- Kisasszony – egy nagy, érdes tenyér gyengéden megrázott. Lassan nyitottam fel a pilláimat. Vajon mennyit aludhattam?

- Elnézést, hol vagyunk? – kérdeztem két ásítás közepette. Jó hosszú ideje utazhatunk, kint már teljes sötétség honolt, csak az utcai lámpák meg néhány éjjel-nappali bolt fénye égett.

- Fél óra múlva Szöul – felelte az öregúr és előrecsoszogott. – Azért gondoltam, hogy felébresztem – mondta, de már ezúttal nem nézett hátra.

- Köszönöm – kiabáltam utána mosolyogva, majd jólesően hátradőltem az ülésbe és egy kicsit a levegőbe bokszoltam.

A nevem Kim Eunjoo, 21 éves vagyok. Minden álmom az, hogy idol legyek, nem számít mennyi vért, verítéket vagy könnyet kell feláldoznom érte. A végtelenig kitartok, híres leszek és boldoggá teszem a nagyszüleimet, akik felneveltek.

Az igaz, hogy a vidéki válogatókon már háromszor elvéreztem, de hé, akkor még nem voltam ilyen gyakorlott és elszánt, aztán meg ki az, aki csak úgy feladja minden álmát?

És persze, nem Szöulban voltam, minden csillogás közepén. A holnapi nap folyamán a CUBE és a Pledis tartanak meghallgatásokat és mivel Hyuna a példaképem, egyértelmű, hogy melyik cég az első számú célpontom.

SM Entertainment? JYP? Kitartó voltam, de azért ilyenekről szinte álmodni se mertem.
Legrosszabb esetben pedig? Mindig volt mentőövem. Felvesznek egy kicsi céghez, aztán majd valóság show és egyéb műsorokon keresztül hátha felfedeznek a nagyok is.

A busz dudálása szakított ki kusza gondolataim közül, azaz végre megérkeztünk hazám fővárosába. Még soha nem jártam itt, ezért még a szemetesnek is szinte a csodájára jártam.

A pályaudvaron úgy tántoroghattam, mint egy holdkóros, tekintetemet végigjáratva minden egyes hirdetőtáblán, amikor hirtelen hátulról rám vetette magát egy apró termetű lány és közvetlen a fülembe sipított.

- Eunjoo, végre, végre – Sabin volt az, az egyetlen barátnőm, aki Szöulban élt és elég őrült volt, hogy támogassa a terveimet. A lány egy kávézóval egybekötött kis lakásban élt, ahol némi munkáért cserébe megengedte, hogy én is ingyenélősködhessek. Legalábbis amíg nem lesz egy saját, stabil helyem ahová bevackolhatom magam.

- Tudod te amúgy mennyire kemény az edzés? – kérdezte a lány mellékesen, miközben kisebb-nagyobb erőlködések közepette a cuccaimat gyömöszölte be a kocsija csomagtartójába. A csajszi valaha maga is idolnak készült, de három év után kiszállt, mert nem bírta az állandó diétát és azt meg pláne, hogy még randizni is tilos volt. Sabin imádta a fiúkat, a futó kalandokat meg egyszerűen gyűjtötte.

- Azt hiszem, van róla fogalmam – biccentettem és elhúztam a számat.

- Én elhiszem, hogy elszánt vagy de jól gondold meg – a lány erősen megszorította a kormányt és a gázpedálra lépett. – Csak a legjobbak debütálnak.

- Ne aggódj miattam – nevettem és utólagos engedéllyel felhangosítottam a rádiót. A Twice egyik száma ment, akiket ugyan annyira nem kedveltem, de hibátlanul tudtam szinte minden daluk szövegét es koreográfiáját. Most is a Likey című számuk ment és alig bírtam ki, hogy ne kezdjek el táncolni. Kényelmetlenül mocorogtam az ülésben, az összes létező porcikám mozogni akart. Sabin a szeme sarkából figyelt, majd tettetett rosszallással felszisszent.

Körülbelül fél órát vezettünk hazáig, majd miután felhurcoltam a bőröndjeimet a kis szobámba és megvacsoráztunk, sűrű bocsánatkérések közepette bezárkóztam, annak reményében, hogy hamar álom jön a szememre. Szerettem volna másnapra a legjobb formámban lenni, de természetesen nem sikerült elaludni, ahogy terveztem.

Talán éjfél lehetett, amikor megelégelten az órákon át tartó forgolódást és úgy döntöttem átnézek Sabinhoz, hátha még ébren van. Persze a lányt nem találtam a szobájában, ezért a fejemet vakargatva sétáltam le a lépcsőn, ami egyenesen a kávézóba vezetett.

Teljesen kizártnak tartottam, hogy ott legyen, de legnagyobb meglepetésemre égett a villany és halk suttogást hallottam.

- ...igen, most itt él nálam, de már alszik – mondta Sabin és halkan felnevetett.

- Drukkolok neki – felelte egy másik hang. Egy srác. Te jó ég, titkos randija lenne? De miért az éjszaka közepén, a már zárva tartó kávézóban? Iszonyú kíváncsi voltam a fiúra, szinte viszkettem, annyira látni akartam az arcát. Lejjebb kúsztam a lépcsőn és csak a fejemet dugtam ki, épp csak egy pillantást akartam vetni rá, de a fekete farmerdzsekijén kívül nem láttam az égvilágon semmit.

- Menned kéne – a barátnőm egy aprót ütött a bárpultra. – Keresni fognak.

- Lehet benne valami – a fiú óvatosan leugrott a földre. Alacsonyabb srác volt, de határozottan láttam, hogy izmos és erős teste van. - Majd még találkozunk – tette hozzá és az ajtó felé vette az irányt.

Egy kicsit előrébb hajoltam. Sabin pont olyan szögben állt, hogy továbbra se tudtam semmit kivenni a srác arcából. Szinte semmit. Még így is meg tudtam állapítani, hogy szemtelenül jóképű. Hibátlan világos bőr, kecses újjak, amivel még a kilincset is gyengéden érintette meg és elbűvölő mosoly. A fülében egy apró piercing csillant meg, ami csak még vonzóbbá tette a számomra.

Sabin, te mázlista.

A pulzusom az egekbe emelkedett, fogalmam se volt, hogy a furcsa vonzalom miatt, vagy azért mert féltem, hogy meglátnak.

Idegesen beharaptam az ajkamat, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat visszasiettem a szobámba, és mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre a fejemre húztam a takarót.

▬▬▬▬▬

Másnap karikás szemmel ébredtem - ennyit a tökéletes formáról. Sabin nagyon erősödött, hogy autóval vihessen a meghallgatásra, de iszonyú bűntudatom volt, amiért a barátjával álmodtam egész éjjel, ezért ellenálltam neki és buszra ültem. Egy szürke nadrágot és fekete szűk felsőt viseltem, kiegészítve a kedvenc, szerencsehozó tornacsukámmal. Minden oké lesz.

Csak nyugi, Eunjoo, koncentrálj.

A CUBE épülete hatalmas volt és tiszteletet parancsoló, szinte szigorú, viszont a recepción meglepően kedvesek voltak és miután a kezembe nyomtak egy sorszámot, elirányítottak a másodikra ahol a mai meghallgatásokat tartották. Öt lány és hat fiú ücsörgött egy szűk folyosón, egyetlen szék volt szabadon hagyva, azt hiszem az lehetett az enyém. A srácokat egyesével szólították, majd miután jó tíz perc után kiengedték őket, némán visszaültek a helyükre.

Végre én következtem. Kihúztam magamat és egy mély sóhaj kíséretében beléptem az ajtón.

- Név? – kérdezte flegmán, a közepén ülő nő. Összesen öten voltak, egyik érdektelenebb fejet vágott, mint a másik.

- Kim Eunjoo.

- Remek. Kezdjük az énekkel – biccentett egy kopasz férfi, majd várakozóan összekulcsolta az ujjait. - Dal?

- P-park Jimin - Lie – motyogtam. Ez volt a kedvencem, és véleményem szerint zeneileg is egy csoda volt. Azt hittem mások is értékelni fogják, de ennek a szöges ellentéte történt, szinte mindannyian felröhögtek. Vajon mi volt olyan vicces? Mindenesetre elénekeltem a számot - bár kevesebb bátorsággal és több hibával, mint ahogy eredetileg terveztem.

- Térjünk a táncra...

Itt már csak biccentettem. A Bubblepop koreográfiáját nyomtam végig, aminek azért kicsit jobban örültek.

- Rap – hajolt előre egy kékre festett hajú fiatal férfi. Nem lehetett több harmincnál.

Rap...nos, abban voltam a leggyengébb. De azért természetesen megpróbáltam.

Ismét hangosan röhögtek rajtam, egyikük még a tollát is leejtette, de azért hagyták, hogy befejezzem a szöveget. Nem mondom, egy kissé rosszul esett. Tudtam, ha rap-ről volt szó néha felerősödött a vidéki akcentusom, de nem értettem miért kellett mindebből gúnyt űzni.

- Köszönjük, végeztünk, várj egy kicsit az eredményre – a középen ülő nő az ajtó felé intett, én pedig illedelmesen meghajoltam és valami köszönés félét motyogva kihátráltam.

Lehuppantam egy műanyag székre és megdöbbenve láttam, hogy már csak heten vagyunk jelen és még az ő arcuk is összetört és nyúzott volt. Reménytelen lenne?

A térdemre meredtem es azon gondolkodtam vajon elég jó voltam nekik?
Véleményem szerint igen, biztosan jobb, mint bármely eddigi válogatón, de fogalmam se volt a fejesek ugyanezt gondoltak -e?

Végig a padlót néztem, ahogy az előttem lévő hat embert sorjában behívták. Egyetlen lány arcára ült ki csak a levakarhatatlan mosoly, a többiek tekintete szürke és üres maradt.

- Kim Eunjoo – kiabált ki valaki. A gyomrom a torkomba ugrott, de színlelt magabiztossággal benyitottam és egyesével a szemükbe néztem.

- Nos – egy karót nyelt kosztümös nő fáradtan hátradőlt és végigmért. – Rövidre fogva a szót, nem jutottál be. Sajnáljuk, sok sikert a továbbiakban.

Azt hittem rosszul hallok. Nem mozdultak a lábaim.

- Tessék?

- Éhes vagyok, ma még csak egy fél avokádót ettem, kérlek, ne húzd az értékes időmet – csattant fel a nő és durván elhessegetett, mint egy bogarat.

Nyeltem egyet, hogy visszatartsam kitörni készülő könnyeimet, majd sarkon fordultam és elrohantam. Még hallottam, hogy valaki megjegyzi: "Pedig jó teste van", de semmi többre nem voltam kíváncsi. Berontottam az öltözőbe és feltéptem a nekem kijelölt öltöző szekrény ajtaját, kirángattam a hátizsákomat és a mobilomat, hogy végre a hátam mögött tudhassam ezt a helyet.

Vadul nyomogattam a lift hívógombját, de az meg se mozdult így a vészkijárat felé vettem az irányt. Alighogy a lépcsőházba nyitottam, sietős lépteket hallottam magam mögül. Megszorítottam a zsákom pántját és magabiztosan megfordultam.

A kék hajú férfi állt velem szemben, a meghallgatásról és tetőtől talpig végig mért, mintha csak egy kiló hús lennék a piacon.

- Mit akar tőlem? – kérdeztem és hátráltam egy kicsit.

- Van egy ajánlatom – felelte és beletúrt hátrazselézett kék tincseibe, majd lassan közelebb lépett hozzám, egészen sarokba szorítva. A csípőmre tette erős kezeit és durván közelebb rántott magához. - Nekem adod a tested. Én pedig garantálom, hogy sztár lesz belőled.

- Mi-micsoda? – nyögtem. Rendben, erre nem számítottam. Hallottam a pletykákat, de nem hittem volna, hogy ilyen a valóságban is megtörténhet.

- Jól hallottál. Mégis miről szól ez az ipar? Puszta tehetségéről? – a férfi elnevette magát, kivillant egyetlen arany foga. Kirázott a hideg. – Vannak tehetségesek, akik küzdenek. És vannak, akiknek az ölükbe hullik a szerencse. A te szerencséd pedig én lennék, kisanyám. – itt már a nyakamat csókolgatta, hiába próbáltam kiszabadulni, egyre erősebben tartott.

- Nem! – sikítottam és egy hirtelen ötlettől vezérelve fellendítettem a térdemet, egyenesen lábai közé célozva. A férfi arcara a tömör fájdalom és undor egyvelege ült ki ahogy térdre roskadt.

- Ezt megkeserülöd, te szajha. Teszek róla, hogy senki ne alkalmazzon – üvöltött utánam artikulátlan fröcsögéssel. Még lett volna hozzá jó pár szavam, de inkább szedtem a lábaimat, ahogy csak bírtam.

Legnagyobb szerencsémre éppen elcsíptem a hazafelé tartó buszt. Egy fölösleges gondolat nélkül felugrottam és az ablak mellé kuporodva vártam, hogy végre Sabin mellett lehessek, otthon.

▬▬▬▬▬

Úgy látszik ma semmi nem ment a számításaim szerint. Hazaérve a barátnőmnek a hűlt helyét találtam, a kávézó kulcsa a szőnyeg alá volt betuszkolva, bent pedig egy levél fogadott miszerint sürgős dolga akadt, de szolgáljam ki magamat és egyszerűen csak írjam, ki az üzlet ajtajára, hogy személyes okok miatt zárva tart.

Csalódottan csoszogtam fel az emeletre, úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok és kisajátítom a lakást, ha már ennyire elcseszett napom volt. Sabin nem élt luxus körülmények között, de még így is jobb sora volt, mint az átlagos Szöuli embereknek. Két szobás apartman, hatalmas fürdő, konyhával egybeépített nappali és az alsó szinten egy kávézó. Épp ez járt a fejemben, hogy vajon én is lehetnék -e ilyen sikeres, miközben jó fél óráig álltam a forró víz alatt, hogy annak a mocsoknak még a legapróbb érintését is lemossam magamról.

Egy kicsit lenyugodva léptem ki a lábtörlőre és szorosan magam köré csavartam egy törölközőt, mert természetesen a pizsamámat nem hoztam magammal, ha már elbaltáztam a napot, akkor miért ne lehetne tetőzni még jobban, igaz?

A szememet forgattam a tükörképemre és a szobám felé indultam, épp a kilincsre tettem a kezemet, amikor csörömpölést majd elfojtott szitkozódást hallottam az alsó szintről.

- Sabin – tapsoltam egyet örömömben. Biztos hazajött miután azt a keserves sms-t küldtem neki a meghallgatás után, mert megsajnált. Mit sem törődve azzal, hogy csak egy törölköző van rajtam, lesettenkedtem a lépcsőn - meg akartam lepni őt, úgy ahogy ő is szokott.

- Francba – morogta a barátnőm mérgesen, épp amikor az utolsó lépcsőfokra helyeztem a lábamat. Várjunk csak. Ez nem Sabin hangja volt, hanem egy férfi, lehet kicsit későn esett le, mert az illetővel éppen egymásra meredtünk, mire gondolatban elértem idáig.

Egy szájmaszkos pasi és egy törölközőbe csavart, flúgos idol jelölt. Ennél nem lehetett volna abszurdabb a helyzet.

- Ki vagy te? – hebegtem. - Sikítani fogok.

- Ne sikíts – a fiú maga elé tartotta a kezét és lassan közelített felém.

- Mit keresel itt? – a fali órára pillantottam. Este 9 múlt. - Zárva vagyunk.

- Nyitva volt az ajtó.

Oh, basszus, biztos elfelejtettem.

- Oké, elmennél? – kezdtem pánikba esni, a fiú egy tapodtat se mozdult engem pedig azóta is csak egy darab pamut választott el a teljes meztelenségtől.

Ekkor vettem észre a jobb fülében a kis csillogó díszt. Te jó ég, ez Sabin pasija. Hunyorítva próbáltam kivenni a vonásait, bár nem tudom mit képzeltem, hisz még mindig maszkban volt. A fiú közelebb lépett hozzám. Egy méter se volt már közöttünk. Vajon miért nem megy el?

- Nem akarsz esetleg... – kezdtem, de elcsuklott a hangom, ahogy belefúrta a tekintetét az enyémbe.

- Csak fél órát adj – felelte halkan. – Aztán már itt se vagyok.

Húsz centi. Lehet, hogy hallucináltam, de éreztem a teste melegét. Az arcomhoz kaptam a kezemet, lángolt a bőröm, bele se akartam gondolni milyen piros lehetek. Még soha nem volt hozzám ilyen közel egyetlen fiú se. Mintha csak a gondolataimban olvasna, a srác jobb kézzel megtámasztotta a falat mellettem.

Magam se tudom miért, de egy aprót sikkantottam ijedtemben.

- Mondtam, hogy egy szót se – szisszent fel elégedetlenül és az ajkaimra helyezte a mutatóujját.

- T-t-te nem Sabin barátja vagy? – dadogtam reszketve.

- Honnan veszed ezt?

Igaza volt, honnan vettem ezt? Megráztam a fejemet.

- Sehonnan.

- Akkor, most, hogy ezt tisztáztuk – jelentőségteljesen végigmért, majd felhúzta a szemöldökét. - Felvehetnél valamit. Bár nekem így is megfelelsz.

Törölköző.

Kibújtam a karja alatt és zakatoló szívvel elindultam felfelé. Az összes vér a fülembe tódult, a hangja még mindig visszhangként zúgott a fejemben, szinte bársonyos volt, mintha gyengéden simogatna minden egyes szava.

Mindennek ellenére, elcseszett nap volt. És így is kellett véget érnie. A gondosan megcsómózott törölköző megadta magát és mintha eltervezett lett volna, egyszerűen lecsúszott rólam.

- Mondták már, hogy piszkosul jó alakod van?

▬▬▬▬▬

• TWICE - Likey
• Park Jimin - Lie
• Hyuna - Bubble Pop