~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean: on [két napja]

Az a lényeg, hogy az elején szerencsések legyünk. Balszerencse nélkül nem lenne szerencse. Mindenki ismeri a mondást: "Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg nem az", vagy másképp szólva: "Semmit nem adnak ingyen." Magunkkal kapcsolatban azonban hajlamosak vagyunk ebbe a "valószínűleg-be" kapaszkodni. Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, nem az - kivéve, ha rólunk van szó.

A minap, hatalmas vigyorral sétáltam haza, olyan boldogságban úszva, hogy magamra se ismertem. Vasárnap délutánt jó volt úgy tölteni, hogy nem zavart a fejfájásom, vagy a felesleges hisztériák látképe. Tiszta voltam. Jungkookkal kibékültünk, mindent megbeszéltünk, még az a fafejű Yoongi is felajánlotta a segítségét, s persze hozzá tette, hogy Chanyeolt olyan sebességgel paterolj ki a biznisz-bandából, hogy lába se éri a földet. Tartottam, hogy ennek még lesz vízhangja, hiszen bármikor találkozhatunk vele vagy a bandájával, egy magunk és nem biztos, hogy úgy jól fogunk kijönni belőle. 

Felettébb üdén is éreztem magam  Kooknál töltött hétvége után, ez kicsit olyan volt mintha valamilyen új drog lenne. Furcsa érzés volt, ahogy a sok kábítószer, folyamatos szedése után, először volt hosszabb ideig tiszta minden sejtem -még ha ez kettő napban is nyilvánult meg. Nem tudom, hogy meddig tarthatott ez az idilli pillanat, mert a megfelelő táblánál leszálltam a kellemesen öreg villamosról, elérve a kertváros kapuját, majd gyalog fojtattam tovább az utamat.

Ismeritek biztosan ti is azt az érzést, amikor minden túl tökéletesnek tűnik, minden túl idilli, szemet szúróan. Azt figyeled, hogy melyik sarokból fog kiugrani a baltás gyilkos, mikor fogja lekaszabolni a fejedet, vigyorogva felhörpinti véged, s édesen kacag a siratott, elveszett jövőd rajta.

Mielőtt bekanyarodtam volna utcánkba, pontosan tíz méterrel előttem, bal oldalról egy fehér macska szaladt át előttem, -meglepően menekülve előlem.  Hihetetlen, de azon kezdtem el gondolni, hogy ennek mi a jelentése. Ahogy vártam, s tudtam, -nagymamámtól jól ismert babonákat, mely a tükör összetörését, vagy a fekete macska, jobb oldalról való átkelése foglalt magába, megijedtem. Nem azért mert babonás voltam, hanem mert nem tudtam ez mégis mit jelenthet. A józan ésszel rendelkező ember azt gondolná, hogy ez a balszerencse ellentéte, de féltem, hogy nem az. Olyan volt, mintha naivan várnám az ölembe eső csodát, s közbe csak a szúrós töviskoszorúba húzták fejem. Kicsit úgy éreztem, mint egy vihar előtti csendet, de nem akartam vele többet foglalkozni, mert ha túl sokat agyaltam, túl kritikus lettem a mentális egészségemmel szemben, s az mindig egy tablettához vezetett, de ennek nagyon is szerettem volna végérvényesen búcsút inteni. 

Befordultam, majd megtéve a házig eső negyven métert, hangos -talán túl hangos- köszönéssel üdvözöltem családtagjaimat. Húgom odarohanva hozzám, majd agyonpuszilgatva hideg, szél csípte arcomat, rápaskoltam fenekére és útjára engedtem, ám még gyorsan megszólaltam.ű

-Anyáék hol vannak, prücsök? -kérdeztem, felvéve ölembe, s úgy vittem el a nappaliig. 

-A konyhában ülnek apával, téged várnak, mert beszél ni akarnak veled. -mondta mosolyogva, s hirtelen azt hittem ledobom szegényt. Megváltoztatva az irány a konyha felé vettem azt, majd megálltam a boltíves bejárat alatt, szemezve két szülőmmel, kik nem csak, hogy nem voltak boldogok, vagy köszöntek -ami alap dolog lenne, hogy feltűnő tisztelettel jöttem haza- , szúrós tekintetük kételkedésre késztetett. Sosem ültek ott egymással szemben, nem mintha nem szerették volna egymást, mert édesapám, s édesanyám olyan szerelmesek voltak, húsz év házasság után is, hogy figyelemre méltó volt. De az, hogy a kettejük között kihúzott pozícióban álldogáló szék valószínűleg rám várt, s ezen anyám aggódó és apám szigorú tekintete sem segített. 

-Menj szépen a szobádba Hayeon. Nézhettek mesét Taehyunnal, de csukjátok be az ajtót, hogy ne zavarjon minket. -mondta apám a kis lányra mosolyogva, s egy apró biccentés után már trappolt is be a szobába, hogy ritka alkalmakkor megengedett tevékenységének kezdjenek. Tudtam, miért tette ezt a férfi. 

Azért, hogy a két kisebb ne hallja a háborút. 

-Gyere ide Taehyung. -mondta anyám kedvesen, s összekulcsolta maga előtt két kezét, fejével pedig a székre billentett, mely csak rám várt. Némán leültem, majd pár percnyi nadrág bámulás és hangos levegővétel után, apám a zsebébe nyúlt, majd az asztalra csapott, úgy hogy az egész ház, szinte az utca beleremegett. Megilletődve, visszafojtott lélegzettel figyeltem, ahogy erősen tartja kezét a fa lapon, majd megemelve azt lebuktatta a kis tasakot... -vagy inkább engem. 

A vér is megfagyott bennem, s azt hittem leszédülök a székről, hogy megérdemelve nyakon öntsenek egy vödör jeges vízzel. Az átlátszó tapadó fóliás tartókába három darab kék tabletta nézett vissza rám, mire azt kívántam, bárcsak megvakulnék, s nem kéne ezzel szemeznem. Először csak anyámra pillantottam, ki hatalmas fájdalmas sóhajjal, dőlt hátra a székben, s megfogta halántékát. Apámra már rá se mertem pillantani, hiszen tudtam mi lesz. Annyira tudtam, hogy  gyanúsan hirtelen lett minden szép és tiszta.

-Tudod, Kim Taehyung, nem gondoltuk anyáddal olyan rosszul, hogy át kell kutatnunk a szobádat, mikor nem vagy itthon. -kezdte kimérten, majd erősen összeszorította szemeit, s folytatta. -De mindenre gondoltunk, csak arra nem hogy drogot találunk. -mondta kicsit idegesebben. -Tudod, te mit jelent ez? Hm? Kim Taehyung, most legyél nagy gyerek, és ajánlom, hogy olyan magyarázatot adj be, amit mind a ketten beveszünk. -üvöltötte, s úgy döntöttem jobb túl lenni az első pofonon, így felnézve rá, -próbáltam valamiféle alázattal előrukkolni, de csak gyenge grimasz lett, s apám tenyérméretű keze csattant bal orcámon. Égett, fájt, fejem meghajlott anyám irányába, kinek már könnyek gyűltek szemében. 

-Kicsim miért nem mondtad, hogy problémáid vannak? -kezdte a nő, s megfogta az asztal alatt a kezem, de mielőtt szólhattam volna, apám állat módra tépett fel az asztalól, szembeállítva magával. Apám és én egy magasak voltunk, ezért az egyetlen méltóságot sugározó dolog, az az idős, szigorú tekintet volt. Nem akartam én flegma lenne, de ahogy csattant a másik pofon is, mely már erősebb volt, nyílt a bicska a zsebemben. 

-Szerinted megérdemled anyád aggódó szavait, megérdemelsz egyáltalán akármit is, mikor éppenséggel végzel magaddal. Taehyung mikor lett ez belőled? -sziszegte idegesen a fogai között. -Hm? Mikor  rontottuk el? Mégis mit képzelsz, hogy ki vagy te? Nincs elég józan eszed ahhoz, hogy tudd, ne csinálj ilyet? Mikor lettél ekkora flegma paraszt? Meg ez a sok külsőleges lázadás. 

-Nem tudom. Egyszer nem kérdeztétek mi van velem. -mondtam, s folytattam volna, de most jobb orcám kapott egy isteneset, melyet már meg is könnyeztem, nem az érzelmek miatt, csak könnycsatornám folyamatos ingerlése miatt. 

-Hogy mersz így beszélni. Mégis mit akarsz magaddal kezdeni Taehyung? Szétbaszni az életedet mielőtt igazán lenne? Tönkretéve ezzel a miénket is? Mégis milyen példa vagy te a testvéreidnek? Most legyen nagy a pofád. -őrjöngött megragadva ruhámat a nyakamnál. Anyám csak siránkozva pillantott ránk, s megfogva apa kezét próbálta lenyugtatni. 

-Kérlek szívem nyugodj meg. -mondta, de apám rettenthetetlen volt, akár csak én. 

-Nem itt nincs helye már szép szónak. Ha eddig nem hatottak. -kezdte újra csak feldúltan. -Hálás legyél, amiért nem verlek szét anyád előtt, s a testvéreidre való tekintettel. Megérdemelnéd, hogy kitegyelek itthonról, de nem foglak, mert nem süllyedek le odáig, hogy olyat tegyek amit megbánok. -engedte el pólómat, s közelebb lépett, hogy rendesen, ijesztően a számba adja a szavakat. -Ide figyelj Taehyung, utolsó esélyt kapsz. Komolyan mondom. Még egy ilyet nem akarok megtudni, érted? Nem tudom mi vezérelt rá, hogy ezt csináld, de ha nem volt benned annyi, hogy elmond, akkor nem is érdekel. 

Kicsit fájt az ahogy ez előadta, mert ahelyett, hogy ócsárolt volna, a saját hibáimat vetített elém, hogy a lehető legjobban törjön elő a felelősségem lelkiismerete, s újra csak a bűntudatom töltse ki a központot. Szomorúan lehajtottam fejem, jelezve megadásomat, s beleegyezésemet, ám legbelül tomboltam a dühtől.

-Takarodj a szobádba, és ma nincs vacsora. -mondta, majd ellépve aurámból buzdított, az indulásra, megemelve mázsás lábaimat tettem is amit mondott. -Ja és két hétig nincs bandázás, se zsebpénz, de nagyon meggondolom, hogy utána adok-e, ha ilyenekre spórolsz. -vágta még hozzám utánam, s elbotorkálva szobámig, halkan csuktam be az ajtómat, majd kulcsra is zártam azt, nehogy véletlenül bárki is bármivel megzavarjon, ám indulataimat vissza kellett fognom, nehogy az is probléma legyen apám szemében. 

Tudtam én, hogy túl sima minden ahhoz, hogy az én bűnös lelkem csak úgy szárnyaljon. Túl sok rosszat tettem én az eddigi életemben, hogy nyugalmat érdemeljek. Nagyot sóhajtva eldőltem az ágyon, hasra fordultam, majd a párnába passzírozva meggyötört fejemet, hangosan felüvöltöttem. A puha ágynemű a lehető legjobban tompította hangos, kétségbe esett kiáltásaimat, mely már hisztizésbe, s fölösleges egér itatásba torkollott, de nem tehettem mást. 

Azt akartam, hogy valaki anélkül értsen meg, hogy megverne, megzsarolna, vagy a saját hiányosságaimat vetítené az orrom elé, mert akarat erőm egyre csak csorbult. Nem, hogy rossz kedvem volt, de ahogy tudatosult bennem, hogy holnap iskola én pedig, azt se tudtam, milyen óráim lesznek, csak még jobban elkapott az a szörnyű, megfullasztó, tehetetlen érzés. Nem volt, se erőm, se energiám, se életkedvem. Fejemben újra csak cikázni kezdtek a gondolataim, s azt hittem beleőrülök. 

Nem volt semmim, se drogom, se dohányom amivel lenyugtathattam volna magam. Nem voltam képes jó dolgokon gondolkodni, nem is akartam. Ki voltam éhezve olyas valakire, vagy- valamire ami eltereli az elmémet ebből a szürke, fojtogató mocsártól. Sajnáltam anyámat, s apámat is, de leginkább a testvéreimet, s azokat az elpazarolt szavakat, s pofonokat melyet saját magamnak okoztam, hogy ennyire idióta voltam. Mégis mit mondhattam volna nekik? Feladtam, vagy mert buliból függőség lett? Olyan hülyének néztek volna, hogy a kormányt nem az elvonó felé fordítják, hanem az elmegyógyintézethez. És ez borzasztó volt, saját magammal szemben is. 

Yoongi szavai égtek a lelkemben, már annyira, hogy magzatpózba vágva magam, takarómat lábam közé szorítva, halkan pityeregtem, mert ez csak felesleges hiszti volt. Igaza volt. Mindenkit kiírtok magam körül, ha ezt így folytatom. Ezért is fogadtam el Jungkook segítségét olyan hamar, nem akartam én fejvesztve menekülni ez elől, mert nem tudtam, csak javítani akartam a helyzeten. Mély gondolkodásomat, hangos gyomorkordulásom szakította félbe. Éreztem, ahogy a gyomorsav már marja belülről a hasfalam, az éhség miatt. Nem volt valami kellemes, de meg lett mondva, hogy ma este nem jár étel, ezért megoldást nem találva, kimásztam ágyamból, s az ablakot kitárva elkezdtem csak simán nézelődni, mikor eszembe jutott, hogy annyi minden mást csinálhatnék, hogy lefoglaljam magam, valamivel, és nem ártott volna, tényleg kitalálni valamit, mert ahogy el lett mondva, az elkövetkezendő két hétben bizony ez lesz.  -Remélem, ezt ti se hiszitek el, ahogy én se. 

Persze, hogy amint mindenki elteszi magát aludni, úgy megyek el itthonról mint a huzat, de most tényleg mással akartam elfoglalni magam, mert ha éhes voltam, akkor még jobban kívántam a cuccot. 

Hosszas gondolkodás után az jutott eszembe, hogy megfürdök, s végre használatba veszem laptopomat. Levetkőztem, majd gyorsan átsurranva a fürdőbe, belehajítottam szennyesemet a kék kosárba, majd beálltam a zuhany alá. Direkt nem szenteltem túl nagy figyelmet, a fürdésre, csak ép annyira, hogy az alapos legyen, s mikor habos testemen végig húztam kezemet, behunytam szemeimet, s végérvényesen nem csak hasznosnak, de szükségesnek is tartottam tervemet. Síkos tenyerem megállapodott hasamnál, s lassú simogatásba kezdtem, egyre lejjebb vándorolgatva. 

Hihetetlen régen nem csináltam már ilyet, s éreztem magamon a szexuális túlfűtöttséget. Minden egyes pillanatban előtörő dühömet, s a mindenki felé megnyilvánuló türelmetlenségem is jelentkezett. Rásimítottam ágyékomra, majd kezemet el is kaptam azonnal, amint fejembe villantak, a pár hetes Jungkookkal történt, kissé intimebb testhelyzetünk képei. Elpirulva neki támasztottam fejemet a hideg csempének, s próbáltam lenyugtatni magam, de ahogy lepillantottam lábam között, már közel sem nyugalmi állapotban lévő hímvesszőmre, ledöbbenten tapasztaltam, hogy ez egy perce még nem ilyen volt. S az, hogy ez az egészet Kookkal töltött pár percnyi csókolózásunk emléke tette, kicsit megrémített. 

Az, hogy felizgultam volna rá, nem tartottam lehetetlennek, de sokkal inkább arra izgultam fel, amit együtt csináltunk? Nem voltunk szex friend-ek, még csak nem is dugtunk. Az tény, hogy majdnem Chanyeol vette el a seggszüzességem, még meg is botránkoztatott, a szexualitásomról nem is beszélve. Túl sok furcsa, s zavarba ejtő elmélet kezdte ellepni agyamat ezért, gyorsan kiszálltam a kabinból, s törölközőt a derekamra csavarva, -mely egyébként fájt, ahogy péniszemhez ért- visszasiettem a szobámba, majd az ajtót szintén bezárva, lomhán dobtam le az egyetlen testemet takaró anyagot. Felsóhajtottam, majd telefonomat kezembe véve írtam Halseynak, hogy 10 perc és átmegyek hozzá, mert hatalmas nagy őrültséget készülök tenni, és segítenie kell. 

Gyorsan felkaptam egy szürke melegítőt, és Kook egyik nálam-maradt pulóverét, majd telefonomat zsebre téve, kapucnival a fejemen, kinyitottam az ablakot, majd átmászva anyámék erkélyére, lengedeztem a korlát alján, hogy egyszer csak elengedjem azt, és nagyot huppanva földet érjek. 

Farkam fájt, ahogy a sok feszültség miatt, meredezve állt, sátrat vetve nadrágomba, ami csak amiatt nem látszott, mert a kenguruzsebbe helyeztem két kezem. Siettem Halseyhez ahogy csak tudtam, ugyan nem néztem meg, hogy mit írt, de biztos vagyok benne, hogy nem utasított vissza, mert akkor úgy is hívna. 

Kis időnyi gyaloglás után megérkeztem a lány házához. Kinyitottam a kiskaput, már rutin szerűen csengettem, a lány pedig a másodperc tört része alatt nyitott ajtót. 

-Úr Isten, olyan régen láttalak. -ölelt át szorosan, utána pedig beinvitált az előszobába. Megfogtam két karját és idegbeteg mosollyal arcomon megszólaltam, -még a köszönést is kihagyva. 

-Has segítened kell, a világ legjobb pornófotóit akarom. -mondtam, de nem fejeztem be, hanem közelebb hajoltam füléhez, s belesúgtam. -Magamról. 

Hey Gurls!!! (Boys too, but i don't think so) 

Tudom tegnap kihagytam, de érettségi volt (nem nekem) -én csak segítettem, bla bla bla.... Szóval itt az új rész, ha elég türelmesek vagytok, így éjszaka folyamán lehet publikálom a kövit is, -kis kárpótlásul a tegnapi nap miatt. Remélem tetszett! 

-limmineun