Elmondhatatlanul izgultam a Wyatt-tel való találkozás miatt. Napról-napra több és több lehetséges kimenetel játszódott le a fejemben. Johnny, Scarlett és még anya is azzal pesztrált, hogy szörnyen túlreagálom. Bizonyára igazuk is van, de mégsem bírok uralkodni magamon. Megfelelési kényszerem volt. Hogy is ne lenne? Hisz, ha minden a terv szerint alakul Wyatt élete része leszek. Tudom, hogy nem fogjuk minden álló napunkat együtt tölteni, de nagy események során — valójában akármikor — azt akarom, hogy érezze, rám számíthat.

Johnny egy közös vidámparkozást szervezett, Wyatt kedvenc helyén. Nem olyan kisfiú már, bizonyára renget más dolog is érdekli, de John konzervatívan ragaszkodik a fia gyerekkorához. A szememben tisztelendő példa, ha egy szülő arra próbálja ösztönözni a gyerekét, hogy megmaradjon gyereknek. Hamar felnőnek, addig kell elkényeztetni őket, amíg lehet. Én már csak tudom, hisz a szüleim mindent megadtak nekem és az öcsémnek is egyaránt. Amellett, hogy majdnem mindent megkaptunk, amit csak kértünk odafigyeltek arra is, hogy alázatos és tisztelettudó serdülőkké, majd felnőttekké váljunk. Hálás vagyok nekik, hogy megadták nekünk mindezt.

A ruháim közt kutattam a legmegfelelőbb viselet után, közben Johnnyval beszéltem videó kamerán, aki szintúgy készülődött. Nem sokáig telefonáltunk, mivel "időpontra" kellett mennie Wyatt-ért, utána pedig az én lakásom volt az állomás. Scarlett sem volt otthon, hogy kisegíthessen a kilátástalan helyzetemben, ezért sajnálatosan magamra voltam utalva. Kínomban már görcsösen a kivett ruhákat néztem át újra és újra. Aztán megakadt a tekintetem az egyik blézeremen, amihez társul egy elegáns nadrág is. Felcsillant szemekkel simítgattam ki a ruhadarabot, majd türelmetlenül neki vetkőztem, aztán felhúztam a szettet. Csinos, nőies, de legfőképpen elegáns. Érett felnőtt hangulatot sugároz, pont amire szükségem van.

Mielőtt John és Wyatt megérkeztek volna, még leszaladtam a szemközti pékségbe egy doboz karamellás fánkért. Johnny azt mondta, hogy ez Wyatt kedvenc édessége, ezért gondoltam, hogy első benyomásnak rossz nem lehet. Végülis a mondás is úgy szól: Egy férfi szívéhez a hasán át vezet az út.

A telefonom képernyőjét bámultam percenként, hogy mikor érkeznek már meg. A csábítás is kísértett, mivel a frissen sült fánkok illata átjárta az egész nappalit. Szinte összerezzentem, amikor meghallottam a csengőt. Megtörölgettem az izzadt tenyerem, majd lassan, de biztosan az ajtóhoz vánszorogtam. A túlsó oldalon Johnny egy nagy mosollyal vonta magához a fiát, aki kevésbé volt lelkes, mint az apja. A kezében egy csokrot tartott, aminek látványa megmelengette a szívemet. John egy ártatlan arca puszival köszöntött, Wyatt pedig egy halvány vigyor kíséretében adta át a virágot.

Wyatt teljes életnagyságban is ugyanolyan jóképű, mint a fotókon, amiket láttam róla. A legtöbb vonását Johntól örökölte, de tagadhatatlan, hogy a szeme az édesanyjáé. Első benyomásra illedelmes, de félénk, mint minden gyerek, amikor egy ismeretlen előtt kell bemutatkozniuk. Főleg, ha az ismeretlen az apjuk újabb mennyasszonya. Mégha ezt nem is tudja.

— Mi ez a jó illat? — kérdezte Johnny, nagyokat szippantva a levegőbe.

— Karamellás fánk! — jelentette ki Wyatt.

— Gondoltam egy kis finomság a szórakozás előtt senkinek sem árt. — mondtam, közben kézbe vettem a fánkos dobozt és Wyatt felé nyújtottam. Az apjára nézett, amolyan megerősítésre várva, mire John bólintott, hogy nyugodtan vegyen.

— Köszönöm! — mondta (ezúttal sokkal őszintébb mosollyal) miután elvett egy fánkot.

— És én is! — John is megkörnyékezte a fánkokat. Tréfásan kezdte el falni, mire a fia jóízűen felnevetett.

Jó volt látni, hogy milyen könnyedén leereszti a falait, amikor az apja mond vagy tesz valamit. Ez is csak azt igazolja, hogy roppant jó kapcsolatot ápolnak egymással, ami nagyon érzékeny pont egy már-már serdülő fiú életében.

Mielőtt elindultunk volna Wyatt felfedezte az Xbox konzolunkat, amit még Frank hozott át, amikor Nicolas-szal és Winstonnal nagy focibajnokságot rendeztek. Azóta ott áll, és őszintén arról is megfeledkeztem, hogy egyáltalán van. Wyatt azonban nagyon szeretett volna játszani egy meccset az apja ellen, aki kevésbé volt oda az ötletért.

— Félsz, hogy kikapsz? — kérdeztem Johntól hivalkodóan. Mérgelődve hunyorított rám, amiért a fia pártját fogtam.

— Igen apa, félsz, hogy kikapsz? — ismételt Wyatt. John szúrós tekintettel méregetett mindkettőnket, mi pedig jóízűen nevettünk.

— Nem félek semmitől. — felemelt fővel kiegyenesedett, majd magabiztosan magához vett egy konzolt.

Még én is izgatottan követtem figyelemmel a küzdelmüket, pedig sosem kötöttek le a videojátékok. Wyatt bámulatos trükköket produkált, azonban Johnny sem volt védtelen — többször is megmutatta a fiának, hogy nem csak a gyerekek lehetnek profik ezekben a játékokban.
A végeredmény szorosra sikeredett, de mégis Wyatt vitte el a győzelmet. Annyira büszke volt, egész úton John orra alá dörgölte a győzelmét. Szerencsémre teljesen felszabadult és ennek köszönhetően egyre többet kommunikált velem is. Az apja cukkolása mellett időt szakított arra is, hogy rólam érdeklődjön, ami nagyon jól esett. Kérdezett az iskoláról, hogy mennyire nehéz, mivel ő is az apja nyomdokaiba szeretne lépni. Nem lepett meg teljesen, de azért nagyokat pilláztam az értelmesebbnél értelmesebb feleletein. Nem minden esetben gondolná az ember, hogy egy ilyen fiatal fiú ennyire érdeklődő és lelkes legyen a nagy világ iránt. Arra is kíváncsi volt, hogy hogyan ismerkedtünk meg Johnnyval, amiről már nem volt túl kellemes beszélni. Próbáltuk finomítani a találkozásunk történetét, hogy ne keltsen benne a valóság kétségeket. Természetesen eszünk ágában sem volt hazudni neki, elmondtuk azt is, hogy John a főnököm volt először, de később más mentort választottam személyes okok miatt — ez az a rész, amit nem fejtettünk ki.

A vidámparkba érve Wyatt azt se tudta merre kapja a fejét. Még én is álmélkodva tekintettem körbe, mintha ezer éve nem jártam volna ilyen helyen. A vattacukros standoktól kezdve, hatalmas körhintákig és extrémebb gépezetekig minden megtalálható volt. Wyatt először az apjával akart felülni a hullámvasútra, addig nekem parancsba adta, hogy nézzek körül mi hova üljünk majd fel. Amint elszáguldott előttem a kabinjuk, már mentem is a felfedező túrámra. Szinte csak pár eshetőséget vettem számításba, amit én is, de főleg Wyatt nagyon élvezne. A "Katapult" nevezetű, izgalmasnak, ám veszélyesnek ígérkező játékra esett a választásom. Az adrenalintól fűtött fiúval is közöltem ezt, miután kikecmergett a hullámvasútból. Johnny nagyokat pislogott a döntésemen, bizonyára megleptem a merészségemmel. A lényeg, hogy Wyatt sem ellenkezett, sőt egyből megragadta a karom és a kasszához vezetett, hogy kiváltsuk a felszállásra jogosító jegyünket.

El kell ismernem, hogy egész idő alatt halálfélelmem volt, de Wyatt örömteljes nevetését és kiabálásait hallva minden perc megérte. Leszállásnál még egy szoros öleléssel is megajándékozott, ami méginkább fokozta bennem ezt az érzést.
Volt időm kifújni a Katapultnak köszönhető gőzt, mivel Wyatt egyedül szeretett volna pár dolgot kipróbálni. Johnnyval az éppen aktuális játék közelében sétálgattunk, nézelődtünk, ahol a fiú szórakozott.

— Kár, hogy ennyi ember van itt. — suttogta a fülembe Johnny, miután leadtuk a rendelésünk egy fagylaltos standnál.

— Miért? — susmorogtam a vállam felett.

— Mert nem tehetem ezt bármikor, amikor akarom. — felelt elmélyített hangon, majd belemarkolt a fenekembe.

— Elment az eszed?! — fordultam felé háborogva, de mégsem bírtam nevetés nélkül.

— Nem tehetek róla, ez a nadrág rásimul a tökéletes formáidra. — bókolt egy ravasz mosollyal, majd egy enyhéd csókot hagyott az ajkaimon.

— Ha már egybekeltünk, kevésbe kell visszafognod magad. — mosolyogtam.

— Alig várom. — kacsintott.

— Apa, ez állati volt! — szaladt felénk Wyatt felspannolva — Jöhetnénk gyakrabban is. — szúrta oda Johnnak, aki válaszul csak összekócolta a fia haját. — Maya is velünk tarthatna. — fűzte hozzá, miután kimérgelődte magát az apjára.

Johnny felcsillant szemekkel kapta felém a fejét a fia kijelentésére. Én azonban csak Wyatt-et tudtam nézni, aki szívmelengetően mosolygott rám. Elképesztő, hogy ez a kis fiú pár szóval is képes a sírás szélére állítani. Örömteljes mosoly rajzolódott az én arcomra is és hevesen bólogatni kezdtem. Ha abban a pillanatban tudtam volna, hogy ez még nem minden, valószínűleg el is sírtam volna magam...