⩿Honami Gen⪀

-Te...

Alig bírtam megszólalni, teljesen lesokkolt az, amit magam előtt láttam. Kétes érzések kavarogtak bennem. Megöleltem volna őt, és örömkönnyeimmel küszködve mondogatni kezdtem volna neki, mennyire is hiányzott ez alatt az évek alatt, és hogy mi mindenről maradt le, de a másik részem viszont ordítani, kiabálni kezdett volna vele. És ebben az a legszörnyűbb, hogy mindkettő választásommal egyet tudtam érteni.

-Te nem vagy az apám.-Mondtam ki végül, próbálva leleplezni, hátha valaki csak az ő alakját vette fel. Bár nem tudom, ez már lehetséges-e ebben a világban...

-Jobb lesz, ha felfogod azt, ami körülötted zajlik, Gen.-Közelebb lépett hozzám, és a fejemre tette az egyik kezét.-Tudod, nagyon hiányoztál.

Ahogy megérintett, az első csepp már le is szántott a bőrömön, és elnyíltak az ajkaim.

'-Oto-saaan!-Ugráltam körbe apát, amikor megláttam, hogy hazaért a munkából. Örvendezve bújtam meleg, kedves érintése alá mindig, amikor megcirógatta a fejem búbját. Olyan gyengéd volt, és a tekintete, a hangsúlya olyan szeretetteljes...'

-Hagyj!-Elkaptam a fejemet.-Te nem vagy más, csak egy szerencsétlen ember, aki megpróbál apám álcájával közelebb kerülni hozzám az erőm miatt.

-Hah?-Vonta fel egyik szemöldökét.-Te meg miről beszélsz..?

Olyan fájdalom érződött a hangjában, hogy...Azt egyszerűen éreztem, hogy nem játsza meg. Mert az ilyet, az ilyen színtisztát, egyszerűen képtelenség...

-Mit adtam neked a negyvenedik születésnapodra?-Motyogtam lesütött szemekkel. Hogyha...Hogyha erre emlékszik...

-Hogyan is felejthetném el, azt a két kezed által csinált albumot?-Mosolyodott el lágyan-Emlékszem, mennyi sebtapasz volt az ujjaidon, mikor odaadtad. Pontosan hat darab, de szinte mindegyiken.-Kuncogott fel, miközben letérdelt elém.-Gen, felismersz már?

Úgy éreztem, mintha a szívem csordultig megtelt volna, hihetetlen mennyiségű boldogsággal. Vadul vert, ott bent a mellkasomban, és mosolyogva bólintottam egyet, könnyeimben ásztatva az arcomat.

-Apa...-Eltörött a mécses. Ennyi éven keresztül azt hittem, hogy mindkettő szülőm elhunyt, erre tessék, sok évre rá kiderül, hogy az egyikük él, és szinte nem változott semmit sem. Ugyan olyan kedvesen cseng a hangja, ugyanolyan meleg tekintete van, és az érintése is ugyanolyan, mint amilyenre emlékeztem gyerek koromból.-Hiányoztálh...!-Lehajtottam a fejemet, miközben apám két kezével átkarolt engem, és engedte, hadd sírjam ki magamat a vállán.

Apám...Milyen rég nem mondtam ki ezt a szót...

Folyamat Gen felrobbanásáig: 10%...

Folyamat Gen felrobbanásáig: 6%...

-Oto-saan...-Motyogtam még mindig a könnyeimet nyelve.

Folyamat Gen felrobbanásáig: 4%...

-Itt vagyok, kincsem.-Suttogta, éreztem, hogy ő is elérzékenyült.-És mostmár semmi sem választhat el minket egymástól.

-Appahhh...

-Olyan sok mindent kell megosztanunk egymással. Sok minden történt velem, és biztosra veszem, hogy veled is.

-Teh...Te hogy kerülsz ide?-Néztem fel rá-Téged is elraboltak?

Mintha lefagyott volna. Összeráncoltam a szemöldökömet.

-Nem raboltak el...-Realizáltam. Hiszen ő tisztán és szabadon mozoghatott szerte a szobában, míg én megkötözve ülhettem csak, a piszkos földön.

Folyamat Gen felrobbanásáig: 8%

-Ezt is meg kell beszélnünk...-Zsebre vágta a kezeit, s mintha az előbbi énje háttérbe szorult volna, tekintete jeges lett, szinte a szívembe szúrt vele.-Ugyanis, én vagyok az Állkapocs vezére.

Még levegőt is elfelejtettem venni.

Most, hogy visszakaptam őt...Kiderül hogy...

-Te...Te médiumokat toborzol..A világ ellen?-Vonom kérdőre, és megpróbálok felállni, sikertelenül, ugyanis a lábaim is meg vannak kötve.

-Sajnálom, Gen.

───────────────────────

⩿Arataka Reigen⪀

-A bejáratnál vagyunk.

Hol lehetsz, Gen?

Ez az erőditmény, mintha egy hatalmas palota lenne. Bárhol lehet...

Nem szabad pánikba esni. Meg fogjuk találni őt.

-Oi, ti kik vagytok?!-Halljuk meg, egy feltételezem őr hangját, aki egy társával együtt lép elénk, kérdő tekintettel.

Megköszörülöm a torkomat.

-A nevem Chisato Toma, az alvezér.-Olyan nyugodt hangon jelentem ki, hogy egy pillanatra még én is elhiszem magamról.

Gyerünk, egész életemben ezt csinálom, profi vagyok!

-Megbíztak, hogy szedjek össze a városból pár igen tehetséges médiumot, akik most itt láthatóak mögöttem.-Gyorsan hozzáteszem-Már az irányításom alatt állnak, ezért is nincsenek megkötözve.

Gyanakodva körbe kezdenek minket járni. Lassú, óvatos mozdulatokkal néznek végig rajtunk, nekem pedig a szívem már a torkomban dobog, amikor is meghallok a hátam mögül egy kisebb puffanást, majd még egyet. Felvonom a szemöldökömet és oda fordulok.

-Ritsu!-Mob.

-Túl közel hajoltak hozzám.-Motyogta kelletlenül.-Menjünk inkább.

-Legalább az őrökkel is megvagyunk.-Von vállat Hanazawa.