~at one point i started to look more dawn, than the sky~
Clean: on [huszonnyolc napja]

Tízből mennyire tartod magad változás biztos embernek? Fogj egy tollat és kezd el ikszelgetni, minden nap. Mérd, majd ikszeld, kezd el azzal, hogy mennyire vagy bátor. Próbáld meg megfogni serkentőben a pókot a sarokból, vagy menj ki világítás nélkül a fürdőbe, esetleg nézz meg egyedül egy horror filmet. Kalkuláld mennyit fejlődsz és képes leszel mindenre. Nincs megszabva az idő, nincsenek határok, vagy követelmények. Csak te és az akaratod. Bárcsak sosem lenne időnk megcsalni egymást! Bárcsak sosem venne erőt rajtunk az unalom, sem a hazugság, sem a kétségbeesés! Bárcsak soha ne alacsonyítana le a megszokás, lassan, komótosan, mint a boldog párokat! Az átlagember áldozat. Nem felelős, nem tehet róla. Vele tették ezt. Ha úgy érzed, te vagy a becsületes, de gyenge "Jó", akivel elbánt a tisztességtelen, de erős "Rossz"... akkor ez "Csúf" következményekkel jár az életedre. 

A legjobb színészek, táncosok és zenészek vég nélkül küzdenek és gyakorolnak, csak hogy a bemutató estéjén a nézők azt mondják, jaj, de könnyen megy nekik. A közönséget az előadás varázslata ragadja magával - a múzsa fenséges misztériuma -, nem pedig a gépiesen begyakorolt mozdulatokból fakadó teljesítmény. Senki nem tapsolja meg a 10 ezer óra gyakorlást, csupán azt a 90 perces remekművet, a verejtékszagú órák végtermékét. Szorgalmasan dolgozom - s önérzetesen - Ha lenyírják a szárnyamat - járok majd a lábamon; - ha azokat is levágják, a kezemen járok; ha azokat is kitépik - hason csúszok!

Vigyorogva fogtam a piros alkoholos filcet kezemben, s ikszeltem be a megfelelő napot. Huszonnyolc napja tiszta vagyok újra. Ha akarnék se tudnék boldogabb és büszkébb lenni, hiszen egyedül -lelkitárs támaszával- nagy dolog ilyet véghez vinni. Huszonnyolc, az azt jelenti hogy kerek négy hét, négyszer öt hétköznap és négyszer kettő hétvége, majdnem egy hónap, majdnem egy tizenketted év. Nem is tudom minek ragozom túl, mindenesetre kellemes érzés. 

Anyával és apával minden egyes nap készítettünk egy polaroid képet, megörökítve megfogadásom, s erősítve hitemet, valamint visszaépíteni a bizalmukat. Nehéz lesz, de sose lehetetlen. 

Mióta nem csak placebósan, hanem teljesen lelkileg is elfogadtam a kábítószer nélküli életet, próbálom úgy felfogni a dolgokat, mint Kook, próbálok mindenhez olyan pozitívan hozzáállni. Élvezem az anyám által gyártott ételeket, nem egy idegesítő görcsként tekintek az öcsémre, megtanultam kislányok haját befonni, képes vagyok apámmal sört és sojut inni esténként, sóvárgok Jungkook törődéséért, minden csókjáért, minden érintéséért, minden szaváért. Megtanultam értékelni a város zaját, a könyvekben a betűket, az építő jellegű kritikát, s megtanultam önzetlenül szeretni és megbocsájtani. 

Nem akartam, hogy ennek vége legyen, nem akartam semmit se, de leginkább nem vizsgázni. Minden évben voltak vizsgáink, amivel rendesen fel tudtak készíteni minket az érettségire, Jungkookkal jövőre nagyon is el kéne gondolkoznunk, hogy mihez akarunk kezdeni magunkkal. Ő biztos, hogy olyan fősulira vagy egyetemre megy ahol cégvezetést, vagy menedzsmentet tanulhat, rendkívüli magabiztossága és manipulációs képességeinek köszönhetően.  Kilépett Yoongstól és megfogatta, hogy segít amiben csak tud, de ő ezt nem szeretné tovább csinálni. Meglepő módon az idősebb ezt megkönnyebbültséggel fogadta, szinte számított rá, s aznap még könnybe is lábadtak szemei, ahogy egymás karjaiban sírdogálva csak azt hajtogatta, hogy mennyire büszke amiért, nem csak tanult anyja hibájából, de felépített egy embert is. Engem. És én ezt nem fogom győzni hálálni, vagy viszonozni életem végéig.  

Halsey bocsánatot kért amiért a buliján teljesen elszabadult a pokol, s nem tudta elégszer elmondani, mennyire marja a bűntudta, hogy nem figyelte kik jönnek be, és ki kit hoz magával. Sajnos a pletykák gyorsan terjedtek így mindenki tudott az incidensről, s Chanyeolt azóta se találjuk, de jobb is így. 

Letettem a piros filcet a naptár alatti kis polcra, majd odabattyogtam az előszobába, s felvettem hófehér csukámat. Vizsgákra mindig ki kellett öltözni, -nem ünneplőbe, vagy gyászmisére, csak jóval elegánsabban mint mondjuk hétköznap. 

Töriből, matekból és japánból vizsgáztam, míg Jungkook tesiből, angolból és matekból. Izgultam, hogyne izgultam volna, hiszen tavaly nem voltam józan, s úgy sikerültek eredményeim erős négyesre, s ötösre. Nem voltam én rossz tanuló, de voltak nálam jobbak, s a stresszhelyzetek kezelése az ,inden volt, csak nem épp az erősségem, ezért a szokásosnál nagyobb gombóc ült a torkomban. 

-Minden rendben, kincsem? -fordult hátra anya, s megsimogatta térdkalácsomat. Lassan zúgott a kocsi, -én ragaszkodtam a gyalogláshoz, hátha lenyugszom, de a ruhám épsége érdekében a gépjárműre kellett hagyatkoznom. 

-Persze, csak izgulok. -sóhajtottam nagyot, majd kedvesen elmosolyodtam. Nem tudom, mennyire sikerült neki ezt elfogadni, mindenesetre előrefordult, de a tükörből még visszakérdezett. 

-Nem szoktál te így izgulni. Biztos, csak ennyi? -sandított rám, aggódóan összeráncolva szemöldökeit. Kicsit hezitáltam, hogy biztos elmondjam-e nekik, hiszen ez csak egy olyan részletkérdést válaszolt volna meg, amit lehet lenyelt volna, s anyai szeretettel el is hessegetett volna mihamarabb. Nyeltem egyet, majd szóra nyitottam cserepes ajkaimat.

-Tudjátok, tavaly be voltam füvezve, meg az előtt is, és nem igazán emlékszem milyen volt. Félek, hogy úgy rástresszelek az egészre, hogy elrontom az egész évemet, pedig nem olyan rossz az átlagom. -suttogtam vallomásom végét. 

-Taehyung, nem számít mi volt, vagy mi lesz. Csak a pillanatnyi helyzet magaslatán legyél mindig. Mi büszkék vagyunk rád anyáddal. Hibáztál, de nem mondhatja el minden fiatal, hogy ekkora út van mögötte, ekkora mérföldkövekkel. -mondta apám, miközben az utat kémlelte, s parkolóhelyet keresett. -Menni fog. -mosolyodott el még biztatóan. 

Viszonoztam a kedves gesztust, majd táskámat hátamra csaptam, s egy megkönnyebbült sóhajt hallatva kiszálltam a kocsiból. Átszaladtam a kora délutáni, mozgalmas utcán, s átlépve az öreg, faragott a ajtót, egyből ambivalens érzéseim támadtak. 

Megakartam keresni Halseyt és Kookot, mert írták, hogy már itt vannak, hiszen az ő felméréseik sokkal korábban voltak, s egy kettőn túl is vannak már. Most azon volt a sor, hogy megkeressem a tizenegyedik évfolyamnak szóló matektermet, és szépen fellélegezzek, mikor mosolyogva meglátom őket egymás mellett. 

Már a megfelelő folyosóra bekanyarodva hallottam az én Jungkookom hangját, valamint legjobb barátnőmét is, amint nagyon veszekszik valakivel a folyosón. Biztos voltam benne, hogy az illető, nem közülünk való, -vagyis tanárról volt szó. Közelebb érve, kikandikáltam, s meg is láttam, ahogy Jungkook a padon ült, unottan nyomkodta a telefonját, néha odakontrázva nekik, a lány a tanárral szemben állt, aki az ablakpárkánynak támaszkodva oktatta, ide-oda fodrosodó ráncokkal.

-Nem, és nem. Ashley kisasszony kérem, vegyen fel egy normális ünneplő cipőt. Nem is értem, hogy a vizsgabizottság, és a kollégáim, hogy nézhették el idáig ezt a bohóc maskarát. -hadonászott az idős nő, s kedvem támadt hangosan felnevetni, de csak csendben néztem tovább. 

-Erről van szó, nem gyanús, hogy csak önnek szúrt szemet. Nem hinném, hogy ez a cipő változtatna a tanulmányaimon. -dőlt egyik lábára a lány, s szemét forgatta meg. Végre volt alkalmam megnézni a lábbelit. Vagy tíz centiméternyi platformja volt, egyébként egy fekete-fehér csíkos, masnis balerina, nekem is tetszett, s nem volt olyan vészes, Has már jött sokkal durvább cuccokban is. 

-Tanárnő, nem tudná ezt az egészet elengedni, elvégre tanévvége van, úgy sem jövünk többet, és nem kell bámulnia azt a cipőt. -mondta rezzenéstelen arccal szerelmem, ki továbbra is csak a kis készüléket mustrálta. A nő csak egy lemondó sóhajjal, s legyintéssel továbbállt, majd amint megfelelő távolságban volt, azonnal kibújtam rejtekhelyemről, s a nevetgélő pároshoz sétáltam. 

-Hát ez nem volt semmi. -mondtam hangosan, mire a két ott álló egyből rám kapta tekintetét, s hatalmas vigyorral ajkaikon köszöntöttek. 

-Taehyungie~ -nyávogott a lány elmagasított hangon, s nyakamba ugrott. Szorosan öleltem magamhoz, nyugvásra találtam karjai között, s jól esett, de nevetés úgy hangosodott ki számból, mint a villám, ahogy megláttam Jungkook mérges tekintetét, s karba tett kezeit mellkasa előtt. 

-Na jól van, már elég lesz te ribi. -mondta mérgesen, majd a meglepődöttségtől, egy percet sem várva elrántott a onnan a lányt, s szorosan fonta közém erős karjait, majd ajkaimra tapadt. Egyből mozgatni kezdtem én is számat az övéhez simulva, s amíg derekamat simogatta, addig kezeimet felvezettem arcához, ahol az apró bőrhibákat és sebhegeket simogattam. 

-Oké elég lesz. Fúj! -forgatta meg szemeit Halsey, majd egy könnyed mozdulattal tovább állt. Se szó se beszéd, s meglepett minket, de csak jót kuncogtunk rajta. Jungkook összefonta ujjainkat, majd elindultunk a megfelelő terem irányába, hiszen nemsokára élesben a papírokon fognak nyikorogni a golyóstollak, s amint ez eszembe jutott, újra agyamba fészkelte magát az egészséges lámpaláz. Nem lesz semmi gond. -mondtam magamnak, s nagy levegő után, fejest is ugrottunk a mély vízbe. 

Halkan zakatoltunk a város másik felébe. Annyira jó volt hallani, ahogy az öreg vonat ide-oda nyikorog, a hídon. Jungkookkal a földön ültünk, este hét volt, s egy lélek sem volt a tömegközlekedésen pénteken, ami gyanús volt de még is annyira örültem neki. A nyár eleji nap még mindig erősen sütött be a vagonba. Esztétikus képet alkotott, ahogy a mellettem ülő, rövid szakadt farmerban, s egy citromsárga pólóban ült, nyalóka lógott ki szájából, s csukott szemekkel élvezte, ahogyan arcát simogatja a D-vitamin. Én mellet foglaltam helyet, -jó szorosan- s összekulcsolt kezeinket nézegettem. A város északi részébe tartottunk, mert Jungkook meglepetést tervezett nekem az egy hónapos fordulómra, azt mondta, nagy dolog, hogy egy hónapja tiszta vagy -nem figyelembe véve az előző "alkalmat", s igazából örül neki, hogy ez csak most alakult így. 

Mind a kettőnk füléből, -a két közelebb esőből- lógott ki a fehér zsinóros fülhallgató, s úgy hallgattuk a zenét. Annyira tetszett a jelenlegi helyzetünk, hogy le sem akartam szállni a vonatról, csak zötykölődni Kookkal a világ végéig, hogy együtt hagyjunk mindenkit a hátunk mögött. 

Nem csinálhattuk azt, mint minden más pár. Mi egymást szerettük feltétel nélkül. Két fiatal férfi, két fiú, teljesen illegális, nem elfogadott, és mind a kettőnknek hiányzott egy kereke. Vagy a múltja volt balhés, vagy a jövője lesz az, vagy önmagát alakítja, vagy másról gondoskodik háttérbe szorítva saját vágyait. Ez nem volt normális.

Persze mi is buliztunk, ittunk, -múltidőbe helyezem, végérvényesen, s el is temetem mélyre-, drogoztunk, csavarogtunk, s ezek jók voltak. De mi nem a jót akartuk hanem a jobbat, s nem csak magunknak, vagy csak a másiknak, mert annyira azért voltunk önzők. Mi egymásnak akartunk mindent, hogy az mind a kettőnknek jó legyen. 

-Jungkook. -szóltam oda halkan, ahogy kihúztam füléből a kis hangszórót. Lágyan rám pillantott, s édes mély hangon szólalt meg. 

-Mi az? -kérdezte kedvesen.

-Néha úgy elmennék a világ végére veled. Semmi sem hiányozna, és senki. -mondtam neki komolyan. -Soha nem pótolt egy valaki annyi mindent bennem, mint te. És azt akarom, hogy ez így maradjon. -mondtam halkan, minden tudásomat bevetve, hogy romantikus legyen, de ne csöpögős, kedves legyen, de parancsoló és tanító, elgondolkodtató és felvilágosító is. Megfogta törökülésemben pihenő kezeimet, majd sajátjába pakolta azt, s kezét átvette vállam felett, úgy húzva közelebb magához. 

-Kim Taehyung. Mikor azt elmondtad két hete, hogy mit szeretsz bennem, csak azon gondolkodtam, hogy én sosem akarom ezeket úgy viszonozni, hogy szavakba öntöm, azért mert lusta vagyok -nevetett fel, amit muszáj volt nekem is megkuncognom- és azért, mert azt akartam, hogy magadtól jöjj rá, hogy akármit teszel, akármit mondasz, akárhogyan viselkedsz és akárhogy nézel ki, mindig szeretni foglak. Minden sejtedet, minden kis atomot benned, és egyenesen a halál ellen akarok menni, hogy tudom, ez úgy sem lesz így örökre. -puszilt homlokomra, miközben fejemet vállára hajtottam. 

-Nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire hálás vagyok. -simítottam combjára, s a farmeron fityegő rojtokkal kezdtem játszadozni. 

-Ne hálás legyél, hanem boldog. 

-Arra gondoltam, hogy nekünk valójában egy világunk van, amibe senkit nem engedünk be, mert a való élet túl felszínes hozzánk. És ebben a világban örökre veled maradok, örökre szeretni foglak. -mondtam előre meredve, s láttam már a város északi negyedét a sok modern építészeti elemmel.

-A mi világunk, a normális világ ellen. -sóhajtott zsebre téve a fülhallgatót.

-Igen. -követtem én is. -És mi győznénk. -pillantottam rá, mire csak harsányan felnevetett, ám ebben a pillanatban a rekedt, negyven decibeles vékony hangú néni, a hangszórókból jelezte, hogy megérkeztünk az állomásunkhoz, így felálltunk, s kézen fogva vártuk, hogy kinyitódjon a fotocellás nyílászáró. Kiléptünk, Kook hóna alá fogta deszkáját, s napszemüvegét szeme elé helyezve, délcegen kisétált a teraszos vágányra, húzva maga után. Jókat mosolyogtam rajta, s bohém, hirtelen viselkedésén, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett. Olyan sokáig bambultam rá, hogy észre se vettem, megérkeztünk célunkhoz, melyet egy korlát találkozása jelzett hasammal, így aprót megbotolva emeltem tekintetemet előre, hogy szembenézzek a helyeszínnel.

-És most Taehyung, kerekeket kapsz a lábaid alá, hogy együtt suhanjunk a világ ellen. -mosolyodott el, s amint realizáltam, hogy egy körülbelül négyhektáros skater-pályához hozott, levert a víz. Én biztosan nyakamat töröm. -gondoltam aggodalmasan. 

-Ez komoly? Megtanítasz gördeszkázni? -kérdeztem felrántva egyik szemöldököm, de válasz helyett, csak rácsapott hátsómra, s szaladt is le a lépcsőn. -Jungkook a nyakamat fogom törni. -kiabáltam utána, mire csak visszafordította a napban csillogó ónix fekete tincseit. 

-Egyszer élünk, nem de? 

De, Jeon Jungkook. De veled egyszer és örökre. 

sziasztok!!4

itt lenne az UTOLSÓ ELŐTTI rész. sajnálatos, de ez a helyzet. azért remélem tetszett ez a kis soft rész. kíváncsi vagyok mit fogtok szólni az utolsó részhez, mert már most sokatoktól kapom a savazást, hogy jézus mi lesz. Nem depiend, azt leszögezem, de nem vagyok a spoiler híve szóval nem mondok többet!

-limmineun

Dear skater boy! ○•○ ㅠㅠ

A fertelmes cipő XD ㅋㅋㅋㅋ