⩿???⪀

Ahogy a férfi letette a mappát az asztalra, az előtte ülő ember tisztàn láthatta remegő ujjait, és izzadság cseppes tenyerét. Némán kinyitotta a műanyag borítású tartót, majd belelapozott.
Aztán megállt, és semmit mondó tekintettel illette a fényképet, ami a papíron levő szöveg mellé volt nyomtatva.

Honami Gen

-Szó-Szóval...Mi lesz a következő lépésünk?-Az ijedt, tétóvázó hangszínre a férfi felkapta íriszeit az előtte állóra, aki kényelmetlenül érezve magát remegett, akárcsak egy nyárfalevél.

-A két ember, akiket elküldtél...-Kezdte-Egyikük sem teljesítette a feladatot. Pedig igazán egyszerű...Csak el kellett volna hozniuk a lányt.

'Ez most hogy jön ide?'-Kérdezte magában a férfi, de jól tudta, mekkora ereje van felettesének, így nem mondta ki hangosan. Nem akart rosszat magának.

-H-Hai...-Motyogta. Nem tudta, mit mondjon erre.

Az ülő férfi megtámasztotta egyik kezével a fejét, majd csettintett egyet ujjaival, mire az álló arca hirtelen mély sebet kapott, mely vörös folyadékot engedett, s így csorgott le bőrén. Két pillanattal később a másik oldalán is talált egyet, egy újabb csettintés után, aminek következtében felszisszent, és összepréselt ajkakkal, kissé lehajtott fejjel tűrte a mérhetetlenül erős csípést. Ezután már a kés csak az asztalba csapódott bele. Nem volt további útja.

-Hogy vélekedsz?-Morogta a felettes, szikrázó tekintettel-Ennyi büntetés elég számodra ahhoz, hogy tanulj a hibáidból, és legközelebb egy valamit is érő embert tegyél fel erre a küldetésre?

-H-Hai!-Visított fel, könnyeivel küszködve. Sosem tűrte jól a fájdalmat...S ha lehetett, most csak még jobban remegett.-S-Sajnálom főnök! Legközelebb már sikerrel járunk!

A másik halványan elmosolyodott, ám ez, mintha egy jövőbeli üzenetként hatott volna a reszkető alárendeltre; mintha csak azt mondták volna neki: hogyha ezt is elszúrod, biztos lehetsz benne, hogy az lesz az utolsó cselekedeted.

-Ajánlom is.-Szólalt végül meg, hangja kimért volt, s egyben komor is. Szürkés szemei kisebb fájdalomtól csillogtak, ahogyan újból lepillantott, az előtte heverő képre, melyen a lány volt rajta.-Ha üres kézzel jönnek vissza, nem csak őket fogom megöletni. Tudod jól, milyen könnyen bánok el magadfajta, gyenge kis médiumokkal. Legközelebb nem csak a kis csapatod vére, hanem a tied is hozzá fog majd ragadni a ruhámhoz. Amit nem akarok, tudod?-Felállt, lassan, majd a háta mögött levő ablakhoz sétált, és háta mögött összekulcsolta ujjait.-Nem szeretem, hogyha piszkos vagyok.

-T-természetesen, uram...-Bólintott, habár tudhatta volna, hogy nem láthatja a férfi ezt a mozdulatát.-Természetesen tudom. Biztosíthatom önt, hogy ezúttal nem kell majd, b-bepiszkítania magát.

Bólintott, mintegy beleegyezésképp.-Elmehetsz. Legkésőbb három nap múlva, már itt akarom tudni a lányt.

-T-er-m-mészetesen, uram!-Ez az időpont kissé megrémisztette a fiatalabbikat. Három nap, az nagyon kevés idő, ezt pedig a szobában levő mindkét ember jól tudta. Az, ki az ablaknál állt pedig csak halványan, mégis, gúnyosan mosolyodott el. Kíváncsi volt, vajon ennyi idő alatt képes lesz e a legjobb képességekkel rendelkező embere végezni, a már egyszer rá bízott feladattal.

Az ajtó, pár másodpercre rá bezáródott, egyedül hagyva ezzel, a még mindig mosolygó férfit, aki ekkor még egy futó pillantást vetett a mappa irányába, mely még mindig szétnyitva hevert, a rendezett asztal felületén.

───────────────────────

⩿Honami Gen⪀

-Gin...-Szólaltam meg kissé félve, nem tudva mire számítsak.-Reigen és én...N-nos...

-Vettem a bátorságot, és elhívtam randira.-Mondta ki végül egy szuszra Reigen, bár, nem úgy láttam, mintha annyira félne a következményektől.-Elvégre is, felnőtt nő. Már joga van ilyesmikhez, nem?-Vonta fel egyik szemöldökét. Hangszíne kissé vádaskodó volt, Gin a felém mutatott túlzott védelmezése miatt, vagy nem is tudom, de mégsem hatott az egész olyannak, mintha szemrehányó lett volna.

-De. Ebben igazad van. De nem szeretem, hogyha a húgom olyanokkal van, akiket én nem ismerek, egyáltalán.

-Akkor viszont ideje megismerkedünk.-Mosolyodott el halványan, megvonva a vállát.-Nem akarok rosszban lenni, Honami-kun.

Mintha Gin meglepődött volna, amin én is halványan elmosolyodtam.

Reigen...Teljesen kiszámíthatatlan vagy néha...

-Viszont várjunk még ezzel az ismerkedéssel.-Kissé elkomolyodott a hangja. Felém fordult.-Gen, mi történt? Ki volt itt?

Ekkor Gin is felém fordult, kérdő tekintettel. Vettem egy nagy levegőt, majd elmeséltem az elejétől a végéig mindent, amit csak átéltem, ebben a pár hétben, hogy Gin is megérthesse a fejleményeket és azt, hogy miért viselkedek hirtelen így. Nem tudom, mégis mennyi ideig mesélhettem, de már mindhárman eléggé fáradtak voltunk ahhoz, hogy ásítozva kezdjük el kivesézni a történteket.

-Szóval...Üldöznek.-Motyogta Gin. Bár láttam a szemei alatt húzódó fekete karikákat, szemei élénken csillogtak.-Ezt eddig miért nem mondtad el nekem?

-Mit mondtam volna?-Vontam fel egyik szemöldökömet-Bevallom, nem volt jó döntés elhallgatni előled ezt, viszont az igazság az...Hogy ki is akartalak zárni téged ebből, valamelyest.-Nyeltem egyet.-Nem akarlak bajba juttatni.

Gin csak sóhajtott egyet, majd felém dőlve, szoros ölelésbe font engem, amit azonnal viszonoztam.-Idióta lány. Lehet, hogy nincsenek paraképességeim, de attól még rendőri pályán vagyok, és meg tudom védeni magamat, ha emiatt aggódsz...

Mikor kimondta, hogy rendőr, mintha Reigen kissé összerezzent volna. Mondjuk, meg is értem...-Ma este nálam fogsz aludni.-Engedett el végül.-És nincs ellenvetés. Felfedezték a lakóhelyed, innentől ez nem biztonságos. Azt nem értem, miért nem költöztél el már akkor, mikor legelőször eljutottak hozzád.

Csak megráztam a fejemet. Igazából, annyira idegeskedhettem, hogy ez eszembe se juthatott...

-Reigen, láttak már titeket együtt?-Fordult a barna szeműhöz.-Könnyen lehet, hogy követni fognak téged.

-Engem nem kell félteni.-Itt is van. Az az énje, amit tökéletesen kihasznál ahhoz, hogy manipulálni tudjon másokat...De valamiért, még ez az 'ál-énje' is baromira bejön...-Tudok pár karate-mozdulatot.

-Ők médiumok...-Motyogtam lesütött szemekkel, amivel elértem, hogy Reigen felsóhajtson. Már kibontakoztam Gin öleléséből, úgyhogy odaléphetett elém, és kissé közelebb hajolhatott hozzám, amitől a gyomromban levő pillangók, feléledni kezdtek.

-Ne félts engem, oké?-Mosolyodott el halványan.-Bízz bennem.

-H-hai...-Elpirultam a közelségétől. Most, ezúttal azonban én voltam az, aki meglepte őt. A karjaim teljesen maguktól mozdultak a saját útjukra engedvén őket, hogy átölelhessék Reigen derekát, s hogy fejemet mélyen, mégsem durván belefúrhassam a mellkasába, mélyet lélegezve túlságosan is megnyugtató illatába.

-Na jó, ennyi érzelgősség elég volt nekem mára.-Hallottuk meg Gin kissé feszült, kissé gúnyos hangját, majd csak annyit hallottam, hogy kinyitja az ajtót.-Gen, mennünk kell.

-...Jó...-Motyogtam szerelmem karjaiba, majd lassan eltávolodtam tőle. Mikor megláttam halvány piros arcát, ahogy engem pásztáz, elmosolyodtam.-Nagyon vigyázz magadra, oké?

-Persze.-Motyogta, a földet pásztázva.-De te még jobban.

-Hm.-Bólintottam, majd lassan kibontakoztam ölelésemből.

Miután összepakoltuk a cuccainkat, és nagy keservesen elváltam Reigentől, -akit még mindig nem akartam elengedni egyedül, de ő nagyon bizonygatta, hogy meg tudja magát védeni, úgyhogy próbáltam bízni benne...- beültem Gin autójába.

Mikor a bátyám is beült a vezetői ülésbe, és rám pillantott, már akkor tudtam;Ez egy nagyon hosszú, és számomra igencsak kínos kocsiút lesz.