⩿Honami Gen⪀

Ahogy hazaértem, leraktam a cuccaimat, és átöltöztem egy egyszerű szürke melegítőbe, és egy fehér pólóba. A karom még mindig iszonyatosan fájt, és már tényleg kezdett idegesíteni és aggasztani, hogy miért is van ez.

Így hát beléptem a fürdőmbe, és lassan elkezdtem lehúzni magamról a hófehér kötést. Mikor a seb felé értem, a fájás csak erősödött, és automatikusan lehunytam a szememet.

Majd egy lendülettel lehúztam a fáslit.

Elkerekedtek a szemeim.

E-Ez mégis micsoda?!

───────────────────────

⩿Arataka Reigen⪀

Csendben sétáltunk vissza, az irodám felé Mobbal. Ő még mindig az édességét eszegette, hiszen ő kettőt kapott. Be kell vallanom, ma tényleg kiállt magáért ez a kölyök.

Viszont még mindig aggaszt, hogy mi történhetett Gennel azon a napon. Két héttel ezelőtt, mikor csak annyit láttam, hogy berakják egy mentőautóba, be kell valljam, hogy megijedtem. De ez nem olyan volt, mintha csak egy alkalmazottként néztem volna rá, hiszen az első gondolatom rögtön az volt,hogy...

'Mi történt? Ki tette ezt vele?' És 'Akárki is volt az, meg fog fizetni érte...'

De akárhogy, akármikor is hoztam fel a témát, Gen mindig kerülte a válaszadást, ami csak még ködösebbé tette számomra ezt az egészet.
Csak annyit tudtam kiszedni belőle, hogy a kötése alatt levő seb még mindig fáj neki néha, és azt is úgy tudtam meg, hogy elkezdett remegni a keze, s akkor kérdeztem rá. Akkor már tudtam, hogy van valami.

Nagyon nem akar megnyílni.

Amikor ezt realizáltam, egy nagyobb nyomást kezdtem érezni a mellkasom tájékán. Mégis miért reagálok így erre? Nem mintha olyan sok közöm lenne a magánéletéhez, nem?

-Mester...-Szólalt meg Mob. Rá emeltem a tekintetemet.-Gen-sannal ti...-Kicsit összepréselte az ajkait, és halvány pír telepedett az arcára.-Ti együtt vagytok?

A szívem mintha megállt egy pillanatra, és éreztem, hogy akaratlanul is össze-vissza kezd mozogni a kezem, illetve, hogy pár izzadságcsepp végigfut a homlokomon.

-Heh?! M-Mi?! Mob, hogy jut ilyen az eszedbe? Mi ketten csak munkatársak vagyunk, nem tekintünk egymásra úgy!

-Mester, ne haragudjon meg, de...Látom hogy hogy néz rá.-Pillant fel rám.

Miért kell ennek a gyereknek ilyen jó megfigyelőnek lennie?

Mielőtt bármit is mondhattam volna, a zsebemben levő telefonom rezegni kezdett.

-Oh, egy ügyfél!

Ám ahogy megnéztem a hívó félt, egy ismerős név jelent meg a képernyőmön, ami miatt egy rossz érzés fogott el.

[Honami Gen]

Minden hezitálás nélkül felvettem a telefont, majd a fülemhez tettem.

-Gen?-Szólítottam, de a válasz csak halk lihegés volt, összeráncoltam a szemöldökömet.-Oi, minden oké?

-Reigen...-Ahogy kimondta a nevemet, mintha egy kisebb áramütés futott volna végig a testemen, megrezzentem.-Á-átküldök egy képet...E-Emlékszel, hogy azt mondták, n-ne vegyem le a kötést a k-kezemről?-A hangja annyira remegett, hogy legszívesebben elmentem volna hozzá...

Bár...

-Nem kell átküldened, egy perc és ott vagyok.-Mondtam, majd minden további nélkül kinyomtam a hívást. Mobra néztem.-Mob, mennem kell. Megleszel egyedül?

-Hai. Minden...rendben?

Megráztam a fejemet.-Nem tudom. De te most menj haza. Majd hívlak, ha akarod.

Ezután csak bólintott. Intettem, majd szinte futó lépésben megtettem a hátralevő utamat, a nő házáig. Nem tudom, mi a baj, de az biztos hogy valami komoly, hogyha ennyire remegett a hangja.

───────────────────────

Bekopogtam az ajtón. Idegesen topogtam egyik lábammal, az a pár másodperc, amíg kinyitotta az ajtót, szinte óráknak tűnt.
Félig tudtam csak megvizsgálni az arcát, hiszen csak résnyire nyitotta ki a faajtót. Viszont az a kicsi rész, amit láthattam belőle megviselt volt, és láttam a szemében, hogy egyáltalán nincs minden rendben.

-Oké...Mi a baj?-Komoly hangomra összerezzent, de továbbra sem mondott semmit sem.-Gen!

Ekkor intett, hogy menjek beljebb, amit meg is tettem. Nem vettem le róla a tekintetemet, ő viszont nem nézett mást, csak a padlót.

-Láttad már valaha ezt a jelet, Reigen?-Felmutatta nekem a jobb karját, melynek csukló részén egy igencsak különös jel foglalt helyet. Láttam, hogy remeg, aminek hatására elhúztam a számat.

-Nem...Ez volt alatta?-Bólint.

-Mit jelent ez..? Fáj, már hetek óta...

-Légy velem őszinte, Gen.

-Huh?...-Közelebb léptem hozzá, és felvettem vele a szemkontaktust. Láttam, hogy egy fokkal vörösebb lesz, ami melegséget okozott a mellkasomban, viszont most nem tudtam ezzel az örömömmel törődni jelenleg.

-Mi történt, mikor elvittek a kórházba? Miért borultál ki?-Hangom egyszerre volt rideg, és törődő.

-...Azt nem...M-mondhatom el, hogy miért borultam ki...-Idegesen felszisszentem.-Sajnálom...De volt itt egy ember...

-Huh?-Felvontam egyik szemöldökömet.

-N-nem tudom, mit akart...Viszont tudta, hogy nem használom az erőmet...V-van egy olyan érzésem, hogy köze van hozzá...-A jeles karjához kapott, és összepréselte az ajkait, mire az én karjaim ösztönösen mozdultak meg.

Még közelebb léptem hozzá, és gyengéden magamhoz szorítottam őt. Egész testemben remegtem pont, mint ő, bár a kiváltó ok teljesen más volt, de most nem foglalkoztam ezzel. Nem tudom pontosan, hogy miért csinálom ezt, de azt igen, hogy nem akarom így látni őt.

-Sssh...-Két kezét a mellkasomhoz helyezte, és ökölbe szorította az ujjait, belefúrva fejét az említett részembe.-Minden rendben lesz. Oké? Mob és én is azon leszünk, hogy kitaláljuk, mi ez a jel, és hogy mit akarnak veled. De most először is nyugodj meg...

Egyik kezem gyengéden végig simított a fején, majd ezt a mozdulatot megismételtem párszor, akarva-akaratlanul is.