EUNJOO

Lassan egy hónapja, hogy négyesben élünk itt Jiminnel és a szüleivel, bár az utóbbi hetekben már inkább csak Jimin és én vagyunk jelen, talán mert a szülei is kezdték belátni, hogy igenis a legjobb és a legszigorúbb kezek között van a kisfiúk. Persze anyuka néha, természetesen véletlenül a legváratlanabb pillanatokban betoppan, hogy váltás ruhát, friss kimchit, egy kis maradék bulgogit, fekete babos tésztát vagy abszolút bármit hozzon. A legváratlanabb pillanatok alatt pedig tényleg az igazán kínosan és kellemetlen perceket értem.

Sokáig aggódtunk, Jimin két hétig kötelező felügyelet alatt volt Busanban, egy magánkórházban. Az öngyilkosságot megkísérelt páciensenként ez volt a protokoll. Mindez idő alatt látogatni se lehetett, így addig Szöulban igyekeztem összeszedni és felvenni előre mindent amit csak lehetett. Nyáron jelenik meg az első albumunk, pontosan augusztus első napján. A promóciók zömén így se veszek részt, de  a hangom rajta van az albumom, akit érdekel...Nos a videóban is megtalál. Jaeul az eseményeket követően megváltozott és teljesen egy új ember lett. Egy csapatos megbeszélésen esedezett mindannyiunk bocsánatáért, és azért, hogy tönkretett mindent. Úgy tűnt a legtöbb embert meggyőzte és, őszintén, azóta is csak az összetartásra törekszik, talán túlságosan is, de én addig képtelen vagyok neki megbocsájtani amíg Jimin rá nem bólint.

Amint letelt a két hét rögtön Busanba siettem ahol Jimin szüleivel együtt kihoztuk a helyzethez képest túl élénk fiúkat és eljöttünk a régi nyaralóba tábort verni. Jimin és én kaptuk meg a fenti szobát. Egy hónapig minden második nap jött egy nagyon kedves öreg hölgy aki lelkileg és testileg is segített a fiúnak a felépülésben, de persze én is ott voltam és vagyok, bármikor legyen rám szüksége vagy bármiben. Igazából már ez a rossz fiú gyakorolt is, a sportcipő csikorgásából ítélve, amíg én ezt a cikket olvasgattam a teraszon. Tudja, hogy ki fogok akadni, de azt hiszem direkt csinálja.

Lecsaptam a teámat, felhúztam az orromat és próbáltam olyan arcot vágni, mint aki nagyon haragszik (már nem jön be).

- Park Jimin - kopogtattam a próbaterem ajtaján. -Mégis kinek és minek képzeled te magad, hogy suttyomban gyakorolgatsz, amikor még egy hónapot pihenned kellene?

- Csak nem feldühítettem asszonyom? - a fiú egyre szemtelenebb volt, az állam alá nyúlt és a fülembe suttogott. Az ilyen pillanatok közepette toppan be az anyukája egyébként.

- H-hát nagyon is, magának feküdnie kellene.

- Mi lenne ha esetleg lefeküdne velem valaki, máris sokkal több kedvem lenne hozzá - pont erről beszélek. Amióta ketten vagyunk és átlagos életet élünk, mintha felkapcsolták volna a szerelmes, pajzán énjét és megspékelték volna még egy plusz adag Jiminnel. Szerintem most jön ki rajta az a sok elfojtott szexuális vágy...de azt nem mondhatom, hogy panaszkodtam.

- Édesem, mi lenne ha ezt reggel után beszélnénk meg - egy apró puszit nyomtam az ajkaira. - Menj fel, addig én összerakom a rumlit amit magad után hagytál.

- Köszi bébi - kacsintott rám és lazán a hátára vette a törölközőjét. Esküszöm ha meggyógyul én azonnal megyek valami kardiológiára, mert most is az egeket verte a pulzusom. Igazából olyan sok mindent nem hagyott itt, a magnót, az erősítőt, egy pár üveg izotóniás italt és...a mobilját. Nem szoktam megnézni mások készülékét, de ez baljósan villogott. Vagyis az illető a képernyőn.

- Oh te jó ég - sóhajtottam. - PARK JIMIN! - ordítottam fel a fiúnak, aki holt sápadtan konstatálta, hogy felvettem a telefonját.

JIN

- Jimin, jobbra vagy balra? Mert Jungkook az előbb bevitt minket egy erdőbe és Taehyung papucsa beázott...

- KIMSEOKJIN - visította Eunjoo a telefonba artikulátlanul.

- Az asszony az, suttogtam oda a többieknek, majd megköszörültem a torkom. - Eunjoo-sshi, a nagy tölgy után jobb vagy bal oldalt kell lefordulni hozzátok? Hobi nagyon... - Hoseok nagy szemekkel nézett rám, épp kezdte túltenni magát a lányon teljesen, de még mindig érzékenyen érintette a dolog ezért a fejére mutatott csak. - Hobi feje fáj. Nagyon fáj a ... szemöldöke.

- JIN...hé, adod ide... - a telefon nagyot koppant a következő hang pedig nem volt más mint egy nagyon lelkes Jimin. - Annyira hiányoztatok, balra forduljatok, az első faház az, az a baromi nagy. Aha, igen, az utca végéről látszik. Kimegyek elétek. Szia.

- Biztos jó ötlet volt idejönni? - dörmögte Suga.

- Senki sem követett, annyira el volt feledve a dolog, szóval szerintem rendben lesz - biccentett Tae, közben a papucsa levált talpán kesergett. Nem mintha nem lehetne neki ezer Gucci lábbelije, ő ragaszkodott ehhez az öt éves piaci darabhoz. Tipikus Kim Taehyung.

Jimin az autó elé szaladt, ugyan egy picit meghízva, koromfekete kócos hajjal, de egyértelműen ő volt az. Jimin, akit olyan régen láttunk és sose hittem volna, hogy ennyire fog hiányozni. Jungkoook mindenkit megelőzve lőtt ki mint a duracell nyuszi és ölelte át a fiút.Hatalmas könnyekkel szorította magához, mindannyian lassabban, gyorsabban csatlakoztunk hozzájuk, félősen félszegen, de miután már heten együtt voltunk nem számított. Egy hatalmas család voltunk, sose vehette el tőlünk ezt az érzést senki. Még a halál sem.

Oldalra pillantva láttam Eunjoo könnyes arcát, aki csak biccentett és felénk tátogta, hogy isten hozott.

EUNJOO

Őszintén nem terveztem, hogy a fiúk meglátogassák még Jimint egy ideig, de egész egyszerűen ahogy megláttam őket a poros út közepén sírni, tudtam, hogy nincs az az erő ami visszatartaná őket egymástól, én pedig pláne nem lehettem az. De nem is akartam.

- Hogy találtátok meg? - kérdeztem a srácokat, akik egyenlőre azzal voltak elfoglalva, hogy Jimin milyen édesen kikerekedett.

- A szülei adták meg - mondta Namjoon. - Még a kórházban, csak gondoltam minimum ennyi időt várnék mielőtt eljövünk. Nos ha már a tárgynál vagyunk. Beszélnem kell veled.

- Velem? - sápadtam el. - Mégis mi-miért?

- Egy csomó minden van az új dallal kapcsolatban, szóval nemcsak Jimin miatt vagyunk itt. Amíg nem voltál bent egy tonnányi változás történt - hadarta a fiú egy szuszra.

- Oké, amíg a fiúk örömködnek, nincs kedved egy koktélhoz? - egy oktávot csúszott fel a hangom minimum ahogy bekevertem egy margaritát Namjoonnak és a kezébe nyomtam. Egy kicsit odébbsétáltunk az éljenzéstől és persze Jimin mochi arcának húzogatásától. Volt a kis kertben egy apró pad, úgyhogy tartva a legrosszabbtól, mély levegőt véve ültem le.

- Eunjoo, nincs baj csak változás - Namjoon úgy nézett rám mintha félőrült lennék. - De még ezelőtt. Hálás vagyok neked. Ha te nem vagy, Jimin talán sose lesz a régi. Csak rá kell néznem, rég láttam ilyen boldognak.

- Képzeld táncol is - súgtam oda. - És nagyon jól. Énekel is. Sose adta fel, hogy közétek tartozik.

- Persze, hogy közénk tartozik. Vagy heten vagyunk BTS, vagy nem vagyunk az - jelentette ki a fiú és beleszürcsölt az italba. - Erre visszatérve, örülnénk, mint cég, mint csapat,mint barátok ha visszatérnétek Szöulba... IGEN...mielőtt a szavamba vágsz, neked is muszáj. A Valkyrie új dalának promóciójánál ott kell lenned,a népszerűséged  az egekben van, nem engedhetjük meg magunknak. Plusz...át kellett írnom az új dal refrénjét. Jaeul nem tudja kiénekelni, muszáj felvennünk újra a dalt veled.  Khm..."Coincidentally Gradually   More and more our distance grows" -  tudod ez a rész - RM kicsit bénán, de demonstrálta mi a baj. Jaeul hangszíne nem volt elég ahhoz, hogy kiénekelje az egyre magasabb hangokat.

- Rendben, de ezt itt is felvehetnéd és...Jiminnek még...

- Jiminnek te is tudod, hogy a csillogásra van szüksége, vagy nem fog soha teljesen meggyógyulni. A szeretet amit tőled kap, amit tőlünk és amit a rajongóitól, annyira másmilyenek, hogy csak együtt hárman tudják olyanná tenni őt mint volt. Szereted őt vagy nem?

- Persze, de aggódom. Ki garantálja, hogy nem kezdik ki megint és hajszolják mélypontra?

- Te is tudod, hogy ennek az egésznek a legnagyobb értelmi szerzője Jaeul volt. Ő pedig valóban megbánt mindent, szerintem fel se fogta, hogy mit tesz. Tényleg azon van, hogy rendbe hozza, amit lehet. Mindennap beszélni akar veled, hogy bocsánatot kérjen. Tudom,hogy nem akarod. De ahhoz, hogy tovább lépjetek. Te és Jimin is, és megérdemeljétek az életet amit most is élvezhettek, engedned kell. Engedd el a múltat. Akármennyire is szörnyű. Eunjoo, engedd el - itt már annyira sírtam, hogy Namjoon esetlenül ölelt át én pedig nőiesen taknyoztam össze a felsőjét. Hiányzott Jimin a színpadról, a saját pöttöm csapatom, de soha nem bírtam volna ki, ha megint baja esik. Bocsássak meg? És ha egy újabb őrült támadja meg? Vagy kezdi el fenyegetni?

- Namjoon én... Mi sokat gondolkoztunk Jiminnel és... még egy éjszakát adnátok nekünk? Holnap reggel megkapjátok a választ. Nem messze van innen egy kis tradicionális hotel...

- Persze - a fiú végigsimított a hátamon és nagy nehezen összegyűjtötte a fiúkat, pedig Jungkook már az asztal alatt is elbújt, hogy ő bizony nem mozdul sehova, de Jin egy elbűvölő mosollyal kirángatta onnan.

JIMIN

Nem is tudom mióta készültem erre. Valójában mindig is ezt akartam, de az élet közbeszólt. Most pedig nem akartam meghátrálni, hiába nem volt semmim.  Eunjoo és én a tetőablakból figyeltük a naplementét. Vagyis ő figyelte, én pedig az arcát fürkésztem. Minden emlék egyszerre rohant meg ahogy ránéztem, amikor először találkoztunk, az első csók, az első együttlét, az első félreértések, szakítás, az ostobaság amit elkövettem. Hogyan tehettem ezt? Hogy juthatott eszembe, hogy magára hagyhatom őt? Annyira szerettem. Ő pedig jobban szeretett mint bárki más.

- Eunjoo - végigsimítottam bal orcáján, éreztem, hogy elvörösödök, de muszáj volt, Park Jimin, a Wembley előtt tudsz táncolni, de ez nem megy? - Az, hogy téged megismertelek, több volt mint véletlen. Úgy érzem a sors akarta, hogy megismerjelek. Ugyan én nem hiszek a sorsban de abban igen, hogy... - muszáj voltam nyelni egyet, mert a szám lassan olyan volt mint egy száraz sivatag. - nos abban igen, hogy vannak emberek akiket egymásnak teremtettek. Eunjoo, te vagy számomra ez az ember.

- Tudom édesem, számomra pedig Te - Eunjoo mélyen a szemembe nézett és egy kicsit elmosolyodott. - Soha nem kérdőjelezném meg.

- Igen, de - Jimin, menni fog. - fiatal vagyok. Tudatlan. Makacs. Féltékeny és néha rossz döntéseket hozok. Kim Eunjoo. - reszketve vettem elő a legszánalmasabb gyűrűt a zsebemből amit valaha is kaphat egy lány. Az öreg néni csinálta, üveg borítású volt benne pedig narancsvirágok voltak, amik az örök szerelem jelképei voltak. - Ez...ez...csak átmeneti...majd Szöulban...

Eunjoo először zavartan nézett rám, aztán egy hatalmasat bólintott.

- Igen Jimin, mindig, örökké. Soha többet veszekedés. Buta féltékenykedés. Csak szeressük egymást.

- Boldoggá teszlek Eunjoo, a legboldogabbá.

Jegyesek lettünk.

EUNJOO

Direkt azzal az ujjammal intettem amin a gyűrű volt. Mindent amit lehetett bőröndbe pakoltuk és ismét készen álltam Szöulra. Nemrég egy magányos lányként aki az álmait kergette. Most pedig a szerelmemmel kézen fogva, de továbbra is az álmaim kergetve. Jiminnek egyetlen kikötése volt. A sajtótájékoztatón ahol bejelentik a visszatérését, kötelezővé tette, hogy az is kerüljön szóba, hogy menyasszonya van. A promócióink végéig fogunk várni azzal, hogy minden hivatalos legyen. Vagy fene tudja.

Szöulba haza érve, még aznap este hátra volt egy mini koncert egy újonnan nyílt plázában, a srácok két új dalt adtak elő. Ahogy elsötétült minden, és a fiúk már levonultak a színpadról,  az emberek mintha  érezték volna egy különleges morajlás és suttogás vette kezdetét, majd pedig felcsendült a már jól ismert dallam, a színpadon pedig felemelkedett, az, akire annyira vártak. Park Jimin.

Whoever it may be, save me, me
Save me
I am caught in a lie

★IDOL★
Még 4 rész+epilógus. Igyekeszem home officeban befejezni. Azaz a héten.