JIMIN

A mai napot a stúdióban kellett volna eltöltenem, hogy elkezdjük felvenni az alapokat egy új, nyári számhoz, de már korán reggel láthatatlannak tettettem magam és a kibújtam az összes jekentekltene feladat alól, és a tengerhez siettem ahol Eunjoo forgatott.

Kíváncsi voltam, hogyan alakít majd az első kis szerepében, sőt azt gondoltam, hogy esetleg örülni fog neki ha meglát.

Át se futott az agyamon, hogy Hoseok is ott lesz, és természetesen, még véletlen se voltam féltékeny arra, hogy kettesben lesznek a homokos parton, a barátnőm pedig egy apró sortban feszít majd az egyik legjobb barátom előtt.

Türelmetlenül lógattam a lábamat miközben, Eunjoo harmadjára esett rosszul - legalábbis a rendező szerint.

- Jól van, szünet, aztán folytatjuk - tapsolt a férfi és még messziről is láttam a szája mozgásán, hogy az amatőröket szidja. Eunjoo fáradtan pislogott felém, majd bocsánatkérően fejet hajtott. Valami olyasmit tátogott, hogy mennyire sajnálja.

Mit?

Azt, hogy a rendező egy bunkó, aki lenézi a gyakornokokat? Hiába, egy szimpla esésen nem volt mit javítani, láttam, hogy a lány karján már egy nagy, lila folt éktelenkedik. Bezzeg J-Hope vizes törölközőt kapott a nyakába meg egy hideg üdítőt.

A karfára csaptam.

Nyugalom, Jimin. Nyugalom. Ne húzd fel magad.

Csak semmi váratlan dühkitörés.

Csak semmi. . .

Hoseok elmosolyodott és Eunjo nyakába dobta a törölközőt.

. . . dühkitörés.

Felálltam, mert elpattant nálam a cérna, de nagy szerencséjére a rendező ekkor döntött úgy, hogy folytatják a felvételt.

Nyugi, csak kedves akart lenni.

Igaz?

EUNJOO

A rendező szerint esni is tudni kell.

Szerinte egy majom is jobban vetül a fáról mint én.

Sőt, egy darab kőnek több érzelem van az arcán mint nekem.

Nagyon erős megérzésem volt, hogy a drága rendező úr, utál kezdőkkel dolgozni, az olyan végképp tapasztalatlan egyedekkel mint én voltam, meg pláne. Valahol meg tudtam érteni, se neki nem volt ideje engem tanítgatni, se nekem arra, hogy állandóan azt gyakoroljam, hogy lehet neki tetsző szögben esni.

Esküszöm, hogy annyiszor zuhantam a rohadt doboz után, hogy már sajgott a karom és a lábam, a hajam pedig olyan volt mint egy fecskefészek.

A szünetben Hoseok próbált vigasztalni, hogy "Minden kezdet nehéz" de fogalmam sem volt, hogy ennyire. Cseppet sem javított a helyzeten, hogy Jimin fel le ugrált a székében, hol megindult felém, hol visszaült, közben meg magyarázott valami számomra teljesen értelmetlen dolgot, legalábbis szájról olvasni nem tudtam.

A tizenhetedik felvétel kezdődött, ami végülis az volt, ami katasztrófába fulladt, de egyben tökéletesen is alakult.

Hoseok és én a szokásos módon civakodtunk a dobozért, de az közben alaposan felforrósodott és teljesen természetellenes módon esett ki a kezemből, Hoseok pedig reflex szerűen vetődött utána, tehát teljesen spontán történt minden.

Nos, ennek a vége az lett, hogy én a homokban hasaltam, Jung Hoseok pedig karjait a fejem mellett támasztva felettem fél kézzel a dobozt szorongatva feküdt, közben olyan fürkészően nézve rám, mintha éppen most látta volna meg álmai nőjét, barna szemeit mélyen az enyémekbe fúrta, majd elmosolyodott.

- OKÉ- kiáltotta a rendező. - Ez tökéletes volt, ezt fogjuk használni. VÉGRE.

Jimin aki eddig magához képest csendben volt, most idegesen trappolt felénk és ahogy láttam nem is tudta hirtelen hol kezdje a vitát, de végül Hoseok felé fordult.

- Miért feküdtél rajta?

- Véletlen? - mordult rá a fiú, akinek kezdett alábbhagyni a vidám kedve és ismét morcossá vált. - Tudod, hogy bottal se piszkálnám meg.

- Kösz, ez jól esett - morogtam, jó tudni, hogy ennyire visszataszító vagyok.

- Nem úgy értettem, hanem mert Jiminnel vagy, de amúgy tetszenél, csinos vagy, okos, tehetséges és...

- TETSZENE HA NEM VELEM LENNE? - hördült fel a fiú és megragadta Hoseok-ot az ingénél fogva. Íme hölgyeim és uraim, Park Jimin dühkitörései.

- Kérlek ne bonyolítsd - fintorodott el Hoseok és odébb vonult egy üveg jeges vízhez, hogy végre a távol lehessen tőlünk, de közben a szeme sarkából visszapillantott rám és mélyet sóhajtott. Jimin olyan vörös volt, mint akit leöntöttek egy doboz piros festékkel. Ha nem volt 200 a vérnyomása, akkor ne legyen a nevem Kim Eunjoo. Nem tudom mi ütött belé ilyen hirtelen.

- Szerencsére holnapra szól a kimenőnk Jeju-ra - biztattam és kedvesen hátraveregettem, még a nyakát is óvatosan megmasszíroztam, amikor senki nem figyelt, ez legalább ellazította az izmait és egy apró mosoly jelent meg az ajkain.

- Igazad van, végre egy pár nap kettesben - kacsintott rám egy kicsit nyugodtabban. - Végre lehetsz hangos, senki nem hallja meg.

Fülig elvörösödtem és oldalba böktem.

- Honnan tudod, hogy nem te leszel hangos - igazából nem ezt akartam mondani, de a dolgok csak úgy kicsúsznak az ember száján. Jimin elnevette magát és felém fordult.

- Te még nem láttál a színpadon mozogni? Tudok egyet s mást.

Ezt annyira meggyőzően mondta, hogy az egész testemet elöntötte a forróság és csak nyelni tudtam egyet. El se akartam képzelni előre, mik lehetnek azok amiben profi és biztosra veszi, hogy én hangoskodni fogok. Mindenesetre alig vártam, hogy végre eltöltsünk három napot együtt, kamera és média nélkül, mínusz izzadt gyakorlótermek és bolond csapattársak.

Ekkor a rendező megpillantotta őt és azonnal odarohant, nehogy elmulassza a fiúval való találkozást.

- Park Jimin - rázott vele kezet a férfi. - Nem is láttam, hogy maga is itt van.

- A barátom forgatását jöttem megnézni - bökött Hoseok-ra, aki éppen háttal ült nekünk és egy tál csokis fagyit tömött magába.

- Oh, igen, ő remek volt, viszont a gyakornok kislányt még edzeni kellene. . .

- Ez volt az első alkalma, nézze meg mennyi zúzódást szerzett - vágott közbe Jimin és megragadta a karomat, szinte kicsavarta a helyéről, majd a rendező arcába tolta. Iszonyú sok stressz érhette mostanában, mert szinte a legkisebb dolog is lehetett épp az utolsó csepp a pohárban.

- Jim. . . Sunbae, ez fáj - sziszegtem miután harmadjára rángatott meg. A fiú bocsánatkérően elengedte a kezemet, majd homlok ráncolva megrázta a fejét és a kisbusz felé indult ami reggel idehozott minket. Távolból láttam, hogy erősen a kerekébe rúg, majd cseppet se barátságos arccal felém intett, hogy jöjjek közelebb.

- Eunjoo - szorított magához, szinte rögtön ahogy mellé ültem az autóban. Sötétek voltak az ablakok így szerencsére senki nem láthatta, hogy mit csinálunk. - Eunjoo, biztos, hogy folytatni akarod, megsérülhetsz - ezúttal a hajamon simított végig, majd gyengéden végighúzta a mutatóujját a frissen szerzett zúzódásomon.

- Még jó, hogy folytatom. Ez a munkám.

- Miért is akarsz idol lenni? - kibújtam a szorítása alól és félrebiccentett fejjel néztem rá. - Megmondtam, hogy szenvedni fogsz. Nem akarom, hogy elveszítsd önmagad.

Lehunytam a szememet és mélyet sóhajtottam. Nem volt könnyű erről beszélni, hogy miért is akartam mindenáron ebben az iparban maradni a sok szenvedés és iszonyú emlék után. De várható volt, hogy Jimin valamikor úgyis megkérdezi, ha nem most, majd egy pár hét múlva.

- Anya. . .anya valaha szintén énekes volt. Debütált, kiadták egy lemezét, de egy slágeres előadó lett, szinte azonnal elfeledkeztek róla és mint egy darab szemetet, elhajították. Semmire se emlékszem róla, csak a meleg érintésére és a gyönyörű hangjára, ahogy magához ölelve azt suttogta, bárcsak elérném az álmokat amiket neki nem sikerült - széttártam a karomat és egy kicsit előredőltem. - A szüleim már nincsenek köztünk. De tudom, hogy valahonnan figyelnek és büszkék rám. Ezért nem fogom feladni. Akkor se ha még ezernyi megaláztatás és fájdalom ér. Mellesleg, ez az egyetlen dolog amit szeretek csinálni. Boldoggá tesz ha másoknak énekelhetek. Ha átadhatom az érzelmeimet. Remélem erre voltál kíváncsi.

- Erre - Jimin elfordult és megdörzsölte az orrát. Remélem nem ríkattam meg a történetemmel, számomra ez egy teljesen normális dolog volt, egészen hat éves korom óta idol-nak készültem, tudtam mivel jár ez és már akkor tisztában voltam az egésszel, ezért nem veszek a szívemre semmit.

- Hé, de máris ért egy pozitívum - érintettem meg a vállát. - Megismertelek téged. Már ezért bőven megérte. Soha nem volt ilyen jóképű és védelmező barátom.

- Volt már barátod? - mordult rám Jimin, de ezúttal látszott rajta, hogy csak viccel.

- Volt, de egyik se volt hozzád fogható - egy futó csókot nyomtam a szája szélére, nagyon reméltem, hogy az ablakon tényleg nem lehet semmit látni. - Örülök, hogy ma itt voltál. És alig várom a holnapot. Magángép?

- Bang Hyung szerint azzal megyünk. Végre.

- Remek, meg kell neki köszönnöm - mosolyogtam és kinyitottam az ajtót. - Akkor én visszamegyek hátha még több mindent fel kell vennem.

A háttérben hallottam, hogy Hoseok értelmetlen angol mondatokat kiabál megállás nélkül az "I like Sprite and no snakeu" kezdetű volt a legaggasztóbb mind közül, így sietősre fogtam a lépteimet.

- Eunjoo - szólt utánam Jimin. - Vigyázz Hoseok Hyunggal.

▬▬▬▬▬

Másnap reggel fáradtan nyújtottam ki tagjaimat a reptér leghátsó várójában ahová külön engedtek be minket, a rajongóknak fogalmuk se volt róla, hogy Jimin utazik így senki nem volt jelen, hogy a ruháját rángassa, ami a fiút is jobb kedvre derítette. Éppen a Big Hit magángépére vártunk amit nagyon ritka alkalmakkor használtak csak, de a mai egy ilyen volt, hisz együtt nem tudtunk volna nyilvánosan utazni figyelemfelkeltés nélkül.

- A gép leparkol és tíz perc múlva beszállhatnak - mosolygott ránk egy légutaskísérő. Jimin a szeméig húzta a maszkját és egy hatalmas sapkát viselt, meg fekete bő ruhákat. Én csak az arcom felét takartam el, de így is próbáltam megtartani a távolságot, sosem árt a diszkréció.

A magánrepülő még kívülről is nagyobbnak tűnt mint elképzeltem, beszállva pedig egyszerűen hatalmas volt. Bőr székek, luxus ételek és italok mindenütt, egy Playstation 4 behajítva az egyik sarokba, az egyik szék szinte ágynak megágyazva, tényleg minden volt csak nem az amire számítottam.

Hirtelen nem is tudtam hova ülhetek ezért Jimin mellett foglaltam helyet, feszengve, mint egy karót nyelt csirke.

És ekkor történt meg az, amire a legkevésbé se számítottam.

Egy tenyér alaposan a vállamra vert.

- Eunjoo, itt én szoktam ülni - lassan, de nagyon lassan emeltem fel a fejemet, Jungkook vigyorgott rám és közben a székemre mutogatott. Hirtelen azt se tudtam mit csináljak, csak felpattantam mint akit puskából lőttek ki. - Csak vicceltem, de köszi. - nevetett a fiú és ledobta magát Jimin mellé.

Jungkookot leszámítva, szép lassan az egész csapat felmászott a repülőre, Jin éppen Namjoon-nal kacarászva valamin, Taehyung egy kontrollerrel a kezében, Suga egy nyakpárnával a nyaka körül, Hobi pedig aki elvörösödött amint a tekintetünk találkozott és leült egészen előre.

- Ez . . . - kezdtem egy kissé sokkosan, amikor szinte bepördült Mika és Rami is egy nagy rózsaszín bőrönddel. - . . . micsoda?

- Mi lenne, Unnie? - Mika az égnek emelte a szemét. - Jutalom a sikeres promóciókért és nekünk pedig, hogy nem csesztük el a fellépést. Vagyis majdnem elcsesztük - itt rám bökött. - De minden jó, ha a vége jó, igaz?

- Megyünk Jeju-ra! - fordult hátra lelkesen Taehyung és lejjebb húzta fekete maszkját, majd összedugott valami drótokat, hogy játszhasson.

- De, de. . . - hebegtem, de körülöttem már teljes volt a káosz. Yoongi keresztbe feküdve aludt három széket befoglalva, Jungkook azon vitázott Jiminnel, hogy hol az ő helye, Jin párhuzamosan mesélt vicceket és recepteket Namjoon-nak, aki angyali türelemmel hallgatta, de mivel csukva volt a szeme, azt hiszem már rég bealudt a sok beszéden,

- Öt perc múlva felszállás, az idő kellemes, a repülési idő másfél óra, kérem csatolják be az öveiket - magán gép volt, de a pilóta az ugyanúgy viselkedett, sőt még egy légutaskísérő is volt, aki éppen egy zacskó mogyorót hozott Jinnek. Én még mindig bambán álltam középen, annyira gyorsan történt minden, hogy az agyam szinte fel se fogta mi történt. Teljesen abban a hitben voltam, hogy végre lesz három nap romantikában eltöltött időnk erre kaptunk magunk mellé egy visító Mikát meg egy Taehyungot aki éppen offline Tekkenezik és üvölt mint az őrült.

- Kook menj innen - taszított rajta egyet Jimin, de az teljesen viccnek fogta fel az egészet és még nagyobbat lökött a barátján.

Gyorsan körülnéztem és egyedül Hoseok üldögélt elől, az ablakon kibámulva ezért gyorsan mellé telepedtem.

- Szi-szia - hajoltam előre egy kicsit, de a fiú csak kábán nézett kifelé. - Ne haragudj de ti miért. . .

- Vakáció - felelte tömören. Ma nyoma se volt annak az édesen mosolygó lelkes srácnak, aki tegnap kedvesen a nyakamba tekerte a törölközőt.

- Valami baj van? - feszegettem a témát, holott a lelkem mélyén tudtam, hogy békén kellene hagynom. Az egész testéből a taszítás vibrált, de valamiért nem bírtam annyiban hagyni a dolgot.

- Az élet - mondta és továbbra se nézett rám.

- Nem zavarlak többet, csak tudd ha valaha beszélgetni akarsz, itt vagyok mint barát - furcsa volt ezt egy világsztárnak mondani, egy olyan hírességnek akinek több száz barátja lehetett, sőt több pszichiátere mint ahány ujjam van, de mégis.

Hoseok lassan fordult felém, sápadt volt és fáradt, de egy apró mosolyt küldött felém, majd udvariasan biccentett.

Lehet, hogy én velem volt a baj.

De úgy éreztem, ez volt az első őszinte mosolya amióta megismertem.

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Mindenki elindult Jeju-ra végre jöhet a pihenés meg a tenger és a lazítás rajongók nélkül. A srácok és Eunjoo is végre egy kicsit normális embereknek érezhetik magukat. :D

Sok minden fog itt történni, khm, úgyhogy remélem várjátok majd a folytatást. ;)