⩿Honami Gen⪀

-Mióta?

Megrántottam a vállamat. Tudtam, hogy nem éri meg hazudni neki, hiszen rendőri léte egyik előnye, hogy rögtön észreveszi, hogyha valaki blöfföl számára. Főleg akkor, hogyha én.

-Két hónapja ismerem...Ha jól számolom.-Motyogom, kissé elvörösödött arcommal.

-És mivel is foglalkozik?-Beindítja az autóját, és szemeit ezúttal már az előttünk levő út irányába helyezi.És ezt hogyan magyarázzam meg? Mint mondtam már, nem tudom hazudni neki, de ez így nagyon fura lesz.

-Szelleműzéseket hajt végre, és egy kisfiúnak is segít az ereje helyes használatában, aki  médium. Mint én.

Elkerekednek a szemei.-Ahha...Akkor most...Használod, vagy nem használod a sajátjaidat?

-Nem. Asszisztensként dolgozok nála. Tudod, mint már mondtam, kirúgtam a legutóbbi munkahelyemről. És csak itt találtam állást.

-Aha...-Kétkedik. Látszik rajta, viszont ahelyett hogy nagydobra verné ezt az egészet, inkább csak sóhajt egyet.-Figyelj, azt előre megmondom neked, hogy nekem nem szimpatikus.

-Miért?

-Nem tudom. Annak a férfinek az egész kisugárzása olyan, mintha csak a képünkbe vágná, hogy átvert minket. És  hogy folyamat azt csinálja.

Hát igazából...

-Rosszul látod őt, Gin.-Halvány mosolyra húzódik a szám, ám fejemben mintha egy igazi vihar kerekedne. Ki kell kerülnöm a válaszadást arra  a fel nem tett kérdésére, miszerint ez a meglátása igaz-e, vagy sem, de közben pedig Reigen titkát sem  akarom elárulni.

Megoldás: Ejtsük a téma ezen részét!

-De egyébként...Mikor kórházba kerültem, ő volt az első, aki meglátogatott. És...Nagyon jól bánt velem. Ott volt velem, amikor kiderült ez az egész Állkapocs dolog, és nyugtatgatott...-Uhm, ennyire azért nem kéne eljárnia a számnak. Fogd be, Gen!

-Jó...Ez akkor egy pluszpont neki.-Morogja Gin, amin nem vagyok képes nem elmosolyodni.-Ameddig nem csinál veled semmi olyat, amit nem akarnál, addig meg tudom tűrni itt...Velünk.

Hálás pillantást vetek rá, amit csak egy halvány, igazán bujkáló mosollyal díjaz.-Köszönöm, Gin.

Ahogy hátra döntöm a fejemet az ülésben, kinézek a visszapillantó tükrön. A szemeim egyre nehezebbek, ami nem is doga, lévén hogy hajnali három óra van, és hogy ma még egy szemhunyásnyit sem aludtam. A tükörből kirajzolódik egy távolról jövő autó fénye, mely igencsak bántja a szemeimet, így lecsukom őket, és az oldalamra fordulok, már amennyire tudok.

───────────────────────

-Megérkeztünk, kellj fel, Csipkerózsika.-Hallom meg Gin hangját. Ásítok egyet, és egy bólintás kíséretében kimászok az anyós ülésről, és a csomagtartó felé veszem az irányt, amelyet bátyám már kinyitott, mire odaértem. Kezébe veszi két táskámat, ami miatt nekem csak egy kisebbet kell vinnem.

Miután bezárja a kocsit, bemegyünk a lakásába.-Tudod, hol van a számodra fent tartott szobád. Menj csak.-Biccent az emelet felé. Odalépek mellé, és szorosan átölelem őt, amit azonnal viszonoz.-Jó éjt.

-Jó éjszakát.-Motyogom bágyadtan, majd megfogom a táskámat, és felkullogok a lépcsőn.-A táskáidat majd felviszem.-Szól még utánam, amire a válasz tőlem csak egy biccentés lesz.

Mikor felérek a szobámba, megrezzen a telefonom. Összeráncolom a tekintetemet, és miután átöltözök, be kucmorgok az ágyamba, és felnyitom a mobilomat.

Elmosolyodok, és biztosra veszem, hogy még fülig is pirulok.

Reigen: Jó éjszakát, Gen! <3 Remélem, a bátyád nem akar megölni engem

A szívem ezerrel zakatol a mellkasomban, és mintha egy pillanatra az álmosság is kikerülne, az elmémből.

Én: Csak egy kicsit. De azt mondta, hogy ameddig nem csinálsz olyat velem, amit én nem akarok, addig 'megtűr'. Jó éjszakát neked is, Reigen!

Nem tudom, kaptam-e azonnal választ az sms-emre, ugyanis az álmosság abban a pillanatban győzött le, mikor lenyomtam a küldés gombot. A fejemet akaratlanul is a pihe-puha párnámra hajtottam, és lehunytam a szemeimet...