"Drew." szólítottam meg gyengéden a srácot, majd az ölembe vettem a fejét és letöröltem róla a sarat.
"Drew."

Óvatosan megpofozgattam az arcát, és mikor még akkor sem mutatott életjeleket két ujjamat a nyakára helyeztem.
Van pulzusa. Gyenge, de van.

"Minden rendbe lesz Drew... Minden a legnagyobb rendben lesz. Itt vagyok."

Meg voltam győződve arról, hogy ezzel inkább magamat próbáltam megnyugtatni, mint az eszméletlen Drew-t.
A jobb karját a nyakamon átfonva megpróbáltam talpra állítani.

"Gyerünk Drew. Nem maradhatunk itt..."

Minden erőmet beleadva felemeltem a srácot többé kevésbé, majd lassan vonszolva magunkat elindultam egyenesen.
Igyekeztem a légzésemet minél inkább lenémítani, hogy figyelhessek a körülöttünk lévő zajokra. Egy néhai, egy táborlakó de még csak egy kutya is hatalmas veszélyt jelentett ránk.

A lábfejem hirtelen beleakadt egy földből kiálló gyökérbe, mire mi mint két kivágott fa dőltünk a földre.

"Baszki. Ne haragudj." visszavettem Drew karját a nyakamba, majd ismét felhúztam. "Ez nagyon fog fájni ha felkelsz..."

Egy pillanatra megálltam körbe nézni mikor megpillantottam egy kisebb faházat.

Ezt nem hiszem el.

Egy utolsó erőt véve magamon elindultam a sráccal a faház felé.
Egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Ennyire még életemben nem könnyebbültem meg. Ennyire nagy mákom még sosem volt...

A faház valószínűleg egy vadászé lehetett ugyanis 2 hatalmas szarvas fej lógott az ajtó felett, a faház teraszának a korlátján pedig egy kitömött mókus volt.
Reménykedtem egy kicsit, hogy bent nem lesznek ilyen lények, mert akkor ezer százalék hogy kihajítom őket az esőbe.

Az ajtót belökve beléptünk a házba.
Nem voltak bent lények. Sőt, a kis faház meglehetősen otthonosnak hatott. Volt bent egy kanapé egy fotel előttük egy dohányzó asztallal. Egy miniatűr konyha egy miniatűr hűtővel és egy kis összecsukhatós 2 személyes asztallal. A nappalinak szánt rész mellett egy ágy hevert, amit egyből megcéloztam.
Miután Drew-t az ágyra ejtettem összecsuklottak alattam a lábaim.

El sem hiszem, hogy megcsináltam.

Könnyeim mint egy folyó indultak meg lefelé az arcomon, majd lecsöpögve az államon.
Hihetetlenül kimondhatatlanul boldog voltam.

A bennem felgyülemlett feszültség egy pszichopata nevetés formájában szakadt fel belőlem. Drew előtt térdelve patakokban folyó könnyekkel nevettem. Kétségtelen, hogyha Drew felkelt volna halálra ijedt volna tőlem.

A homlokomat az eszméletlen srác hasának döntöttem és folytattam a sírást. Minden feltört belőlem, ami az elmúlt pár hétben történt és annak törlesztései is. A srác valószínűleg már lelökött volna magáról, ha ebben az állapotban talál és rám kiabálna, hogy szedjem össze magam. Jobb is hogy eszméletlen volt.

Nem voltam biztos abban, hogy mióta sírtam a srácon, de éreztem, hogy egyre álmosabb és álmosabb leszek.
Felálltam, majd az ajtónkhoz sétáltam. Bezártam az azon lévő összes zárral, majd egy széket is a kilincs alá támasztottam. Meglökdöstem egyszer-kétszer, hogy biztosra menjek hogy 1000% nem fog elborulni, majd az ablakokhoz mentem. Többnyire el volt fedve újságpapírral, de jobbat tett a lelki békémnek, hogy elhúztam a koszos poros függönyöket.

Leültem a kanapéra, míg egy utolsó pillantást vetettem Drew-ra.

Ha most mindketten meghalunk... Bocsi.