~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean: off [nulla napja]

A méltóságnak az élők sem igen veszik hasznát, a holtak pedig végképp semmire sem mennek vele. Az emberek mindig azt mondják másoknak: "légy erős" vagy "szedd már össze magad". Eközben nem jönnek rá, hogy az egyik legerőteljesebb emberi cselekedet épp az, ha képes vagy az adott pillanatban tapasztalt érzelmeidet őszintén megélni. Ezek nem rosszak és nem szabad, hogy azt higgyük, rosszak leszünk mert megéljük. Egyetlen érzés sem rossz. A szomorúság sem. A félelem sem. Még a negatívitás sem. Nem az a lényeg, hogy megszabaduljunk a szomorúságunktól, hanem hogy kitágítsuk a horizontot, el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk minden részünket. Nem az a fontos, hogy elkerüljük a sötétséget, és a fény felé orientálódjunk. Csak annyi fényt tudunk a világba hozni, amennyi sötétséget képesek vagyunk elfogadni és szeretni. Nem azért vagyunk itt a Földön, hogy boldogok legyünk, hanem azért, hogy érezzünk. És ha érzünk, akkor vagyunk boldogok igazán. 

A szerelem bűnei bocsánatosak. Helyesebben: ha az ember csak szeret, nem követ el rosszat. Az érzéki szerelem azonban ugyanannyi gyűlöletből, önzésből és haragból tevődik össze, mint szeretetből. Ezért, szeress inkább, minthogy szerelmes legyél. 

Én? Én szerelmes vagyok-e Jungkookba? A válaszom, nem. Nem vagyok szerelmes. Ugyan vonzódom hozzá, testileg leginkább, ám lelkileg is ugyanannyira, ha nem jobban. Késztetést érzek arra, hogy minden figyelmét nekiszenteljem, s ez kölcsönös legyen. De én Jungkookot a tiszta szívemből szeretem, óvom, féltem és szemeimmel gyönyörködöm benne kívül-belül, de nem vagyok belé szerelmes. Azon már rég túl vagyok. Olyan fájdalmas szeretetet és már-már fizikai köteléket éreztem iránta, hogy bele tudnék halni a gondolatba, ha ez megszakad. Furcsa volt, hogy a tetszésből, és a kis csínytalan tevékenységeimből, mély szeretetet éreztem.

Jungkook szerelmes volt belém, láttam, éreztem. Túl sok volt az fajta feszültség amit mutatott felém. Gyakran rajtam hagyta a szemét, sokáig tapizott, zavarba hozott. Nyilvánvalóvá vált, hogy a dominanciáját akarta éreztetni velem, na meg a környezetével. Én pedig élveztem ezt. Tudtam, hogy ő neki leginkább csak én kellek, azért mert aggódott rétem, és mert sokszor szexuálisan túlfűtött volt, de tudtam mi bántotta a legjobban. Valamilyen szinten ő miatta jutottam oda ahova? 

-Szóltál apádéknak? -kérdezte, mikor már az autóban ültünk. 

-Ih-Igen, de lehetne, hogy most nem erről beszélünk. -mondtam, majd durván kezdtem rágcsálni ajkaimat. Bántott a lelkiismeretem. -Jungkook én... -kezdtem volna, de nem hagyta, hogy befejezzem.

-Nem érdekel, csak mond meg, hogy mit vettél be. -markolt rá erősebben a kormányra, majd kihajtott a főútra, egyenesen feléjük véve az irányt. 

-Fájdalomcsillapítót. -remegett hangom. -De én tényleg nem akartam. Én..

-Mennyit vettél be? -hangja ingerülten csengett, s szemöldökeit durván ráncolta. -Hm? 

-Nem tudom, sokat, kábé egy maroknyit. -kapkodtam össze-vissza zavarodottságomban, s könnyeim folyamatosan síkosították arcomat. Nagyot sóhajtott gondterhelten, majd idegesen a gázra lépett, úgyhogy a hirtelen sebességtől besüppedtünk üléseinkbe. 

-Sajnálom... -suttogtam összébb húzva magam. 

Sokáig csendben mentünk, de Jungkook, csak idegesebb lett, ahogy még dugóba is keveredtünk. Már biztos bennem voltak a bogyók egy fél órája, mert hatásuk túl hirtelen kezdett kifejtődni. Levert a víz, mintha lázas lennék, de kellemetlen volt, mert nem volt melegem, jégként fagyasztotta végig testemet az izzadság, s fejem néha ide-oda bucskázott, a lassú sebességváltás és fékezés miatt. Kábultan ám még éberen fordítottam fejemet Jungkook felé, aki aggódó pillantásokat vétett felém. 

-Taehyung ne aludj el! Hallod? -nézett rám ingerülten, majd jobb kezével erősen belemarkolt combomba, mire kicsit jobban megébredtem, s nagyot nyelve bólintottam. -Beszélj hozzám! -utasított.

-Ne-hem tudok. Olyan puha, mi-minden, a nyelvem. -nyeltem egy újabbat, ám éreztem, hogy sikamlós nyálas sem ép helyesen csúszik végig garatomon. Lassan lustán működtek szerveim, olyan volt mintha mindenem aludt volna, kivétel a tudatom. Ébren voltam, bár nem sok kellett, hogy ténylegesen bebólintsak. 

-De Taehyung. Ki van otthon nálatok! -kérdezgetett tartva bennem tudatom, s gondolataim, ám hirtelen tenyerelt rá a dudára mikor az előtte lévő autós, nem indult el a zöld jelzésnél. -A kurva életbe, menj már te barom! -üvöltötte.

-Shhhh, Jungkookie, felébreszted a húgomat. -tettem mutató ujjamat szám elé, majd amint elfáradt a tartásban le is esett ölembe. 

-Miért alszik a húgod? -kérdezte felém sandítva, ám hirtelen tett egy éleset balra, minek következtében még a bekötött helyzetemben is arrébb csúsztam, már-már annyira, hogy meg kellett tartania jobb kezével, nehogy a sebváltóra könyököljek.  -Hm? Alszik a húgod? 

-Bárányhimlős, lázas. -suttogtam megakadt lélegzettel. -Olyan meleg, olyan forró. Olyan melegem van. -folytattam, s elkezdtem kibújni kabátomból ám félúton megakadtam, így kényelmetlen pozícióban, félig fekve, félig ülve utaztam tovább. 

Jungkook amint kijutott a délelőtti dugóból, azonnal padlógázzal hajtott, a belváros északi részébe, hogy a lehető leggyorsabban érjünk oda hozzá. Lomhán mosolyogtam rá, majd felemelve bal kezem arcára simítottam. 

-Szeretlek. -suttogtam, majd leejtve kezem, hisztérikusan felhúztam egyik lábam, s úgy dőltem az ablaknak.

-Taehyung, nem vagy magadnál. -mondta gondterhelten, mire csak halkan felkacagtam, majd tüsszentve egyet, éppen álomra hajtottam volna fejem, mikor hirtelen fékezéssel, szinte lefejeltem a műszerfalat. -Megjöttünk, gyere. -szállt ki, de meg sem bírtam mozdulni. -Taehyung szállj ki. -kiabálta, mire ügyetlenül próbáltam kinyitni az ajtót amit sikerült is, ám mikor a szó legnemesebb értelmében, rendesen kilöktem két gyenge lábam, elvetettem az ötletet, hogy innen én egyedül feljutok a negyedikre. 

-Jungkookie, nem tudok kiszállni. -hisztiztem, s nagyot sóhajtva, visszadőltem az autóba úgy, hogy lábaim kint lógtak, mert olyanok voltak akár egy zselé torta; csak az érintésre remegtek meg, de nem mozdultak maguktól, alakjukat tartva. 

Egy halk káromkodást követően a fiatal idejött hozzám, majd kabátomat felrántva, kiráncigált az autóból, majd kényszerített, hogy álljak meg legalább a kocsinak dőlve, egy kis ideig. Minden erőmet bevetve tartottam magam az alumínium laphoz szorítva, majd Kook visszatért hozzám, oldalán a sporttáskámmal, s szemet forgatva ölébe kapott. Erősen passzírozta körmeit térdhajlatomba, amit a farmeron keresztül is éreztem, fejem hátra bicsaklott, s kezeimet ahelyett, hogy logikusan nyaka köré csavartam volna, csak gyengén lógattam őket, oldalam mellett. Erős karjaival dobott rajtam egyet, ahogy belökte az ajtót, majd hangos sóhajok között cibált fel egészen a negyedikig, hiszen egy hétemeletes lépcsőházhoz, túl luxus a lift. Nem voltam nehéz, sőt az utóbbi időben kifejezetten aggódásra méltó, főleg magamhoz képest, ám Jungkooknak, négy emeltnyi lépcső megtétele, így sem volt kellemes. Mikor felértünk lábát meglendítve kinyitotta az ajtót, majd egyenesen a fürdőbe vitt, majd a földre letett.

-Ezt betudtam egy edzésnek. -mondta fejét rázva, majd felállt s kisétált, hogy becsukja a bejáratit. A hideg kádnak döntöttem hátamat, majd kinyújtottam megfáradt lábaimat. Kellemes volt, ahogy felhevült testemet nyugtatja a hűvösebb csempe. -Hyung, kérlek hozz egy pohár nagyon sós vizet. -kiabálta az ajtóban a fiatalabb, miközben saját kabátjából, s cipőéből bújt ki. Sós víz, mégis minek? 

-Minek kell neked az? Kémia házi? -kérdezte az idősebb, ám amint látóterembe ért, -s valószínűleg én is az övébe- nagyokat pislogott, majd folytatta. -Taehyung miért fetreng a kövön? -kérdezte, kezében az átlátszó pohárral, benne a zavaros folyadékkal. Fejemet leejtve pillantottam rá. Vonakodva jött közelebb, mintha tartana, vagy undorodna tőlem, bár a jelenlegi helyzetem, biztos nem lehet már, csak visszataszító. Testemet az összes erő elhagyta, s elkapott a félelem. 

-Meghánytatom. Bevett egy csomó gyógyszert, és félek, hogy túladagolta magát. -mondta a fiatalabb, mire úgy rákontráztam volna, hogy mégis miért beszél rólam úgy, mint egy boncolásra váró sebész, a hulláról, ám nem tudtam. Nem, hogy szavak, hangok nem jöttek ki a torkomból. Fejem zsongott, s nem tudtam, hogy ez jó, vagy rossz érzés. De még mindig rettegtem. Kezdtem úgy érezni magam, mint mikor a Lemon bennem dolgozott, s ugyan annak nem volt jó vége, ennek se lesz. 

-Szerintem már elkéstél. -mondta Yoongi gondterhelten, majd a poharat letéve a mosdókagylóra kisétált, -elsétált- a lehető legmesszebb tőlünk. Kábán pillantottam Kookra, aki éppen cipőmet fűzte ki, hogy levehessen lábamról, majd kabátommal és pulcsimmal együtt ugyan ezt csinálta, s együtt dobta őket ki a fürdőszoba ajtón, majd becsukta azt. 

-Ne hallgass rá. Csak maradj velem, légyszíves. -fogta meg arcomat egy pillanatra, s homlokát enyémnek döntve folytatta. -Olyan buta vagy Taehyung. -suttogta, majd odanyúlt a pohárért, s kezembe nyomta azt. -Meg tudod fogni? -kérdezte, mire nem csakhogy, nem bólintottam, de még lejjebb is csúsztam a kád oldalán, ezzel megválaszolva minden egészségügyi kérdését. Feljebb húzott ügyesen, leült elém, majd egyik lábával megtámasztotta oldalam, másik kezével pedig fejemet tartotta államnál, majd az üveget odaemelve, lassan önteni kezdte számba a kellemetlen kínzó löttyöt. Elhúztam fejemet körülbelül kettő keserves korty után, mit nem nézett jó szemmel. -Kérlek Taehyung, ki kell hoznunk a gyógyszereket belőled. Húzd már le! -ingatta fejét, s ösztönözve hozzákoccintotta fogaimhoz a kemény tárgyat, s erőt véve magamon, gyorsan kortyoltam magamba a túl sós italt, melynek az alján a kis kristályok szinte marták szájpadlásomat, s egész nyelőcsövemet. -Jól van. -mondta, majd letette az üveget a kád szélére, s hónom alatt megfogva odébb húzott, egyenesen a WC csésze mellé. -Most a sok só miatt, a szervezeted meg fog hánytatni, mert különben só mérgezést kapnál. Nem lesz kellemes, de legalább ki jön belőled minden. -mosolygott majd mellém ült. -Nincs más dolgunk mint várni. 

Fejemet neki döntöttem vállának, a rettenetes hányinger miatt. Gyomorsavam, s a sok só egyszerre kezdett el marni belülről. Égett mindenem, s iszonyatosan kikívánkozott már, de sohasem voltam az a hányós típus, így nehezen jött a várt eredmény. Hirtelen elemeltem fejem Kook válláról, ki észbe kapva egyből felpattant, s mögém guggolt, tartva két oldalról. Egy-két öklendezés után, a kerámia fölé hajoltam ,majd gyenge kezeimmel, remegve tartottam magam, miközben gyomrom tartalmát ürítettem. Iszonyatosan rossz és kínos érzés volt, s egyre ahogy fogyott a tartalom, úgy tisztult ki fejem is. Már nem émelyegtem, csupán savamat köpködtem, ahogy testem bocsájtja ki magából a rengeteg fölösleges sót. Jungkook mögöttem elhelyezkedve, hol kezeimet szorongatta, biztatva, hol hátamat simogatta, s néha csak úgy odadöntötte fejét is. Mikor végeztem, könnyes szemekkel pillantottam magam elé, majd letépve egy WC papírt megtöröltem számat, s belehajítottam a felettébb visszataszító egyvelegbe. Hangosan lihegtem, ahogy megfáradt, megkínzott testemet -igaz csak félig- kellett tartanom, s még hánynom is egyszerre. A fiatalabb nem várva többet, -gondolta, befejeztem okádásomat- felállt majd a WC-t lehúzva, felkapart engem is a földről. 

-Jobban vagy? -kérdezte, miközben erősen tartotta derekamat, ahogy lassú, nyomorult léptekkel hagytuk el a nyomasztó helyiséget. Remegve pakoltam lábaimat egymás után, kezeimbe fektetve minden erőt, amivel súlyomat ismételten Jungkook nyakába akasztotta, -szó szerint. Aprót bólintottam, ahogy vettem egy mély levegőt, majd elérve a fiatalabb szobáját, leültetett az ágyra, s ő is elhelyezkedett mellém. 

-Kérhetek egy pohár vizet. -néztem rá kétségbeesett szemekkel, tartottam kiszáradásomtól, -ami ugyan nem történt meg- , de csillapítanom kellett, kellemetlen szájízem, s szomjam. 

-Persze. -repült ki az ajtón fénysebességgel, majd pár másodperc  múlva vissza is tért, a kincsnek bizonyuló nedűvel. 

-Köszönöm. -suttogtam, s remegő kezeimmel tartva, lassan inni kezdtem. Mosolyogva bólintott egyet, s mikor benyeltem az összes cseppet, kivette a poharat kezemből, majd letéve éjjeli szekrényére mélyen pillantott szemembe. 

-Nosztalgikus, nem? -nevettem keserűen, ahogy képes voltam szavakat formálni, ám látva komoly arcát én is komolyra váltottam. -Sajnálom.

-Miért tetted? -kérdezte közelebb ülve.

-Bepánikoltam. Megláttam és arra gondoltam, ha már úgy sincs értelme ennek az egésznek, mert senki nem bízik bennem, miért ne adhatnék neki igazat. -szomorodtam el egy pillanat alatt. -Nem gondolkodtam, csak azt tettem ami először eszembe jutott,  de aztán megjelentél a fejembe te. És amit ígértem neked. -néztem rá, s ujjaival kezdtem játszani leplezve zavaromat. -Mart a bűntudat, hogy miért érdekelt mások véleménye, ha kettőnk miatt csináltam, s mert megígértem. Én tényleg nagyon sajnálom. Jungkook utálhatsz, gyűlölhetsz, haragudhatsz rám, de kérlek segíts nekem, hogy tiszta maradjak. Érted? -szipogtam halkan, elérzékenyülve. -Csak rád van szükségem, érzed ahogy dobog a szívem, minden dobbanás érted szól. Olyan vagy mint az anyag. Vagy te, meg van a fű, vagy a kis tű, vagy a színes bogyók érted? A cucc nélkül sem bírom ki, hát még nélküled!? -szinte sírtam neki a szavakat, kezét szorongatva. 

-Én önző vagyok Taehyung, és ezt te is tudod. Fontos vagy nekem, én nem hagyom azt veszni, ami fontos nekem. Nem utállak, nem gyűlöllek és nem is haragszom rád. -pihegte a szavakat számra majd halvány puszit hintett rá. -Szeretlek érted? Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegyen valaki, sőt nem hagyom, hogy más miatt tönkre tedd magad. -mondta végszóként, majd hirtelen minden végtagomat elcsapva útjából, letepert, majd fölém magasodva, durván, s szenvedélyesen mart ajkaimra.

Nagyokat sóhajtoztam, míg tépte párnáimat, próbálva felvenni a tökéletes szöget. Nyelve végigsiklott a kis vonalon két ajkam között, majd szétnyitva azokat, engedtem, hogy belekóstoljon számba. Ízlelőszerve vad táncot járt az enyémmel, közben egyik kezével az én csuklóimat szorította a feje fölé, míg másikkal oldalamat simogatta. Ennyi kellett ahhoz, hogy teljesen elveszítsem a fejem, s ne tudjak az anyagra gondolni, vagy a problematik családomra, vagy a sok traumára és hülyeségre amit magamnak teremtettem elő. Csak te kellettél Jungkook és ezzel egy drog sem érhet fel. 

szoisztok skacok!<3<3

hát itt lenne az új rész... ehhh tudom nyálas, bár nem eléggé, inkább kicsit undi. Ui; guess mi lesz a kövi rész hehe

-limmineun

Legs.....