~at one point i started to look more down, than to sky~
Clean: off [nulla napja]

A válás egy tisztességes megoldás egy már nem tisztességes élethelyzetre. A válás ilyen korban az egyik legnehezebb dolog az életben. Olyan, mint a halál, csak test nélkül. Olyan kegyetlen bosszút állok, amelyet el sem tudsz képzelni. Kiverlek a fejemből. Amikor vége van valaminek, már a reggel első pillanatában élek, amikor csak félig vagyok tudatomnál, hallom kint a madarakat, ahogy a virágokkal flörtölnek, hallom a kuncogó virágokat, az egyre féltékenyebb méheket, és megfordulok hogy kellemesebb legyen gyenge szemeimnek, de az összezuhanás kezdődik, elölről a zihálás, a jajgatás, a sokk, mert rádöbbenek hogy fájdalmas a józanul szenvedni. Nem változtatnak semmin az utolsó szavak. Semmilyen irányban.

Szó szerint magamba roskadva gyűröm két combom közé a takarómat, s próbálok lenyugodni, és nem a tegnapi napra gondolni, de nem megy. Minden egyes minutumban ott van a fejem előtt a kép, ahogy veszekedtünk, majd lekap, s megpofoz. Az egészben az a legszörnyűbb, hogy képes vagyok neki elnézni, hogy megpofozott.

Rideg, nyúzott tekintetemet rávezettem az éjjeliszekrényen elhelyezkedő vekkeremre, s amint realizáltam, hogy ilyen korán van még csak, -fél kilenc-, azt hittem elbőgöm magam. Sajgott a fejem a migréntől, na meg attól, hogy lassan kettő napja tiszta voltam, s meg is látszott már rajtam, az idézőjeles "elvonási". Kobakomat mélyen belefúrtam a párnámba, s vártam a megszentülést, a bűnbocsánatot, vagy édesanyám meleg csókját a kócos hajamban, de ehelyett csak halántékom erős lüktetését éreztem, megspékelve a húgyhólyagom képletes szétszakadásával. Szervezetem már nagyon kívánta kiüríteni a salakanyagokat magából, tekintve, hogy WC-re is lusta voltam kimenni, vagy enni magamtól egy falatot, elgondolkodtam, hogy ez normális-e.

Alapjáraton amit mindennapi tevékenységeimnek neveztem, egy átlag ember valószínűleg megrökönyödött volna rajta, de hát nem vagyunk egyformák. Szóval elsétálva a fürdőszobáig, először hideg vízzel meglocsoltam sápadt arcomat. Szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, pedig nem aludtam keveset, sőt. Az oka valószínűleg a sok feleslegesen gyártott stressz helyzet, amit az utóbbi pár napban kreáltunk, saját hülyeségeinkre. Egyébként én viszonylag problematik életet éltem, de ez tényleg sok volt és egy kicsit meg is viselt, -ami testemen is megmutatkozott.

Arcomat véletlenül sem a törülközőbe dörzsöltem, csak hagytam, hogy az átlátszó cseppek lehulljanak ruhámra, s a talajra. A kerámia ürítőhöz sétálva, letolva nadrágomat, ráfogtam a szerszámra, s már éppen kellemesen fellélegeztem volna, de egyáltalán nem ez történt. Rendesen fájt a vizelés, melyet meg is kérdőjeleztem, nem-e vese kövem van, s éppen azt próbája péniszem leküzdeni. Nagyot sóhajtottam a kellemetlen érzésre, ami egy idő után elmúlt, -valószínűleg "nem volt bejáratva", s be kellett izzítani a testem az ilyesfajta alapvető dolgokra. Mikor végeztem, gyorsan megmondtam kezem, fogam, majd nyitottam volna ki a fürdőszoba ajtót, hogy kivegyek egy fehér pirulát, s azt összemorzsolva magamba szívjam, azonban mikor kezem hozzáért a műanyag tégelyhez, elkapott a pánik.

"Nem én foglak megölni" -hangzott a fejemben, s teljesen kétségbe estem. Egy kicsit meg is lepődtem, hogy nem tudtam ezzel a mondattal idáig foglalkozni? Honnan lesz most cuccom? Kitől fogok kérni? Vagy venni? Honnan lesz rá pénzem? Most mi lesz velem és Kookkal? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések tömkelege árasztotta el fejemet, s ha lehet csak még jobban megsajdult.

Őszintén csak példát akartam statuálni, megmutatni Kooknak, meg az idióta bátyjának, hogy igen is kemény vagyok, s senki nem ítélkezhet felettem. Az is lehet, hogy legjobban magamnak akartam bizonyítani. A szekrény hangosan becsapva, indulattal tele, lepattintottam a kis kupakot, majd egyből három tablettát a nyelvemre helyeztem, s a csaphoz hajolva, egy kevés vízzel le is nyeltem.

Erőtől és indulattól intenzitálva megtöröltem számat, majd tükörképemet bámultam.

-Kapd be. -suttogtam magam elé, s végleg eldöntöttem, hogy ideje összeszednem magam. Telefonomért visszasétálva, kezembe vettem azt, s egyből a megfelelő számot kikeresve, kihangosítva az ágyamra dobtam, miközben a szekrényemben kezdtem válogatni. Hosszas csengések után végre felvette, s éppen a fadoboz aljában keresgéltem egy nadrág után, mikor a telefon túloldalán lévő éles hang, szinte szívinfarktust okozott nekem. Fejemet hirtelen emeltem fel, így bevágtam azt a vállfákat tartó vasrúdba. Odakaptam, erősen megdörzsöltem a megsértett területet, miközben telefonáló társam már nagyban beszédét mondta.

-Taehyung az Isten verjen meg. Hogy van képed így felhívni? Tudod te mennyire aggódtam? Tudod? Mert szerintem nem. -kiabálta Has a telefonba, s azt hittem már épp rászólok, hogy fejezze be ezt a fülsüketítő nyivákolást, de esélyem se volt. -Baszki Kim Taehyung, azt hittem, hogy meghaltál. Hívtalak nyolcszor de egyszer sem vetted fel, aztán Jungkook-ot hívtam. De hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Ekkora barom? Hogya... -folytatta az anyáskodást, de meguntam, s közbevágtam.

-Figyelj Halsey, tudom, hogy ki vagy akadva. De élek és ez a lényeg. -kezdtem el forgatni a kezemben tartott nadrágot. -Ne haragudj, de nem azért hívtalak, hogy kioktass. -fogtam derekam elé a hosszú, fekete, farmeranyagot, s illegettem magam a tükörben.

-Taehyung ezt akkor sem teheted. Én tényleg végérvényesen megijedtem. És Jungkook, Jungkook is mon... -hallatta hangját, de félbeszakítottam. Egyáltalán nem volt ínyemre, hogy megemlítette a fiatalabbat. Bántott amit csinált, de leginkább a kettőnk közötti feszültség bántott.

-Kérlek Halsey! Ígérem mindent megmagyarázok, de ne beszélj Jungkookról. Rossz passzban vagyok és elég sok köze van hozzá. -sóhajtottam nagyot, majd levágódva az ágyra elterültem azon. Sokáig csak csendben hallgattuk egymás -a hívás miatt- berezonált lélegzetvételeit, majd a lány egy kis idő után úgy gondolta, hogy véget vet ennek a némaságnak.

-Mit szerettél volna? -kérdezte nyugodt hangon, mire elmosolyodtam, s tervemet már szinte késznek láttam lelki szemeim előtt.

-Mond mennyire értesz a hajvágáshoz és festéshez? -kérdeztem, s hasamra fordultam elmosolyodva, alsó ajkaimat beharapva két fogsorom közé. -Tudod kicsit úgy festek, mint egy impozáns csöves és szeretnék egy csillogó fegyelmit is az ellenőrzőmbe. -mondtam, egyre csak növekedő kedvvel.

-Anyádék mit fognak szólni? -kérdezte.

-Hát... nem tudom. Sose érdekelt a véleményük. Ez van, ezt kell szeretniük. -vontam vállat, majd felállva elkezdtem levetkőzni, hogy eddig kényelmes outfitemet, lecseréljem, egy utcaibb darabra. -Átmehetek most hozzád, és megcsinálod nekem? Légyszii! -kezdtem elvékonyodott hangon sipítozni, hogy sokallta gyorsabban beleegyezzen.

-Jó nem bánom. De ha bárki kérdezi, semmi közöm hozzá! -mondta, de nem igazán jött át a fenyegetés hatása, mert a végét már elkuncogtam.

-Egy Isten vagy Ashley. -válaszoltam, majd egy hatalmas -neki valószínűleg a telefon mikrofonja miatt, kellemetlen- cuppanós hanggal szájon pusziltam a telefont, s miután letettem szélsebesen hagytam el a lakást, alapvető dolgokkal a tarsolyomba.

Halseyék közel laktak hozzánk. Ő is kertvársai volt, nagy gazdag család, egyetlen lány gyermeke. Nagyon irigyeltem, mert elkényeztetett kislány létére, aki mindent megkapott, s befolyásos konzervatív szülők nevelték, -ennek ellenére képes volt az évek alatt megtartani ezt a laza, alázatos, aggódó még is szeleburdi énjét, amit annyira imádtam. Egyke létére bőkezű volt mindig is! Nagylelkű, s bárki mellett kiállt ha arról volt szó. És nem utolsó sorban a lázadásunk miatt, mind a ketten hamar egymásra találtunk. Ő is, s én is imádtuk megszegni a szabályokat, felrúgni azokat, csínyeket elkövetni, s úgy éreztem néha, hogy ő az egyetlen ember (húgom mellett), akiért meghalnék. Elsős korunk óta ismertük egymást, és ezt úgy értem, hogy egymás személyiségét, gondolatait, akkor még gyermeki ám később érett testét, s feltétel nélkül minden titkunkat megosztottuk. Eszméletlenül mély barátság volt az, ami köztünk volt. Sőt néha teljes szeretetet, vagy testvéri kötődést éreztem a lány iránt.

Azonban néha az is megfordult régen a fejemben, hogy én valójában úgy is vonzódom a lányhoz, mint férfi a nőhöz. Nem egyszer lefeküdtünk az évek alatt, randizgattunk, mikor kamaszkori énünk szárnyait csak bontogattuk, megpróbáltunk járni, de rá kellett, hogy jöjjünk nekünk ez nem való.
Megpróbáltuk a kettőnk között lévő kapcsolatot és érzelmeket, méltóságteljesen olyan szintre vinni, hogy az úgy legyen kettétörhetetlen kapcsolat, hogy bármiféle intimebb érzelem belerondítson. Feltétel nélkül szerettük agymást, mintha testvérek lennénk, és erősebb volt ez, mint bármilyen testi vágy, tetszelgés vagy szerelem. Ez színt tiszta szeretet volt.

Mikor megérkeztem a nagy, modern házhoz, egy gyors becsöngetés után, a lány szinte a nyakamba vetette magát, hiányát és örömét kifejezve, de amint meglátta szenvedő arcomat, s realizálta, hogy sarka éppen a farcsontomba ékelődik, vigyorogva, s bocsánatért esedezve leugrott rólam. Karon ragadt, majd elkezdett a fürdőszobába húzni, még levegőt is alig kaptam.

-Has, legalább a cipőmet had vegyem le! -kérleltem, de ellentmondást nem tűrően tolta lapockáimmal testemet, fel a lélpcsőn, egyenesen a fehéren tündöklő tisztálkodó helyiségbe.

-Nem. Nem baj, úgy is hideg a padló. -mondta, majd az ajtót becsapva magunk után, szépen ellökdösött a kád széléig, s leültetett rá. -Úr Isten' olyan izgatott vagyok. -vinnyogta, majd tapsikolni kezdett, mit csak egy szemforgatással reagáltam le. -Milyen színt akarsz? -kérdezte már teljes testtel felém fordulva, s egy nagy műanyag kosarat tartott a kezében, mely telis-tele volt színes tubusokkal.

-Figyelj. Szerintem lassíts kicsit. Nem kéne először levágni, mert kezd nagyon zavarni néha? -mondtam, hátrahőkölve, s meglepődtem a lány hevességétől.

-De azt is lehet. Hagy nézzem csak. -fogta közre arcomat, füleimet tenyerével eltakarva, s ide oda forgatta, miközben színpadiasan hümmögött. -Nos, a tarkódnál vághatunk belőle, na meg a pajeszodat is, de ha a szemednél annyira nem zavar, akkor szerintem a frufrud maradhat. Nagyon dögösen odaomlik a homlokodra. -harapta be alsó ajkát, s perverz mosollyal vonogatta szemöldökét, mire haspólótól csupasz pocakjára csaptam, erre ő csak nevetett.

-Felőlem mehet. -sóhajtottam nagyot, s kezdetét vette az igazi munka.

Három és fél óra gyötrelmes ollócsattogtatás, szőkítés, majd festés után elégedetten távoztam a lány otthonából, mit két szál dohányrúddal, s egy cuppanós, nyálas arcossal köszöntem meg, majd büszkén ballagtam haza. Mindent megbeszéltem Halseyvel, egyetlen egy részletet sem kihagyva. Volt, hogy szinte bőgni tudtam volna, vagy volt, ahol az emlékeket felidézve merevedésem éledezni kezdett, vagy épp a düh roham kerülgetett, de a végére érve teljesen lenyugodtam. Végre azt éreztem, hogy kiadhatom magamból, s nem csak passzívan, hanem Has jó kis lelki-szemetes módjára, magába szippantja az információt, s mélyen eltemeti azt. Nyilván megdorgált, vagy megsajnált néha, azt is a fejemhez vágta, hogy valamilyen szinten megérdemeltem, de összességében, mind a véleménye az egyes dolgokra, mind a tanácsai csak hasznos beszélgetés volt.

Így történt az, hogy délután öt órakor, tűzpiros tincsekkel baktattam haza felé. Felszegett fejjel dobálta a szél, vérvörös, rikító tincseimet, melyet egy két ember megmosolygott, mások botránkozva nézték, de engem ez sem tudott érdekelni.

Már majdnem otthon voltam, mikor a házunktól.pár utcára lévő, garázssorozatoknál megpillantottam pár ismerős alakot. Erősen gondolkodtam, hogy honnan is azok, s mikor realizáltam, kik is állnak ott az egyik zsindelykapu előtt, hatalmas vigyorral arcomon vettem feléjük irányom. Már majdnem odaértem, mikor nevemet meghallottam a legmagasabbtól.

-Kim Taehyung? -kérdezte a fekete hajú, majd mikor teljesen odaértem, arcomat megvilágította a gyér lámpafény, s kezét nyújtva üdvözölt.

-Személyesen. -mondtam, s kezet ráztam vele, majd a többiekkel. Nem voltak sokan, csak Chanyeol, Namjoon, Jin és Jiyong. Pont azok, akiket lehet a legjobban el kellett volna kerülnöm, de a kis sárga csillogó villanykörte, úgy gyúlt ki a fejem felett akár a filmekbe. Nem volt már sok cuccom, Jungkook, pedig hülye lett volna, hogyha megmásítja kijelentését, így csak egyetlen egy lehetőségem maradt, ha anyaghoz akartam jutni. 

-Hallom, megakartad ölni magad? -kérdezte a legalacsonyabb, s fogpiszkálóját elhajította, mely eddig szájában volt. 

-Látom gyorsan terjednek a hírek. -mondtam szem forgatva, s bal lábamról, jobbra támaszkodtam összefont karokkal mellkasom előtt, hogy érzékeltessem a nem tetszésemet. -Az nem úgy. Kicsit erős volt, és kicsit sok is hirtelen. Aztán kiütött. -folytattam, hogy minél előbb tudassam velük az igazságot.

-Figyelj kölyök. Igaz, hogy Jungkook nem a dílered? -kérdezte Jin, ki eddig térdeire támaszkodva guggolt a garázsajtó előtt, majd felállt s, kérdőn nézett rám. Most hazudhatnék neki, de mi értelme lenne. Vajon, mi az oka ennek a sok kérdésnek? És miért pont az én és Jungkook helyzetünkről beszélnek. Chanyeol csak halkan felnevetett, majd ő is kíváncsi tekintettel várta válaszom.

-Összekaptunk, és már nem ad cuccot haragtartásból. Ennyi. -mondtam karjaimat kitárva, hogy őszintének tűnjek. -Csak azt nem tudom, hogy most honnan lesz? -kérdeztem tarkóm megvakarva, mire Chanyeol hirtelen megtörte azt az apró csendet. 

-Figyelj. Van egy ajánlatom, de nem biztos, hogy meg kell osztanod Jungkookkal. -mondta, s közelebb lépve hozzám, elrettentő tekintettel nézett le rám, parancsoló hangnemben beszélt. Próbálta sugallani az elhalaszthatatlan lehetőséget hangereje, mely kíváncsivá tett, de nem akartam, hogy azt higgye, behódolok neki akármiért, vagy a seggét nyalom ki, ha szaftosnak ígérkezik az ajánlat. 

-Hallgatlak.. -feleltem, mire a körülöttünk lévők, apró kuncogással bámultak ránk, s látszott rajtuk, hogy valamit tudnak, amit én nem. 

Ha az ember sebezhető, azzal szinte kikényszeríti másokból, hogy kihasználják.

/*-*/
Sziasztok! 🖤🖤

Igazából nem tudom, hogy mostanában, miért ilyen késő éjszaka publikálok, de valamiért, mindig ilyenkor jutok oda, hogy leülök és befejezem a részt, megszerkesztem, átolvasom stb... Ami azt illeti, eléggé rossz passzban vagyok mostanában. Nekem ez a karantén dolog nem csak, hogy nem jön be, de még be is tesz. Elegem van. És ma egy komplett világháborúból kimászva, úgy érzem, hogy teljesen mindegy mit csinálok az nem lesz jó az itthoniaknak. Elveszve érzem magam, s őszinte leszek, csodálkozom, hogy csak másfél hónap után estünk egymásnak. Nem akarlak ilyennel untatni, de eléggé befolyásolja a családi állapotom az írásomat, szóval ha sok a dráma, vagy a vita, vagy a sok bőgős érzelgős rész, az tudjátok miért van (de azt hiszem leszögeztem, hogy benne van a történetben az életem, bele van fűzve apró szálakba, nem mondom, hogy helyzet vagy szereplő, vagy esemény, de ott vagyok). Szóval tényleg remélem, hogy ha nem is egy csoda, vagy remekmű, azért leköt benneteket!

Örüljünk holnap nincs suli!! <3 -limmineun