, hogy ne kapjak izomlázat, majd belöktem az üvegajtót és beindítottam a zenét. Egy nagyon nehéz koreográfiát választottam, de akkor is megfogom tanulni, ha belepusztulok. Terpeszben megálltam a tükör előtt és komolyan a saját szemembe néztem. Ez egyfajta rituálé volt mostanában, amit mindig elvégeztem, hogy magamat bátorítsam.

Ezúttal a BTS - Fire című dalának koreoját fogom megtanulni. Ezt tartották az egyik legnehezebbnek, de egyszerűen nem tudott érdekelni, muszáj volt megcsinálnom. Eleinte egy Red Velvet számot szerettem volna, de valaki halkan megsúgta, hogy általában nem szeretik más cégek dalait hallani, így hát maradt a Fire. Amúgy is imádtam azt a táncot, annak ellenére, hogy halálos volt.

Épp, hogy elkezdtem az első lépéseket, már el is rontottam és kezdhettem az egészet elölről. Újra és újra. A végén a gyorsabb lépéseknél összegabalyodtak a lábaim és elestem.

- Ezt nem bírom nézni - szólalt meg egy hang váratlanul. Azonnal odakaptam a fejemet. Aha, szóval az idegen.

- Hogy jöttél be ide?

Vajon mióta áll ott és röhög magában?

- Nyitva volt. A mi gyakorlótermünk pedig zárva.

- Menj aludni - morogtam - Most én gyakorlok itt.

- Éjjel egykor? - fintorgott a fiú.

- És te? - vágtam vissza csípősen. - Amúgy se tudom a neved, mi is volt az, valami. . .Ji. . .Ji. . .

- Jimin, ne szórakozz.

- Te mondtad, hogy nem ismerjük egymást - vontam vállat és feltápászkodtam még mindig a térdemet dörzsölgetve. - Amúgy Kim Eunjoo vagyok, örvendek.

- Haha, vicces - húzta el a száját, majd kulcsra zárta az ajtót és közelebb jött hozzám. - Ma jó kedvem van. Segítek a koreográfiában.

Na ez pont nem akartam. De a másik felem meg majd kibújt a bőréből. Csak segít, igaz? Mint jó sunbae?

- Köszi - mosolyogtam, mire Jimin kikapta a kezemből a távirányítót.

- De nem erre a számra, tropára megy a térded - addig váltogatott a számok között amíg megtalálta a saját dalát, a Lie-t. Ha nem tévedtem a tánca cseppet sem volt ártatlan. - Csak utánozz.

A fiú tökéletesen végigtáncolta a számot, a mozdulatait mintha az angyalok irányítottak volna, még az ujjai is tökéletesen játszadoztak, épp mintha valakit meg akarna hódítani, a tekintete igéző volt, ahogy rámnézett, és tudtam, hogy ez egy jól begyakorolt előadás része, mégis a szívem egyre hevesebben vert. Egyszerűen ugyanazt éreztem iránta mint egy hónapja, pedig azt hittem kiöltem a szívemből minden érzést.

- Nos? Megpróbálod? - lihegte a fiú izzadtan, miután befejezte a számot és lekapta a felsőjét, megmutatva tökéletes izmait. Direkt csinálja esküszöm.

- Meg - még szerencse, hogy iszonyú jó memóriám volt, szinte azonnal le tudtam utánozni mindent amit egyszer láttam. Nyilván nem volt minden lépés tökéletes, de úgy döntöttem, ha ő képes volt velem szórakozni, akkor nekem is lehet. Játékosan intettem felé, majd beharaptam az alsó ajkaimat, amikor a befejező póz következett. A lábaim remegtek, annyira elfáradtam de megérte, mert a fiú jól láthatóan szaporábban vette a levegőt a látványomra.

- Kösz, mester - a térdemre támaszkodtam, majd a zsákom felé nyúltam és az ajtó felé indultam. Forró zuhany, pár óra alvás és elölről az egész.

Jimin mellkasa erőteljesen megemelkedett ahogy mély levegőt vett, majd se szó se beszéd elém állt.

- Várj.

- Mire?

- Akarlak. Egy hónapja akarlak, most mit csináljak? - barna szemei kétségbeesetten csillogtak. Megnyaltam a szám szélét.

- Nem szabad - ráztam a fejemet.

- Nem érdekel - morogta a fiú és az ajtónak döntve vadul nekem esett. Először csak a nyakamat csókolgatta, majd feljebb húzódott és finoman beleharapott a szám szélébe. Jólesően felnyögtem, nem érdekelt, hogy mindketten izzadtak vagyunk, két kézzel átkaroltam a nyakát és hozzányomtam a testemet.

- Engem se érdekel - ziháltam és az ajkaimat az övére tapasztottam, durván utat törve a szájába, amit percekig tartó heves csókcsata követett. Zihálva váltunk el egymástól, de még mindig ködös volt a tekintetem és reszkettem a vágytól. Többet akartam, most, azonnal és ahogy Jimin barna szemeibe néztem, tudtam, hogy ő is.

Ki tudja mi történt volna még.

Ha nem hallunk egy elfojtott sikolyt az ajtó túloldaláról, majd lassú de sietős lépteket menekülni a kijárat irányába.

Jimin elszörnyedve nézett rám.

- Mi volt ez? - kaptam a szám elé a kezemet.

- Egy sasaeng - mondta a fiú és gondterhelten beharapta az alsó ajkát.