~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean: on [egy napja]

Beletelt egy bizonyos időbe, amíg ténylegesen felfogtam, hogy mi történt. Ne tudom pontosan, mit érzek, összezavarodottságot az biztos.

Ez nem normális, értem én, hogy a huszonegyedik századba az emberek -leginkább a fiatalok- mindent megengednek maguknak a nárcizmus szabadsága miatt, de ami sok, az sok.

Lassan húztam végig kezemet a földön, mely szorosan bele volt tekerve egy konyharuhába, hogy véletlenül se karcoljam meg magam, és a lehető legegyszerűbben tapadjanak rá a szilánk darabok. Mikor végeztem, a rongyot is a kukába hajítva odasétáltam a nappali ablakához és kitárva az egyetlen nagyobb nyílászárót, mely a padlózatig húzódott, kiültem, lábaimat lógatva, és nézve a szmogos, hangos belvárost. Valamilyen szinten ez is vonzott, biztos csak a fiatalság heve miatt, a városi élet, a nagybetűs igazi bulik, a rengeteg csíny és a sok lehetőség. Még is inkább örültem, hogy a kertváros szélén élek, nyugodt környezetben, kevésbé szennyezett levegőt szívva. Mondjuk most is ezt tettem. Mélyen lélegeztem tüdőmbe a káros gázokkal társított oxigént, majd egyszer csak egy puha szőrmókot éreztem meg hátamnak simulni.

Odafordultam, s mosolyogva a kezembe vettem a fekete-fehér foltos pamacsot, s azon gondolkodtam, hogy én valójában, miért nem szeretem az állatokat? Pláne a macskákat? Ezek a jószágok voltak azok, akik a leginkább hasonlítottak rám, ugyanolyan szeszélyességgel, makacssággal, s a hihetetlen dráma királynős hisztijeikkel. Bár nem tartottam magam akkora dráma királynőnek, de sokszor felvettem az ellentmondást nem tűrő dámát. Ölembe feküdt és érezhetően örült annak, hogy fejétől farkáig végig húzom kezemet, ezzel megtornáztatva szőrhagymáit, mert elég hangosan dorombolt. Nekidőlve az ablakkeretnek, simogattam a cicát, mikor reccsent az előbb említett farúd mellettem, ahogy Kook elhelyezte magát jobbomon, s a cicát kivéve ölelésemből, letette az előttünk lévő, vékony virágtartó erkélyre, melyen a cicus kényelmesen fetrengett, ám egy embernek is túl keskeny volt. Felém fordulva a kezembe nyomott egy papírpoharat melyben gőzölgő fűszeres tészta pihent. Felcsillantak szemeim, eszembe juttatva, hogy elég régen étkeztem utoljára, és már igen csak korgott a hasam egy kis táplálékért. Elvéve tőle az ételt, bólintottam egyet köszönésképpen, majd rámarkoltam a pálcikákra, s együtt kezdtük szürcsölni a nem túl egészséges finomságot. Elég sokáig csak csendben ettünk, ugyan Kook néha rám pillantott, de nem igazán kerestük egymás társaságát, egy darabig. Vagyis én tovább folytattam volna étkezésem, de a fekete hajú úgy gondolta, hogy itt az ideje a szentbeszédnek.

-Amúgy milyen érzés? -kérdezte, letéve a párkányra a kis pohárkát. Megállt kezem a levegőben, s kitágult szemekkel néztem rá. Elmosolyodott, látszólag tetszett neki a látvány ahogy meglepődésem miatt, a tészta csak úgy lógott ki ajkaim közül. Felcuppantottam, majd nagyot nyelve lehajtottam fejem, követve tettét, majd letettem a maradékot. -Mármint, ha beüt a cucc? Még nem csináltam soha. -pillantott a városképre, félénken folytatva kérdéseinek sorozatát.

-Hát, tudod mindenkinél mást vált ki. Ez eléggé szervezet és hangulat függő is. -mondtam halkan térdeimet felhúzva, s átkarolva. -Azt hallottam, hogy még az is befolyást gyakorol, hogy mi a nemed. Tudod a fűtől belassulsz nevetgélsz nekem sosem jött be igazán. A régi jó extasy-t meg már úgysem lehet kapni sehol. Az adott igazán jó szeretlek világ, szeretlek szerelem érzést. A speedtől egész éjjel szexelsz már ha van kivel. A most elterjed szarokat még véletlen sem ajánlom depressziós, meg akarok halni utórengései miatt. De hát tudod, mit kapok tőled szóval, akkora magyarázatra nem szorulsz. -halkultam el, s fejemet az irányába fordítva, letámasztottam térdkalácsaimon. Csak előre meredt, majd egy kicsit közelebb jött, s fejét megvakarva, ő is felém nézett.

-Hát, ez mondjuk érdekes, nem? -kérdezte mosolyogva.

-Mármint? -ráncoltam egyik szemöldököm az ég felé.

-Hát, hogy itt vagyok az egyik legmegbízhatóbb díler, de még életemben nem csináltam. -mondta, kellemetlenül nevetve, s ujjait kezdte tördelni, a kis idővel ezelőtti Jungkooknak, szinte nyomtalanul veszett híre, amitől csak én is vigyorogni tudtam. - Miért kezdted el? Biztos ez az első kérdés, amit biztos mindenki feltesz...

-Hát.. nem nagy dolog. Tudod két héttel előtte csináltam, mikor a pályán összehaverkodtunk. -kezdtem el. -Buliból. Nagy volt az arcom, mert szerencsés csillagzat alatt születtem. Sok-sok felsőbb évessel voltam jóban, mint a bátyád haverjai, Namjoon, Jin meg Chanyeolék, aztán nagy volt a pofám, ahogy mindig. Jó családból származom, a szüleim szerettek, és egymást is szerették.

-Azon még sosem gondolkodtál, hogy leállj? -kérdezte azt az ambivalens kérdést, melyet már nagyon, nagyon régóta várok tőle, vagy Ashleytől. Hát, most kezdhetnék magyarázkodni, de mi a franc értelme lenne?

-Ez nem ilyen egyszerű. Igen, a válaszom igen, de túl gyenge vagyok hozzá. Én drogfüggő vagyok. A drogfüggők számára a józanság elérése sokszor egy lehetetlen küldetésként, elérhetetlen célként jelenik meg. Pedig nem számít, hogy ki mennyi ideig és mit használt, hogy mennyire érzi magát tehetetlennek vagy a helyzetét reménytelennek, mert megfelelő támogatással és kezeléssel a változás minden függő számára lehetséges. A segítség rendszerint rendelkezésre áll, csak meg kell találni. A gyógyulás felé vezető út gyakran göröngyös, akadályokkal, buktatókkal és kudarcokkal szegélyezett, de tanulva a hibákból, folyton változtatva, bátran és kitartva végig lehet menni ezen az úton.- mondtam teljesen elszomorodva, hiszen ez egy nagyon nehéz téma. Vajon tényleg képes lennék leszokni, tényleg megpróbálhatnám egyszer úgy, hogy el is érjek valamit. Vagy segítséget kérni, de a való élet olyan unalmas, sivár és bűzlő a sok mocsoktól ami benne van, hogy már nem tud lekötni. Kell valami ami megállítja ezt a förtelmes látképet, és erre vannak kitalálva a kábítószerek. Én nem zseni vagyok, hanem egy függő. És azt, hogy ezt beismertem magamnak, de nem tudok változtatni rajta, a legszörnyűbb gondolat, amit valaha ötlöttem. -Egyedül, nem tudjuk végig csinálni. -tettem hozzá, halkan, mert azt éreztem előtörni belőlem a keserű sírást. Hamiskásan elmosolyodtam, majd homlokomat nekidöntöttem, térdeimnek, takarva elkeseredett ábrázatomat.

-Hé! Hallod Taehyung, nem akartalak felzaklatni. -mondta s bal karját átdobta vállaimon, ezzel saját magát közelebb vonva, hogy úgy öleljen. -Sajnálom, fel sem kellett volna tennem a kérdést. -markolt bele erősen bal vállamba, hogy nyomatékosítsa magát.

-Szó sincs erről, nem tehetsz róla. Csak ez elég nagy félelmem. És nem tudok vele mit kezdeni.. -ahogy mondandóm végére értem, teljesen elkeseredtem, s a szúró gombóc felköltözött nyelőcsövembe, ahogy szenvedve fojtottam vissza a könnyeimet, teljesen sikertelenül. Némán morzsoltam el néhány cseppet, majd erősen megdörzsölve arcom, próbáltam helyretenni magam. -Baszki, nem akarok ilyen gyerekesnek tűnni. -vigyorogtam magatehetetlenül, ahogy a kellemetlen szituáció miatt, meg-meg remegett hangom.

-Jajj! Ne mondj ilyet. -mondta, s fejét nekem döntötte. -Én segíthetek ha gondolod, van egy nem kevés összegem félretéve, majd keresünk egy jó dokit és együtt meg... -belevágtam szavába.

-JK, ez nem ilyen egyszerű. Mind a ketten kiskorúak vagyunk még, nem tehetünk semmit. Én pedig nem lehetek ekkora szemét, önző, hogy ingyen adod a cuccot, aztán fizetsz azért, hogy leszokjak. Ilyen nincs, na meg te vagy a dílerem, beleörülnék ebbe. Nem. Ezt most felejtsd is el! -mondtam, s készültem volna felállni, mert teljesen kétségbeestem ettől az egész szituációtól.

-Akkor szólj Halseynek. -állt fel utánam lépve gyorsan, s a kezemet megragadva szemberántott magával. Jungkook csak kettő centiméterrel volt magasabb nálam, de valahogy ez épp elég volt, hogy gyengébbnek érezzem magam, márpedig utáltam ezt az érzést. -Kérlek! -suttogta, s két felkaromra fogott közelebb húzva magához.

-Jungkook eressz el! Nem te döntesz felettem. -mondtam felszisszenve, mert erősen szorított karrjaimra dühében. Megijedtem, mert kétségeim támadtak afelől, hogy megismétlődik a pár órával ezelőtti incidensünk.

-Ennyire nem lehetsz önző, Kim Taehyung. -mondta teljesen kimérve, szemeiben düh csillogott, mérhetetlen indulat, izmai teljesen befeszültek, még az is megfordult a fejembe, hogy megpofoz. -Nem fogom végignézni, ahogy megölöd magad. Érted? -kérdezte indulattal tele, de mikor nem válaszoltam hangosan kiabált rám. -Érted?!

-Igen.. -suttogtam halkan, valószínűleg a félelem miatt nem jött volna több hang ki száraz torkomból. Egyre csak közeledett, s sejtettem, hogy megint mit akar. Ahogy egyre erőtejesebben, szorított elfehéredett kezeimre, ahogy fejét egy síkba helyezte az enyémmel és ajkaimat bámulta. Viszont én már besokalltam, nem hagyhat megválaszolatlan kérdésekkel, nem teheti ezt velem. Nem vagyok holmi játék, akivel kedvére játszadozhat -függetlenül attól, hogy megérdemlem. -Jeon, ne.. -öntöttem volna szavakba ellenzésem, de nem hagyta. Erősen ráfogott a nyakamra és nekirontott vele a falnak. Nem szorított, de nem is volt gyengéd. Ijedten meredtem szemeibe. Nosztalgikus érzés fogott el, ahogy visszaemlékeztem a pár nappal ezelőtti WC-s esetre, ahol ugyan ilyen szubmisszív helyzetben voltam.

-Miért ne? -kérdezte őrülten vigyorogva, majd egyik kezét levezette derekamhoz, s belemarkolt a kipárnázott felületbe, mire hangos nem tetszésemet ki is fejeztem, egy elfojtott nyögéssel.

-Mert barátok vagyunk. És a barátok nem csókolóznak. -mondtam halkan, és nyomatékosítottam azzal, hogy a szemeibe nézve, minden eddigi felgyülemlett negatív érzelmet átadtam. Elkerekedtek szemei, majd inkább húsom marcangolása helyett, csak lustán pihentette tenyerét hátam alatt. -A csókolózás remek érzés, de nincs benne semmi mágikus, ha barátok csinálják: az ajkakról, a nyelvről és nyálról szól. Ezt nem azért mondom, hogy elvegyem a kedved, csak az olyan - romantikus filmek és lányregények keltette - képzelgéseket akarom csökkenteni, melyek arról szólnak, hogy amint összeérnek az ajkaink, a madarak elkezdenek csiripelni és misztikus köd borít be minket. -mondta rémültem, ahogy csalódottan nézett szemeimbe. Nem elszomorítani akartam, hanem tájékoztatni a jelenlegi helyzetünkről. -Miért csinálod? -kérdeztem félénken, teljesen elpirulva. Felnézett rám, majd egy halvány félmosollyal az arcán megfogott egy tincset a szemem előtt, s betűrte fülem mögé, mivel az már eléggé hosszú volt, követelve egy újabb festést és vágást.

-Van úgy, hogy néha a barátok is csókolóznak. -mondta, s mielőtt válaszolhattam volna, hirtelen már rég elhanyagolt ajkaimra hajolt. Lassan csókolt és én nem tudtam mit csináljak. Két kezemet rásimítottam felpuffadt mellkasára, hogy eltoljam magamtól, de ez úttal is csak szorosabban húzott magához, úgy, hogy hasaink összeérjenek. Tágra nyíltak szemeim a meglepődéstől, míg az övéi le voltak csukva, s aprón ráncolta homlokát a viszonzásért esedezve.

Tétlenkedve ugyan, de egy bizonyos idő után én is elkezdtem mozgatni felső- és alsó ajkamat, próbálva utánozni cselekedeteit. Nem ez volt az első csókom, nem voltam ilyen téren prűd, de bénának tűnhettem, hiszen teljesen össze voltam zavarodva. Egy fiúval csókolózom, az egyik barátommal, aki a dílerem és fájdalmasan kellett bevallanom magamnak, hogy élveztem is egy kicsit. Még mindig kínos volt, de már közel sem bosszantó. Átkaroltuk egymást és megesett, hogy először érzem meg valaki más nyelvét ajkaimon. Marcipán és méz! Együtt nem értek föl ahhoz az édességhez! A tejszínhab a fagylalt tetején sem oly selymes és jóízű, mint az Ő ajkai voltak! Megtudtam, milyen tűzzel csókolni, milyen emelkedni újra a felszíntől... milyen vággyal, félelemmel, tisztelettel, rajongással, szeretettel, féltéssel... vágyódással csókolni.

Mintha mindenütt, ahol érintett, átlüktetett volna a szívem bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyűgözve álltunk. Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét. Lassan vezette le a kezeit derekamról csípőmre, majd onnan fenekemre, amit először csak stabilan tartott, majd egy idő után belemarkolt, mire szüneteltettem már nyáltól csöpögő ajakmunkánkat addig, míg felnyögtem egyet. Nem láttam, hallottam, éreztem tisztán semmit. Csak arra tudtam gondolni, hogy sóvárgom az érintése után, s ez egyáltalán nem helyes. Az agyam megakart állítani, hogy lökjem el, pofozzam meg, majd távozzak, de a testem remegett a gyönyörtől, ahogy ujjai közé szorítva két zsírpárnás félgömböm masszírozta. Felvezettem karjaimat hajába, s ott kezdtem el cirógatni a bőrfelületet.

Koccan a síkos fogsora, összeharapja számat, nyüszítem a két párnája közé a jót, ezt a ragályos jót, ami lüktet, egyre nyilall végig, végig a húros testemen, s az élvezetbe belesajdul ő is. Ahogy vadul csókol és én elzsibbadok. Meg tudom mozdítani a kezem, a fejem is mozog, a lábam is, de az egész testem, az el van zsibbadva. Remegek, remeg mindenem és izzadság cseppek gyöngyöződnek a homlokomon. Jungkooknak úgy szintén. Már mind a két kezem vállán pihen, ahogy nem csak fenekemet markolja, de annak és combomnak vájatába is belemélyeszti körmeit, ezzel még több sóhajt és nyögést kiváltva belőlem. Felemet teljesen elveszítve, pipiskedem fel, jelezve, hogy emeljen meg, amit meg is tesz, s combom alá kapva elvonszol a kanapéig és le is dob rá. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös.

Ez az első csók, ami után várom a következőt.

Üdvözlök mindenkit! <3

Elérkeztünk ehhez a kicsit intimebb fejezethez is. Remélem tetszett és kíváncsiak vagytok arra, hogy mit csinálhattak ez után... (hihi)

Sok csóóók! -limmineun