~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean:on [egy napja]

Valójában nincs édesebb szenvedés a bűnbeesésnél,  annál a mámorítóbb érzést hogy a lelkiismereted nélkül elhagyod lelked felelősségteljes központját és csak mész a szíved és a tested vágyai után. És mindezt úgy véghez viszed hogy közben nem buksz le, nem sérted társaidat, észveszejtő, undorító és kiábrándító.

Az ember a legkönnyebben akkor esik bűnbe, mikor a leginkább gondolná magát tisztaszívűnek. Nem a szenvedélytől és a testi élvezetekről szóló út mely oda vezet. Nem, nem az fájdalmas hanem a végkifejlet, melyet mindig csak akkor észlelünk amikor már túl késő az, hogy bűnösnek lenni jó, hajszolni az élvezeteket egyszerűen gyönyörű, és megfeledkezve minden felelősségről és minden józan észről, ez az az érzés ami a lehető legjobb orgazmust okozza az egoizmusnak.

Vadul faltuk egymás ajkait úgy hogy bele se gondoltunk mi lesz ennek a következménye, s már levegőt alig kaptam de képtelen voltam elszakadni Kook ajkaitól.
Az U alakú kanapé hosszabbik részének végén ült úgyhogy talpai érintették a talajt, én ölébe ülve remegve kapaszkodtam tarkójába, csillagokat láttam, nem voltam képes tisztán gondolkodni, míg ő mindkét tenyerével erősen tartotta derekamat és annak így is kínzott bőr felületét, a fehér pulóver alatt. Sehogy se tudnám szavakba önteni azokat az emóciókat, amelyek akkor járták át az összes idegvégződésemet, és el gyengítve minden ellen-akaratomat Jungkook kielégítésére fordítottam.

Hogy barátok ként helyesen cselekedtünk-e? Biztos hogy nem. Hogy kihat-e a kapcsolatunkra? Teljes mértékben. És hogy jelen esetben érdekelt-e minket? Pont leszartuk.

Nem figyeltünk semmire, se Ő, se én. Már az sem zavart hogy elég sok ideje tiszta voltam és szervezetem annak ellenére hogy jól érezte magát, biztos hogy kívánta már a drogot.
Izzadt arcunkat néha össze érintettük, ezzel szünetet tartva, hogy megfelelő mennyiségű oxigén jusson fáradt légzőszerveinkbe. Mindkettőnkön látszott az izgalom jele, ahogy egyre hevesebben merültünk el egymásba, mindenféle szégyenérzet vagy kínos megjegyzés nélkül, ahogy lassan már ringatóztam Kook ölében. Sötét tincseit szinte téptem, azt kívánva bárcsak sohase ébrednék fel ebből a gyönyörű rémálomból.

Kezeit derekamról szépen levezette először csípőmre, majd a vékony gumis anyagon keresztül bevezette nadrágomba, hogy két félgömbömre markolhasson. Ugyan ismerős volt az intenzív érzés melynek megint csak hangot adtam, de egy fokkal intimebb volt ahogy jobban éreztem felhevült tenyerének hőjét.
Egy óvatlan pillanatban rá fogott fehér pulóverének aljára, mely most rajtam volt és megpróbálta felemeléssel levenni rólam, viszont bekapcsolt a vészjelzőm és kijózanodva a mámorból, ráfogtam kezeire mire értetlenül nézett rám. Egyik szemöldökét felhúzva homloka közepéig bámulta képemet, és láttam az értetlenséget, de én voltam az idősebb és ha most tovább megyünk az egyikünknek se lett volna jó.

-Álljunk le! -pihegtem kimerülten, megragadva arcélének mind a két oldalát.

-Felesleges, úgysem tudja meg senki.- suttogta újra ajkaimra akart hajolni, de ezúttal elhúztam fejem mielőtt bármit tehetett volna. Fel kell fognia, hogy ebből nem lehet semmi, ha mindkettőnknek jót akarunk. -És ha én nem akarok leállni?  -nézett rám pajkosan, mégis ijesztően, mire meglendítettem kezemet, mely hangosan csattant orcáján.

-Jungkook én vagyok az idősebb. Egyrészt nem tűröm el ezt a hangnemet, másrészt nem vagyok holmi ribanc akivel csak játszadozhatsz. -valójában, az igazat megvallva igen is tetszett az amit előbb csináltunk.

Izgalmunk jele is látszott mindkettőnkön. Az ő melegítő nadrágjába és az ő tőle kapott, sortomba is dudorjaink keményen meredeztek az ég felé. Bár látszólag ő nem volt zavarba, én mégis kezdtem kínosan érezni magam, s öléből kipattanva, sétáltam a fürdőszobába megmosva arcomat.
Amint kiléptem volna a kerámiázott falú helyiségből,  hangos csapódással, szinte vissza is estem oda. Kookék kicsiny házában az volt az egyetlen bökkenő, hogy a bejárati ajtó befelé, még a fürdőszoba ajtó kifelé nyílt, ezzel teljesen keresztbe zárva a két nyílászárót. Szóval ha egyszerre akartuk kinyitni vagy becsukni őket mindig összeakadt a két kilincs, ezzel kellemetlenné téve a közlekedést a lakásban.

-Oh, hyung rég láttalak. -mondta a fekete hajú és alacsony bátyjával öklözött egyet, mintha csak egy fél napja látták volna egymást (holott Yoongs elvileg napok óta nem látogatott haza).

Az ajtót résnyire nyitva hagytam és abból figyeltem a fejleményeket. Yoongi, Jungkook bátyja szintén díler volt, a kettőjük közötti különbség az volt, hogy az idősebb, nemcsak díler volt. Amíg az iskolánkban járt Yoongi, emlékszem hogy gyakran bandaháborúkba keveredett, verekedésekbe, melyekből vagy társai húzták ki, vagy saját maga mászott ki. Aztán amikor baráti társaságban kerültem velük, kapcsolatunk megerősödött, elárulta hogy nem csak egy bandát futtat a városba amelyekkel, néha összetűzésbe kerül, vagy egymással vagy idegenekkel. A fiatal férfi gyakran agyonverve, véresen, idegesen vagy ép győzelem ittas ám mégis rémisztő mosollyal eltűnt pár napra, majd haza is jött.
Valójában Kook és Yoongi nagyon is különböztek. Míg az egyik, be nem fogta a száját,  viszonylag magas volt fekete hajjal, feltűnő személyiséggel, sokat mosolygott,  nevetett, a másik a csendes gyilkos volt, a lehető legmegértőbb, és az akiről a legkevésbé gondolnánk, hogy vajból van a szíve. Igazából mindkettőjükre büszke voltam azért amit ketten értek el szülők nélkül. Az hogy egy olyan csodálatos, idilli családból hogy lehetett egy két tagból álló, élettársi viszonyba került fiú páros, -akik ilyen szinten- kitartanak egymás mellett, és az idősebb vagy épp fordítva a fiatalabb vigyázz az idősebbre, -eléggé meg becsülendő. Én nem mondhattam el ezt magamról, mert jó családból származom csak a pofám, az egóm volt nagy, ami miatt tartok ott ahol, akár tönkretehettem volna az egész családot. Mindig el vicceltem amikor Jungkook azt mondta becsüljem meg a családomat, és ő annyira örülne ha olyan lenne mint nekem, aztán amikor én is viccelődök ezzel, és rájövök hogy neki ez nem vicces mindig megbánom amit mondtam, és olyankor kísért a lelkiismeret furdalás.

-Rendben volt a ház? -kérdezte a menta hajú és a konyhába sétálva kinyitotta a hűtő ajtót, hogy ki vegyen egy hidegtől párás barna üveges sört.

-Ja a házat nem vertük- úgy értem vertem szét. -akadt meg a fiatalabb szavában rám pillantva, észrevette hogy szeretném elhagyni eddig fenntartott búvóhelyem. Combjai mellé lenézve, ahol tenyerével aprón jelzett hogy meg ne próbáljam. Szemével jelentőségteljesen pillantott rám egyből elvetettem az ötletet és résnyire vissza csukva az ajtót csak halkan figyeltem tovább.

-Rendi. Figyelj még el kell mennem Namjoonnal valahova, elintézendő dolgunk akadt. A helyzet az, hogy Chanyeolt kezdjük egyre kevésbé bírni.. -pattintotta fel a sörösüveg kupakját, el hajtva azt a pultra amit a fiatalabb csak egy szem forgatással reagált le, és folytatta- nem igazán bírunk vele mostanában. Túl sok balhéba keveredik, és ott van Hyungwon és a bandája is akivel... Hát nem tudom. Kezdek aggódni hogy olyasmit fogok kiszimatolni, ami nem csak túl aggódás. Kezdek nem megbízni benne és azt ajánlom, hogy mostanában te és Taehyung is kerüljétek el. -mondta majd leült az aprócska konyhaasztalhoz, elő véve telefonját görgetni kezdett rajta a képet -hüvelykujja mozgásából láthatóan.

-Ne aggódj hyung, én egy ujjal nem fogok nyúlni Chanyeolhoz. Taehyung meg, hát igazából nem is tudom hogy ők mióta vannak jóba. -vakarta meg tarkóját Kook, majd leült bátyjával szemben a kis asztalhoz.

-Tényleg, mizujs van vele? Leállt már valamennyire? -hallatta Yoongs a furcsa kérdést, melynél azt hittem lehidalok. Mégis mi a fasz ez a természetes hangnem, velem és az ilyen kérdésekkel kapcsolatban. Mi joga van így ítélkezni felettem. Ki vagyok neki? Csahos kutya, hogy várja mikor legyek szobatiszta? Minden bátorságomat összekaparva, melyek idáig csak szunnyadtak benne, -közel sem volt arról szó, hogy nem léteznének- kirontottam a fürdőszobából, mire Kook a félelem miatt, melyet nem tudom, hogy nekem szánt vagy bátyjának, de megugrott ültében. A lehető legfölényesebb és leglehengerlőbb mosollyal ajkaimon odabattyogtam hozzájuk. Kezeimet még zsebre is vágtam, hogy még több dominanciát diktálja. 

-Tudod, Yoongi hyung, azért jöttem ide, hogy Jungkooknak szóljak, hogy emelni akartam az adagjaimon. Már túl kevés és tudod, kezdek agresszív lenni, és azt vettem észre, hogy nálam idősebbeket is lazán ki tudnék csinálni. -mondtam gúnyosan, átsétálva a konyhán, úgy, hogy vállamat és csípőmet párhuzamban ringattam, modelles járást idézve elő. Végig trappoltam előttük, s Kook szobájába érve, megfogtam egy zoknit, s felhúztam lábaimra. Körül néztem, megláttam tegnapi ruháimat, így azokat felkapva elindultam, vele kifelé. -Ja és eszem ágában nincs azt csinálni, amit mások mondanak nekem, hogy csináljam. Én nem vagyok egy szaros bandatag, aki ugrik amikor csak nyávogják a nevét. -folytattam hegyi beszédemet, miközben a folyosó felé sétáltam, hogy magamra húzzam cipőmet.

-Tudod Kim Taehyung. Okos ember vagy te, csak gyenge. Egy hihetetlenül gyenge ember, semmilyen akarttal és jelemmel. Én nem kioktatni akarlak, hanem óvva inteni. -mondta, fel sem  pillantva rám, csak tovább kortyolgatta a keserű alkoholos italt. -Vagyis inkább az öcsémet, mert nem akarom, hogy ismét sérüljön egy patkány hülyesége miatt. -méltatott végre felemelni fejét, hogy sötét, unott, szigorú szemeibe nézzek. Nem mondanám, hogy rettegtem, de a kezdeti magabiztosság azért egy cseppet megingott a fejemben. Jungkookra pillantottam, miközben felálltam a járólapról, már csukámmal lábaimon, s elfogott a bűntudat újra. Nem akartam, hogy Yoonginak igaza legyen, mert fájt a keserű valóság, s főleg akkor fájt a legjobban, ha az orrom alá dörgölték azt. Nyersen, keményen, úgy, hogy az ember minimum napokig gondolkodjon rajta. -Rossz irányba mész Taehyung. -tette még hozzá, majd telefonjával kezébe, halványan mosolyogva kisétált az erkélyablakhoz rágyújtani. Tökéletesen láttam Kook összezavarodott és dühös szemeit. Tekintetével letaglózóan figyelte, minden egyes rezdülésemet, -mintha arra várt volna, hogy bocsánatot kérjek, vagy elbőgjem magam, hogy vigasztalhasson és megmutathassa magának, vagy nekem a hőst, de leginkább Yoongsnak. Látszott rajta, hogy ki akarta oktatni az idősebbet, de nem tette mert félt. Félt, hogy igaza van és csak saját magát csapná be a színészkedésével, hogy meghazudtolja gyenge múltját. 

Na de azt is láttam, hogy engem se akart cserben hagyni. Döntésképtelen volt, s csak az ujjait tördelte az asztal alatt. Megunva a tehetetlenséget, és ezt a marcangoló érzést a mellkasomban, nagy sóhajjal fogtam magam, majd a tekerős kilincset elfordítva kiléptem a kis lakásból. Amint orromban éreztem a bűzlő lépcsőház eszenciáját, egy kicsit alább hagyott a sok indulat bennem, azonban átváltotta az üres, fölösleges, kétségbeejtő hisztéria és pánik. Leszáguldottam a lépcsőn, a úgy döntöttem ezt az öt kilométert hazafelé megteszem gyalog. Már éppen nyitottam ki a panelház ajtaját, mikor meghallottam nevemet. 

-Taehyung várj! -kiabálta utánam Jungkook, majd sietős lépteit is hallottam, azonban nem akartam megállni, hogy ebből is csak egy értelmetlen veszekedés legyen. -Az Isten szerelmére, Taehyung állj már meg. -mondta erélyesebben, mikor aztán utolért, s karon ragadva húzott vissza a lépcsőház aljába.

-Mit akarsz? -kérdeztem oldalra pillantva. 

-Yoongi nem úgy értette. Tudod milyen nyersen fogalmaz. -mondta, s nagyot sóhajtva kicsit lejjebb hajtotta a fejét, hogy szemeimbe nézhessen. 

-Hanem hogy? -kérdeztem mérgesen. -Hogyan Jungkook? Egy gyenge, erőtlen, érzelmileg labilis, szar ember vagyok. Egy drogos, aki árt annak aki a közelébe megy, s tudod mi a legszörnyűbb ebben? -tartottam szünetet, hogy felfogja a mondani valómat. -Hogy igaza van a bátyádnak. Egy patkány vagyok, mert mosolyogva nézem végig, ahogy összetörlek. -mondtam már teljesen elkeseredve. Könnyeim marni kezdték szememet, de nem hagyhattam őket kifolyni onnan, mert meg akartam tartani azt a fajta dominanciát, amit a jégszívemmel ügyesen felépítettem. Kivetítettem a rideg külsőmet, akár egy kellemetlen horrorfilmet. Arcom volt a vászon, amin minden színészet és trükk felvétel tükröződött. De Yoonginak valójában igaza volt. Egy gyenge senki voltam, és a leginkább azért, mert eljátszottam a királyt. Hátam már begörnyedt, a szégyen miatt, s készültem volna további szavak nélkül ott hagyni, mikor is megragadva másik kezem odahúzott magához, hogy csókot adjon. 

Durván mart ajkaimra, és nem is érdekelt volna, hogy a szabadban vagyunk és akárki megláthat minket, vagy, hogy egy perccel ez előtt még éppen kiosztottam, de nem akartam ezt. Elrántottam fejem, hogy ajkaink szétváljanak, ezzel Jungkookból kicsalva a lehető legfájdalmasabb arckifejezést. 

-Fejezd be Jeon. Nem oldhatsz meg ezzel mindent! -förmedtem rá, lehet túl erélyesen, de egy cseppet sem érdekelt. Úgy meg voltam sértve, hogy semmi sem tudott érdekelni. -Nincs köztünk semmi, nem vagyok a pasid, még szexfriended se. Elegem van ebből. -mondtam már sírva, s rángatózni kezdtem kezében. 

-Hyung, nyugodj me... -kezdte volna halkan, de közbe vágtam. 

-Ne merészelj így hívni! -kiabáltam rá, teljesen remegő testtel. Szinte tépáztam magam a karjaiban, s csak arra tudtam gondolni, hogy mekkora önző állat vagyok. -Jungkook ne szeress belém, mert halott vagyok belül, s idővel úgy is meghalok teljesen. -mondtam, majd a fészkelődést abba hagyva, kezeimet leejtve magam mellett, elernyedt testtel, behunytam szemeimet, melyből kihullott az utolsó fölösleges könnycsepp. 

Azt hittem, hogy örökké úgy fogunk ott állni, de egy óvatlan pillanatban megéreztem tenyerét landolni arcomon, amit fog összeszorítva álltam, vörös, csillogó szemekkel, gyorsan emelkedő mellkassal a légszomj miatt. 

-Soha többet ne kérj tőlem anyagot, mert akkor se fogok adni, ha a vesédet adnád érte. -mondta, sokkal mélyebb hangon, mint általában, mely miatt most teljesen átjárt az ijesztő borzongás. Rápillantottam arcára, s akkor láttam meg először, hogy ő is könnyes szemekkel néz rám. Dühös, fájdalmas könnyek voltak, amik azt sugallták, hogy sose fog megbocsájtani. -Nem én foglak megölni. -suttogta továbbra is ijesztően, majd sarkon fordult, s visszasétált az emeletekre. 

Magam elé meredve álltam egy helyben, s azon gondolkodtam, hogy minden barátság meghatározó lehet. Minden találkozás ajándék. Minden találkozás kapcsolat, s a találkozást búcsú követi. Minden búcsúzásban megérzi az ember a végtelenre éhező ember végességét. És én azt éreztem, hogy ez az üres végtelenség a világ legkínzóbb drogja, mely most fal fel teljesen. 

Ohmájgáhh

Hát nem egy leányálom, de azért remélem tetszett és ti is annyira várjátok az érettségi szünetet, mint én. (kivéve ha érettségizel). Egyébként az utolsó pár sornál bekönnyeztem én is. 

Tala a köviben - limmineun <3 <3