JIMIN

Mindenki engem hibáztatott Hoseok miatt, még Eunjoo is. A lány még a nyakláncot se volt hajlandó felvenni addig amíg, Hobi épségben előkerül, egyetlen karcolás nélkül, mert szerinte én törtem össze a lelkét.

Az első nap mindenki bezárkózott a szobájába, mondván, hogy történt már hasonló, a fiú majd megunja és hazajön, viszont miután ez a második nap se történt meg, csak rázúdított egy kiadós tájfun, semmihez se maradt kedvünk, meg egymással beszelni se. Leginkább csak meredtünk magunk elé vagy valami idióta filmet bámultunk a tévében.

Próbáltam beszélni Eunjooval, aki látszólag megértett – vagy csak nem akart még több problémát, de egyértelműen láttam, hogy dühös volt rám, mert nem sokkal előtte ígértette meg velem, hogy óvatosabb és megértőbb leszek Hoseokkal.

- Először ő, aztán te jössz - mutatott rám este, amikor együtt voltunk kettesben.

- Nekem ugyan semmi bajom.

- Nem zavarnak a dühkitöréseid? Fogadok, kevesebbet veszekednél másokkal is - Eunjoo a szemeit forgatta. Úgy tűnt idolból személyes pszichológussá vált.

- Zavarnak. ÉS? Mondtam, hogy vagy így is szeretsz vagy sehogy.

- Szeretlek - mondta a lány és megsimogatta a hajamat. - De a végén mindenkit elveszítesz magad körül. Egyedül maradsz. És ezt nem akarom. Érted? Azt se akarom, hogy Hoseok rossz útra térjen, de rád is vigyázni fogok.

- Tudom. És akkor is tudtam, én csak - ellöktem a kezét és a tenyerembe temettem az arcomat. - csak féltékeny voltam, és nem gondolkodtam elég hamar.

- Akkor innentől jobb, ha elkezded használni a csinos fejed - mosolygott rám a lány, majd felvett egy melegítő nadrágot és egy laza pólót. - Például most.

- Mit művelsz? - förmedtem rá.

- Holnap van az utolsó napunk itt. Három pihenőnapból egyet végig veszekedtünk, a második nap senki nem szólt a másikhoz, csak a szobából bámultuk, hogy szakad az eső. És tudod mit? Holnap jól fogunk szórakozni. Mindannyian. Megkeresem Hoseok-ot ma éjjel. Ha tetszik, ha nem - ezzel odahajított nekem egy zseblámpát. - Tudom mennyire jó ember vagy. Tudom, hogy aggódsz érte. Le se tudnád tagadni.

Idol, pszichológus és mostmár detektív is.

- Van, róla fogalmad egyáltalán hol lehet? – kiabáltam utána aggódva. Kint még mindig zuhogott az eső.

- Majd lesz.

Eunjoo rám mosolygott, majd kisétált a szobából, magamra hagyva a gondolataimmal.

EUNJOO

A hotel aulájában toporogtam és arra a három emberre vártam, akinek sejtése volt róla, hogy hova mehetett Hoseok. A leginkább Yoongi változata hangzott valószerűnek és titokban rettegtem tőle, hogy igaza lehet. A csapat már nem egyszer járt Okinawán, ahol volt egy meredek szikla, ami attól lett annyira népszerű és hírhedt, hogy számos ember ott vetett véget az életének.

Egy ugrás onnan és nem a vízzel találkozol, hanem sziklák zúzzák össze minden porcikádat. Yoongi kétszer volt ott. Egyszer még a csapat debütálása előtt. Hoseok pedig összesen háromszor, ez lehetett a negyedik alkalom.

Velünk volt Jin is aki nagyon aggódott, illetve csatlakozott, számomra legmeglepőbb módon Rami is aki talán a legösszetörtebb volt mindannyiunk közül. Fogalmam se volt miért, hisz szinte három szónál többet nem váltottak, de két napot végigsírt és, tulajdonképpen ő volt az, aki kitalálta, hogy próbáljunk meg körbenézni a környéken.

Egy darabig tétován álltam. Őszintén, arra vártam, hogy Jimin felbukkan majd és velünk tart, de ez nem történt meg. Talán túl büszke volt hozzá, hogy beismerje, hibázott. Talán még mindig haragudott. Talán félt.

Mind a négyen a fejünkbe húztuk a sárga éjjel-nappaliban vett esőkabátot és Yoongi irányítása alatt, indultunk el felfelé. Rami reszketve kapaszkodott a karjaimba és néha könnyáztatta szemmel bámult az arcomba.

- Ugye semmi baja?

- Persze – próbáltam nyugtatóan hangzani, de reszketett a hangom. Egyetlen egyszer kerültem ilyen helyzetbe, mint most Hoseok, a legutolsó pillanatban mentettek meg az osztálytársaim, már fél lábbal leléptem az iskola tetejéről. Onnantól fogva tudom, hogy van olyan, aki elég bátor ezt megtenni, én sajnos az voltam. De nagyon reméltem, hogy mivel Hoseok már negyedére tűnik így el, még kapaszkodik az életbe és a barátaiba. – Rendben lesz.

Yoongi a lámpájával előre világított, egy apró faházat pillantottunk, meg ami éppen az összedőlés szélén állt – látszólag, de közben pedig stabilan bírt minden egyes széllökést.

Jin felsóhajtott és bekopogott a faajtón.

Egy legalább száz éves néni nyitott ajtót, amikor Yoongira tévedett a tekintete egy kicsit elmosolyodott majd beljebb invitált minket.

- Nem mindenki teszi meg – kezdte az asszony halkan. – Van, aki csak egyedül akar lenni a fájdalmával. Én pedig ötven éve fogadom őket, amióta a férjem itt vesztette az életét és próbálom megállítani, azt, akiben még él a remény leghalványabb lángja.

- Jung Hoseok – lépett előre Jin. – Ismeri őt?

- Hogyne ismerném. Nem először látom őt.

- Hol van? – vágott közbe Rami hevesen, mint aki teljesen elvesztette az eszét.

Az asszony a szikla szélére mutatott, a nyitott ablakon keresztül pedig megpillantottunk, ahogy egy vékony férfi áll a szikla szélén. Levetett cipőkkel.

RAMI

A sorozatok és filmek tele vannak statisztákkal és mellékszereplőkkel, akik csak azért vannak ott, hogy a főszereplőt támogassák, az ő karakterét erősítsék.

A való élet is tele van ilyen emberekkel. Ezek közé tartoztam én. Egy aranyos, de átlagos lány voltam, aki mindent megtett volna azért, hogy Eunjoo és Mika csillogjon. Nem volt más célom az idolsággal, szerettem énekelni az embereknek, átadni az érzelmeimet, de azt se bántam, ha nem én vagyok a központban.

Őszintén? Egy nyugodt lány voltam. Semmi nem billentett ki a békés és mosolygós énemből.

Egészen mostanáig.

Jung Hoseok.

Amióta a cégnél kezdtem el dolgozni, szerettem azt a fiút. Egyetlen alkalommal beszélgettünk, de számomra szerelem volt első látásra. Láttam a mélységes fáradtságot a szemében és azt, hogy miattam szedte össze magát, hogy ne omoljon össze és egy örök mosolyt lássak az arcán.

Nem olyan voltam, mint Sunmi, eszembe se jutott volna követni őt, vagy zaklatni, de jólesett rágondolni vagy néha elábrándozni arról mit csinálhat éppen. Azt hiszem egy átlagos lány voltam, aki belezúgott egy helyes srácba.

Jól tudtam, hogy ezt nem szabad. Trainee voltam, ő pedig egy világsztár, valószínű többet rám se fog nézni. Most is, Okinawán, Eunjooval vagy egyedül töltötte az egész idejét, én pedig próbáltam egyedül felfedezni a várost már amennyire sikerült.

Aztán meghallottam a cirkuszt. Nem tudtam pontosan mi okozta, de az biztos, hogy Hoseok -nak nyoma veszett és senki nem látta két napig. Nekem pedig olyan érzésem volt mintha apró tőröket forgatnák a szívemben.

Ahogy megláttam a vékony fiút az esőben, ruhája vizesen átázva, vörös haja az arcába tapadt és éppen kilépett fehér tornacipőjén, az arcán végigfutottak a cseppek, én pedig ezúttal kiléptem a mellékszereplő karakteréből és fejvesztve utána rohantam, majd hátulról erősen magamhoz szorítottam.

- Sunbae – szorítottam magamhoz és hátrahúztam, mire mindketten elvesztettük az egyensúlyunkat és a földre estünk.

- Rami? – nézett rám meglepetten.

- Soha, de soha ne bántsd magadat, érted? – a kezem közé fogtam az arcát és mélyen barna szemeiben néztem. – Azt hiszed, nem érsz annyit, mint mások? Nekem többet érsz bárkinél, nézd meg tiszta seb vagy, nem akarom ezt látni, érted? Vérzel. Hoseok?

A fiú üreges tekintettel meredt rám.

- Rami – ismételte.

- Szeretlek, nem akarom, hogy elmenj. Nekem elég, ha messziről figyelhetlek, de ne add fel, te vagy a Remény. Számomra a mosolyod többet jelent mindennél – még ilyen helyzetben is képes voltam elvörösödni, de legalább sötét volt és senki nem láthatta. – Szeretlek, mint kollégát és...és tisztellek.

Hoseok egy kósza pillantást vetett Eunjoora aki a az arcát elfordítva sírt az örömtől.

- Rendben. Megígérem. Soha többet.

JIMIN

A zseblámát a kezemben forgatva ültem a hotel lépcsőjén. Iszonyúan bántam, hogy nem rohantam Eunjoo után de az egyik felem még mindig mérges volt, a másik pedig rettenetesen félt, hogy elveszítheti a fiút akivel együtt nőtt fel.

Lassan két órája ültem ott, amikor a dombról szinte lerepült Eunjoo és a nyakamba ugrott, majd egy megtört és valóban több sebből vérző Hoseok követte őt, de legalább egyben volt.

És mosolygott.

- Nem aludtam miattad - mormoltam neki, de aztán nem bírtam visszatartani az érzéseimet és mintha minden egyszerre zúdult volna a nyakamba egy szoros ölelésbe zártam, amit Hoseok először bizonytalanul, majd hasonlóan viszonzott.

- Jimin, olyan vagy mint a testvérem...

- Ne mondj semmit - szóltam rá. Féltem, ha elkezd beszélni elerednek a könnyeim. - Sajnálom, Hoseok. Mindannyian melletted állunk. Mindannyian a testvéreid vagyunk, vannak ennél zűrösebb családok is, nem igaz?

Hobi mély levegőt vett, majd bólintott.

- Köszönd Eunjoonak. Értékeld őt - suttogta a fülembe. - Nem mindennapi ember.

- Tudom.

EUNJOO

Madarat lehetett volna velem fogadni. Megtaláltuk Hoseok-ot. Rami...szerelmet vallott? Jimin és Hobi közt, ismét szent a béke, nincs ok újabb féltékenységre, én pedig a holnapi vidámparkot tervezgetem a franciaágyban miközben Jimin zuhanyzik.

Őszintén? Csatlakozni akartam hozzá, de egyszerűen csak kiküldött a fürdőből, pedig még romantikus hangulatot is akartam teremteni amiért annyira rendesen viselkedett. Végre kinyithattam a dobozt is amit oly kedvesen nekem vágott, a lánc gyönyörű volt benne és akárhányszor csak ránéztem, Jimin jutott eszembe, így elhatároztam, hogy sose fogom levenni.

Jimin.

Jó és rossz egyszerre. Ahogy odaadta nem volt éppen a leglovagiasabb, de éreztem a melegséget és a szeretetet ahogy a nyakamba csatoltam a pántot.

Legnagyobb bánatomra Jimin egy pólóban és alsóban mászott ki a fürdőből.

- Mi van, csalódott vagy? - kérdezte, ahogy befeküdt mellém az ágyra és átpillantott a vállam fölött, hogy mit is böngészek annyira tüzetesen.

- Már miért lennék? - mértem végig kajánul. Oké, Eunjoo fogd vissza magad. - Így is látom a tökéletes...lábizmaidat.

Jimin elnevette magát és közelebb bújt hozzám.

- Hé.

- Hé.

- Köszönöm, hogy velem vagy.

- Egy idol vagy, a pénzed kell - feleltem szemtelenül, aztán oldalba böktem és elnevettem magam a bamba ábrázatán. - Hogy is ismertelek meg? A meztelen fenekemet mutogattam. Erre nem mondhatod, hogy mindennapi.

- Elmesélhetem az unokáinknak?

- Cenzúrázva - bólintottam komolyan. Jimin egy finom puszit lehelt az ajkaimra.

- El tudom veled képzelni az életem. Őszintén.

- Majd kiderül, hogy teljesítesz holnap a kísértetházban - böktem a tollammal a papírra. Próbáltam elviccelni a dolgot. Nem ismertük egymást, olyan rég óta, féltem kimondani, hogy igen, én is gyerekekről és kiskutyákról álmodozom majd egyszer.

Majd egyszer.

- Figyeld Yoongi Hyung-ot, az vicces lesz - jegyezte meg Jimin, majd lekapcsolta az éjjeli lámpát. - Legyen a holnapi napunk gondtalan és felszabadult.

A takaró alatt megszorítottam a kezét.

- Az lesz - suttogtam és átöleltem őt. - Jimin, akármilyen is vagy, szeretlek.

▬▬▬▬▬

ᴍᴇɢᴊᴇɢʏᴢᴇ́s

Eljött a világvége, hamar hoztam a következő részt. Elhiszitek? Ugye, hogy nem.

Mit szóltok Ramihoz? Szerintem kellett neki ez a kis kirohanás, ő is mindig elfojtotta az érzelmeit, ne csináljátok csak rosszra vezet.

Jimin és Hobi amúgy édesek együtt, itt is hagyok egy képet gyönyörködni:

Remélem tetszett a fejezet és elmondhatom, hogy mostmár sokáig a boldog Hobit fogjátok csak látni. :) A vége előtt még lesz egy apróbb (kicsit nagyobb?) konfliktus, de egyenlőre csak ennyit árulok el. :D

Köszönöm, mint mindig, nagyon sokat jelent. 🧚🌸

[ Szerény önreklám helye: A legjobb barátnőmmel elkezdtünk írni egy történetet, J-Hope főszereplésével, a profilomon egyenlőre a prológus van csak fent, de igyekszünk vele majd. A címe: Hopeless. ]