Még soha nem csókoltak meg így.

Reggel úgy ébredtem, mint akinek háromfelé állt a feje (legalább), a homlokom, a halántékom és a tarkóm is iszonyúan fájt. Szerencsére ma nem kellett egy meghallgatásra se mennem, holnap viszont jelenésem volt a Happy Face Enternaiment-nél, akiknek ugyan csak egy lánycsapatuk debütált még, de gyakornokokra mindig szükség volt.

A következő gondolatom az volt, hogy soha nem iszom többé. Egészséges ember ne igyon alkoholt, másnaposság és nulla életkedv is párosul hozzá.

A harmadik gondolatom pedig ...

Kajak illúziókat láttam, szóóóóval, srácok néha igyatok, ha kedvetek tartja. Park Jimin hasonmás, az én... najó, Sabin kávézójában ült és közben kihívóan nézett végig.

Oké, én stíröltem.

De ő csókolt meg. A párnám felé csücsörítettem.

Hopsz, talán a csókot is én erőltettem rá?

Mindegy, Sabin meg kell adja a srác telefonszámát. Egyetlen esélyem volt, hogy egy idol hasonmásával randizzak, ha már az igazi érthető okokból felejtős.

Magamra kaptam egy lenge nyári egyberészest és egy ezer wattos mosollyal a kávézóba pördültem ahol már nagyban zajlott az élet.

- Itt vagy? - morgott rám Sabin és hozzám vágott egy fehér kötényt. - Telt ház van, segíts.

- Izé, de én ...

- Utána megbeszéljük, csajszi - hadarta a lány és neki állt jeges kávét főzni.

Értetlenül fogtam a jegyzettömböt a kezemben és egy magányosan ülő nő asztalát céloztam meg.

- Mit parancsol? - kérdeztem udvariasan, mire a nő felhúzta az orrát és dühösen levágta az étlapot az asztalra. Vajon megint, mit csináltam?

- Új vagy?

Biccentettem egy aprót. Nagyon új.

- Akkor azért nem tudod, hogy mindennap csak egy fahéjas macchiatot iszom, kókuszos tejjel, három kanál csokoládéporral meghintve, FORRÓN.

Ha eddig nem fájt eléggé a fejem, akkor most biztos, hogy éppen kettérepedt.

Miről beszél ez a nő? Ez nem kávé, hanem maga egy elfuserált szörny a Bosszúállókból. Sabint kerestem a tekintetemmel, a lány éppen a pult alatt kotorászott, úgy tűnt mintha három keze lenne egyszerre.

- Sabin, itt egy nő és ...

- Tudom - suttogta elfojtott hangon, majd a kezembe nyomott egy papírtálcát. - Inkább szállítsd ki ezeket, de siess, fejeseknek lesz.

A sarokba dobtam a kötényt, kicsit sajnáltam Sabint, de ő bízott meg, és napfény még talán jó is fog tenni a zakkant, másnapos fejemnek.

Elegánsan libegtem (olyan városi módra), könnyű, szinte átlátszó virágos ruhámban és magas talpú cipőmben a tálca gőzölgő kávéval, komolyan még élveztem is, hogy egy kicsit megbámulnak.

Fél óra mászkálás után végre megérkeztem a címre, ami igazából egy földalatti kis stúdió volt. Csengő sehol, ezért a lábammal rugdostam az ajtót.

- Itt Sweet Lily kávézója, házhozszállítás - kiabáltam. – Vagy mi.

- Egy pillanat - hallatszódott tompán a válasz, majd kitárult előttem az ajtó.

A fiú, aki előttem állt.

Majdnem elejtettem a kávékat.

- Jimin Hallucináció? - eltátottam a számat. Most biztos nem voltam részeg, ez nem lehet igaz, hogy lehet valaki ennyire tökéletes másolat még józan fejjel is?

- Nem hittem volna, hogy Sabin téged küld ki - motyogta a fiú, de szélesebbre tárta az ajtót és kelletlenül beinvitált.

A stúdió belülről a legmodernebb felszerelésekkel volt megspékelve, mikrofonok, mixelők, modern hangszerek, minden, amire valaha is csak vágytam.

- Ülj le egy kicsit - egy magas, baseball sapkás fiú kihúzott egy széket maga mellett, majd élem tolt egy pohár limonádét. - Köszi, a kávét amúgy, egy új számon dolgozunk, már 13 órája fent vagyunk – Yoongi utasítására.

- Aha - belekortyoltam a vízbe, de nem igazán figyeltem miről magyaráz, mert Ál-Jiminre meredtem, miközben a kávék között válogatott.

- Sabin ismerőse vagy?

- Aha - mondtam ismét és újabbat kortyoltam. A fiú mellettem felnevetett, majd levette a sapkáját, hogy egy kicsit beletúrjon izzadt hajába. A szemem sarkából rápillantottam.

Kigúvadtak a szemeim és nemes egyszerűséggel kiköptem a vizet, a fiú fehér ingjére.

Hölgyeim és uraim, a nagybetűs Idióta megérkezett.

- Részeg vagyok? - nyögtem elképedve, ugyanis a srác nem más volt, mint Kim Seokjin.

Klónja.

Oké, valami határozottan nem stimmelt és ezúttal nem én voltam a hibás. A gimiben bukásra álltam matekból és etikából, a tanárok utáltak, mert annyi józan eszem se volt, mint egy vak egérnek. De ezúttal még nekem is leestek a dolgok.

Ennyi klón nem lehet egy helyen. Nincs olyan elvetemült, aki az egész Bangtan Boys-t leklónozza? (Oké, van, például én, de ennyi pénzem nincs.)

Viszont, akkor, hogy kerülök én az eldugott stúdiójukba, pont az után, hogy elképesztően szánalmas módon a fedetlen hátsómat mutogattam az egyiküknek? Lejjebb csúsztam a széken, talán más a fél karját adta volna, hogy a helyemben legyen – én pedig a fél karomat adtam volna, hogy elhúzhassak innen.

Ekkor mellém dobta magát Hoseok és átkarolta a székem támláját.

- Életmentő vagy – vigyorgott rám a szokásos mosolyával. – Ami azt illeti egész csinos is vagy, gyakornoknak készülsz?

Jung Hoseok éppen flörtöl velem?

- Persze, nézz csak rá – Jungkook aki egy mikrofonnal babrált. – Nézd meg milyen izmos lábai vannak.

Jeon Jeungkook pedig a vádlimat bámulja.

Miféle álomba csöppentem megint? Valaki képen törölhetne, mert ha sokáig tart nem akarok felébredni belőle.

- Ömm, miért itt veszitek fel a számot? – böktem ki hirtelen, legalább ennyi szakmai titokba beavathattak volna.

- Ez egy nagyon különleges dal lesz – vont vállat Jin. – De többet nem mondhatok, bocs, Yoongi megölne érte.

Nem mintha én pletykálnék neki, de mindegy.

- Nos, kitartást – sóhajtottam, majd felálltam és alaposan kinyújtóztattam a tagjaimat. Imádkoztam, hogy a rövid szoknyám, ne csússzon fel eléggé, amilyen mázlista vagyok, simán megesik.

- Semmi sikoly, semmi 'Jungkook Oppa'? – Kookie hatalmas szemekkel meredt rám, egyébként is elbűvölő őzike tekintete volt, de most őszinte döbbenettel pislogott.

- Nem vagy az oppám – vontam meg a vállamat. Azt hiszem egy idősek voltunk. – Talán egyszer híres leszek, és még találkozunk. – nevettem el magam kínosan. Így van Eunjoo, viselkedj profin, s habár belül még mindig Jiminért sikítottam, de nem járathattam le jobban magamat, akármennyire is vágytam rá, hogy kiengedjem a belső fangirl-t.

- Egy percre még – Hoseok megragadta a csuklómat. – Ez nem publikus, de, a Big Hit meghallgatásokat tart egy hét múlva.

- Hobi – förmedt rá Jin mérgesen. – Tudod, hogy ez még meg sincs hirdetve.

- Amúgy is csak fiúkat alkalmaznak, hé – húztam a számat. Komolyan azt hiszik, nem a Big Hit volt az egyik első célpontom? Pofára is estem, amikor közölték, hogy csak fiúkat vesznek fel, de hát megértettem az okát, nehogy félreértsék a rajongók a nem létező szerelmi szálakat.

- Oké, oké, de most meghallgatnak lányokat is – hadarta Hoseok vidáman. – Gyere el, ha nem jön be más cég.

Ez most poén volt, vagy komolyan gondolta?

Mindenesetre egy nagyot bólintottam és egy udvarias főhajtást követően, ismét kiléptem a szabad levegőre, hogy visszatérjek Sabinhoz.

Egy pár percig elgondolkozva meredtem a cipőm orrára, vajon miért nem vagyok senkinek elég jó? Ez a szakma tényleg csak abból áll, hogy ki fekszik le kivel? Ki az aki több szponzort tud ágyba csalni? Nem jelentene semmit a tehetségem, amiért annyit küzdöttem? Az arcom csinos, szép hangom van, a tánctudásomat bárki megirigyelhetné. Talán nem lennék elég kitartó?

Épp itt tartottam, amikor hátulról karon ragadtak és sarkon pördültem.

Park Jimin.

Az igazi.

- Tetszem neked? – csücsörítettem a számat. Csak hülyéskedtem, de ő eskü olyan arcot vágott mint aki komolyan vette, és az égnek emelte a tekintetét.

- Na és ha igen? – ha víz lett volna, a számban megint kiköpöm. – Vicceltem.

- Haha. Ha.

- Ma este ismét átmegyek Sabinhoz, kérlek, add át neki – mondta aztán majd egy szívdöglesztő félmosolyt követően visszavonult a többi sráchoz. Basszus, nagyon tetszett, de még mindig Sabin barátja volt.

Egyáltalán miért tetszik egy idol, ennél azért érettebbnek gondoltam magamat. De, hogy lehet, ilyen mosolya és az az ártatlan szempár ami mögött valami megmagyarázhatatlan szexiség bújik meg?

Könyörgöm, valaki mentsen meg, de sürgősen. Amúgy is, mi az, hogy megint odajön? Megölt a kíváncsiság.

- Te meg ki vagy? – szólított meg valaki ekkor.

- Jimin – feleltem automatikusan. - Mármint, Eunjoo. -  egy alacsony farmerdzsekis fiú állt előttem és a mini-stúdió kilincsére kulcsolta az ujjait, szinte védelmezően. – Csak kávét hoztam.

- Kösz – mormolta rekedtes hangon, mint aki nem aludt napok óta és gyanakodva hunyorgott.

Jobbnak láttam, ha elvonulok, mielőtt még élve felfal. Gyorsan el is iszkoltam a helyszínről, mielőtt még nagyobb hülyét csinálok magamból.

Fél óra múlva esett le, hogy Min Yoongival beszéltem. Az emberrel, akit a legzseniálisabb dalszövegírónak gondoltam. Aki miatt álomba sírtam magamat négy éve, mert a lelkemig hatoltak a dalai.

Mi a franc velem, azon kívül, hogy csődtömeg vagyok? Szöulban lennék, persze, hogy néha összefutok egy-két hírességgel. (Kivéve még Hyunat. MÉG.)

Egy-kettővel. Hárommal. Az egész BTS-el.

Azonban azt még mindig nem értettem mit keresett Jimin minden éjjel Sabin kávézójában. Iszonyúan furdalta az oldalamat a kíváncsiság, de...

▬▬▬▬▬

... de úgy döntöttem ezt nem ma fogom megtudni. Holnap ismét meghallgatásra megyek, ezt már nem szúrhatom el, a mentőövem volt. Ezután már csak a kisebb tehetségkutató műsorok maradtak. Nagyi, Papi én mindent megteszek, nem fogtok csalódni bennem.

A kávézó utcájában volt egy kis gyakorlóterem, óránkén 5000₩, volt a bérlése, pont nekem találták ki, hisz épp ki tudtam fizetni a költségeket.

Bezárkóztam és minden egyes porcikámat a zenének és a mozdulataimnak szenteltem. Ma Dreamcatcher legújabb koreográfiáját gyakoroltam, annak reményében, hogy azzal lenyűgözöm majd a zsűrit, szinte minden lépésem tökéletes volt, órákig kitartottam, amíg végül is a térdeim feladták a szolgálatot és reszketve csuklottam össze.

A felsőm teljesen át volt ázva, a hajamból patakokban csurgott a víz, mintha csak most mostam volna meg. Magamra kaptam a szürke melegítő felsőmet, és ahogy csak remegő lábaimtól tellett hazasiettem.

Egy forró lazító fürdő, mindössze erre vágytam és végre egy hosszú, pihentető alvás.

- Sabin, hahó - lihegtem ahogy benyitottam. Egy apró csilingelés jelezte a jöttömet.

Sabin mosolyogva intett felém és miközben odavonszoltam fáradt tagjaimat a pulthoz, élem tolt egy hideg, epres italt. Majdnem elsírtam magam a boldogságtól. Főleg amikor megpillantottam, hogy még vaníliás fánkot is vett.

- Sabiiiiin, szeretlek - nyögtem és a számba tömtem a sütit.

- Ne engem szeress - nevetett a lány jóízűen.

- Aki fánkkal etet, az életem szerelme - nyammogtam - Ismersz, bébi.

Ekkor nyikorogva kinyílt a mosdó ajtaja.

- Én is bírlak.

Jimin. Már megint ő.

A fánkra néztem. Aztán rá. Majd megint a fánkra. De végül ő vonzóbb volt.

Szinte lassított felvételnek tűnt ahogy mellém ül és felkönyököl a pultra.

A fülbevalójan ismét megcsillant az apró fény, amitől állandóan az egekbe szaladt a pulzusom.

Még azt is elfelejtettem, hogy edzésről jöttem. Csak bambán meredtem barna szemeibe.

Mostmár biztos.

Ő lehet, hogy Sabin titkos barátja.

Ő lehet nem bír engem.

De én teljesen belezúgtam.