"Oké pontosan mi is történt mégegyszer?" kérdezte Ty nevetve, Drew lábára mutatva.
"Elestem a cipőfűzőmben és kiment a bokám."
"Pontosan! Elestél a cipőfűződben és kiment a bokád. Pont ahogy Mrs. Carter megjósolta." bökte meg Ty Drew mellkasán kárörvendőn.
"Hagyj már! Szerinted ez egy 'jóslat' egy vénasszonytól 10 évvel ezelőttről? Nem. Ez egy szimpla véletlen!"

Drew szemforgatva felmászott a platóra, csendben tűrve míg a srácok felváltva hőbörögnek.

"Hé!"
"Hó!"
"Légy hálás Mrs. Carternek."
"Ő nem csak egy vénasszony. Tiszteld a nagyit!"
"Jó! Oké! Bocsánat. Csak menjünk!"

A srácok a fejüket csóválva beültek a kocsiba, majd elindultunk.

Odell sokat mesélt már Mrs. Carterről. Mrs. Carter volt a bébiszitter, mikor a srácok anyukái fodrászhoz, körmöshöz, vagy egyéb csajos programokra mentek. Mrs. Carter gyerekei már nagyok voltak és szanaszét voltak a világban, az édesanyjukról megfeledkezve persze...
De Odell elmondásai alapján, a nagyi nem unatkozhatott annyira a fiúk mellett. Pláne nem Ty mellett...

"Miért is nem volt jó ötlet ott megvárni, hogy helyre jöjjön a lába?" fordultam Odell-hez, akire ezúttal a vezetés feladata esett.
"Mert 1: Nem voltak kötszerek. 2: Nem tetszett Drewnak a hely."
"Értem."

Csendben ültünk a kocsiban miközben egy régi album szólt. Drew hátul a platón a lábát pakolászta, hogyha ismét belemegyünk egy kátyúba ne fájjon neki annyira, Ty pedig valamivel a világáról megfeledkezve babrált.

Nem is értem hogyhogy nem hallgattam régebbi számot. Elég jók...

"Oké álljunk meg."

Drew lemászott, majd felénk bicegett, majd kinyitotta a mögöttünk lévő ajtót.

"Ott vannak ülések? És eddig nem használtátok őket?"

Hitetlenkedve fordultam hátra, a két sráchoz, akik szorgos kis hangyák módjára pakolászták a cuccokat a platóra.

"Persze. De túl sok cuccot basztunk oda és lusták voltunk elpakolni." magyarázott Ty miközben egy gumikacsát dobott hátra a platóra, Drew pedig homlokáig felugrott szemöldökökkel nézte, ahogy a gumikacsa sípolva landol az egyik lábasban.
"Mert aztán marha nagy meló elpakolni onnan..." mondtam szemforgatva, majd visszafordultam és a visszapillantóból figyeltem a srácokat.
"Nem azt mondtuk, hogy nagy meló. Hanem azt hogy lusták voltunk."

Ty mutatóujjával megkocogtatta a halántékát, majd beültek a kocsiba és ismét elindultunk.

"Ha így haladunk estére a következő kisvárosba érhetünk." gondolkozott hangosan Odell.
"Az jó lenne." bólogatott Drew.

Odell enyhén hátra fordult hogy mondjon valamit Drewnak mikor egy hatalmas pukkanás szerű hang töltötte be a teret és a kocsi csúszni kezdett az úton. A jármű kacskaringózva váltogatta a sávokat. Odell hiába próbálta egyenesben tartani a kocsit, az teljesen kezelhetetlenné vált.
Drew a lábát fájlalva sziszegett, miközben hátra döntve a fejét várta a történések végét. Ty a mellette lévő ülésén kapaszkodva csikorgatta a fogait és egészen biztos vagyok abban, hogy motyogott valamit Mrs. Carterhez fűződve.
Én fel sem fogtam mi is történik. A szívem a torkomban dobogott és éreztem az irgalmatlan adrenalin löketet, de az agyam lemaradt.

"Mindenki rendben van?" fordult hátra Odell.
"Ez közel volt." sóhajtott fel Ty, majd kiszállt. Kisegítette a kocsiból Drewt, míg hozzám Odell jött.
"Hahó." nevetett fel szelíden. "Majdnem megkérdeztem hogy: 'Első autóbaleset?'"

Párat pislogtam, majd hagytam, hogy Odell kisegítsen a kocsiból.

"Egy rákos drótba mentünk bele." kiabált Ty.
"Mi?"

Szemöldök ráncolva odamentünk a srácokhoz.
A kerekeink teljesen leeresztettek és belegabalyodtak a drótba. Értetlenül néztünk össze. Ki rakott ki egy drótot az út közepére?

"Le!" kiáltott Drew.
"Mi?" kérdezett vissza Ty.
"Földre!"

Drew odabicegett a platóhoz és levett néhány fegyvert. Odadobta nekünk, majd a sajátja távcsövével körbe kémlelte a terepet. Mi csendben hallgatóztunk, hátha hallunk valamit, de semmi.

"Mit is figyelünk?"

Ty török ülésbe leült a földre és fegyverét az ölébe ejtette, majd mikor felnézett a műveletből belőtték a feje fölött lévő ablakot.
Azonnal felkaptam a fegyverem és céloztam. Nem tudtam mire vagy hova, csak készen álltam.
Odell átmászott az autó másik oldalára hátha onnan is jönnek, míg Drew még mindig a távcsövébe bámult.

"Megőrültél?! Azonnal bukj le." megragadtam Drew dzsekijét és lehúztam.
"Ezek nem tudnak lőni."

Drew elsütötte a fegyvert mire a támadóink abbahagyták a lövést.

"Most mi történik?" kérdezte elfojtott hangon Ty.
"Feladják magukat." Drew leengedte a fegyvert, mire mi is felálltunk.

Az előttünk lévő erdőből, a fák közül egy kisebb csapat ember jött ki. Letették a fegyvereiket a földre, majd a tömegből előrelépett egy idősebb férfi.

"Sajnáljuk. Azt hittük csavargók vagytok."
"Autóval?" kérdezett vissza Drew, mire a férfi elgondolkodott egy pillanatra, majd a témát terelve megkérdezte merre tartunk.
"Csak megyünk."
"Lenne kedvetek esetleg megszállni?"

A srácokkal egy emberként összenéztünk.

"Nincs jó előérzetem..." tátogta Drew.
"Ja, egyetértek." tátogta Ty erősen gesztikulálva a fejét rázva, kicsit se feltűnően.
"Köszönjük a felajánlást, de nem terveztünk megszállni..."
"Nonszensz." legyintett a pasas, majd tekintete Drew lábára esett. "Megsérültél fiam?"
"Karcolás."
"Valódi harcos, ugye?" a pasas nevetve a csapatához fordult, majd közelebb lépett Drew-hoz és megveregette a vállát. "Gyere fiam, helyre rakjuk."

Odell sejtelmes tekintettel fordult felém, mire Drew mellé léptem.

"Sajnálom Mr..."
"Mr. Anderson. De hívj csak Pete-nek."
"Rendben. Pete. Sajnáljuk, de nem maradhatunk. Meg kell találnunk a barátainkat."
"Azt hittem csak mentek..." Anderson kételkedve felénk fordult, mire az alsóajkamba harapva lesütöttem a szemem.
"Ja. Csak megyünk- megtalálni a barátainkat."

Ty átkarolta Drew vállát, majd védelmezően visszább húzta, Pete azonban nem tervezte annyiban hagyni.

"Ne butáskodjatok már. Akkor újabb ajánlat. Helyre hozzuk a kocsit, ha már tönkretettük, meggyógyítjuk a srác lábát, majd mehettek."
"És önöknek ebben mi haszna?" vonta fel a szemöldökét Drew.

Anderson egy perc erejéig csöndben maradt. Meglepte a kérdés, de teljesen jogosan lett feltéve. Miért akarna valaki behívni magához, mikor 5 perce még meg akart ölni minket.
Lehetséges volt, hogy így akar tőlünk megszabadulni. Mert ott többen vannak. Ahogyan az sem volt kizárt, hogy szimplán örült, hogy túlélőket lát és megtetszettünk neki.

Igaz az első opció volt valószínűbb, mégis reménykedtem, hogy a második esetről van szó.

"Jobban megismerhetünk titeket..."