Ahogy átléptem az iskolaküszöbét, minden életkedvem elszállt.
Világéletemben szerettem az iskolát és még szeretem is, szimplán életkedvem nem volt bejönni és tanulni.
Időpazarlásnak éreztem, a Pókember életemhez képest.

Az első órám Neddel volt. Biológia.

"Hé Póki!" köszönt nagy mosollyal az arcán Ned.
"Szia Ned"
"Képzeld az csiripelték a madarak, hogy új osztálytársunk van. Állítólag lány, ami még izgibbé teszi a dolgokat. Képzeld milyen menő lenne ha megkedvelne minket és velünk lógna. Mármint ne vedd magadra Pete tudod bírlak, de már kezd kicsit uncsi lenne hogy nincsenek barátaink..." 

Ned szavai elsuhantak a fülem mellett. Őszintén nem is figyeltem rá. Kipakoltam a füzeteim, majd a kezemre támasztva a fejem bambultam a világba.

Ned beszédét a csengő szakította félbe. 
Mr. Smith belépett az ajtón, oldalán az új lánnyal.

"Mindenki, ő itt Dawn. Ő lenne az új diákunk. Mesélj magadról egy kicsit Dawn."

A lány körbe nézett a teremben ülőkön, majd beszédbe kezdett.

"Nos, a nevem Dawn és biztosra tudom, hogy itt senkit nem érdekel a bemutatkozásom..."

Dawn Mr. Smithre nézett, majd felvonta a szemöldökét.

"Ki mellé ülhetek?"

A Mr. Smith zavartan körbenézett az osztályon, majd megállt rajtam a tekintete.

"Peter mellett van egy szabad hely, és azt is tudom, hogy ő szívesen segít majd felzárkózni."

Zavartan felegyenesedtem, majd beletúrtam a hajamba. Basszus miért pont én... Nem vagyok eléggé zavarban hogy egy osztályba járunk, de még ha mellém is ül garantáltan egész végig remegni fognak a kezeim

A lány gyors léptekkel a mellettem lévő padhoz sétált, majd ledobta a táskáját az asztalra. Haját a füle mögé tűrte, majd felém fordult.

"Dawn vagyok."
"Tudo- Mármint. Én meg Peter. Parker." Ennél jobban be se éghettél volna...

Dawn mosolyogva elfordult, majd elővette a füzetét.

"Mond, megnézhetem a füzeted?"

Remegő kézzel felé nyújtottam a füzetem, ő pedig belenézett.

Dawn gyorsan átlapozta a füzetet, majd visszanyújtotta.

"Mégsem vagyok annyira lemaradva. Jó tudni. Köszi"
"Nincs mit."

 Remélem nem látta az idióta Pókember rajzaim. Annyira kínos... Hogy adhattad oda neki a füzeted Peter? Egy barom vagy. Nemet kellett volna mondanod...

"Tudod..." fordult felém ismét Dawn. "A rajzaid. Nagyon jók."
"K-köszi."
"Nincs mit."

Dawn rákönyökölt az asztalra, majd tenyerére támasztotta a homlokát, mint én az előbb. 
A füzetére bambulva, írni kezdett.

Hogy csilloghat így valakinek a haja? Nem is süt a nap...

"Micsoda?" kérdezett vissza Dawn, mire én gyorsan megráztam a fejem.
"Nem mondtam semmit."
"Oh. Azt hittem hallottam valamit..."

Ezt hangosan mondtam volna? Csúcs hivatalosan is kezdhetem megásni magamnak a síromat...

Az óra hátralevő részében rajzolgattam. Nem volt kedvem figyelni, gondolkodni. Csak csendben bámultam a füzetembe.

"Szóval Dawn. Mi a következő órád?" állt fel Ned.
"Ummm. Kémia. Mrs. Steinfieldel.
"Peternek is." 
"Legalább lesz egy ismerős arc." 

Dawn vállára tette a táskáját, majd kisétált a teremből. 
Ned vigyorogva felém fordult.

"Eszméletlenül dögös... és hozzánk szólt."

Megráztam a fejem, majd én is kisétáltam a teremből. A szekrényem felé vettem az irányt, miközben Ned szorosan követett.

"Megkérdezhetnéd, hogy ebédel e velünk. Biztosan igent fog mondani. Kedvesnek tűnik. És milyen jó illata volt már. Egész órán a parfümét éreztem. Nem tudnék betelni vele. Nagyon jó. Szerinted a bőrének is ilyen jó illata van vagy csak a parfüm teszi?"

Kivettem a kémia könyveim a szekrényből, majd becsaptam a szekrényem ajtaját. 

"Ned. Nem tudnál ma egy kicsit kevesebbet beszélni?"
"Bocsi... "

Ned szomorúan lehajtotta a fejét, mire engem egyből arcon vágott a bűntudat. 

"Ne haragudj. Nem akartam így rád mordulni, csak nincs jó kedvem."
"A... Pókember cucc miatt?"
"Mondhatjuk így is."

Ned bólintott, majd elköszönt és elindult az irodalom órájára. 
Én a kémia terem felé vettem az irányt. A twitteremet pörgetve beléptem a terembe, majd a helyem felé sétáltam.

Letettem a táskám az asztalra, majd mikor megláttam a fekete bakancsot a táskám mellett felnéztem. Dawn állt ott és rám nézett.

"Azt hiszem erre az órára is összepárosítottak minket."
"Úgy tűnik."

Leültem a helyemre, majd ismét elővettem a telefonom. A twitter tele volt velem. Pókember őt mentette meg. Pókember ezt a rablást akadályozta meg. 

Ilyenkoremenő Pókembernek lenni.

Dawn kikapta a telefont a kezemből, majd megragadta a csuklómat és a folyosóra rángatott. Mikor kiértünk elengedett és szembe állt velem. Kikerekedett szemekkel nézett rám.

"Te vagy Pókember?" súgta olyan halkan, hogy még én is alig hallottam.

Éreztem ahogy kihagy egy ütemet a szívem és megfagy az ereimben a vér.